Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-05-25 / 21. szám
AZ ELVSZERŰ POLITIKA FILOZÓFIAI ALAPJA írta: Jan Fojtík, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a CSKP KB titkára 1909 májusában jelent meg Vlagyimir lljics Lenin Materializmus és empiriokriti- cizmus című műve. A főcím alatt ez áll: Kritikai jegyzetek egy reakciós filozófiáról. Lenin ezzel válaszolt a szociáldemokrata teoretikusoknak és íróknak, akik ,,a marxizmus alkotó fejlesztése“ nevében a valóságban a dialektikus materializmus számára idegen gondolatokat hirdettek, az ún machizmust és empiriokriti- cizmust. ,,A valóságban teljesen megtagadják a dialektikus materializmust, vagyis a marxizmust“ - írja róluk Lenin. ,,Szavakban viszont vég nélkül köntörfa- laznak, megkísérlik, hogy megkerüljék a kérdés lényegét, leplezzék elpártolásukat, valamely materialistával helyettesítsék a materializmust, s határozottan elutasítják, hogy Marx és Engels számtalan materialista kijelentésével közvetlenül foglalkozzanak... Ez tipikus filozófiai revizionizmus, mert csak a revizionisták tettek szert oly sajnálatos hírnévre azzal, hogy szakítottak a marxizmus alapvető nézeteivel, és nem mertek vagy nem voltak képesek nyíltan, őszintén, határozottan és világosan ,,leszámolni“ cserbenhagyott nézeteikkel. “ Műve azonban távolról sem jelenti csupán a marxista filozófia védelmét az akkori revizionistákkal szemben. A bolsevik párt elméleti előkészítését jelentette, sokoldalúan bírálta az orosz machisták és külföldi tanítóik marxistaellenes nézeteit, összegezte a marxizmus elméleti alapjának - a dialektikus és a történelmi materializmus - pozitív értelmezését, bebizonyította a múlt század végén és a századunk elején elért tudományos eredmények alapján igaz voltukat és életképességüket. Leninnek a Materializmus és empiriokriticizmus című műve a marxizmus alkotó megközelítésének példája, a pártosság és az elvhűség példája a filozófiában, a munkásosztály és valamennyi valóban haladó erő tudományos világnézetéért folytatott harcban. x x 9 ÚJ SZÚ 3 1984. V. 25. A tanulmány, amelyet hetvenöt évvel ezelőtt írtak és bírálóan reagált az adott kor vitáira, ma is időszerű és rendkívül hasznos korunk problémáinak elméleti feltárásában. Hogyan lehet ez? Ha áttanulmányozzuk Lenin művét, magában a műben találjuk meg a választ a kérdésre. Megértjük, hogy ez a mű az egyik alapköve annak az épületnek, amelyet építünk. Ha ennek az épületnek a terve valaha éles támadások tárgya volt, ma a támadások e terv megvalósulása ellen folytatódnak. Ellenfelünk a legkisebb hibánkat vagy fogyatékosságunkat is felhasználja a tudományos szocializmus alapelveinek tagadására; ezeket az alapelveket durván elferdíti és lebecsüli. Talán ma különösen hasznos és szükséges, hogy visszatérjünk a társadalom szocialista átváltoztatásáért folytatott küzdelem kiindulópontjaihoz, megemlékezzünk e harc értelméről, ne tűrjük meg a pragmatizmust, a történelmi távlatok elvesztését. A végbemenő forradalmi világfolyamat nem eleve meghatározott, hanem a történelemalkotó erők műve, amelyek aktivitása öntudatuk szintjétől, s attól az akaratuktól függ, milyen határozott az elszántságuk kitartani e harcban. A leküzdendő akadályok közé tartozik a „hamis tudat“ is, vagyis azok az ideológiák, amelyek nevében a kizsákmányoló és elnyomó osztályok évszázadok óta leigázták a dolgozók tömegeit. Ami a két ellentétes világnézeti (elméleti, filozófiai) irányvonal elvszerü konfrontációját illeti, nincs olyan mű, amely összehasonlítható lenne Lenin Materializmus és empiriokriticizmus című művével. Tükrözi a forradalom, a haladás és a demokrácia erőinek a reakció, a dolgozók elnyomása és megvetése elleni harcát. Lenin ebben a művében könyörtelenül leleplezi azokat, akik az osztályanta- gonizmus és ellentétek elködösítésére törekednek, a legkülönbözőbb ürügyekkel butítják a közvéleményt, akit