Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-04-13 / 15. szám
< • Elena Kurinová Simodines Lajos rendőrfőtörzsörmester alakja elárulja, hogy diákkorában a birkózásnak hódolt. A gimnáziumban víg kedélyű, igyekvő fiúnak ismerték, azt tartották róla, hogy mindig állja a szavát. Az érettségi után- amíg fölvették az SZSZK készültségi egységébe - a füleki (Fil’akovo) Kovosmaltban dolgozott.- Ha gyermekkoromban feltette valaki a megszokott kérdést, hogy mi leszel, ha nagy leszel, gondolkodás nélkül rávágtam, hogy detektív - mondja mosolyogva. - Az első lépéseket már meg is tettem azért, hogy gyermekkori vágyam valóra váljon. Először az első akadályon kell túljutnom, vagyis sikeresen elvégezni a rendőrségi tiszthelyettesi iskolát.- Még a füleki gyárban dolgoztam, amikor felvettek párttagjelöltnek. Ezért nem engedhetem meg a lazaságot, társaimnak is példát kell mutatnom, segíteni őket a tanulásban- ad hangsúlyt a szavának, majd így folytatdennapi életben tapasztalatokat szerezzünk. Az első élményem a bratislavai főpályaudvarhoz fűződik. Egy rosszul öltözött szakállas férfira lettem figyelmes. Igazoltattam, kiderült, hogy több mint három hónapja nem dolgozik. Előállítottuk az őrszobára.- Közúti ellenőrzésen vettem részt- veszi át a szót Bartallás Ferenc főtörzsőrmester. - Egy fehér Lada személygépkocsit állítottam meg. Messziről láttam, hogy a gépjárművezető ittasan vezet. Az alkoholszonda meggyőzött erről. Bevontuk tőle a hajtási jogosítványt. Bartallás Ferenc pelsöci (Plesivec), afelől faggatom, mi a kedvenc tantárgya. - A marxizmus - mondja, majd nyomban hozzáteszi, hogy mindig érdekelte a történelem. Bevallja, hogy közepes tanuló, ezért jobban rá kell kapcsolni, hiszen közeleg a második vizsgaidőszak. Azt azonban már másoktól tudom meg, hogy a CSSZBSZ alapszervezetének a titkára, hogy még a katonaságnál megszervezett egy énekkart, amely most az ifjúsági alkotóverseny kerületi fordulójára készül.- Nincs ebben semmi különös - hárítja el a dicséretet. - Már gimnazista koromban felléptem zenekarral. Van egy harmonikánk, s tanítás után vagy húszán összejövünk gyakorolni. Örömünket leljük az éneklésben. A tiszthelyettesi iskola hallgatói elfoglaltak, de mégis találnak időt a társadalmi munkára is. Ezt bizonyítják Elena Kurinová alhadnagynak, a politikai osztály dolgozójának szavai is.- Több üzemmel, szövetkezettel tartunk fenn védnökségi kapcsolatot. A hallgatók szabad idejükben munkát vállalnak. Tavaly például több mint húszezer órát dolgoztak, de az iskola környezetének rendezéséből is kiveszik részüket. A múlt évben például mintegy huszonháromezer óra társadalmi munkát végeztek, s csaknem háromszázan térítés- mentesen adtak vért. Egy magas fiú érkezése szakítja félbe beszélgetésünket. Kiderül, hogy Ján Nociar főtörzsőrmester, a század SZISZ-alapszer- vezetének az elnöke. A losonci (Lucenec) járásból került az egység kötelékébe.- A SZISZ vezetősége, az iskola parancsnoksága mindent megtesz azért, hogy haszAz életben bizonyítanak majd Április 17-e a Nemzetbiztonsági Testület napja IJSZÚ 9 4. IV. 13. ja: - Az itt eltöltött másfél év után szolgálatba állok majd, de az a tervem, hogy amint lehet, főiskolára jelentkezek. S ha sikerül azt is elvégezni, a gazdasági bűnözés üldözése terén szeretnék dolgozni. Megszólal a tanítás kezdetét jelző csengő, sietve búcsúzik. Ján Furák főtörzsőrmester, az egység SZISZ-alapszervezetének az elnökétől tudom meg, hogy a füleki fiú Pezi- nokban az egyik alapiskolában pionírvezető, s azt is, hogy a helybeli iskolákban.rajta kívül I még további nyolcvankét hallgató foglalkozik odaadással a pionírokkal.