Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-05-11 / 19. szám
N BYHIMINUIIIA KMIIMH A párt fő irányvonalának megvalósítá- sáért folytatott harc eredményességének egyik nagy akadálya az opportunizmus. Az ellene folytatott küzdelem nem egyszerű. Eredményességének feltétele, hogy komplexen viszonyuljunk a konkrét politikai, ideológiai, ismeretelméleti, társadalmi és szervezési megnyilvánulásaihoz, és főleg okaihoz. Az opportunizmus fékezi a társadalom küzdelmét a munka minőségének és hatékonyságának javításáért, a gazdaság intenzív fejlesztéséért. Az opportunista a gyakorlatban lusta és képtelerv arra, hogy javítsa az irányítást és a termelést, a technológiát, és általában a hatékonyságot. Az opportunista nem ismeri el az elmélet jelentőségét, figyelmen kívül hagyja a reális problémákat, ezeket nem oldja meg, csupán elkendőzi. Ellensége a bírálatnak és önbírálatnak, megelégszik az átlagossággal, amint Gustáv Husák elvtárs a CSKP KB 9. ülésén megjegyezte. Ezért nem terjeszti ki figyelmét a távlati tervekre és célprogramokra. A pártpolitika érvényesítése helyett a „politikai“ közgazdaságtant szorgalmazza és az egyéni felelősséget az állami és gazdasági szervekben rendszerint a pártszervekre hárítja. A kádermunkában előtérbe helyezi a hozzá hasonló embereket, nem pedig azokat, akik szakképzettek, politikailag fejlettek, jól tudnak szervezni és vállalják a felelősséget is. Kedvezőtlenül hatnak az emberekre kapzsiságukkal, hamisságukkal és egoizmusukkal. A szervezésben megelégszik a formalizmussal. Elfogultan viszonyul a dialektikához, a rendhez, mivel a nyilvántartás és az ellenőrzés, a jogkörök és a felelősség pontos meghatározása munkával jár, lehetővé teszi az ellenőrzést és megakadályozza, hogy az írógép mögött szunyókáljon. Az opportunizmus konkrétan abban is megnyilvánul, hogy egyes gazdasági vezetők csak néhány „fő" mutatóra irányítják figyelmüket. Ez rendszerint sokkal egyszerűbb, mint gondoskodni a társadalmi hatékonyságról és a kiváló minőségről. Ugyanis az erről való gondoskodás sokkal nagyobb igényeket támaszt magával a vezetővel és az egész munkakollektívával szemben, s ezért a hatékonyság és a minőség javításának követelménye figyelmük hátterébe szorul. Amennyiben azonban harcolni akarunk a társadalmi haladásért, a gazdaság in- tenzifikálásáért, a kiváló minőségű munkáért, minden kérdést elvszerűen kell megközelítenünk, aktívan átalakítva a világot. Arccal a tömegek felé A tapasztalatok azt mutatják, hogy azok a vezetők, akik nem sajátították el a marxista-leninista elméletet és közömbösek a tudományos ismeretekkel, a művészet és a kultúra értékeivel szemben, azok nem látják a jelen és a jövő közti összefüggést, nem tudnak eligazodni a bonyolult helyzetben, nem tudják a jelenségek közül kiválasztani a legjobbakat és nem képesek helyesen dönteni. Az ilyen vezetők munkájában sok függ a véletlentől. Gyakran az elvszerúség helyett a reszortszellemet, a lokálpatriotizmust és az opportunizmust helyezik előnybe. Magától az irányítási rendszertől függ, hogy a kádereknek érdeke legyen ismereteik elmélyítése és kulturális látókörük szélesítése. Ott, ahol az irányítás során csak a mára gondolnak, ahol nem szentelnek figyelmet az innovációnak, a vezetők rendszerint nem érdekeltek szakképzettségük növelésében és kihasználásában. Sok esetben személyes kapcsolataikat használják ki arra, hogy „megköny- nyítsék“ a vállalat feladatainak teljesítését. A valóságban azonban akkor, amikor a vállalat feladataiért és hírnevéért aggódnak, rendszerint személyes érdekeiket védik, nagyobb prémiumokat akarnak kapni. A vezető káderek állásfoglalásának megváltoztatása tehát azt is feltételezi, hogy javítsuk az irányítást, de nem csak gazdasági téren. Olyan helyzeteket