Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-04-27 / 17. szám
j* j* th A Pravda-Televízió-Slov- naft nemzetközi atlétikai verseny sportéletünk egyik legjelentősebb eseményévé lett. Közeledik az újabb P-T-S, tehát ismét elszállt egy év... öregebbek lettünk valamivel, de nem szomorúak. Mert számunkra mindig öröm ez a verseny, a kedves ismerősökkel való viszontlátás szép pillanatai, a nagyszerű sportélményeké. Az idén kicsit eltájolódtunk, már ami a mi „időszámításunkat“ illeti. Ugyanis a megszokott júniusi első hétvége helyett az idén már május végén üdvözölhetjük barátainkat. A KEZDET A P-T-S idén már negyedszázados jubileumához érkezett. 1957-ben szervezték első ízben a versenyt, augusztus 31-én és szeptember 1 -én, akkor még a Slovan pályáján. A hazai atléták mellett hat ország versenyzői vettek részt a Pravda Nagydíján (1967-ig ezt a nevet viselte a rendezvény), magyarok, lengyelek, NDK-beliek, svédek, osztrákok és jugoszlávok. A krónikában lapozgatva még egy érdekes adatra bukkantunk: az első napon 8, a másodikon 7 ezer néző volt kíváncsi az idesereglett sportolókra. A szervezők tehát nem tévedtek, amikor bíztak a sportág népszerűségében. Mindjárt az első esemény sikeresnek bizonyult, méltónak a folytatásra. A sportok királynőjének kedvelői s maguk az atléták is nagy örömmel fogadták a bratislavai kezdeményezést, hiszen Szlovákiában lényegében mindaddig nem volt hasonló nemzetközi találkozó. Az első évben olyan hazai atléták álltak rajthoz, mint az Európa-bajnok súlylökö Skobla, az 1500 méteres síkfutás világcsúcstartója, Jungwirth, vagy Óikéi, Muzicek, Stachovi- cová, a külföldiek közül pedig a melbourne-i olimpiai magasugró bajnoka s a világrekorder lengyel Krzesinska-Dunska. Az alapító tagok közül négy nevet mindenképp említenünk kell: Pavol Kráákét, a Pravda napilap sportrovatának vezetőjéét, továbbá Rudolf Holzerét, Stefan Múckáét és Pavol Gleskét. jgsj JUBILEUM - VÉGRE VILÁGCSÚCCSAL? J Közeleg a 25. Pravda-Televízió-Slovnaft A FOLYTATÁS 1967-ben megszűnt a Pravda Nagydíja, s 1971-ben szerveződött újra, mégpedig a ma ismert P-T-S-ként. S ekkor kezdődik a Pravda-Televízió-Slovnaft igazi sikerfejezete. A találkozó hírneve az egész világ atlétáihoz eljut, s évente egyre több nagynevű versenyző látogat el a szlovák fővárosba június elején. Olimpiai bajnokok, világcsúcstartók, mind szívesen jönnek s gyakran visszatérnek. Talán a leghűségesebbek egyike a hármasugrás háromszoros olimpiai bajnoka, a szovjet Viktor Szanyejev volt. A verseny történetében az egyik legsikeresebbként az 1978- as esztendőt tartják nyilván. Olyan egyéniségek fémjelezték a 19. • A leghűségesebbek egyike: Viktor Szanyejev • Hírességek az Inter stadionjában 1982- ben. Balról: Kratochvílová, Banks, Beyer, Juantorena, Kula P-T-S-t, mint az olimpiai bajnok kubai Alberto Juantorena, aki ízelítőt adva a futás szépségéből, meggyőzően nyerte a 400 és 800 métert. De itt volt a felejthetetlen brazil hármasugró, Joao Carlos da Oliveira (akinek 17,44 métere a mai napig érvényes világcsúcs), s újra 17 méteren túlra szállt. A diszkoszvető Helena Fibinge- rová, a 200 méteres vágtázó lengyel Irena Szewinska, honfitársa, Wladyslaw Kozakiewicz. aki rúdugrásban az 572 cm-es világcsúcsmagassággal próbálkozott, s ne feledkezzünk meg a kubai vágtázó Silvio Leonardról sem, aki rendszeres vendége lett az Inter stadionjának (időközben változott a színhely!). Sokáig