- A hallgatóknak a tanulás mellett jut idejük a szórakozásra is, - vallja a SZISZ- szervezet elnöke. - Prostéjovban az ifjúsági alkotóversenyen Podtatranec népi tánccsoportunk az első, az egyik zenekarunk a második, a másik pedig a harmadik helyen végzett. A sportoláshoz is igyekszünk jó feltételeket teremteni. Korszerű tornatermünk van és több sportpályánk. Rendszeresen szervezünk sportvetélkedőket. Saját sportegyesületünk van. A kézilabda és a ka- ratécsapatunk a kerületi bajnokságban szerepel. A tanítás szünetében az ötödik század hallgatói közé kerülök. Az előző órán tanultakról vitatkoznak, arról, hogy a bűncselekmény színhelyén mi az elsőrendű teendő, hogyan kell intézkedni, a nyomokat biztosítani. A füleki fiú megjegyzi:- Időközönként szolgálatba is járunk, hogy az iskolában tanultak mellett a minnosan töltsük szabad időnket. Színházba, múzeumba, jégkorong-mérkőzésekre járunk, hetente négyszer filmet vetítenek, sokszor kirándulunk. Itt a Kis-Kárpátokban jó lehetőség van a turisztikára - mondja. - Az a hallgató, akinek nincs meg a hajtási jogosítványa, az iskolában megszerezheti. A koszttal sincs baj, naponta két főétel közül választhatunk. Jól érzem magam itt. A szakközépiskola elvégzése után a det- vai gépgyárban esztergályosként dolgozott, ott vették fel párttagjelöltnek Nemrég vette át a Példás hallgató jelvényt.- Az iskola nemrég épült, így a legkorszerűbb tantermek állnak a hallgatók rendelkezésére - összegez Matej Skuhra százados, a parancsnok politikai helyettese. - Arra törekszünk, hogy a hallgatókat mindarra megtanítsuk, ami a rendőri pályához szükséges, hogy olyan embereket neveljünk belőlük, akik nem hoznak majd szégyent a Nemzetbiztonsági Testületre. Késő délután benépesedik a tornaterem, a könyvtár, a klubhelyiség. Van aki szolgálatba készül, vagy kimenőre megy, levelet ír, tanul, olvas, zenét hallgat. Néhányan a sötétkamrában tesznek-vesznek, köztük Pavol Holcik, főtörzsőrmester, aki a színes diapozi- tívkollekciójával az ifjúsági alkotóversenyen a zsűri díját nyerte el.- Holnap reggel minden kezdődik elölről - mondja búcsúzóul a politikai tiszt. - Az ébresztőtől a takaródéig minden időt igyekszünk jól kihasználni, mert egy, másfél év múlva ezeknek a fiúknak a szolgálati helyükön kell majd tanúbizonyságot tenni arról, hogy jól felkészültek hivatásukra. NÉMETH JÁNOS Korszerű gépek segítségével sokszorosítják a hangfelvételeket. Szellemi táplálék világtalanoknak Nem ültek ünnepet, jelentős évfordulót, mégis öröm sugárzott a levocai nyomdában dolgozók arcáról. Az öröm oka: új könyv készült el. Ez is valami? - kérdezhetné bárki, hiszen ezrével jelennek meg szebbnél szebb, jobbnál jobb könyvek. Ebben a nyomdában azonban minden új könyv megjelenése különleges öröm. öröm a nyomdászok és azok számára is, akik a vastag kötetek olvasása közben elfelejtik, hogy nem látják az égbolt színét, kedveseik arcát, a szikrázó napfényt. Immár harminchat éve működik Le- vocában az a nyomda, amelyben Bra- ille-írásos könyvek készülnek. Rövid látogatásunk során Milan Daniel igazgató és Kovács Imre könyvtárvezető készségesen tájékoztattak nemcsak a könyvkiadásról, de az épületben található könyvtár működéséről is.