Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-05-11 / 19. szám
> *»- Hogyhogy? Hát nem színésznek készült?- Nem. Orvosnak. A színházi előadások, az irodalmi estek hangulata már gimnazista koromban megfogott, de a masztix szaga csak később „fertőzött meg“. Harmadéves orvostanhallgató voltam, amikor nem bírtam tovább és átléptem a színművészetire. Pályám első évei Marosvásárhelyhez kötnek; ott éltem, ott játszottam hosszú ideig, Shaw, O’Neil és sok, a mozdulatok, az érzelmek. Igen, igaza van, mostanában sorozatban húzták rám az egyenruhát. Más az arcom, más az alkatom, mint a korosztályombeli kollégáknak, hát sok rendező kopogtatott nálam. Ha jó volt a szerep, boldog voltam, nem érdekelt a skatulya, de ha nem, nemet mondtam. S akiket visszautasítottam, talán meg is sértődtek. Mit mondjak? Nem vagyok kétségbeesve. Én a sós krumplit is megeszem, akkor meg mitől „NEM GYŐZNI JÖTTEM“ Látogatóban Bács Ferencnél Ó dákat zengenek róla. Meleg hangja, utánozhatatlan eleganciája, páratlan modora mindenkit lenyűgöz, aki- kapcsolatba kerül vele. Bármilyen filmben (Ménesgazda, Októberi vasárnap, Az erőd, Viadukt, Egymásra nézve, A dögkeselyű, Hosszú vágta) tűnik is fel; lehet mérnök, nagyúr, szárnysegéd, ezredes, parancsnok vagy ügynök, egyéniségének mindannyiszor varázsa, megfejthetetlen titka van. Mindegy, hogy miben jelenik meg előttünk: katonai zubbonyban vagy szmokingban, fehér sállal a nyakában - játékával minden esetben magával ragad. Késő este, lakásának hosszú előszobájában ülünk le beszélgetni. Szekrények közt, nyitott ajtók mellett, erős fénynél hallgatom megfontolt szavait.- Azt mondja, befutottam? - emeli föl a fejét. - Nem szeretem ezt a szót. Ezen a pályán nem lehet befutni. Ez nem atlétikai verseny. Itt minden szerep új kört jelent, s hogy óéiba érek-e vagy nem, az majd csak hetven-, nyolcvanéves koromban derül ki. Az utolsó kör után tudom meg, mit hagyok hátra, lesz-e benne valami maradandó, s akkor majd azon is elgondolkozhatok, hogy érdemes volt-e pályát változtatnom. Shakespeare darabjaiban léptem színpadra és három román filmben kaptam kiemelkedő szerepet. Aztán 1977-ben családostul áttelepültem Magyarországra, s ez óriási fordulatot jelentett pályafutásomban. Pedig még álmomban sem gondoltam, hogy felfigyelnek rám. Bevallom: nem győzni jöttem, csak játszani.-On az első ember, akitől ilyesmit hallok. Eddig azt hittem, ezen a pályán mindenki nyerni akar.- Ne értsen félre: a siker engem is doppingol. Nekem is jólesik a visszajelzés, hogy szeretnek az emberek, de én nem akarok minden áron győzni. Hálás vagyok minden szerepért, örülök, hogy befogadott a szakma, de mi lesz, ha holnapután nem azt nyújtom majd, amit elvárnak tőlem? Mi lesz, ha netán megtorpanok? El fognak ásni? Ne is beszéljünk erről! Különben is: ahány szerep, annyi veszély.- És majdnem annyi egyenruha...-Hát maga is a skatulyától félt? De hiszen szív dobog az egyenruha alatt is. Zsákvászon, mundér, bőrkabát - nekem mindegy. A szív a fontos. Meg a gesztu„Szív dobog az egyenruha alatt Is..." (Bartók István felvétele) féljek? Olyan szerepbe, amely nem kavar fel, még akkor sem megyek bele, ha sok pénz ütné a markomat. Ez nem erény! Nálam ez elvi kérdés. Persze, mint minden színész, én is arra várok, hogy a lehető legkülönbözőbb jellemek megformálásával bízzanak meg. Miért számít az, ha valaki egy méter nyolcvanöt centi magas és hetvennyolc kiló? Attól még lehet sokoldalú. Én előttem egy színész akkor nő igazán nagyra, ha a szerencsétlen földönfutót ugyanolyan nagyszerűen „hozza“, mint a híres fejedelmet. Ha nemcsak Rómeó tud lenni, hanem Lucifer is.- És ugye, az sem baj, ha lebilincselő egyéniségére, hódító modorára is felfigyelnek.- Most rám céloz?- S ha igen?-Akkor elárulok valamit: több kollégám hibámul rója fel, hogy nem úgy viselkedek a magánéletben, mint ahogy azt a színészektől általában elvárják. Szememre vetik, hogy sem az öltözködésemen, sem a magatartásomon nem lehet felfedezni hivatásom jeleit. Talán azt várják tőlem, hogy bohém legyek? Nem tudom. Vagy főszerepet osszak magamnak egy baráti összejövetelen, ahol csak ón vagyok színész? Ez sem az én stílusom.