Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-06-01 / 22. szám
Van talán már nyolc éve is, amikor először találkoztunk Jozef Chomával, a Kelet-szlovákiai Vasmű 2-es acélöntö- déjének első olvasztáréval. Akkor került a neve és fényképe a kerület legjobb dolgozóinak tablójára. Harmincéves volt, de már a , .Vasmű építője“, valamint ,, Kohászat és nehézgépipar legjobb dolgozója“ kitüntetéseket tudhatta a magáénak. Sikeresen végzett munkája eredményeként emelkedett ki folyamatosan az ismeretlenségből a vasmű huszonháromezres kollektívájából. Később a Kiváló munkáért és két évvel ezelőtt a Munka Érdemrend állami kitüntetést adományozták neki. Azért ragaszkodik szakmájához, mert egyedül választotta és megszerette, akárcsak a munkahelyét. A kohászati szakközépiskola elvégzése után 1965- ben került a Kelet-szlovákiai Vasműbe. Kezdetben segédolvasztárként dolgozott az 1 -es acélműben, majd 1973 óta a 2-es acélmű konvertere mellett folytatta munkáját, ahol jelenleg első olvasztár. Jozef Choma a konverter üzemelését ellenőrzi (Róbert Berenhaut felvétele) 4---------------------------------------------------------------- Mit tudnék magamról mondani? I- kérdezett vissza. - Olvasztár vagyok, ezt a szakmát választottam, tanultam, ezt csinálom. Nős vagyok, feleségem Anna, a Kassai (Koéice) Kohóépítő Vállalat raktárában dolgozik. Két gyerekünk van, Ivanka 10 éves, Jozko 12. A munkahelyemen jó kollektívában dolgozom, a feladatokat igyekszünk sikerrel teljesíteni. MichaI Hromjáktól, a vele egy műszakban dolgozó mesterétől, többet is megtudtunk róla, mint amit saját magáról mondott.- Már elég régen együtt dolgozunk, alkalmam volt meggyőződni arról, hogy Jozef Choma szakmai, elméleti és gyakorlati tudásával, munkasikereivel, az önmagával és másokkal szemben tanúsított következetességével, kiváló szervezőkészségével joggal rászolgált minden eddigi bizalomra - mondja Hromják mester. - Helyes volt a választás, amikor 1973- ban vállalatunk vezetősége az új 2-es acélműben formálódó kollektívába irányította. Tapasztalatokkal érkezett ide, s nem kis érdeme van abban, hogy sikeresen megindult az acéltermelés. Az általa irányított kollektíva már 1977-ben elérte a tervezett termelési kapacitást. A „Choma-műszak“ az 1982-83-as években új munkafolyamatok bevezetésével több mint kétmillió korona értékű anyagmegtakarítást ért el. A tervteljesítésről nem is beszélek, mert a mi kollektívánk előtt ismeretlen fogalom a lemaradás. A mestertől tudtuk meg azt is, Jozef Choma a munkában annyira következetes, hogy az néha már - az ö szavait idézve - „kellemetlen“ is. Persze, azok számára, akik nem teljesítik kötelességüket. Főleg ilyen „forró“ munkahelyen nem lehet, nem szabad megszegni a technológiai előírásokat. Ebből óriási népgazdasági kár és életveszélyes helyzet adódhatna. Jozef Choma saját magától, egész kollektívájától becsületes munkát vár, és ehhez joggal követeli meg az < illetékesektől - ez beosztásából adódó kötelessége is - a feltételek megteremtését.- Az acél nem túr megalkuvást - mondta az időközben hozzánk visszaérkezett Jozef Choma -, a vele folytatott munka nem engedi, hogy saját magunk és mások egészségét, életét kockáztassuk. Ez- íratlan törvény, ha szabad így fogalmaznom, nekem ez hitvallásom. Kollektívánk minden tagjának hasonló a véleménye. A termelésben szintén van tartozik és követel oldal. Tudjuk, mit várnak tőlünk, de számunkra is biztosítani kell, ami jár: a munkafeltételeket. A szakmánkban nem lehet csak akarni, itt tudni és tenni kell. A több mint ezerötszáz fokos hő, izzás közelségében nincs idő latolgatásra, ott rugalmas és szakszerű- cselekvésre van szükség. Jozef Choma politikai és társadalmi feladatokat is teljesít. Többek között a vasmű vállalati pártbizottságának tagja, a Kelet-szlovákiai Kerületi Pártbizottság póttagja. Telik erre az erejéből, idejéből?