- Kezdetben, 1952-ben az volt a nyomda elsődleges célja, hogy tankönyveket adjon ki a nem látó gyerekek számára. 1953-ban jelent meg az alapiskolások első tankönyve, addig csak más segédeszközöket használtak. De a felnőttek és a gyerekek éhesek voltak a szép szóra, művelődni, tájékozódni, olvasni akartak. 1961-töl itt készül az összes tankönyv, itt nyomjuk a felnőtteknek és a gyerekeknek szánt újságokat, de külön folyóiratot adunk ki a nőknek, az ifjúságnak, a sakkozni szeretőknek, a telefonkezelőknek és a masszőröknek is. Évente harminc szépirodalmi mű kerül az olvasókhoz, könyvtárunk nyilvántartásában ma már 700 cím szerepel - mondta büszkén az igazgató.- Az 1976-ban átadott új épületben lehetőséget kaptunk arra, hogy a könyvtárunkat is ott rendezzük be- vette át a szót Kovács Imre, a könyvtár vezetője. - Korszerűsödött a könyvkiadás, a régi cinezett pléhle- mezek helyett durofol műanyag lemezen készül a szedés. 1962-ben a rádióstúdióban elkészült az első hangos könyv. Ismert színészek olvasták magnószalagra a világirodalom remekeit. Az eredeti hangfelvételből kópiákat készítettünk s így újdonsággal kedveskedhettünk a rászorulóknak- tájékoztatott, majd végigvezetett az épületen. Biztos léptekkel haladt a folyosókon, nyitott be az ajtókon, mutatta be munkatársait a nyomdában és a könyvtárban, pedig sötét szemüveget viselt.- Harminchatan vagyunk, ebből tizenegyen rosszul látnak, kilencen vakok. A szedógépek mellett állók ügyes kézmozdulatokkal nyomkodták a billentyűket, aminek nyomán a lemezen apró pontok-betűk jelentek meg. - A nálunk készült könyvek rendszerint kétkötetesek, hiszen a normál 75- 80 oldal itt 80-120 oldalt jelent - magyarázta Terézia Dobrovicová szedő nő. Kísérőnk a könyvtárat mutatta be a legbüszkébben.- Nem is tudják elképzelni, mit jelentenek számunkra ezek a könyvek. Nemcsak szórakozást, tájékozódást, pihenést, hanem világosságot is. A hangos könyvek korszaki még csak előttünk van, de máris óriási irántuk az érdeklődés - mondta lelkesen. - Jelenleg 80-100 címünk van már és a felvételek saját stúdiónkban készülnek. Itt sokszorosítjuk az eredeti felvételeket is. A színészek rendszerint a hét végén dolgoznak velünk, s bizony egy könyv feljátszása nem kis munka, hiszen huszonkét oldal elolvasása egy órát vesz igénybe. Nálunk évente 1100 órányi felvételt készítünk. A korszerű berendezések megtekintése közben megtudtuk, hogy ma már nemcsak hangos könyvek, hanem hangos újságok is megjelennek a középiskolásoknak és a zenepedagógusoknak.- Sem a könyveket, sem a kazettákat nem árusítjuk. Könyvtárunk közös vagyon, a kölcsönzés ingyenes. Ezer állandó olvasónk van, ebből háromszázan a hagyományos Braille-köny- veket kölcsönzik. Mi becsomagoljuk a kívánt irodalmat, s elküldjük a címzettnek, a könyv elolvasása után visz- szaküldik, nekünk - térítésmentesen. A könyvek nagy örömünkre gyorsan cserélődnek. Annak ellenére, hogy számunkra ez nagy összpontosítást igényel, szeretünk olvasni. Az itt látható könyvek értéke több mint másfél millió korona - mutatott a könyvekkel és magnókazettákkal teli polcokra Kovács Imre. - De nekünk ezek sokkal többet jelentenek... PÉTERFI SZONYA A billentyűk nyomán a lemezen apró pontok-betűk jelennek meg. (Gyökeres György felvételei) © I > © «*o fi © 8 < ü c 8 I © t 3 •