kell teremteni, amelyek lehetővé tennék a szakképzett gazdasági vezetők működését, megkövetelnék kezdeményezésüket és személyes elkötelezettségüket. Ezzel függ össze a jó képességű emberek hiányának kérdése is. Erre a kérdésre már Lenin is válaszolt, amikor azt mondta, sok az ember, de ugyanakkor kevés is, mivel nincsenek vezetők, szervezési tehetségek, akik megtudnák szervezni az olyan széles körű, harmonikus munkát, amely lehetővé tenné, hogy minden erő, még a legkisebb is, érvényesüljön. A rossz vezetők címére elmondotta, hogy inkább menjenek nyugdíjba, adják át helyüket a fiataloknak, akiknek energiája pótolni tudja a begyakorolt rutint. A kádermunkában a legfontosabb feladat a szubjektivizmus elleni harc. E feladat teljesítésének feltétele a megfelelő politikai légkör megteremtése, mindenekelőtt a pártalapszervezetekben, de ez a feladat a gazdasági vezetésre is vonatkozik. Csak ott nem talál táptalajra a szubjektivizmus és a protekcionizmus, ahol rendszeresen elmélyül a párton belüli demokrácia, a munkahelyi kollektívákban a demokratizmus és a fégyelem, ahol nem tűrik meg a fogyatékosságokat és a felelőtlenséget, ahol következetesen érvényesítik a kádermunka lenini elveit. Ha különböző okok miatt előnyben részesítik a rossz képességű és felelőtlen embereket, ez az egész kollektívát demoralizálja, fékezi a kezdeményezést, elveszi a dolgozók kedvét, akadályozza képességeik kibontakozását. A dolgok reális megítélését formalizmussal pótolják és kialakul az önelégültség légköre. Említsük csak meg, milyen sok kárt okozott és okoz a kádermunkában a „rokoni összetartás“. Nem a valódi rokoni vagy szülóföldi kapcsolatokra gondolunk. Politikai szempontból a „rokoni összetartás“ alatt azt értjük, hogy kispolgári mentalitású embereket helyeznek funkcióba, akik elsősorban egymást szeretik és nem a szocializmust és a pártot. Számukra nem a párt politikája a fontos, hanem egy olyan társaság kialakítása, amelyben kölcsönösen támogatják egymást, és amelynek tagjai azonos kispolgári nézeteket vallanak. Ilyen gyakorlat terjedt ej, a hatvanas években, amikor egyes vezetők ahelyett, hogy a jó képességű, becsületes embereket aktív kollektívákba tömörítették volna, saját hatalmi csoportjaikat szervezték meg és így pártunkat és társadalmunkat válságos helyzetbe sodorták. A személyes lekötelezettségen alapuló kinevezések végeredményükben a párt akaratának megbontását, vezető szerepének szabotálását jelentik. Ez összeegyeztethetetlen a párt politikájával és tekintélyével. A pártnak érdeke, hogy növekedjen a vezetők természetes tekintélye. A kommunisták, főleg a vezetők tekintélye megszilárdítja a pártba vetett bizalmat. Egyik feltétele az „Arccal a tömegek felé“ gottwaldi jelmondat megvalósításának. A kommunisták, a párt, az állami és más szervek funkcionáriusai nem rejtőzködhetnek el a párt és a pártszervek tekintélye mögé. A pártszervek, a kommunisták és a dolgozók jogában áll, sőt kötelességük, hogy ismerjék a vezetők nézeteit, látniuk kell, hogyan élnek, miért harcolnak. Minden vezetőnek számot kell adnia munkájáról azoknak, akiket vezet, amint azt Gustáv Husák elvtárs a CSKP KB 9. ülésén leszögezte. A káderek rendszeres ellenőrzése a feltétele a helyes párton belüli viszonyok kialakításának, de egyúttal a dolgozók objektív értékelésének is. Legyünk igényesek önmagunkhoz, de másokhoz is A párton belüli demokráciának nagy jelentősége van. Feltétele a kezdeményezés fejlesztésének és valamennyi kollektívában a szocialista építés feladataihoz való alkotó viszonyulásnak. Egyúttal hatékonyan megakadályozza mindazt, ami megsérthetné a kommunista politikai, erkölcsi és világnézeti profilját. Hat azokra, akik meg akarják bontani a pártépítés és a pártélet alapelveit. A párton belüli