csak lehet félrevezetnek, eltérítenek az osztályállásponttól, az objektív realitás, a fejlődés törvényszerűségeinek igazi megisHetvenöt éve jelent meg Vlagyimir lljics Lenin Materializmus és empiriokriticizmus című müve mérésétől és ezáltal a társadalom forradalmi megváltoztatásáért folytatott harctól is. Leleplezi azokat, akik szkepticizmust, tehetetlen szubjektivizmust és apo- litikus közömbösséget hirdetnek. Az első orosz forradalom veresége után az ellenforradalmár reakciónak különösen jó szolgálatot tettek a revizionisták. Az ő segítségükkel akarták bomlasztani a forradalmárok sorait. Lenin ezért vitába bocsátkozott a revizionistákkal, nem riadt vissza attól, hogy nézeteiket filozófiai árulásnak bélyegezze, amely egyúttal aktuális vagy potencionális politikai árulást is tükröz. A történelmi fejlődés teljes mértékben megerősítette Lenin következtetéseinek helyességét. Mindig, amikor mozgalmunk nehézségekkel küzd, amikor határozottabban kell egyesíteni erőit és fellépni az ellenség támadásai ellen, a revizionisták hátba támadjál^ a forradalmat, kapituláns hangulatot terjesztenek, lemondanak a forradalmi harc eszményeiről és értékeiről. Erről számtalan esetben nálunk is meggyőződhettünk, a legutóbb a hatvanas években. Amint a jobboldali opportunisták fontos pozíciókat szereztek a párt vezetésében, megnyitották a kapukat az ellenforradalom előtt. Hatalomrajutásukat a forradalom által elhallgattatott különféle erők fokozatos rehabilitálása, „az értékek felülbírálása“, az ideológiai lefegyverzés és bomlasztás kísérte - és feltételezte. Zbygniev Brzezinski, az antikommuniz- mus fő szószólóinak egyike, úgy jellemezte ezt a bomlasztó tevékenységet, mint „ideológiai eróziót“. A bomlasztást, az „eróziót“ előidéző és elméletileg alátámasztó revizionizmus kevésben különbözött előző, más országokban előforduló válfajaitól, és alapjában teljes mértékben vonatkozik rá az a jellemzés, amelyet Lenin Materializmus és empiriokriticizmus című művében adott. Miben nyilvánul ez meg elsősorban? A mi revizionistáink is a marxizmus „alkotó fejlesztését“ hirdették. Szüntelenül ezt a nemes elhatározást hangoztatták és azt a látszatot keltették, hogy szívükön viselik a marxizmus további sorsát. Annyira megszerették a szocializmust, hogy elhatározták, mindenáron - amint bebizonyosodott, elpusztítása árán is - „megjavítják“. Mindent megtettek pozícióik elkendőzéséért. Maga az élet mutatta meg, hogy harcuk a marxizmus és a szocializmus ellen irányult. Ezt cinikusan be is vallják a Szabad Európában és más antikommunista propagandaközpontokban, amelyekben az ellenforradalom veresége után menedéket találtak. A hatvanas években azonban ők harcoltak a leghevesebben a szocializmus „megújhodásáért“. Ugyanúgy, mint a Lenin által bírált revizionista elődeik, ők is felléptek a dogmatizmus ellen, sót azt állították, hogy visszatérnek „Marx tanításának forrásaihoz“. Mit jelentett azonban a valóságban „antidogmatizmusuk“ és visszatérésük a marxizmus forrásaihoz? Éppen ez bizonyította gyávaságukat, hamisságukat, becstelenségüket - azokat az alapvető jellemvonásaikat, amelyeket Lenin a Materializmus és empiorikriticizmusban mindennemű revizionizmus és opportunizmus legjellemzőbb tulajdonságának nevez. A dogmatizmus csak addig érdekelte őket, amíg ezzel leplezhették a párt forradalmi jellege és elvszerü politikája elleni támadásaikat. Mindenekelőtt a leniniz- mus, valamint a Szovjetunió Kommunista Pártja, pártunk és a többi marxista-leninista párt általános tapasztalatainak kompromittálása volt a céljuk. Azokat a pártokat akarták kompromittálni, amelyek a dolgozó tömegek élén állva vezető szerepet töltenek be a forradalmi fejlődésben és jelentős haladást értek el a szocialista eszmények megvalósításának útján. Revizionistáink az ún. dogmatizmus elleni támadásaik során a háború utáni forradalmi fejlődés, a szocialista