- Lánya, Kati szintén erre a pályára készül. A Nemzeti Színház stúdiósaként csaknem minden este színpadon van, sőt Kovács András új filmjében, A vörös grófnőben, amelyben ön Károlyi Mihályt, az ismert politikust formálja meg, ő is szerepet kapott. Milyen szemmel nézi első önálló lépéseit?- Apja vagyok - nem akarom ráerőltetni az én gondolkodásomat. Ha úgy döntött, legyen színésznő. Én nem szólok bele. Csak egy valamire hívtam fel a figyelmét, amikor bejelentette az elképzeléseit. Arra, hogy alkatilag nem neki való ez a pálya. Itt nem elég a tehetség. Nekünk nemcsak a kudarcokat - a jellembeli ütközések gyakori és fájó sebeit is túl kell élni. Aki erre képtelen, azt könnyen kiütik a ringből. SZABÓ G. LÁSZLÓ V ¥ ■■■■■■■■■■■■■■■■■■I Bolygók parádéja Bolygók parádéja - ez a címe Vagyim Abdrasitov, a neves szovjet rendező új filmjének, amelyet Alekszandr Mindadze forgatókönyve nyomán készít. Az érdekes film arról szól, hogy néhány negyvenéves ember mintegy megállítja az időt, hogy. szemügyre vegye mindazt, ami a hétköznapok kavargása közepette elsikkad. De hadd beszéljenek inkább a film alkotói. Vagyim Abdrasitov rendező:- Uj filmem műfaja kissé furcsa: félig példázat - félig mese. Hősei fura csodabogarakhoz hasonlítanak, akik a boldogság kék madarát hajszolják. Valójában azonban mai, teljesen hétköznapi foglalkozású emberekről van szó - lakatosról, sofőrről, építészről, csillagászról . . . Társadalmi munka során ismerkednek meg, de feladatuk elvégzése után nem akarnak mindjárt elbúcsúzni egymástól, s ezért együtt, gyalog mennek haza. Eközben különböző emberekkel találkoznak, meglepő helyzetekbe kerülnek, és emberi megnyilvánulásaik is legalább ugyanennyire meglepőek. Igencsak furcsa helyekre vetődnek; így például egy olyan városba kerülnek, ahol kizárólag nők élnek, vagy az öregek falujába, azután egy lakatlan szigetre jutnak . . . Alekszandr Mindadze forgatókönyvíró:- Ez a filmforgatókönyv másr mint előző alkotásaim. Hiányzik belőle a konfliktus, amely körül a cselekmény kibontakozik. Főhős sincs benne - mivel voltaképp mindenki annak mondható. És számunkra éppen ez fontos. Hőseinket kiragadtuk szokásos környezetükből, rendkívüli körülmények közé helyeztük őket, mégpedig azért, hogy a nézők jobban megérthessék és fontolóra vehessék mindegyikük szellemi, lelki és emberi korlátáit. Oleg Boriszov színész:-Az a hős, akit én alakítok, csillagász. Hivatása révén hozzászokott ahhoz, hogy megfigyelőként nézze az eseményeket - és most váratlanul ezeknek résztvevője lesz. így éppen őrá van a legnagyobb hatással az, hogy számára idegen, gyakran drámai helyzetbe kerül. A csillagász jól tudja, hogy életének fontos szakaszához jutott el, de eddig nem szerepelt egyéniségéhez méltó módon: nem adott és nem is kapott eleget az élettől. Akárcsak a többi szereplőnek, hovatovább neki is azt jelenti ez a különös út, hogy mind közelebb jut az igazság felismeréséhez és saját magához is. Szergej Sakurov színész:- Ebben a filmben azt a hőst, akit én játszom, és Oleg Boriszov hősét barátság fűzi egymáshoz - ugyanúgy, ahogyan mi az életben is jó barátok vagyunk. De a mi két hősünk nem pusztán különbözik egymástól, hanem sok tekintetben ellenkező jellemű alak. Az én hősöm: mészáros - és tudatosan választotta ezt a foglalkozást. Főiskolát végzett, jó eszű ember, de becsvágyó, és úgy véli, józan megfontolással, helyesen döntött életpályájáról. A csillagászhoz viszonyítva, az én hősöm: sikeres ember - hiszen jó összeköttetései vannak, ismeri a megfelelő embereket, és pénze is van. De ez az út őt is - minthogy egyéniség - arra készteti, hogy más szemszögből nézze önmagát és az egész életet. Hiszen ebből valamilyen fontos dolog kimaradt. így hát elindul, hogy meglelje a boldogságot, és lehetséges, hogy élétében ez volt a legönzetlenebb cselekedet. GALINA SZINYELNYIKOVA Reneszánszát éli ma a spanyol film. Spanyolországban az utóbbi időben évente átlagban mintegy 120-130 játékfilmet forgatnak, s ezzel a meny- nyiséget tekintve már megelőzték a klasszikus filmnagyhatalomnak számító Olaszországot és Franciaországot