Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1984-01-13 / 2. szám

ÚJ szú 15 * 1984.1.13. Csak egy görög szó minősíti mind­azt, ami történt. Epopea, azaz hőstet­tekkel kapcsolatos események sora. Az irodalmárok, például, epopeának mondják többek között Homérosz Odüsszeáját, Tolsztoj Háború és béké­jét, Solohov Csendes Donját. Mi egy ennél sokkal rövidebb, de nem kevés­bé jelentős epopeát idézünk fel az alábbiakban. szállt tel az utolsó gép“ - mondta a repü­lőtéri ügyeletes. - ,,Reggel ötkor indul a következő. Egyetlen repülőgépünk sincs a repülőtéren “ Egy óra tízkor dr. Vitkusz a rigai repü­lőteret hívta. Elmondta miről van szó. „Megtesszük, amit lehet, doktor, kérem várjon a telefonnál." Húsz perccel ké­sőbb diadalmas hang szólt a telefonba. EPOPEA RASZA LÉPTEIÉRT... Júniusi este történt. Egy fiatal asszony, kislányával férje elé indult a földekre. Kilenc óra felé járt az idő. A nap búcsúzni készült a Földtől, vörös sugarai laposan súrolták a füvet, melyet a családfő új kaszálógépe kaszált. A traktorra épített magasülésü kaszálógép, a kolhoz új büszkesége, akár egy kombájn. És ép­pen most fordult az utolsó sávra. Még egy út a földön és a rét füvét lekaszálták. A kislány felismerte édesapját a vezető­fülke üvegfala mögött. Kitépte magát anyja kezéből és a három évesek fürge­ségével szembefutott a géppel.- Papa! Papa! - kiáltotta boldogan és apja felé tárta a karját. A gép megállt, de utolsó kaszáló mozdulatai elkapták a kis­lány bokáját. A gyerek felsikoltott és ele­sett. Édesapja, Vitaut Praszcevicsjusz azonnal a gép elé ugrott. Kislánya esz­méletlenül feküdt lábainál, lábfeje levág­va, látni lehetett csontját, mit átvágott a gép. Az édesanya már a falu felé rohant, az orvosért. Hét perc múlva porkígyó közeledett a kaszálógép felé. Krivicsken felcser va­lósággal rallyzott Niváján. Vadul fékezett a gép előtt, kiugrott a kocsiból és vissza­hökkent a látványtól. Két levágott lábfej. Vértócsa. A kislányhoz ugrott. Nyolc perc alatt bekötözte, ahogy tudta, hogy megál­lítsa a vérzést. A gyerek eszméletlen volt. Az édesapa segítségével a kocsiba emelték és - újabb porfelhő - vágtattak a körzeti kórház felé. Dr. Richard Agana- uszkasz sebész főorvost még a kocsi URH-rádióján át riasztotta az orvos, és a kórházban már nyitott mütő, a főorvos, egy műtős és a főnővér várta a beteget. Gyors mozdulatokkal vágták le a kö­tést. Letisztították, fertőtlenítették és megvizsgálták a kislány lábát. Elállították a vérzést. De Aganauszkasz úgy vélte, a levágott lábfejek idegei, erei, épnek látszanak, ha a kislány néhány órán belül mikrosebészeti műtőbe juthat, segíthet­nek rajta. Fájdalomcsillapító injekciót ad­tak a gyereknek és magához térítették. Harminc perc telt el a kórházba szállí­tás óta, amikor dr. Aganauszkasz már a vilniuszi Tudományos Kísérleti Orvosto­vábbképző Intézetet hívta. Dr. Milesz Vitkusz. a vilniuszi mikrose­bészeti központ alapítója és vezetője be­szélt a vonal másik végén.- Sajnos, kolléga - hallotta Aganausz­kasz a telefonban, mind a három műtőnk foglalt, öt-hat órás operációink vannak. De erre az esetre nem lehet ,,nem“-et mondani. Tegyék mentőbe a gyereket és jöjjenek, ahogy tudnak. Tíz perc múlva dr. Aganauszkasz, az édesanya és a fájdalmaitól egyidőre megszabadult kislány már Vilniusz felé robogott. Dr. Vitkusz pedig közben Moszkvát hívta, a legismertebb mikrosebészeket, a Központi Mirkosebészeti Klinikán. „Várjuk a gyereket, küldje, ahogy tudja, de ha reggel hatig nincs műtőasztalon, fel kell adnunk minden reményt“ - hallotta a telefonban. Éjfélt ütött az óra, amikor befejezte a moszkvai beszélgetést és Vilniusz repülőterét híva. ,,Epp most A műtétet végrehajtó csoport: dr. Da- tiasvili, Jelena Antonyuk nővér és Ja- kov Brand orvos. „Lesz megoldás doktor. Egy gépünk azonnal indul Vilnába.