Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-06-08 / 23. szám
äztai mohón szobátokba! ícs az ebéd ellenkeztek, izobaból nyí- s idő múlva , s rövid set- ronrí lepényt. int tele akar- Nem viszed < - akaratoslett el Peti. lépett hozzá 3ll a lepény szólalt meg ta rá Vali. it játszotok? snke. - Hogy I jött hozzánk llotta, s hogy iét (s elkerül- ikiáltott: tok neked! n is hallotta t hozzátok? ntegy beleél- ;ába. - Kinek étiké a szozed lehetne! :át az anyja. *gy! Nem akart sglátta, hogy gy ne érjek ! - dadogta. ;pe, ha még tár nem kell it fölényesen e egy elvált még hozzá, iajnálnia kell. idejük. /ali benézett ilt rendetlen- az asztalon agolva. Piros M ildred törekény teste megremegett, amikor a teherautó a hirtelen fékezéstől megcsúszva megállt a bérháztömb melletti parkolóban. Remegve feltápászkodott, magára kapta hálóköntösét és az ablakhoz topogott. Könnyedén félrehúzta a festett vászonfüggönyt, kikukucskált, és meglátta, ahogy egy fiatalember az autóból kiszállt. Ez ő - gondolta. Madárszerű szeme összeszűkült, és ráncos arcára rosszalló kifejezés ült, ahogy a fiút figyelte. Egyenesre nyírt fekete hajával, mely a vállára omlott, olyan, mint valami vadember - gondolta Mildred ellenszenvvel. - Legalább kötné hátra azzal a nevetséges, színes kendővel, amit állandóan a feje tetején visel. Nyakigláb testén még mindig ugyanaz a rojtos vászonöltöny és meszatos T-ing van, melyet már akkor viselt, amikor a fölötte levő lakásba költözött. Visszacammogott az ágyához, haját idegesen még szorosabb kontyba fésülve. Alig pár perc múlva hallotta a fiú lépteit, amint ajtaja előtt elhaladva felfelé ugrált a lépcsőn, a lépcsőn. Mildred szívdobogást kapott, amikor föntről a már várt zenebona kezdetét vette. A fiú lemezjátszójából kiáradó rettenetes zene végigdü- börgött a lépcsőházon, és meggyötörte Mildred amúgy is megviselt idegeit. - Ha legalább dallamos, és megnyugtató zene volna - gondolta Mildred jogosan. - De senkitől sem lehet elvárni, hogy el legyen ragadtatva ettől a primitív, fülsiketítő zenebonától. Most gitárjának folyton ismétlődő kísérete társult a zenéhez, ami még nagyobb hangzavart okozott.- Úgy látszik, ma este dupla élvezetben lesz részem - gondolta bosszúsan. Csontos keze ökölbe szorult az ágytakarón. Belefúrta fejét a párnájába, de így sem menekült a szörnyű zajtól. Félórával később Mildred úgy járkált, mint egy ketrecbe zárt tigris. Hogyan merészel így viselkedni! Merő arcátlanság! Már négy hét óta minden éjjel el kell viselnie ezt az erőszakos támadást a füle ellen. De most szombat van, ilyenkor a fiú rendszerint házon kívül tölti az estét, és ö zavartalanul aludhat. Ha legalább a többi lakó nem lenne olyan közönyös! Támogathatnák őt, de ő az egyetlen otthonüló vénkisasszony a házban. A többiek vagy dolgoznak, vagy olyan sok pénzük van, hogy mindennap szórakozhatnak. Nem mintha ő mindig otthon ülne! Erről szó sincs. Minden kiránduláson részt vesz, akár autóbuszon, akár vonaton, amelyre nyugdíjas igazolványa feljogosítja. De az éjszakák alvásra valók. Ehhez a véleményéhez makacsul ragaszkodott. Kedden, amikor a lakbért fizeti, majd megmondja a kedves Mr. Jeffressnek a házkezelőségen, hogy ennek a fiatal hippinek odafönt mennie kell. Vagy a fiú, vagy ö. Végül is ő megbízható bérlő, és már négy éve lakik itt. Egyszerre csak még az eddiginél is erősebb érdes hang robbant végig a lépcsőházon, és olyan erővel tört be Mildred lakásába, hogy felugrott. Már nem várhat keddig ultimátumával, még ma este meg kell tennie azt, ami