úgy tűnt, hogy 1978 túl- szárnyalhatatlan. De a tavalyi év rácáfolt! Az NDK-beli Detlef Michel gerelyhajításban a százméteres álomhatár közelébe (96,08), Heike Daute a női távolugrásban világcsúcsközeibe került (714), a kubai Centelles 232 centimétere a férfi magasugrásban ugyancsak világraszóló eredmény (a 237 centiméteres világrekordkísérlet nem sikerült). • A HUSZONÖTÖDIK Mint mondtuk, olimpiai bajnokokban, világcsúcstartókban nem volt hiány, sem kitűnő teljesítményekben. Egyetlen valami hiányzik a P-T-S krónikájából: a világrekord. Szép lenne, ha a jubileumot ezzel ünnepelhetnénk. Erre a jelek szerint minden esély megvan, hiszen az olimpiai idény első versenyén minden atléta nyilván alaposan kivágja a rezet. Jozef Valter mérnök, a szervező bizottság elnöke és Imrich Ozorák titkár tájékoztatása szerint eddig 24 ország jelezte részvételét. A tervek szerint 32 versenyszám szerepel a május 25-26-i rendezvény műsorán. A megszokott júniusi első hétvége helyett a szervezők a nemzetközi versenynaptár beosztása miatt kényszerültek előbbre hozni a találkozót. Reméljük, az időpontváltozás nem zavarja az idekészülő atlétákat, sem a közönséget, s a 25. Pravda-Televízió-Slovnaft rendezvényen közösen gondoskodnak a jó hangulatról, a kellemes légkörről. • Akit már nem láthatunk versenyezni: a világrekorder Oliveira, aki később autóbaleset miatt mozgásképtelen lett (Vojtiáek 2 és ÓSTK felvétele) >► V Csak lépésben, de haladva Az athéni Európa-bajnokság óta számtalanszor leírtuk ezt a mondatot: A csehszlovák atlétika nagyot ugrott előre. Most nem ezt óhajtjuk taglalni, hanem azt szeretnénk megvilágítani, milyen a részaránya ebben a sikerben a szlovákiai sportágnak. Anton Hiring, az élsportközpont elnöke egy nemrégiben szervezett sajtóértekezleten 'így fogalmazott: ,,A csehszlovák atlétika a közelmúltban egy ugrást tett, a szlovákiai pedig egy lépést“. Ez a mondat elmarasztalónak tűnik, pedig valójában nem az. Akik közelebbről látják és ismerik a helyzetet, tudják, hogy a körülményekhez képest ez a lépés már siker. Gondoljunk csak arra, hogy a téli időszakban milyen feltételek közepette készülnek atlétáink, hiszen még a Bratisla- vában lévő fedett csarnok sem minden tekintetben felél meg a követelményeknek (amikor a tél folyamán ottjártunk, nemegyszer fagypont alatt volt a hőmérséklet!). S ez még csak az érem egyik oldala, a másikra további nehézségek egész sorát jegyezhetnénk fel. Nyilván javít a helyzeten, hogy Banská Bystricán és Zilinán is új csarnokot nyitnak, így ezentúl nem kell több száz kilométert utazniuk válogatott versenyzőinknek (Így a télen Murkovának, de gátfutóinknak is) egy-egy kiadósabb edzés vagy erőfelmérés miatt. Ez az egyik kecsegtető tényező. A másik pedig, hogy számos olyan húsz-huszonegy éves versenyző van a láthatáron, akinek tehetsége vitathatatlan, pályafutása most kezdődik. Említsük például a magasugró Jobbo- vát, a futó Baloéákot vagy a súlylökő Sulát, akik már az idei göteborgi fedettpályás EB-n lehetőséget kaptak. A sportág jelenlegi képviselői közül a legsikeresebbek a gyaloglók. Jozef Pri- bilinec a helsinki világbajnokságon ezüstérmet szerzett, Pavol Blazek pedig a hatodik lett. Mellettük mindenképpen említést érdemel Ján Tomko és Dusán Malo- vec. A Dukla Banská Bystricában működő Karol Saffa két tanítványa tagja volt a 4x400 méteren negyedikként célba ért váltónak. Tomkónál viszont még meg kell állnunk