“ Egy óra harminckor, alighogy befejez­te a rigai beszélgetést, dr. Vitkusz már a vilniuszi kórházban találkozhatott dr. Aganauszkasszal és a sebesült kislány­nyal. Újabb gyors vizsgálat következett. Újabb fájdalomcsillapító injekció. Közben, Rigában, Jurij Petrovics Szu- rikov másodosztályú repülökapitány, má­sodpilótája és egy stewardess, húsz perc alatt feltankolta TU-134-es utasszállító gépét és további öt perc múlva levegőbe emelkedett, Vilna felé. Két óra ötvenegy perckor a TÜ-134-es leszállt Vilniusz repülőterén. Hét perccel később mentő­autó hozta a beteg kislányt, dr. Agana- uszkaszt, Vitát, a kislány édesanyját és Belije Minkevicsiut főnövért a repülőtérre. Az ügyeletes nyomban a TU-134-eshez vezette a mentőautót. Közben kétfelöl tankolták a gépet és további tizenöt perc múlva a TU-134-es útrakelt Moszkva felé. Szurikov kapitány nem a nemzetközi­leg előírt légifolyosón, hanem külön en­gedéllyel „torony iránt“ a legrövidebb úton repülhetett Moszkva felé. Katonai és polgári irányítók rádióparancsai szerint haladt, és valamivel hajnali négy óra előtt leszállt a Seremetyevói repülőtér meg­adott pontján. Mentőautó, motoros- és autósrendőrök, valamint a Filatov Gyer­mekklinika egyik specialistája várta a kis beteget. Szirénázó rendörjármüvek ve­zették a mentőt a lehető legrövidebb úton a klinika felé. Közben dr. Ramazi Datiasvili, az ösz- szövetségi Sebészeti Kutatóintézet mik- rosebész kandidátusa hosszú telefon­konzultációt folytatott Krilov professzorral a Szovjetunió nemzetközi hírű mikrose- bészével és dr. Bunatyannai, az ország talán legjobb altatóorvosával. Majd a pro­fesszorok tanácsai alapján - vendégor­vosként - megkezdte a rendkívüli műtét Rasza és megmentöje, a 34 éves mik- rosebész, dr. Ramazi Datiasvili. 4-----------------------------------------------------­elők észítését. Később dr. Datiasvili azt mondta: „Nem nagyon bíztam a siker­ben. Túl sok idő telt el a baleset óta és az idegek, vérerek igen gyorsan alhalnak. Fogalmam sem volt, milyen állapotban vannak a levágott lábfejek.“ Hajnali öt óra előtt néhány perccel, nem egészen kilenc órával a baleset megtörténte után megkezdődött a műtét. És kereken kilenc órán keresztül tar­tott. Óriási összpontosítást, teljes figyelmet követelő műtét volt. A kilenc tagú műtéti csoport egy emberként egymást folyama­tosan ellenőrizve „dolgozta össze“ az ereket, idegeket, izmokat, a sérült bőrré­szeket. Tekintettel arra, hogy egészen kislányról volt szó, nem használhatták az érvarrógépeket. Mikroszkópok alatt, tan­tál tűvel, és a hajszálnál háromszor véko­nyabb fonállal varrták össze mindazt, amit össze kellett varrniuk. Azután begip­szelték a kislány mindkét lábát... Délután két óra két perckor ért véget a műtét. A kis Raszát azonnal az intenzív osztályra szállították. Édesanyja szobát kapott a nővérszálláson és aludni tért. Dr. Datiasvili pedig az intenzív osztály mű­szerei elé ült. És nem is állt fel, csak tizenyolc órával később, amikor a műsze­rek azt jelezték, a kislány szívverése kezd visszatérni a normális mederbe, láza csökken. Három hónap telt el, remény és kétsé­gek között. Szeptember végén azután az izgalom tetőfokára hágott. Rasza lábairól lekerült a gipsz. A cson­tok összeforrtak. Az erek. idegek, izmok újra összenőttek. Még teljesen lila volt a kislány lába, de szemre egészséges­nek látszott. És akkor dr. Datiasvili azt kérte Raszától: „Próbáld megmozdítani a lábújjaidat." Nem történt semmi. „Pró­báld csak!“ - biztatta az orvos. És a har­madik biztatásra mintha megmozdult vol­na az egyik ujja. „Próbáld" - kérte az orvos. - „Gyakorold a mozgatást“. És húsz perc múlva Rasza valamennyi láb­ujját meg tudta mozdítani. Dr. Datiasvili és segítői, Nazarov, Bur- dasova Jakov Brand orvosok fellélegez­tek. A műtét sikerült. Jelena Antonyuk nővér egy hétig gyógytornásztatta a kislány lábait. Nyol­cadik napon azután ismét összegyűltek az orvosok Rasza ágyánál. Dr. Datiasvili a kislányhoz lépett és azt mondta:- Rasza, állj fel! Kapaszkodj belém és állj fel! A kislány megfogta az orvos kezét és felállt. Két merev, lábú, ügyetlen lépést tett majd az orvos ölelő karjaiba esett. Mindenki tapsolt, Rasza édesanyja