építés kezdeti szakaszának meghamisításából, hamis értelmezéséből indultak ki. Támadásaiknak nem volt semmi köze a valódi dogmatizmus bírálatához. A revizionisták csupán élősködtek ezen a bírálaton. Történelmi szempontból túlhaladott dogmának nevezték a marxizmus-leninizmus- nak a történelmi fejlődés, a szocialista forradalmak győzelme, a szocialista közösség országainak a szocialista építésben elért átütő sikerei által megerősített alapelveit. A szocialista országok sikereire nem vethetnek árnyékot a történelmi változásokkal kapcsolatos nehézségek sem. A revizionisták az „antidogmati- kus“ támadások, a Marxhoz való „visz- szatérés“ hirdetésének leple alatt próbálták cáfolni a dialektika törvényszerűségeinek érvényességét, visszautasítani e törvényszerűség objektív jellegét. (Milyen felháborodottan támadták például a marxista determinizmust, amelyet tudatosan vulgarizáltak, majd nevetségessé tettek!) A dialektikát ők is eklekticizmussal és szofisztikával helyettesítették (főleg az olyan fontos kérdésekben, mint a nemzeti és a nemzetközi, a fegyelem és a szabadság, a társadalom egysége és a demokrácia, az állam és az egyén érdekei közti viszony stb.). A revizionisták továbbá „a dogmatizmus“ elleni harcuk során az „eredeti“ marxizmushoz való visszatérésre törekedve nyilvánvalóan ún. nyílt tanítássá akarták változtatni a marxizmust. Azt állították, hogy a marxizmus elméleti alapját ki kell egészíteni „a modern filozófiák elemeivel“. Abból a célból, hogy a marxizmustól a burzsoá ideológiákhoz való - átmenet ne legyen csak platonikus, láza- , san különféle találkozókat szerveztek - állítólag azzal a céllal, hogy „fejlesszék a párbeszédet“ a „nem marxista filozófusokkal“. A gyakorlat azonban könyörtelenül leleplezte szándékaikat. Példaként említhetjük az elidegenedés marxi értelmezésének revizionista meghamisítását, azt, hogy ennek a fontos filozófiai és szociológiai kategóriának a meghamisított értelmezését felhasználták a munkásosztály államának, a szocializmus politikai rendszere intézményeinek, elsősorban pedig a munkásosztály forradalmi élcsapatának, a kommunista fiádnak elítélésére, a burzsoá demokráciának, a szabadság modelljeként feltüntetett kispolgári individualizmusnak a felélesztésére és glorifikálására. EH. HJIkHHV MATEPIAJIH3M1» i 3MI1HPI0HPHTHUH3M1) HPMTNHeCHiH 39MÍTKH Ofo OAHOÜ peamiioHHoü (tmmitiiii. H30HHIE „3BENO" MOCKBA ■9°9 (Gyökeres György reprodukciója) A marxizmus „antrojxilógiai jellege“ megerősítésének ürügyén a revizionisták átvették a humanizmus absztrakt értelmezését, amely - mint ismeretes - arra szolgál, hogy a burzsoá politikusok és ideológusok elkendőzzék az imperializmus legdurvább erőszakos cselekedeteit, az emberek és egész nemzetek ellen elkövetett gaztetteit (ennek a cinizmusnak egyik legutóbbi megnyilvánulása volt az Egyesült Államoknak Grenada elleni 9 támadása). Teljes mértéiben figyelmen kívül hagyták a szocializmus reális humanizmusát, amelynek fő célja a dolgozó ember felszabadítása a kizsákmányolás alól, sokoldalúan fejlődő személyiségének formálása egy olyan rendszer teremtette feltételek között, amely megszünteti a társadalmi jogtalanság alapját képező magántulajdont és hatalomra juttatja a népet. x x A marxizmus egyik legnagyobb érdeme, hogy úgy értelmezte az emberi megismerés történelmi folyamatát, mint „a filozófiában küzdő pártok harcát, mely végeredményben a mai társadalom ellenséges osztályainak tendenciáit és ideológiáját fejezi ki. A legújabb filozófia éppoly pártos, mint a kétezer évvel ezelőtti. A két harcoló párt a dolog lényegét tekintve - melyet tudálékos, szemfényvesztő új elnevezésekkel, vagy hígvelejű pártonkívüliséggel lepleznek - a materializmus és az idealizmus. Az utóbbi csak kifinomult, fortélyosabb formája a fideiz- musnak, mely állig fel van fegyverezve, hatalmas szervezetekkel rendelkezik és ma is szívós kitartással hat a tömegekre, a filozófiai gondolat legcsekélyebb ingadozását is kiaknázva. Az empiriokriticizmus objektív osztályszerepe kizárólag abban áll, hogy kiszolgálja a fideistákat a materializmus ellen, s különösen a történelmi materializmus ellen folytatott harcukban.