Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-04-13 / 15. szám
'előtt, nyilván csak , csupán az imént űzött és máris milyen ili éjszaka van, nem a csillagok születnek sppként hullócsillag lton... Aztán kihunyt, geknek, akkor ebben It egy ember, és lelke íüvelyétől. jyetem egész élete iletésétől a haláláig nem előtt. Végtelen, is világegyetem. Hol ; hasonló élőlények? alatt, melyik hideg k, szenvednek, re- iak?... Mit várnak?... í kivártam. Merthogy tos vagyok. Minden- i... Igazában nem is azhat nekem az élet, óla győződve, hogy i, vonzó élmény áll át, megálltam házunk a földön ült, a gyér ruhát foltozgatott, mellé ereszkedtem, an szoktam, vállára it. Anyám félretette den suttogva megsimegkérdezte: ilyen korán a kluból? Csordultig tele vol- am tudtam uralkodni lak rajtam. Még szo- ínyámhoz, szipogni t égették az akaratla- ömlö könnyek. Egy- is jól éreztem maga. ’ - nyugtalankodott Jaki? comba nézni, de elnapocskám?... Gon- igy a legidősebb férfi |»szunk és reménysé- hugodnak apjuk helenned, neked kell st. Nem lehetsz gyön- : meg a bánat előtt, g, ha baj van. Becsü- sményen kell élned, bbeket. Ma még csak íeg a családodat, de Dk ember fogja tőled várni a támogatást. Erre készített fel apád, ezt várom tőled én is... Szedd össze magad, ne csüggedj, lény állhatatos és jó - a jóság a vasat is fogja, a jóságnak nagy ereje van... Mondd meg, ki bántott, talán tudok valami tanácsot adni.- Nem bántott senki, anyám. Igaz, nem is bánatomban sírok... Nagy... nagy az örömöm.- Akkor meg örülj, ne szomorkodj.- Nem szomorkodom, anyám. Fölugrottam, odaszaladtam az ágyhoz, kikaptam alvó kisöcsémet és ringatni kezdtem.- Badmaska, óvatosabban! Felébreszted! Anyám kivette kezemből az öcsémet. Erre a húgomhoz ugrottam, megcsókoltam, mire felébredt, rám mosolygott, aztán falnak fordulva újra elaludt. Régebben a kalmüköknek fogalmuk sem volt a csókról, én azonban most mindenkit megcsókoltam volna, aki e pillanatban a közelemben van. Anyám lefektette Indzsját. Megöleltem, s táncra perdültem vele a szobában.- Nem vagy eszednél Badma, biz- isten!- Igen, nem vagyok eszemnél. Nincs eszénél a ti Badmátok - adtam neki igazat, és csókot cuppantottam az arcára. Gyengéden kibontakozott karjaimból, leült a földre, és fejét mosolyogva ingatva ismét elővette munkáját. Leültem az asztalhoz, meg akartam nézni, mit adott nekem Zanda. Szerettem volna megtudni, de ugyanakkor féltem is valamitől. Anyámnak hátat fordítva elővettem a kis göngyöleget. Ahogy kibogoztam, csomór|i kötött zsebkendőt pillantottam meg. Kibontottam. A zsebkendőben főtt dinnyemagok voltak. Az asztalra szórtam, a zsebkendőt pedig kisimítottam a tenyeremmel. Nem akartam hinni a szememnek: sarkában az én nevem volt kivarrva. Erről álmodni se mertem volna. Nem mindenkinek ajándékoznak ám ilyesmit! Szememet le nem véve a láthatóan nagy igyekezettel kivarrott betűkről, többször is elolvastam egymás után: „Badma“. Ujjaimmal tapogattam a zsebkendő szélein lévő csipkéket, simogattam a hűvös, sima selymet. Mikor megnyugodtam egy csöppet, egy marék magot kínáltam anyámnak.- Mi ez? - álmélkodott.- Hát nem látja? Dinnyemag.- Azt látom. De hogy került hozzád?- Ajándék.- Ajándék? Ki adta? Zavarva jöttem.- Kitől kaptad? Tisztességes ember adta? - fürkészte arcomat anyám. ,- Ne nyugtalankodjék, anyám. Nagyon tisztességes embertől kaptam.- No, akkor jól van - mondta elgondolkodva, aztán hozzátette: - Feküdj le aludni. Kora reggel munkába kell menned, csak nem felejtetted el örömödben?