is. A spanyol mozikba évente mintegy 520 új film kerül, melyeknek azonban majdnem a fele amerikai. A spanyol hatóságok igyekeznek harcolni az amerikai film monopóliuma ellen és egész sor törvényes intézkedést hoztak a hazai filmgyártás anyagi támogatására. A forgalmazókat is kötelezték a spanyol filmek vetítésére. Mindez a spanyol filmek színvonalának az emelését szolgálja. A mai spanyol filmek döntő része kommersz, szórakoztató jellegű. Jelentősen nőtt azonban a művészileg igényes alkotások száma is, melyek közül a legsikerültebbek egyre több rangos nemzetközi elismerésben részesülnek. Néhány példa a közelmúltból: Carlos Saura rendező Carmen című filmjét a tavalyi 36. can- nes-i fesztiválon díjazták; Mario Camus A kaptár című filmje a 33. nyugat-berlini filmszemlén vitte el a pálmát; Jósé Luis Garda Újrakezdeni című filmjét pedig a legjobb külföldi alkotásként tavaly Oscar-díjjal jutalmazták az Egyesült Államokban. A nyolcvanas években a spanyol filmek ezenkívül elismerésben részesültek még Moszkvában, Bolognában, Karlovy Varyban és több más nemzetközi filmfesztiválon is. Ennek ismeretében nem csoda, hogy a közelmúltban Prágában, ezt követően pedig Bratislavában, az Új arcok a spanyol filmművészetben címmel megrendezett filmnapok nagy érdeklődést keltettek a szakemberek és a nagyközönség körében egyaránt. Az érdeklődők hat, nálunk eddig még nem vetített spanyol filmet láthattak, melyeket a középnemzedékhez tartozó rendezők forgattak 1979 és 1982 között. A filmek közül kettőt lehet a művészileg is igényes és közönségvonzó alkotások körébe sorolni. Ezek a Bűntény Cuencóban és a Barátok. A Bűntény Cuencóban című alkotást Pilar Miró rendezőnő még 1979-ben készítette, de a cenzúrával való hosszadalmas huzavona miatt a mű csak két éve került a mozikba, s rövidesen minden idők legsikeresebb spanyol filmjévé vált. Témája: Égy spanyol falucska Jósé nevű pásztora hirtelen eltűnik. Felmerül a gyilkosság gyanúja. A hatóságok letartóztatnak két pásztort, s annak ellenére, hogy hiányzanak a bizonyítékok, megkínozzák őket és magas büntetést szabnak ki rájuk. Ezt a bírósági esetet dolgozza fel Pilar Miró, s filmje meggyőző erejű művészi vádirat a századelő, s nem utolsósorban az ezt követő francoista korszak hatóságainak, bíróságainak és rendőrségének a brutális módszerei ellen. A film'pergő ritmusú, a jelenetek drasztikusan élethüek és kitűnő az operatőr munkája is. A Barátok című filmet Eloy de Iglésia forgatta 1982-ben. A Madridban játszódó történet hősei iskoláskorból kikerült fiatalok, kiknek legfőbb gondja a munkanélküliség és az ebből eredő borús jövő. A cselekményben gazdag, érdekes film elsősorban a mai nyugati nagyváros életének a kemény bírálata. Témája és stílusa tekintetében is különleges helyet foglal el a vetített filmek közt a Fészek (1980), melynek forgatókönyvírója és rendezője Jaime de Arminan. Egy elhagyatott kisyáros környéken játszódik a film cselekménye, s egy idős, hóbortos férfi és egy 13 éves kislány, Goyita barátságáról szól. Mindketten magányosak, innen ez a különös barátság, amely természetesen kiváltotta a környezetük rosszallását, s tragédiába torkollott. A mű Bunuel filmjeit idézi emlékezetünkbe. A többi három film művészileg gyengébb, inkább amolyan jó mestermunka. A Papírszív (1982) Roberto Bodegas műve és a spanyol bulvársajtó mechanizmusát fedi fel izgalmas, érdekes cselekményen keresztül. A Juan Őribe szerelmei (1980) című filmet Jaime Chávani rendezte, s egy sikeres újságíró három szerelmi kalandját mondja el. Sem a téma, sem a feldolgozás nem új. Kommersz film a másik is, a Magándetektív (1981), Jósé Luis Garda munkája. Természetesen a néhány film csak töredékét mutatta be a mai spanyol filmművészetnek. Válaszrendezvény volt egy korábbi hasonló csehszlovák filmszemlére Spanyolországban. Másrészt előkészítő is egy sokkal nagyobb szabású, reprezentatívabb spanyol filmhétre, melyre a tervek szerint még az idén kerül sor nálunk. Reméljük, hogy ezúttal majd valóban a mai spanyol film legjobb alkotásai kerülnek a vászonra. KOKES JÁNOS Uj arcok a spanyol filmművészetben ÚJSZŰ 14 ■ 1984. V. 11.