“ A revizionisták fő célja az volt, hogy megfosszák a marxizmust forradalmi lényegétől, forradalmi magvától. Napjainkban mindenekelőtt a leninizmustól akarják „megszabadítani“ a marxizmust, amely korunk, a tudományos szocializmus szellemében megvalósított forradalmi -változások korának marxizmusát jelenti. A reális szocializmus megteremtése először a Szovjetunióban, majd számos más országban, a gyarmati rendszer félbomlása és az imperializmus igája alól felszabaduló államok megszületése, a demokráciát követelő és az imperialista expanzió ellen fellépő társadalmi tömeg- mozgalmak fejlődése - ezek történelmi jelentőségű folyamatok. Ezeket a folyamatokat csak akkor érthetjük meg teljesen, ha magunkévá tesszük a történelem marxista-leninista, osztályszemfxjntú értelmezését, a marxizmus-leninizmus forradalmi elméletét. Osztályellenfelünk ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy a széles tömegeknek megakadályozza vagy legalább megnehezítse a forradalmi tanítás elsajátítását, s hogy elferdítse korunk eseményeinek marxista-leninista, osztályszempontú értékelését, elkendőzze a kapitalizmus és szocializmus közti történelmi konfrontáció távlatát. Az imperialisták minden eszközt megragadnak annak érdekében, hogy a széles közvélemény továbbra is azon nézetek és elképzelések befolyása alatt éljen, amelyek ősidők óta a kizsákmányoló osztályok uralmát feltételezték. A revizionisták specifikus feladata, hogy a korszerűség látszatával ruházzák fel ezt a gyalázatos törekvést, elfogadhatóbbá téve azt a dolgozók széles tömegei, mindenekelőtt a munkásosztály számára. Ezért látszólag szüntelenül érdeklődést kell tanúsítaniuk a dolgozók és a szocializmus iránt, arra törekedve, hogy „az osztálymegbékélés“ és „az osztályegyüttműködés“ pozíciójára juttassa őket az uralkodó erőkkel szemben. Bármilyen eszközöket is alkalmaznak ennek érdekében, nyilvánvaló, hogy bomlasztó tevékenységük ott a legsikeresebb, ahol bezárják a kapukat a marxizmus-leninizmus előtt, ahol a nagytőkének - a valóságban az USA hadiipari komplexuma vezetőinek - alárendelt propaganda és tömegtájékoztató eszközök határozzák meg a közvéleményt (ez az alárendeltség még annak az Ausztriának „semleges“ sajtója esetével is illusztrálható, amelyet már rég megfosztottak saját döntési jogától e kérdésben). Az Egyesült Államok féltve őrzi és szilárdítja „információs imperializmusát“, amit az amerikai kormánynak az UNESCO, az olyan ENSZ-szervezet elleni támadása is bizonyít, amelynek feladata a kulturális értékek szabad nemzetközi cseréje. Nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államok ellenséges magatartása az UNESCO-val szemben kifejezi, hogy általában ellenzi a szellemi értékek ilyén cseréjét és a nemzetek békés együttműködését. A mai kapitalizmus „legdemokratikusabb“ államaiban gyakorlatilag betiltották a marxizmus-leninizmust. Ahol a mély gyökereket eresztett hagyomány még akadályozza (még meddig?) a tudományos ideológia teljes kiszorítását az értelmiség legalább egy részének és a legfejlettebb munkások szellemi életéből, ott bomlasztó tevékenységet fejtenekjd a revizionisták és opportunisták, akiknek lehetőségük nyílik, hogy a legszélesebb közvéleményt befolyásolják. Ennek során nem panaszkodhatnak pénzhiányra vagy aktivitásuk elnyomására. A rádió és televíziós társaságok, amelyek nagyon szigorú ideológiai sablonok szerint dolgoznak, és népszerűsítik őket. Elegendő, ha például Djilas úr hüvelykujjára lépünk, és millióknak ismét és ismét végig kell hallgatniuk az erről az árulóról költött legendát, a Szovjetunió, a szocializmus (Folytatás a 4. oldalon)