- Ha már mégis magamról kell beszélnem, elmondom, szerencsés embernek érzem magam, ha szerencséről egyáltalán beszélni lehet. Ugyanis gyermekkoromtól megszoktam, hogy teljes emberként tegyem, amit csinálok. Jól megtanultam, másoktól csak akkor várhatok bármit is joggal, ha magam helytállók a munkában, de az sem lehet közömbös számomra, ami körülöttem történik. Tehát a becsületes munka a legalapvetőbb dolog, a másik pedig az, hogy az ember segítsen, ahol tud és ahol a legnagyobb szükség van rá. A társadalomban, a családban és ahol csak kell. Csupán pénzt keresni és önmagunknak élni, ez szerintem nem igaz élet. Bár, sajnos, elég sokan így csinálják. Lehet, hogy ez kényelmes, de szerintem tartalmatlan életforma, amire több szempontból is rá lehet fizetni, meg rá is lehet unni... Hát ilyen ember Jozef Choma, a Keletszlovákiai Vasmű fiatal olvasztára, aki már csaknem két évtizeddel ezelőtt tudta és ma is tudja, mit akar. KULIK GELLÉRT “Tartalék - elgondolkodtak már önök azon, mit I is jelent ez a szó ? Pedig gyakran használjuk. S néha olyannyira gyakran, hogy végül is üres szólammá válik. Ezen talán nem is lehet csodálkozni, hiszen olykor ezzel magyarázzuk pillanatnyi hibáinkat, s jobb kihasználását fogadjuk meg akkor is, amikor a terveket készítjük. Mert ugye vannak még tartalékaink az irányításban, a minőségben, a termeléselőkészítésben, sőt a munkafegyelem megtartásában is. Ez utóbbiról - amely mindenkit közvetlenül érint, dolgozzon bár a termelő, vagy éppen a nem termelő szférában - érdeklődtem különböző beosztásban dolgozóktól. A nevek közlését nem tartom fontosnak, mert véleményem szerint nincs jelentősége annak, hol, kiknek a szájából hangzottak el az alábbiak. A lényeg az, hogy a munkafegyelemmel kapcsolatos kérdésemre kapott válaszok alapján, úgy érzem, nem kizárt, sokan saját munkahelyükre ismernek.- Munkafegyelem... hát arra nincs szükség. Fontos, hogy sok legyen a fizetési borítékban, s lehetőleg ne kelljen érte megszakadni a munkában. A mester meg hadd kínlódjon. Valaki csak akad, aki megcsinálja, amit kell. Én azt mondom, hogy „no, fogjuk meg, aztán vigyétek“ alapon a legjobb - vélekedik erről a még korántsem kiaknázott tartalékunkról egy tizenkilenc éves bőrzakós, punkfrizurás fiú. Szerencsére nem az ilyen magatartás jellemző dolgozóinkra, mégis mindenképpen elgondolkodtató, hogy egy fiatal, aki alig hagyta ed az iskolapadot, vajon kitől, vagy honnan tett szert ilyen „csodás“ álláspontra.- Az utóbbi időben túl gyakran hivatkozunk a munkafegyelemre, divattá vált - mondja a nyugdíjkorhatárhoz közeledő anyagbeszerzési osztályvezető. - Véleményem szerint megtartása nem az ellenőrzéstől és a számonkéréstől, hanem elsősorban a vezető dolgozó rátermettségétől függ. Neki törődnie kell azzal, hogy minden beosztottja tudja, mikor mit kell csinálnia és a feladatok elvégzéséhez lehetőségeihez mérten meg kell teremtenie a feltételeket. Utána aztán jöhet, sőt jönnie kell a számonkérésnek. Úgy vélem, a pályakezdőkkel kicsit nehezebb a dolgunk, mert ők talán előbb ismerték a jogaikat, mint a kötelességeiket, s élnek is ezzel. De hát ez az idősebb generáció hibája.- Szerintem a munkafegyelem túlságosan laza, vagy talán nincs is - vélekedik a huszonnégy éves könyvelőnö. - Persze, bennünk van a hiba. Nem vagyunk annyira öntudatosak, hogy legalább nyolcvan százalékban kihasználnánk a munkaidőt. Bérelszámolás idején például sok a munkánk, de utána már senki sem tartja be a munkaidőt. Azon törjük a fejünket, mikor és hogyan intézhetnénk el a magánügyeinket. Hivatalosan fél nyolckor kezdünk mindennap, de nyolckor még senki sem dolgozik. Fél négykor pedig már csak azért vannak szétrakva a papírok az asztalon, hogy a főnöknek ne legyen túlságosan feltűnő a semmittevésünk. Aztán négy órakor már itt sem vagyunk. Igaz, a munkaidőt látszólag megtartjuk, de nem mondanám, hogy öntudatból, csupán tartunk a főnöktől. Viszont tisztelet a kivételnek! Ismerek olyanokat, akik becsületesen végigdolgozzák a napi nyolc és fél órát. Hogy szerintem hogyan lehetne jobb a munkafegyelem? Mindenesetre az emberek magatartásának kéne megváltoznia, úgy gondolom. De ez nem megy egyik napról a másikra. O. A. 1949-ben született, értelmiségi családban. A sors úgy hozta, hogy még az érettségiig sem juthatott el. Pedig nagyon szeretett volna zenét tanulni. SegédKEVESEBBET KELLENE RÓLA BESZÉLNI... Vélemények a munkafegyelemről munkás lett. Minden vágya, hogy férjhez menjen, de a házasságkötő terem helyett idegösszeroppanással kórházba vitték. Most már újra dolgozik. Felettesei szerint azok közé tartozik, akik néha megfeledkeznek a munkafegyelemről.