Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1984-06-08 / 23. szám

Az eligazítás rövid, de határozott. Pe­ter Brocka százados, a kerületi rendőrka­pitányság közlekedésrendészeti osztá­lyának parancsnoka a térképen is meg­mutatja, hogy a lévai (Levice) járásban merre menjen a négy járőrkocsi, hol vé­gezzenek közúti ellenőrzést a járőr tagjai. Még egyszer megnézik elegendő alko­holszondát visznek-e magukkal, majd ezekkel a szavakkal ereszti útjukra be­osztottjait.- Szigorúan, de udvariasan dolgozza­tok. Az ittas vezetőktől be keil vonni a hajtási jogosítványt. Ne feledjétek, hogy ebben a járásban minden hatodik karam­bolt az alkohol okozza. A kocsik műszaki állapotára is ügyeljetek: itt a turistaidény! Peter Fiala és Jozef Dorinsky főtörzs­őrmesterekkel tartok. Elhagyjuk a szlovák fővárost, és bár még messze van a cél, a járőr két tagja máris árgus szemmel figyeli a forgalmat. Az egyik településen megállítanak egy Nagykürtösre (Vel'ky Krtís) tartó autóbuszt, amely lakott terüle­ten 80 km-es sebességgel halad. A gép- járművezető tagad, de a tahograf a rend­őröket igazolja. Nem bírságolnak, csupán szóbeli megrovásban részesítik a ve­zetőt. A lévai járásban járunk mát, amikor égy piros Ladára figyelünk fel. A két első ülésen utazók nem csatolták fel a bizton­sági övét, ráadásul öt felnőtt és három gyermek ül a kocsiban. Száz korona bírságot rónak ki, aztán folytatjuk utunkat. A járási székhelyhez közeledve Jozef Dorinsky főtörzsőrmester kezébe veszi a mikrofont.- Nyírfa... Nyírfa... Itt Tulipán hat... Járásukban megkezdtük a közúti ellenőr­zést. Miután a járási rendörparancsnokság ügyeletese nyugtázza a vételt, tovább haladunk a megadott körzet felé. Podlu- zanyban egy fiatalasszony kocsiját állítja meg a rendőrjárór. A fékkel és a fényszó­róval van baj. Bírságot fizet. Már-már azt hiszem, hogy semmi különös sem törté­nik, amikor már messziről halljuk, hogy a közeledő piros Moszkvicsnak rossz a kipufogója. A kocsma előtt érjük utói. A járőr az igazoló okmányokat kéri, majd bírságol és bevonja a forgalmi engedély igazoló lapját. Az egyik település után egy öreg Sko­da gépkocsira figyelünk fel. Amint később kiderült, több mint tizenöt éves. Nincs rajta lökhárító, visszapillantó tükör, tönk­rement a kipufogója. Alig tudjuk meg­előzni. A gépjármű vezetője nem figyelt ránk, mert polgári rendszámú kocsink van. Azt mondja, a gépkocsija javítás alatt van, de el kellett ugrania a szom­széd községbe. Elveszik a forgalmi en­gedély igazoló lapját. Amíg rendbe nem teszi a kocsit, nincs mit keresnie a közúti forgalomban. Alighogy megállunk Tlmace egyik mel­lékutcájában, szürkészöld Lada-combi tér le a föútról. A járőr gyanút fog. Előke­rül az alkoholszonda s a gyanú beigazo­lódik. A gépkocsivezető beismeri, hogy ebéd után megivott egy üveg tizenkét fokos sört, de csak a szőlőbe akart men­ni. Amíg Fiala főtörzsőrmester felveszi a jegyzőkönyvet, Dorinsky főtörzsőrmes­ter egy Hon típusú munkagépet állít meg. A vezetőjénél nincs hajtási jogosítvány, Kérem az okmányokat... sem pedig személyazonossági igazol­vány. A szeme véres, nem tudni a széltől, vagy esetleg szeszes italtól. Előkerül az alkoholszonda, amely elszíneződik. Irány