elkerülhetetlen. Minden erejét összeszedve az előtte álló megpróbáltatáshoz, Mildred belebújt legélénkebb színű, virágos mintázatú ruhájába, és ráncos ajkát halványan kifestette. Nem akart úgy megjelenni, mint egy idegbajos vénlány, de azt a látszatot sem akarta kejteni, hogy könnyen meg lehet félemlíteni. Felmászott a lépcsőn, és halkan bekopogott az ajtón. Természetesen semmi válasz. Hogyan is hallhatná a fiú a kopogást ebben az idegölő lármában. Kicsi öklét úgy összeszorította, hogy még az ujjai is belefehéredtek, és most már erőteljesen dörömbölni kezdett az ajtón. A gitározás azonnal abbamaradt, az ajtó hirtelen kitárult, és Mildred egészen belezavarodott, amikor tekintete olyan ragyogó kék szempárra! találkozott, amilyent még eddig sohasem látott.- Hiszen ez a fiú közelről egész csinos - gondolta Mildred.- Helló - kiáltott fel a meglepett fiatalember milyen számot keres?- A maga számát keresem - modta Mildred dölyfösen, DOROTHY WHITE m mmm t JULO POLÁK rajza és azt kívánta, bár ne látná a fiú őszinte,, ragyogó kék szemét. A fiatalember megvakarta a fejét, és zavartnak látszott.- Még nem találkoztunk. Én pontosan a maga lakása alatt lakom - mondta Mildred sokatmondóan belefúrva szemét az övébe.- Valóban? - kérdezte a fiú vidáman.- Nos, ha tudni akarja, már négy hete itt lakom, és ön az első szomszéd, aki olyan kedves és meglátogat.- Igen? . . . hát... - Mildred zavarba jött.- Fáradjon beljebb. Megkínálhatom egy cszésze kávéval vagy teával? Sőt, valami hideg itallal is szolgálhatok, mondta a fiú, és szélesre tárta az ajtót.- Az igazat megvallva, amikor feljöttem, nem vártam ilyen vendégszerető fogadtatást - mormogta Mildred. Ellenkezése most már semmivé lett.- Kérem, jöjjön be, legalább egy pár percre - mondta szinte könyörögve a fiú.- Tudja, hogy amióta vidékről idejöttem, csak a munka- közvetítő hivatal alkalmazottaival beszéltem?- Nos, jól van, bejövök egy pár percre - mondta Mildred meglágyulva. A fiú kék szeme újra felcsillant, amikor előhúzta a legkényelmesebb karosszéket és hellyel kínálta Mildredet.- Ó, de nagyszerű, hogy van valaki, aki beszélgetni akar velem. Már azt hittem, hogy a városiak érzéketlenek embertársaik iránt.-Talán munkát keres idelent? - kérdezte Mildred, miközben arckifejezése elárulta nemtetszését a rátjfió hangossága miatt.- Gondolom, legjobb, ha lezárom - mosolygott a fiú, ahogy a lemezjátszóhoz sietett. Tulajdonképpen csak azért játszatom, hogy társaságban érezzem magam. Olyan egyedül vagyok. Milyen más volt a farmon, anyámmal, apámmal és a gyerekekkel! - Hangja nosztalgiával telt meg.- Gondolja, hogy itt munkához jut? - kérdezte Mildred, lassan felmelegedve a kedves fiatalember iránt.- Már van is munkám - mosolygott a fiú büszkén. - Hétfőn már elkezdek dolgozni, mint pincér, és remélem, nappal kitanulhatom a villanyszerelői szakmát. Mildred gyors észjárásával rögtön kapcsolt. A jelek szerint a fiú éjjeli munkája megoldja az ö megzavart éjszakáinak problémáit, de az utolsó tíz perc, amit a fiúval töltött, ráébresztette a saját szörnyű magányosságra.- Fennáll még a teameghivása? - kérdezte Mildred. Mosolygott, és hirtelen egy jó pár évvel fiatalabbnak érezte magát. A fiú azonnal felugrott, és Mildred hallotta, ahogy vizet tölt a teáskannába.- Felhozhatnék egy pár házilag készült édes süteményt a teához - szólalt meg Mildred, amikor a fiú behozta a teáscsészéket.- Valódi házisütemény! - lelkendezett a fiú. Szeme úgy csillogott, mintha valaki egymillió dollárt kínált volna neki. Alig két órával később, Mildred visszament a lakásába, de magányosságát egy időre elfelejtette.