Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-03-30 / 13. szám
A Világ Kupával befejeződött a síidény Boldog pillanat: vége a versenynek, s a három lány (középen Erika Hess) szívesen áll a fotósok lencséje Az oldalt írta: elé URBÁN KLÁRA Pavol St'astny- nak alig volt szabad perce Jasnán, hisz egy jó házigazdának mindig akad tennivalója Lányaink révén az idén Csehszlovákia is felzárkózott az alpesi sízés nagy országainak sorába. Hogy ez ki mindenkinek érdeme, hosszú lenne felsorolni. A sok közül egy nevet mindenesetre megemlítünk: Pavol őt’astnyét, női válogatottunk edzőjéét. Vele beszélgettünk Jasnán. • Kérem értékelje az éppen befejeződött idényt.- Mint azt a nyár folyamán megtartott sajtóértekezleten említettem, a legfontosabb számunkra az olimpiai szereplés volt. Három pontot szerettünk volna szerezni Szarajevóban, s ha utánaszámol, hat sikerült. Charvá- tová a lesiklásban bronzérmet szerzett, Gantnerová ötödik lett. A Világ Kupa másodrangú szerepet kapott az idén, ennek ellenére Olga az első két részben itt is sikeres volt, az összesítésben a negyedik helyen állt. Az olimpia után a fáradtság jelei mutatkoztak nála, s így a befejezés valamivel gyengébb volt a kezdetnél. • Tehát elégedett?- Szó sincs róla! Ha az lennék, abbahagynám. Van amivel az vagyok, s van amivel nem. • Elárulná, mi okoz gondot?- Sok minden. Ha elkezdeném sorolni... Most például Jana Gantnerová sérülése nyugtalanít. Remélem, rendbe jön. Jana nagyszerű ember, kitűnő sportoló, s már annyiszor sikerült neki akaraterővel legyőzni a lehetetlent. • A jasnái versenyen, majd Zwieselben is, számos fiatal is lehetőséget kapott. Közülük ki jön számításba a jövö évi junior VB-n?- Nyolc lány, de a nevekről hadd ne nyilatkozzak. Mert még nem döntöttünk. A szövetség képviselőivel közösen jelöljük ki a csapatot. Elárulhatom, nem lesz könnyű dolgunk, elvégre a VB házigazdáinak illik jól szerepelni. • Hogyan vélekedik a szereplésükről?- A fiatalok rengeteget fejlődtek, s ez is mutatja, hogy az általunk kitaposott út helyes. Újabb és újabb tehetségek bukkannak fel, akikre érdemes odafigyelni. Marasová és Valeáová valószínűleg állandó helyet vív ki magának a Világ Kupa-csapatban. Most már az a fontos, hogy állandósuljon a formájuk. Az idén a 20. hely körül végeztek a versenyeken, jövőre igyekezniük kell legalább öttel előbbre lépni. • Változtat-e valamit a felkészülésen?- Igen, némelyest. Az elmúlt évi teljesen az olimpiának volt alárendelve, most inkább a Világ Kupa sajátos követelményeit vesszük tekintetbe. A lesiklás és az óriásmülesiklás helyett most a technikára fektetjük a nagyobb súlyt. A lányok közül Charvátová marad a technikai számoknál, de bronzérmeshez illően lesiklásban is indul, Gantnerová - amennyiben felgyógyul - a lesikláson kívül óriásműlesiklásban, Marasová a technikai számokban. Medzihradská az óriásmülesik- lásra, Valeáová a lesiklására és a műlesiklásra specializálja magát. Köszönjük a beszélgetést; edzőnek és tanítványainak is kívánunk az ideihez hasonló sok sikeres idényt! Hányszor készül az ember valami komoly, fontos dologra az életben. S aztán mindössze egyetlen pillanaton múlik a siker vagy a balszerencse. A sportoló hetekig, hónapokig, évekig keményen edz, sokszor szórakozást, magánéletet feladva dolgozik, s egyetlen másodperc töredéke elég ahhoz, hogy terve füstbe menjen. Olga Charvátovával