- Az életem szinte naponta terítékre kerül - mondja szomorúan. - A munkatársaim számára teljesen érthetetlen, hogy értelmiségi család sarja vagyok, aztán még érettségim sincs. Meg ugye a kisiklott életem is állandóan beszédtéma. Hát ilyen körülmények között nem lehet dolgozni. Az nagyon helyénvaló, hogy a munkakezdés és befejezés időpontját, valamint a biztonsági előírásokat meg kell tartani. Azt viszont már nem tartom helyesnek, hogy ha valakire egyszer azt modják, rossz munkás, az örökre rajta marad, bármennyire igyekszik is. Igaz, néha rajtakapnak a dohányzáson, amit itt biztonsági okból tiltanak, meg az is előfordul, hogy a munkaidőt nem tartom meg, én minden esetben belátom hibámat. Csak az bánt, hogy van, akivel szemben elnézőek... G. E. huszonkét éves. Tanulni sohasem szeretett, még az alapiskolát is soknak tartotta. Naponta papírdobozok százai kerülnek ki a keze alól. A munkafegyelemmel ő sem tudott különösebben megbarátkozni.- Nálunk pontosan meg kell tartani az előírásokat. Ez helyes is, de azért munka közben jó lenne egy kicsit pihenni, mert hát otthon is sok a tennivaló... Azt sem szeretem, ha a teljesítménynormán kívül mást is kell csinálni, nem szívesen vállalom. A munkaidőnk nyolc és fél óra, tudom, s ezt pontosan meg kellene tartani. De hát mikor intézzem ügyes-bajos dolgaimat? A kereskedelmi és integrációügyi igazgató viszont már a gyógymódról beszél:- Azt kellene elérnünk, hogy a dolgozók ne munkaidő alatt vásároljanak, és intézzék ügyeiket. Ezt persze csak megfelelő áruellátással, a vállalatok, intézmények munkaidejének összhangba hozásával, üzemi óvodák és bölcsődék építésével tudnánk elérni. Bár a munka- fegyelem sok mindennel összefügg, mégis úgy gondolom, a nemzeti bizottságok sokat segíthetnének ez ügyben. És mit mond a munkafegyelemről a vállalati pszichológus?- A munkafegyelem véleményem szerint a vezető dolgozó rátermettségének fokmérője. Nagyon fontosnak tartom a mester funkcióját ott, ahol van némi önállósága, vagyis jutalmazhat és elmarasztalhat. Viszont nagy hibát követünk el azzal, hogy a dicséreteket és a bírálatokat rendszerint késve osztogatjuk. Pedig lélektani szempontból akkor van igazán nevelő hatása, ha azonnal büntetünk, vagy jutalmazunk. A másik nagy csapást pedig akkor mérik a vezetők a munkafegyelemre, amikor a közösségből kiválasztják kedvenceiket, akiknek kiváltságaik vannak. Persze, a többiek rovására. Mindenekelőtt a közös döntéshozatalt kellene elérnünk, vagyis, hogy a vezető kérje ki a kollektíva véleményét és adott esetben azt vegye is figyelembe. És legyen bátorságunk megnevezni, hogy ki végez jó és ki rossz munkát. A differenciált bérezéssel, az erkölcsi értékeléssel és az időbeni ellenőrzéssel is sokat tehetünk. A „távirányítással“ viszont semmire sem jutunk, összegezve mindezt: a munkafegyelem ugyan sok tényező függvénye, döntő mértékben mégis a vezető dolgozóktól függ. Talán kevesebbet kellene róla beszélni... Hát így állunk a munkafegyelemmel?! Hazánk összlakosságának körülbelül 30 százaléka, vagyis megközelítőleg 5 millió a produktív lakosok száma. S közülük csupán néhány embert szólaltattam meg. Jól tudom, ahány ember, annyiféle nézet, s a teljesség igényének eleget tenni nem lehet. Mindenesetre a kiragadott vélemények elgondolkodtatóak, s azt hiszem, hűen bizonyítják, hogy a munkafegyelem szilárdításának indokolt emlegetése nem fölösleges, hiszen valóban létező tartalékról van szó. KOVÁCS EDIT ÚJ SZÚ 6 1984. VI. 1-V -N ! i . ^ " Av\ _L_ —!_ _L__- V-LV__Vt_______________________________________ilL____A A% I.L JVLl_L . LfL Ar cképvázlat egy olvasztárról