demokrácia lehetővé teszi, hogy éppen a nyílt elvtársi bírálat legyen a hatékonyabb eszköz a párt tisztaságáért folytatott harcban. A bírálat szükségszerű módszere a nem antagonisztikus ellentmondások megoldásának, segíti az új harcát minden régi ellen. A tárgyilagos, konstruktív kritika a párton belüli demokrácia megnyilvánulása, egyúttal lehetővé teszi a vezetés kollektív jellegének, a párton belüli demokráciának elmélyítését, a kommunisták eszmei egyesítését. A marxizmus-leninizmus nem tagadja a személyiség történelmi szerepét. A kommunista párt megbecsüli azokat a személyiségeket, akik tudásukat és energiájukat a szocializmus, a haladás és a béke ügyének szentelik. Ezzel azonban ellentétben állnak a nagyzolás, a ce- zarománia megnyilvánulásai, amelyekkel még elvétve találkozhatunk. Az ilyen tulajdonságok hordozói személyüket sérthetetlennek tartják, kerülik a pártszervezet ellenőrzését. Ezzel megsértik a kommunista erkölcs alapelveit, a pártélet lenini normáit, s egyúttal olyan feltételeket teremtenek maguk körül, hogy mások is hasznot húzhassanak személyük sérthetetlenségéből és mások számlájára élhe- senek. Amint Jurij Andropov elvtárs megállapította, a szocializmusban az embernek az „enyémtől“ a „miénkhez“ való átmenete minden pártszervtöl jelentős erőfeszítést igényel. Ez szükségszerű, mivel az individualizmus, az opportunizmus, a rendetlenség, a beosztással való visz- szaélés, a kapzsiság, a jellemtelenség révén érvényesülhet nálunk a burzsoá ideológia, a burzsoá életmód és világnézet, sőt az antikommunizmus hatása is. A nyílt elvtársi, valóban lenini pártélet az alapvető feltétele minden pártkollektíva egységének, a káderek helyes kiválasztásának, felkészítésének és elosztásának. A példamutatás ereje V. I. Lenin azt írta, hogy a kommunistának úgy kell politikai tevékenységet kifejtenie, hogy mindenki tudja róla, mit csinál, milyen fejlődésen ment keresztül, hogyan viselkedett élete nehéz pillanataiban, milyen tulajdonságokkal rendelkezik. Ha a párttagok így ismerik a dolgozót, könnyen dönthetnek, hogy megválasztják-e vagy sem egy bizonyos funkcióba. A közvélemény támogatásával történő kiválasztás, a megválaszthatóság és az általános ellenőrzés alapelvei szavatolják, hogy végül minden dolgozó megfelelő helyre kerül, olyan munkát végez, amely a legjobban megfelel erejének és képességeinek. Saját bőrén tapasztalja tévedései következményeit és a többiek előtt bizonyítja, hogy tudatosítja hibáit, s ezeket helyre is tudja hozni. A kommunisták sokoldalú példamutatását ma teljesen konkrét kérdésekbe foglalhatjuk össze: Elvtárs, mint kommunista mit teszel azért, hogy gyermeked, rokonod, munkatársad méltó legyen elődjeinkhez, akik megalapozták szocialista jelenünket? Nem hanyagolod el lányod vagy fiad nevelését? Nem húnysz szemet privilégiumaik vagy esetleg parazita életmódjuk felett, ahelyett, hogy a többieknek ők szolgálnának jó példával? Melyik pártszervezetnek vagy pártszervnek adsz számot munkádról, életedről? Mindennapi életedben hogyan érvényesíted jogaidat és kötelezettségeidet, amelyeket a párt alapszabályzata határoz meg? Ezzel kapcsolatban emlékeztetnünk kell Gustáv Husák elvtársnak a CSKP KB XVI. kongresszusán mondott szavaira: „Minden területen a párttagoknak kell példát mutatniuk. Mi, kommunisták nem különbözhetünk a többi dolgozótól, csupán egyben térhetünk el tőlük — a nagyobb felelősségérzetben, öntudatban, munkaszeretetben és áldozatosságban. Azzal a tudattal léptünk a munkásosztály forradalmi élcsapatába, hogy életünk értelme a nép szolgálata. Egyedüli kiváltságunk, hogy a szocializmus további fejlesztéséért, a kommunizmusért folytatott harc élén kell állnunk.