épp erről a témáról beszélgettünk két verseny között. A szombati után nem valami boldog, nem úgy sikerült, ahogy azt elképzelte. ,,No, majd holnap - mondta. Remélem szép pillanatot szerzek a hazai közönségnek. Persze, előre sose lehet tudni... Ha az ember legjobban akar, akkor jön közbe rendszerint valami. “ Másnap, amikor a célban találkoztunk. Olga köny- nyektől csillogó szemét gyorsan sötét szemüveg mögé rejtette. ,, Látja, egy pici megingás elég volt, s mindennek vége. Kiestem. S éppen itthon. Az idén még minden versenyt nagyon kell. Különösen az alpesi sí technikai számaiban. Például a műlesiklás két futamában összevetve csaknem százhúsz kapu van a pályán, tehát százhúsz kockázat egy versenyző számára, hogy kiessen. Én az idén csak négy versenyt fejeztem be - kétszer voltam első, s kétszer második -, a többin mindig akadt egy pillanat, amely végzetes volt számomra." Kétszeres olimpiai bajnok, nyert már Világ Kupát, tizenkét éve szinte minden idejét a sízésnek szenteli. Most befejezi: Hanni Wenzel búcsúzik, s ezt a trófea elnyerésével tervezte. Nem sikerült. ,,Hosszú pályafutásom alatt gyönyörű percek és csalódások váltakoztak. Az utóbbiakat mindig elfelejtettem, el akartam feledni. Minden verseny új kezdetet, új lehetőségeket jelentett számomra. S ez a titokzatos • várakozás olyan csodás a sportban, még akkor is, ha egy rossz pillanat átmenetileg lerombolja a reményt. A pillanat befejeztem. Hát meg tudja ezt magyaráizni?!“ Roswitha Steinernek nem volt oka, hogy búnak eressze fejét, hiszen győzött, és a műlesiklásban egy ponttal megelőzte Erika Hesst. Szavai mégis a témába vágnak: ,,Egyes rajtszámmal indultam, ez maga lélektani előny, s ma szerencsém is volt. Mert ez Olga Charvátová fekete szemüveg mögé rejti bánatát (Jozef Baran (2) és ŐSTK felvétele) Drámaian alakult az alpesi sí Világ Kupa befejezése. Különösen a nőknél. Jasná előtt még úgy gondoltuk, hogy a hátralevő öt versenyből már a Chopok alji kettő meghozza a döntést S úgy tűnt, feltételezésünk helyes, hiszen Erika Hess óriásmúlesiklásban aratott győzelmével 26 pontra növelte előnyét Hanni Wertzölle! szemben. Csakhogy a huszonhét éves Wenzel sem hagyta ennyiben, Zwieselben megnyerte a műlesiklást, s mindössze kilenc pontnyira csökkentette a hátrányát. így aztán az utolsó rendezvényre, Oslóra maradt a döntés... S ez pedig a következőképpen hangzik: az 1983/84-es idényben a svájci Erika Hess kapta a nagy kristályglóbuszt. A tizenkét évi aktiv versenyzés után búcsúzó liechtensteini Hanni Wenzel a második lett. „Ha elégedett lennék, abbahagynám!“ ,, Erika Hess a legjobbak közül is a legjobb. Még akkor is, ha Szarajevóban nem szerzett érmet. “ Ezekkel a szavakkal kommentálta Pavol Sfastny Erika Hess jasnái szereplését. Pedig akkor még nem tudhatta, hogy a Világ Kupa összetett versenyének győzteséről nyilatkozott. A kis Erika viszont már biztos volt a győzelemben. Széles mosolyokat osztogatott minden irányba, fotósoknak, közönségnek, ellenfeleknek. Ki nem fogyott a boldogságból, s a szóból sem. Mert mindenki vele akart interjút készíteni. GUMILABDA A HAVON S ő - mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne - minden unszolás nélkül eleget tett a kéréseknek. Először természetesen az olimpia került szóba, ahol mindenki dobogóra várta.