egy szóra: a fiatal futó az Európa Kupa prágai B-döntőjében szerzőit két győzelmével" és a 4x400-as váltóban mutatott nagyszerű hajrájával oroszlán- részt váltalt abból, hogy férfiválogatottunk kivívta az elsőséget, s ezzel annak jogát, hogy a következő kiírás alkalmával a legjobb nyolc között induljon. A szlovákiai atlétikában elsősorban a futásban javult a helyzet, az ügyességi számokban még mindig csak kullog az országos átlag mögött. Két kivétellel: ez a távolugrás és a női gerelyhajítás. Tehát Murková és Burgárová. £z említett két számon kívül még tizenötben avattak szlovák bajnokot 1983-ban a felnőtteknél, s a többi korcsoportban is érezhető volt a javulás az elmúlt évekkel szemben. A folyamat a fedettpályán is folytatódott, az országos bajnokságán tizennyolc számban állt szlovákiai versenyző a dobogó legmagasabb fokán. Az első hat között végzettek száma százalékban kifejezve: 30,6. ,,A szlovákiai atlétákra is buzdítóan hatott az athéni siker - jellemezte Anton Ihring a görög fővárosban Pribilinec és Blazek révén jutottunk ezüst-, illetve bronzéremhez. Tehát hajszálra megismétlődött az 1969-es helyzet, amikor a nyolcszáz méteren Plachy szerzett második, Mracnová a magasugrásban harmadik helyet. Igaz, hogy tizenhárom évvel ezelőtt csak négy atléta képviselte Szlovákiát Athénban, két évvel ezelőtt pedig hét. Ha már szerény éremtárunkról esett szó, hadd soroljam föl még a maradék kettőt: 1966-ban Budapesten ChmeT ková nyert aranyat a négyszáz méteres síkfutásban, 1974-ben Rómában Sura- nová ezüstöt a távolugrásban." Illusztrációként nem árt visszapergetnünk még egy eseményt, az 1978-as prágai EB-t. A strahovi stadionban rajtoló 84 tagú csehszlovák csapatból 21 atléta a szlovákiai klubokból került ki. Az eredményesség akkor szinte a nullával volt egyenlő, ugyanis a 21 emberből mindössze Ráková szerzett egyetlen pontot a 4 x 400-as váltó tagjaként. A felsorolt számadatokból is látszik, hogy a szlovákiai országrészben a sportok királynője biztosan halad előre. Mracnovának, Su- ranovának. Gleskovának, Plachynak méltó utódai vannak, olyan fiatalok, akikről talán már rövidesen leírhatjuk: nemcsak lépegetnek, ők is ugranak, s hírnevük az országhatárokon túlra is elszáll. Az oldalt irta: URBAN KLÁRA &Ú J szú VASÁRNAPI KIAD4£ index 48 097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, főszerkesztő: Rabay Zoltán, helyettes főszerkesztő Szarka István és Csetö János, szerkesztőség: 815 81 Bratislava. Gorkého 10. telefon 309. 331-252. 332-301. szerkesztőségi titkárság: 550-18. gazdasági ügyek 506-39 Táviró 092308 Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat. 815 80 Bratislava. Volgogradská 8 Fényszedéssel készül a Pravda az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében. 815 80 Bratislava. Martanoviőova 21 Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 815 80 Bratislava. Jiráskova 5. telefon 337-823. 337-825 Hirdetési iroda a közéleteknek: 815 80 Bratislava. Vajanského nábrezie 15 II emelet, telefon: 551-83. 544-51 Előfizetési díj havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kős 14.70 A vasárnapi kiadás előfizetési dija negyedévenként Kős 13.-. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések. PNS. Ústredná expedícia a dovoz tlace. 813 81 Bratislava. Gottwaidovo námestie 6 • Karol Őula, az egyetlen súlylökőnk, aki a Barisnyikov-féle rotációs technikával dob (Gergely felvétele)