a járási székhely, ahol a kórházban vért vesznek a két gépkocsivezetőtől. Őajkov után észrevesszük, hogy az LVB 42 64 rendszámú Skoda túllépte a megengedett sebességet. Fiala törzs- őrmester gázt ad, jelzi, hogy előzni akar. Ám amint a Skoda autó mellé érünk a gépkocsivezető gyorsít. A sebesség- mérő 120-at mutat. Dudát, fényjelzést használ a járőr, de egy jó kilométeren át nem tudjuk megelőzni a Skoda autót, amely szinte leszorít bennünket az útról. Végre sikerül. Alacsony, bajszos fiatal­ember száll ki a kocsiból. Azt gondoltam, hogy ittas, de nem. A hiúsága, a vagány- sága miatt nem engedte, hogy egy másik kocsi megelőzze.- Nem is hajtottam gyorsan - állítja, majd más kifogást keres. - Közel jöttek, azért léptem rá a gázpedálra. Bírságot fizetni nem akar, de nem is erőlteti a járőr. Veszélyes vezetés s a megengedett sebesség túllépése miatt visszatartják a hajtási jogosítványt. Ki tudja, okul-e majd az esetből. Kisebb-nagyobb kihágásokkal, rossz műszaki állapotú kocsikkal találkozunk a továbbiakban. Már sötétedik, amikor a járási székhelyen megállunk a Vörös Hadsereg és a Nálepka utca sarkán. Nyolc óra szolgálat van már a két fiatal rendőr mögött, de nem lazítanak. Akinél nem találnak semmi kifogásolni valót, attól jó utat kívánva válnak meg. Aki megérdemli, azt megbírságolják, s ez rendjén is van. Jobbról, balról jönnek a kivilágított jár­művek. Dorinsky törzsőrmester egy 603- as Tátra személygépkocsit állít meg. Megnézi a kocsit, megállapítja, hogy el­használódott a gumiabroncsa, majd a gépkocsivezetőt veszi szemügyre. Al­koholszondát ad a kezébe. A közúti vilá­gítás halvány fényénél is jól látszik, hogy a szonda elszíneződik.- Maga alkoholt fogyasztott - mondja megbotránkozva a főtörzsőrmester.- Nem kérem, csak sört, A felesége­mért voltam s míg vártam rá, elfogyasz­tottam egy korsó sört. A járőr tagjai nem Vitatkoznak. A szon­dáról látják, hogy több korsó sörről, eset­leg más szeszes italról is szó van. Újra a járási kórházba megyünk. A nem éppen legfiatalabb gépkocsivezető egész úton hallgat. A rendelőben megtagadja a vér-, vételt. Ezt tartja előnyösebbnek. Ki tudja mit mutatott volna ki a vérvizsgálat. In­kább vállalja a bírságot, a haitási jogosít­vány megvonását, mint azt, hogy tettéért a bíróság előtt kelljen felelnie. Az LVA 43-14-es rendszámú gépkocsi magára hagyatva vesztegel az útszélen. Még néhány helyen megállunk, kerék­Az alkoholszonda ezúttal nem mutat ki ittasságot (A szerző felvételei) párokat, segédmotoros járműveket ellen­őriz a járőr. Feljegyzésre érdemes eset nem történik. Elmúlt már 23 óra, amikor hazafelé vesszük az utunkat. A kerületi rendőrkapitányságon a négy járőr tagjai összegezik a közúti ellenőrzés eredmé­nyeit: ittas állapotban való vezetésért nyolc, más vétségért hét jogosítványt vontak be s ami ugyancsak figyelmeztető tény, a gépjárművek rossz műszaki álla­pota miatt negyvenhat forgalmi- engedély igazoló lapját vonták be, ötvennégy gép­járművezetőt pedig megbírságoltak.- Ha az ember nem szeretné a hivatá­sát, s nem volna megértő élettársa, ne­hezen viselné el a gyakori szolgálatot - mondja elmenőben Fiala főtörzsőr­mester. Amikor magunkra maradunk Peter Brocka parancsnok gondterhelten jegyzi meg.