örö­mében zokogott. Nem sokkal később Rasza édesanyjá­val hazatérhetett otthonába. De később majd ismét vissza kell térnie a Filatov Gyermekklinikára. Utolsó felülvizsgálatra kerül sor és ha minden rendben van, elvégzik a szükséges plasztikai műtéte­ket és Rasza megkezdheti a rendszeres gyógytorna gyakorlatokat. Ma már ko­moly remény van rá, hogy Rasza Prasz­cevicsjusz lábán és járásán nem fog meglátszani a szörnyű baleset. Epopeánk ezzel véget ért. Az emberi segítő készség, az orvosi tudás - és egy kicsit talán a szerencse is - megtette a magáét. Rasza járni fog... FENYVES GYÖRGY Rasza és mamája. A hároméves kis­lány nem egész három hónappal a mű­tét után ismét járni tanul. (APN-felvételek) A tulai ezermester A tulai mesterember - fogalom. Ő az, aki „még a bolhát is meg­patkolja". hangzik a régi szólás igen csekély túlzással. Mert a tulai mester, ha a bolhát nem is, de a tojást megpatkolja. A tulaiak ke­zéből kerültek ki a századok folya­mán azok az ezer apró alkatrész­ből álló ötletes szerkezetek, sze­met gyönyörködtető dísztárgyak, míves fegyverek, amelyeknek mindmáig csodájára jár a világ. A tulai mesterek tudásuk min­den fogását és fortélyát utódjaikra örökítik, akik a modern technika és tudomány vívmányaival felfegy­verkezve gazdagítják a világot új remekeikkel. A modern tulai mesterember megtestesítője Vlagyimir Ordinar- cev, 53 éves ezermester, aki há­rom tucat jogilag védett találmányt mondhat a magáénak. Idestova 40 esztendeje a TULACSERMET tudományos-termelési egyesülés dolgozója, a folyamatos acélöntés szaktekintélye. Úgyszólván az egész Szovjetuniót bejárta, s gyakran megfordult külföldön is, ahol szovjet berendezések szere­lésében és üzembehelyezésében vett részt. Ugyanitt dolgozik az öccse is. Az Ordinarcev család- apa, fiúk, rokonok - szolgálati ideje a vállalatnál összesen több mint 200 esztendő. Vlagyimir Ordinarcev apja, nagyapja, sőt dédapja is neves tulai mester volt. Anyai nagyapja az egyik legjobb fegyverkovács­ként „mérték után“ készítette a puskaagyakat. Ilyen elődök ta­pasztalataival felvértezve lett laka­tos Ordinarcev. Közvetlenül a há­ború után, alig tizenhatévesen ke­rült a cég elektromos műhelyébe. Hozzáértésére hamar fölfigyeltek. A katonai szolgálat letelte után a folyamatos acélöntődébe kérte magát. A munkát megismerve ha­tározta el, hogy korszerűsíti az itt alkalmazott technológiai folyama­tot. Nem volt könnyű feladat a fo­lyékony fém útját rövidebbé és olcsóbbá tenni, amíg acélcső vagy -lemez válik belőle. Ordinarcev és más szakemberek új folyamatos acélöntési eljárását ma már sok­helyütt alkalmazzák. A licencet számos ország megvásárolta. A szakma egyik elismert tekin­télye, a Lenin- és Állami-díjas Ma- nohin akadémikus szerint Ordinar­cev, a brigádvezető egy tapasztalt mérnök tudásával rendelkező, te­hetséges szakember, akit felhal­mozott gyakorlati és elméleti tudá­sa a legjobbak közé emel. Azonban bármennyire is jártas a szakmájában, mindez még nem jogosítaná fel, hogy hamisítatlan tulai mesterembernek tekintsék. A tulai mester ugyanis ennél jóval több: ezermester. Ordinarcev- természetesen modern értelem­ben véve - ennek a követelmény­nek is megfelel. Kis műhelyében miniatűr esztergapadokon, saját gyártmányú fúró- és marógépek segítségével bonyolult precíziós műszereket, különleges alkatré­szeket készít. Megrendelői még orvosi műszereket is kérnek tőle. Munkatársaival például - a tulai fogpótlási laborátórium részére- több tucat olyan apró olvasztó- kemencét állított elő, amelyben az aranykoronák vákuum alatti ol­vasztása végezhető el De vállal­kozott már fogíny-hidroterápiai berendezések tervezésére és gyártására is. Szabadidejében víz alatti szárnyakon közlekedő hajót barkácsolt. Ordinarcevet nemcsak a mun­kahelyén, hanem otthona környé­kén is jól ismerik. Úgy véli, mester­sége - a munkásé - alkotó tevé­kenység, amiből nem lehet kikap­csolódni. Szereti a technikát, a képzeletét annak jövője tölti ki. (APN)

Next

/
Oldalképek
Tartalom