- Milyen kellemes volt ez a váratlan intermezzo! Ahogy Clifford a farmon töltött csodálatos gyerekkoráról mesélt, Mildred is újra átélte fiatalságát, és őszintén kívánta, hogy a fiú álmai teljesüljenek a városban. Mildred az öregek bölcsességével mosolygott, és ázt gondolta, hogy nemsokára ezt a különös fiút lefoglalják majd a vele egyidős barátok, és nem marad ideje a vele való csevegésre. De ő mindig emlékezni fog a fiú megértést tükröző lágy, fiatal arcára, amikor ö finoman elutasította zenehallgatásra szóló meghívását. Mulatságos, hogy majdnem elfelejtette látogatásának valódi célját. PERTL ETELKA fordítása bér kell, mama drága. Ez a is volna mind a kettő, ég régóta összeismerked- irmekem, jöjj ki a rétre“, a leánykérés rítusát, és nyasszony azon nyomban gyva az egész násznépet, és ünnepélyesen, mintha iket. Mentünk, mendegél- s házat - nem volt sehol, volt sehol. Kerestük a mi kedves kis családi házun- ük az árvaházat, a húshá- ázat, de hire-hamva sem mentünk, mendegéltünk lyermekeink születtek, és isen mentünk. A gyerekek izülök akkor is mentünk m tudom, hová megyünk feje mentünk Így együtt, negállt, és „illene már egy és ügy megmakacsolta egy tapodtat sem lépett lönbejáratú családi házat, n egyebet, ami a boldogminden baja és búbánata, ,Se ruhám, se cipőm, se üvszakasztó fájdalommal, sztélém a másik érzelmeit, rceltem neki meghatódva, Imeztetett, hogy „Vékony Bőgtünk egy sort kétszó- valóságra ébreszteni az i most jut eszébe minden, pénz dolgában. Felszólí- jlzott igényeiről, ha nem m magam. Én már hallot- 5Z fogú pincérnőnél, Réz í csak ágyra járt, és aki nul caplatott az élet meze- bredt benne a saját-lakás rolt, mint a lakása: kicsi és lásul gyakran nekiesett az ipse képének, mert Lola-asszony igen szigorú és rámenős hölgy volt, különösen ha beszívott és csak úgy gőzölgött belőle a szesz. Egy kocsis bújjon el, ahogy az dülöngélt, dalolt, öklözött és ordítozott, és tíz kamaszcicán is túltett, ha karmolászott. Az ipse mégis örvendett, hogy Lola öt választotta élettársul, mert jókat alhatott, amíg a hölgy a La valabilu kiskocsmában felszolgált, és időnként tetőtől talpig megmosakodott a félkomfortos fürdőszobában. Történt egyszer, hogy az ipse épp a fürdőszobában könnyebbült és művelődött, amikor a törvényszéki ÁBRAHÁM JÁNOS embernek nagyobb öröme: a ház avatásában vagy összerombolásában, de tény, hogy a gavallér előbb csak zsindelyszöget, később azonban két hatalmas szarufaszöget próbált beütni kalapáccsal a saját fejébe, mivelhogy neki is lehetne saját háza. Negyven felé, ha más nem, de egy csinos kis családi ház rá is férne már az emberre, bár énszerintem a szegek csak a fába kerülhetnek s nem máshová. Tény, hogy amikor a gavallér épp kalapácsolta be a szögeket a fejébe, haza- dülingélt a részeg Lola-asszony, és „Mit csinálsz a szarufaszegeimmel, te disznó“ - kiáltással épp neki hírrovatban szeme megakadt egy apróbetűs, de égbekiáltóan nagy marhaságon, tudniillik, hogy bizonyos D. Nagy Sámuel, volt fiákeres, bolgár-kertész és szabad paraszt, miután a demolációs közegek kivonultak a jószágáról, üres háza padlásán öngyilkossági szándékkal felhúzta magát a szarufákra, mert a kiutalt csereház nem épült megfelelő ütemben, s igy jobbnak látta volna, ha sírba száll. Eszméletét azonban nem vesztette el, úgyhogy a szomszédok levágták a használt gyeplöszárakról, és Denagy most már épségben és kigyógyultan reklamálja a demolációs közegeknek megfelelő ütemet. Felröhögtem, mama