- Talán túlterhelem a fiúkat, beosztott­jaimat. .. De mit tegyek, ha fegyelmezet­lenek a járművezetők. Az év négy hónap­ja alatt a nyugat-szlovákiai kerületben 213 közúti balesettel volt több, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Sajnála­tos, hogy az 1948 karambol közül 167-et alkohol okozta. A kerület közútjain negy­venkét ember lelte halálát, kilenccel töb- • ben, mint a múlt év első négy hónap­jában. Kézfogással búcsúzik. Kint virradni kezd. Új nap kezdődik. A belvárosban már megindult a forgalom... Ki tudja mit hoz ez a nap a közutakon, milyen kirívó szabálysértéssel találkoznak ma a kerü­leti rendőrkapitányság fehérsapkás köz­úti járőrei, akik minden nap arra töreked­nek, hogy rend és fegyelem legyen a közutakon, kevesebb legyen a halálos kimenetelű baleset, mindnyájan épen, egészségben érjünk célba. NÉMETH JÁNOS ÚJ SZÚ 9 1984. VI. 8. ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ A hagyományápolás mesterei Vacsoraidó. Anya ételkészítés közben megte­rít. Az asztalra kerülnek a fonott térítők, pohár­alátétek, kenyérkosár... Este, amikor elcsende­sedik a ház s mindenki kedve szerint tölti sza­bad idejét, finomságokat tesz családja elé, ko­sarakba kerül az aprósütemény, a mogyoró. A kosarak, a térítők alapanyaga kukoricaháncs. — Ez volna csak az ideális, — sóhajtott fel Jana Menkynová, a Népművészeti Ipari Központ képzőmű­vésze, a kosarak, a térítők tervezője, miközben Bese­nyő (Beéeríov) felé száguldott velünk az autó. Hogy miért éppen Besenyő volt az úticél? Azért, mert ebben a faluban élnek azok, akiknek a kézügyessége nyomán születnek a páratlan kis remekművek. Besenyőben szegény, nyomorgó emberek éltek. 1918-at írtak, a faluban sok volt az árva, az öreg, a magára maradt asszony. A nők a helyi paphoz fordultak, hogy kerítsen számukra valami megélhetést. Hogy merre ment a pap, nem tudni, de néhány nap múlva összehívta az asszonyokat a helyi iskola egyik tantermébe s megmutatta, hogyan kell kosarat fonni „sústyából“. Attól fogva majdnem kétszáz asszony dolgozott együtt, ami nemcsak azért volt jó, mert kissé vidámabban töltötték az estéiket, hanem azért is, mert megspórolták a petróleumot, hiszen elég volt egy lámpát égetni. A kész kosarakat ketten-hárman az újvári piacra vitték, később már minden nap piacoztak, mert előre tudták, hogy melyik nap hol van piac. 1939- től 1943-ig már kosárfonó szövetkezetben dolgoztak, majd egyre kevesebben értek rá, nem volt türelmük fonással foglalkozni. 1958-ig kevesen foglalkoztak vele, de amikor a Népművészeti Központ vette kézbe a kosárfonást, javult a helyzet.- Kár lett volna ha feledésbe merül ez az ősi mester­ség. Meg kellett találnunk azokat, akik tudták, s akarták is tovább folytatni. A besenyői és a naszvadi (Nes- vady) asszonyok megértették, hogy nemcsak kereset­kiegészítés amit csinálnak, hanem hagyományápolás - mondta Jana Menkynová. - Besenyőről 18 asszony dolgozik nekünk s csodálatos dolgokat készítenek. Talán Bukai Mária a legügyesebb, ó tanítja a többieket. Nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy nemsokára ő is a népművészet mestere lesz. Kertes ház előtt álltunk meg, Bukai Mária máris nyitotta a kiskaput. Az