- Tudom, anyám, tudom. Bemásztam az ágyba, de nem jött álom a szememre. Titkon magammal vittem a kendőt. Kinyitom a szemem - előttem a hímzett selyem, becsukom a szemem - Zandát látom magam előtt. Boldog és izgató gondolatok tolulnak a fejembe, nem hagynak aludni. Gyorsak és szeszélyesek, mint a jégzajlás. Egyszer láttam, hogyan indult meg a Volgán a jég. A hatalmas folyó először megremegett, mintha téli álmából ébredne. A jégen repedések keletkeztek. Aztán megmozdult a kékesfehér jég- és hótömeg. Nagy robajjal széthasadt a folyó súlyos páncélja, jégtáblák indultak el a folyás irányában. Egymásra torlódtak, lemerültek a vízbe, majd újból a felszínre emelkedtek. Jégtorlaszok keletkeztek, ám rögtön szét is hullottak, hogy új helyen alakuljanak ki. A víz őrjöngve kavargón a jégtáblák között, habosán és villámsebesen. .. Az én villámsebes és makacs gondolataim is őrjítő körtáncot jártak. Sokáig nem tudtam lecsillapítani őket. Amikor pedig lecsillapítottam, eszembe idéztem mindazt, ami az este történt... Milyen ügyetlen vagyok! Nem is köszöntem Zan- dának. Menkja zavart volna? De ez nem lehet mentség, hiszen gyorsan elment, és kettesben maradtunk Zandával. Nevén sem szólítottam, és egyáltalában, úgy viselkedtem, mint egy ostoba fajankó! Hej, ha most találkoznánk! Minden másképp lenne.- Szervusz, Zanda - köszönnék neki bátran.- Szervusz - felelné. - Mit akarsz nekem mondani? Hogy mit is akarok mondani? Ahá, megvan!- Nagyon szépen énekelsz, Zanda. És gyönyörűen táncolsz. Aztán megkérdezném:- Láttad már, Zanda, hogyan születnek a csillagok? És megmutatnám neki az égboltot, és akkor láthatná, hogyan keletkeznek a csillagok. Aztán megköszönném neki az ajándékot, és megdicsérném a csodaszép hímzést. Arcomhoz szorítottam a kendőt, beszívtam illékony illatát. Nem gondoltam arra, hogy ez olcsó kölni szaga, Zanda kezének illatát lélegeztem be, annak a lánynak az erős és finom kezét, aki most mondén gondolatomat betöltötte. Anyám már aludt. A szobában csönd volt. Hátamon feküdtem, kezem fejem alá téve. Elmosolyodtam, mikor eszembe jutott, milyen jókedvű volt Zanda azon a napon, amikor a dinnyeföldröl jövet összetalálkoztunk... Zanda a legvidámabb, legszebb lány a faluban, az egész járásban, az egész világon... ZAHEMSZKY LÁSZLÓ fordítása ‘Szovjet-kalmük író. 1928-ban született. Hans Skirecki- Utcahosszúságú fehérre meszelt folyosók, ingerült állami alkalmazottak, aktacsomók és kávéskanál, hosszú padok tele várakozókkal. Közöttük ül Kowatsch úr, Kowatschné ibolyakék csipke harisnyanadrágjában. De miért a fejére húzta föl a harisnyanadrágot és nem a lábára?- Rablótámadás készül.- Rablótámadásokat villámgyorsan, rajtaütésszerűen és habozás nélkül szoktak végrehajtani. Kowatsch úr ezzel szemben három órája ül a pádon anélkül, hogy megmoccanna. Mire vár?- Arra, hogy sorra kerüljön.- Az a sok szunyókáló férfi és nő, aki mellette ül, szintén rablótámadásra készül?- Nem, csak Kowatsch úr.- Kit akar megtámadni?- A kutyaadóosztályt.- Miért akarja megtámadni a kutyaadóosztályt?- Mert nincs kutyája, és hét éve mégis kutyaadót kell fizetnie.- Miért nem vesz Kowatsch úr kutyát?- Mert nyakasságra, önfejűségre és konokságra hajló személy. Évek óta beadványokkal, panasszal, kérvénnyel ostromolja a kutyaadóosztályt, de valamennyi megválaszolatlan maradt. Kowatsch úr határozott lépésre szánta el magát. Egy nap bejelentés nélkül behatolt a főosztályvezető szobájába, és miközben közölte vele, hogy ez most rablótámadás, mellének szegezte a háztartási gázgyújtót, és túszul ejtette.- Mi volt a célja ezzel?- Az volt a szándéka, hogy felhívja a közvélemény figyelmét arra a méltatlanságra, amely őt a kutyaadóosztály részéről éri.- És sikerrel járt a vállalkozása?