“ VLADIMÍR TRVALA ÚJ szú 3 1984. V. 11. Hogyan dolgozzunk a pártalapszervezetben Erre a kérdésre válaszol F. Kaderábek és A. Koródy a Pravda Könyvkiadó gondozásában megjelent brosúrája. A Pártfunkcionáriusok Könyvtára sorozatban tavaly szlovák nyelven, az idén magyarul is kiadták ezt a hasznos könyvet. Pártunknak és több mint 45 000 alapszervezetének Lenin szavaival élve az a feladata, hogy irányítsa és szervezze az új rendszert, legyen a dolgozók tanítója, vezető ereje és vezére. Ezzel kapcsolatban Gustáv Husák elvtárs, a párt főtitkára, a CSKP XVI. kongresszusán hangsúlyozta, hogy a párt az egyedüli olyan erő, amely a tudományos szocializmus alapján meg tudja fogalmazni a társadalom fejlődésének marxista-leninista programját és meg tudja szervezni a dolgozókat e program megvalósítására. Ezért a kommunisták elsőrendű kötelessége, hogy minden áron megszilárdítsák a párt vezető szerepét, ami a társadalom folyamatos és eredményes fejlesztésének objektív szükségszerűsége, a munkásosztály és az egész nép alapvető érdeke. A párt azért alakult meg, hogy érvényesítse a dolgozók érdekeit. Fokozott igényeket támaszt az egész párt tevékenységével, egységével, munkája hatékonyságával, minden egyes taggal és tagjelölttel szemben. Ezekből a feladatokból és célokból indultak ki a szerzők. A kézikönyv első fejezete az alapszervezetekkel, mint a párt alapjával foglalkozik. Az alapszervezetek közvetlenül a dolgozók között tevékenykednek. Az alapszervezetek a pártpolitika megvalósításához vezetik a dolgozókat, s főleg az üzemekben, az alapszervezetekben konkrétan oldják meg a fejlett szocialista társadalom építésének kérdéseit. Az alapszervezetek a kommunisták egyesítésének alapvető formáját jelentik. Az alapszervezetekben formálják a tagok jellembeli, erkölcsi tulajdonságait. Az alapszervezetek részt vesznek a pártpolitika és a gyakorlati tevékenység kérdéseinek megoldásában, részt vesznek a pártfeladatok kidolgozásában, megvalósításában. A szerzők részletesen ismertetik, ho-» gyan kell az egyes szerveket megválasztani, foglalkoznak a politikai irányvonal meghatározásával, a tagfelvétellel, a tagság javításával, a CSKP KB 1981. júniusi ülésén jóváhagyott irányelvek szellemében. Kitérnek a fiatalokkal végzett munkára, az ajánlók szerepére, a káderek elhelyezésére, a pártfegyelemre s a párt egységére. Nagyon sok érdekeset tartalmaz a második - A taggyűlés, a pártalapszerveze- tek legfelsőbb szerve - című fejezet. A taggyűlés a párton belüli demokrácia legfőntosabb megnyilvánulása, pótolhatatlan szerepe van a kommunisták eszmei, szervezeti és akcióegységének megszilárdításában, konkretizálja a felsőbb pártszervek határozataiban leszögezett.irányvonalat. A szerzők ismertetik, hogyan készíti elő a pártbizottság a tagsági gyűlést, foglalkoznak a határozati javaslatokkal, a szavazással stb. A harmadik fejezet az alapszervezetek munkájának egyes tartalmi kérdéseit elemzi. A szerzők jogosan hangsúlyozzák, hogy a CSKP munkájában rendkívüli figyelmet szentel a gazdasági kérdéseknek. Figyelmüket kiterjesztik a pártszervezetek ellenőrzési jogára, a párt és a gazdasági vezetés egységére, a gazdasági vezetők felelősségére, a káderek kiválasztására, nevelésére és elhelyezésére, valamint az alapszervezetek nevelő és tömegpolitikai munkájára. Az utolsó fejezetben - A CSKP alapszervezetének bizottsága - a szerzők az alapszervezetek munkatervét, a bizottság megválasztását, a bizottságon belüli munkamegosztást, a pártcsoportok tevékenységét és irányítását elemzik. A kommunisták csakis abban különbözhetnek a többi dolgozótól, hogy jobban megértik a megoldandó feladatokat és aktívabban teljesítik azokat. F. Kaderábek és A. Koródy munkáját közérthető, olvasmányos stílus jellemzi. Jó segítséget nyújt az alapszervezetek tisztségviselői számára. Dr. EMIL KARABA kandidátus