előszobában egymás mellett sorakoztak a szebbnél szebb kosarak. - Ezeket nem én fontam, hanem Margit néni, aki mindjárt itt is lesz - mondta, miközben kísérőmnek átadta a kész termé­keket. - Az enyémek is készen vannak, de még kénezem őket. S mert látta rajtam, hogy nem értem, amiről beszél, beavatott a sústyafonás, kosárkészítés titkaiba. Elmondta, hogy a besenyői asszonyok maguk szedik, válogatják a kukoricaháncsot, majd szárítják és kénezik, hogy szép fehér legyen, és zsákokba téve a padláson tárolják. - A sústyát fonás előtt be kell nedvesíteni, hogy puha, hajlékony legyen - mondta s azonnal mutatta is. - A kaptafára (formára) szögeket verünk, aszerint, hogy milyen sűrű lesz a fonás - majd ördögi ügyességgel pödörte, sodorta, tekerte a kukori­Bukai Mária kis remekművei (Pavel Janek felvétele) calevekeket, míg nem lett belőle egyenlő vastagságú erős „spárga“. (Bevallom én is megpróbáltam, s ami­kor végre sikerült összetekernem egy kis darabot s meg akartam mutatni, hogy íme, művem szétesett.)- Kislánykoromban lestem el a fonást a szüleimtől s ma is nagyon szeretem csinálni vallotta. - 1958-tól dolgozom az ipari központnak s csak sajnálni tudom, hogy a faluban csupán tizennyolcán foglalkozunk ezzel. Közben megjött Furuglyás Erzsébet (Margit néni) a maradék kosárral.- Most csak keveset adhatok le, mert nem dolgoz­hattam. Elestem, bedagadt a karom, s bizony fájós kézzel nem megy a fonás - mutatott bekötözött kezére. Margit néni elmondta, hogy már 44 éve fonja a kosa­rakat.- Eleinte azért csináltam, mert kellett a pénz. ma már kedvtelés ez a munka. Fájósak a lábaim, a fonás közben ülök, pihenek. Igaz, délig amíg főzök, takarítok, nem érek rá. Csak délután és este, sőt még tévénézés közben is tudok fonni. A sústyaszedés már nehezeb­ben megy, hiszen 68 éves vagyok, de besegít a család. Mert bizony egy-egy télre 20-30 zsákot is készítünk. S ha száraz, szép a sústya nem „pilisznyedik“ (pené- szedik), öröm dolgozni vele, -mondotta. Miközben beszélgettünk, Bukai Mária megemlítette, hogy Margit néni, Kecskés Mária és Hentek Aurélia a legszebben dolgozók közé tartoznak.- Új mintákat, formákat kell megbeszélnünk - szólt közbe Jana Menkynová. - Szeretném, ha Mária asszony próbálná ki az új fonási mintákat. Igaz. tennünk kell valamit azért is, hogy ne csak fehér kosarakat kapjunk, mert nagy a kereslet a színes kosarak iránt. Mi hagymalevéllel, illetve diólevéllel akarjuk elérni a barna színárnyalatot.- Mikor fogok ennyiféle kosarat, térítőt megfonni? - csapta össze a kezét Bukai Mária. - Délelőtt én sem érek rá, hiszen el kell látni az állatokat, meg kell művelni a kertet, meg nálam van a négyéves unokám,..- Két hét múlva ismét eljövök, megnézzük a kész dolgokat. S ha valami nem sikerül, majd együtt meg­csináljuk - búcsúzott a tervezőnő. A Népművészeti Ipari Központ üzleteiben egyre nagyobb keletjük van a kukoricaháncs-kosaraknak, alátéteknek, térítőknek, szatyroknak. Az egyedi dara­bokon nincs feltüntetve a készítő neve. Ha szép a kosár, a vásárlónak mindegy, ki fonta. A lényeg az, hogy Besenyőről származzanak. PÉTERFI SZONYA LEGYEN irMimr/l fid Íifaníwira rarírín JmUuüü L5u [J LsIJJy mULsUUU L

Next

/
Oldalképek
Tartalom