- A főosztályvezető eltűnését a kutya se vette észre. Egy újabb akcióban Kowatsch úr ezért kénytelen volt sort keríteni a főosztályvezető-helyettesre.- Mihez kezdett a két úrral? Megölte őket?- Ismeretlen helyen rejtette el őket. A háziállatügyi államtitkárhoz intézett levelében felajánlotta a foglyok szabadon bocsátását, a kutyaadó alól való felmentés fejében. Az államtitkár válaszra sem méltatta az ajánlatát, úgyhogy Kowatsch úrnak nem volt más választása, szép sorjában elrabolta az illetékes osztályvezetőt, az illetékes osztályvezető-helyettest, az illetékes előadót, az illetékes előadó mellé beosztott ügyintézőt, valamint az ebadójegyírás bejegyzett specialistáját.- Hol tartja elrejtve ezt a sok urat?- A kutyaadóosztály irattárába zárta őket.- Csak nem éheznek, szomjaznak, fagyoskodnak ezek az urak?- Kowatsch úr ilyesmire mindaddig nem lehet tekintettel, amíg adóíveket, fizetési felszólításokat és figyelmeztetéseket küldözgetnek a címére.- Ezek a tragikus események számos olyan kérdést ébresztenek bennünk, amelyek választ igényelnek. Kowatsch úr minden rablótámadást ibolyakék harisnyanadrágban hajtott végre?- Okosan váltogatja a harisnyák színét.- Nem kelt feltűnést, amikor belép az épületbe?- A portás eleinte meghökkent, amint Kowatsch úr vészjóslóan, beöltözve, farzsebóben a háztartási gázgyújtóval belépett a kapun. Később már joviálisán megpöccentette szolgálati sapkáját; aztán szája elé tartott kézzel tudakolta, hogy aznap ki következik.- Kowatsch úr elárulta neki?- Kowatsch úr az értésére adta, hogy ezt még szeretné egy ideig titokban tartani.- Meglepő, micsoda gátlástalansággal követte el Kowatsch úr a tetteit. Nincs lelkiismeret-furdalása? Nem gondol gyötrődve és bűntudattal a barátnőkre, feleségekre, gyermekekre, és unokákra?- Az eset során nincs senki, de senki a világon, aki eme urak eltűnését észrevette volna.- Van még egyáltalán valaki a kutyaadóosztályon, akit túszul lehet ejteni?- Igen, van. Kowatsch úr a mai szent napon mindent egy lapra tesz fel, és amint ő következik, a részleg lelkét keríti hatalmába.- Ki lesz az áldozat?- A tikárnő.- És ha akkor sem változik meg a helyzet?- Kowatsch úr már gondolt erre is, és feladott egy apróhirdetést: mégiscsak vesz magának egy kutyát. ÓDOR LÁSZLÓ fordítása JÁN KOSTRA Könyvek égboltja Könyvek csillagos égboltja, mennyi fény küzd a sötéttel, betűzzük örök idők óta, a pisla fény a lélek szomját oltja. Betűk, betűk rengetegje, mennyi tavasz árad be hozzám a friss könyvek festékszagából, ifjú vágyakkal álmodozván, mennyi szépség ragyogott felém, mert nőtt a képzelet és vele nőttem én, ó, könyvek, könyvek gyönyörű zenéje. Ki vezetett engem holdfehér úton át? Kinek hallottam örökkön gyöngéd, hívó szavát? Ki emelt föl a porból, hogy arcom napba tárjam? A földet, eget, mindenséget százszor is megcsodáljam. TEODOR KRIZKA Folyó és híd Bátyám esténként örömmel kerékpározott kis festőpalettájával az éji folyóhoz, ehhez mindnyájan már hozzászoktunk - csak pillantása röppent ablakunkhoz, tudtuk, hova tapad tekintetével. Anyám útra kenyérszeletet adott neki, hátha a folyónál menyasszonyát keresi, és takarót, mert hideg és nedves az éjjel. Bátyám mindig ugyanazt festette, míg el nem készült, ugyanazt az dalt énekelte, nem beszélt, nem is evett. Reggel, mikorra ereje elfogyott, ölében hozta a hidat és a folyót és a csillagoktól népes eget. A szépség kivirágzik, a könyvek lélegeznek, a csodák megszületnek, ti is legyetek szebbek! Könyvekkel alszom el, könyvekkel ébredek, szabad vagyok, mert bennem zeng az égbolt. DÉNES GYÖRGY fordítása SZITÁSI FERENC fordítása Papp Katalin: EMBEREK KÖZÖTT