drága, pedig nem szoktam. Mert Réz Lola gavallérja úgy gondolta, hogy ha megvan a megfelelő ütem, akkor már semmi sem akadályozhatja meg, hogy az embernek meglegyen a saját, különbejáratú és testhezálló lakása, csupán a demolációs közegek igyekvése miatt kell még a kivitelezésre, azaz a felépítésre várni. Nem tudom, melyikben telik az akart esni a gavallér képének, de az ipse ez egyszer megemberelte magát, félretolta a kormos mancsokat, és akkora pofont adott a szállásadójának, hogy az menten becsúszott az asztal alá. „És mindent köszönök“, mondta az ipse nagy lelki nyugalommal, és elment valamerre, hogy helyet keressen épülő házának. Azóta is megy, mendegél, de mivel a demolációs közegekkel nem került viszonyba, a megfelelő ütem sem alakult ki, így a saját ház kérdése függőben maradt. Egy pár ócska gyepföszár bizonyára neki is akad majd valamelyik elhagyatott telken, bár a vadonatúj szíj kétségtelenül hatásosabb lenne. Úgy látszik, mama drága, az irodalmat nem lehet elég későn kezdeni, ötven felé az ember ismét lírikus lesz. A lélek nem rokkan bele a rengetég menésbe, mendegélésbe, csak épp alkonyatra bús lesz. Reggelente úgy tesz, mintha a régi buzgalommal gyűrkóznék neki az előtt© álló útnak, hiszen megállni nem lehet, menni kell tovább, és végül is éli és kívánja még az ember a céljait betöltő időt, ami észrevétlenül elsuhant egy emberöltő alatt; lenni-tenni ötven felé nem rest, és bizakodik is, hátha ígér még egyet s mást yaz élet. Szolgál-e még a férfitest? Várhat-e örömöt, gyönyöröket remélhet? Az erős szándék halvány célt elér-e? A semmittevés soha meg nem kisértett, de most már jólesik ülni tétlen, pihenni, tűnődni, semmit se tenni. Az esztendők száma kétségtelenül kiemel a kortársak közül, de még ép elmével tekintek előre. A hatodik évtized előszobájában az ember már csak a megtett út emlékeinek őre, s ha majd a hetedikbe taposok, akkor sem hiszem, hogy nincs újabb cél és új remény ott, ahol még szép a nő és jó az alkohol, és annak ellenére, hogy a dohányzás ártalmas az egészségre, szép bodor pipafüst száll szájadból az égre. De zavar, hogy az a hülye alak, aki hatvanévesen elhagyta Rossz fogú Lolát és olyan lerongyolt testtel, amelyikbe a lélek már csak hálni jár, hogy legalább álmában lásson szépet, elindult, hogy öröklakást, különbejáratút és testhezállót építsen magának. Úgy hallottam, hogy mostanában, villanykörtét hámoz esténként bicskával, és ez kétségtelenül vigasztaló jelenség, ami a csalódott embert megnyugtatja. Mikor is hámozná máskor, ha nem júliusban, amikor részeg darazsak járnak az édes lével buggyanó, húsos körtékre. De az az ipse, a részeg pincérnö kedvese, énvelem ellentétben örökké úton volt, ment, mendegélt, kocogott, szaladt feszt. Azt hitte, ha sokat szalad, úgy megtanul sprintelni, és olyan iramban rohan majd, hogy a végzet sem éri utol. Megfelelő szerelésben - mez, gatya, lábszárvédő, sarkatlan, szegecses cipő - száguldozott a boldogtalan, mert úgy gondolta, hogy futkosás közben fiatallá frissül az izomzat, a jó levegő felborzolja fáradt tüdöle- benyünket, a hólyagocskák erőteljesen tágulnak-lo- hadnak, mint egy strapabíró kovácsfújtató. Szépen elmondtam mindezt menyasszony-nejemnek, és azután mentünk még vagy húsz esztendőt kézen fogva együtt, mint új házasok. Már dédunokáink is születtek, s mi még mindig megyünk, mendegélünk a zöld meg sárga pusztaságban, míg csak utol nem ér egy vagány öröklakás, az a gyönyörűséges összkomfortos családi ház, amelyik még gyermekkoromban kiment volt az ablakon.