- Nézze, olyasmi, ami Schladmingban történt velem, csak egyszer fordul elő az ember életében. Többször nem ismétlődik, vagy legalábbis ritkán. Szarajevóban túl sokat gondolkodtam, spekuláltam, hiszen mindenki győzelmet várt tőlem, s így nem lehet versenyezni. Jobban mondva: én nem tudok.-Erika a saját örömére versenyez - jellemezte tanítványát Jean-Pierre Fournier edző. - Előre soha nem gondol a győzelemre, csak akkor teszi ezt, amikor már biztos benne, s ettől válik felszabadulttá, könnyeddé. Mint Schladmingban . . . Szóval a VB-n, két évvel ezelőtt. Mi is történt akkor? A női négy versenyszám közül háromban, a kombinációban, az óriás- és a műlesiklásban is a svájci síző vitte el az aranyérmet. Csak lesiklásban nem volt ott a dobogón. Ha visszaemlék- szem, az első, a második arany után a néző már szinte szuggerálta, hogy jön a harmadik. Lehetetlen, hogy a szenvedő vagy a boldog alany ne így tegye.- Tudtam, hogy jó formában vagyok a világbajnokság előtt, de nem volt konkrét elhatározásom; ennyi vagy annyi érmet kell nyernem. Sőt, csak arra figyeltem, hogy jól fussak. A többi már jön magától. Meglett az első, a második . . . de hogy még egy harmadik is legyen! Tudja, a mai napig olyan ez, mint egy álom, szinte félek, hogy felébredek, s azt mondják, vissza minden, nem volt igaz. Amikor beszél, szinte gyerekes báj ragyogja körül a Grafenort melletti kis faluból. Aeschből származó háromszoros világbajnokot, aki mellesleg a nagy kristályglóbuszt is elnyerte 1982-ben. Gumilabda a havon - írták róla akkor az újságok -, az évtized legnagyobb felfedezése. Valóban ilyen egyszerű lett volna?- A tehetség egyszerű - vágja rá gondolkodás nélkül Erika -, ez minden emberben megvan. Kiben mire. De ez az adottság még nem elég, hogy valaki naggyá legyen: a tehetséghez akaraterő, egészséges becsvágy és tudás is kell, hogy az kiforrjon. A családban nem volt nehéz a sísporthoz kerülni. A nagynéni - aki mellesleg az ugyancsak versenyző Monika édesanyja - valamikor Annemarie Waser néven olimpiai bronzérmet nyert, majd edzőként tevékenykedett, s magával vitte a két lánykát a gyermekversenyekre. Erika pályafutásában a legfontosabb állomás az volt, amikor Fournier-hez került. Innen már egyenes út vezet a csúcsra, amelynek első lépcsőfoka a Lake Placid-i olimpiai bronzérem, majd 1981. január 13-a, Schruns. Első győzelem a Világ Kupában. Atizenhármas kapcsán merült fel a kérdés, nem babonás-e, hiszen ez a szám valahogyan végigkíséri útját.- Úgy hiszem, számomra szerencsés a tizenhármas szám. Ezerkilencszáz- nyolcvanban tizenhármas rajtszámmal nyertem az óriás- és a műlesiklást a svájci bajnokságon, előtte két győzelmet arattam az Európa Kupában, ugyancsak tizenharmadik indulóként. S emlékszik még, mikor nyerte első versenyét?- Igen, tizenhárom évesen. S mennyiben változott azóta az élete, főleg a három VB-arany után?- Nem változott. Ugyanúgy keményen meg kell dolgoznom a sikerért, mint azelőtt. Igaz, hogy sok fiatal számára lettem eszménykép, de én ezt nem tudatosítom. Ami engem illet, mindig igyekeztem olyan maradni, amilyen voltam, s úgy érzem, ez sikerült is. Egy hosszú idény a végéhez ért. Erika Hess győztesen térhet haza szüleihez és négy fivéréhez. Nagy lesz az ünnepség?- Nem szeretjük a cécót. Szurkolnak nekem, velem örülnek, de az ünnepléseknek ők sem hívei. Tudják, hogy e helyett inkább pihenni vágyok. Nyugalomra, csendre, napfényre, meghitt családi légkörre . . . #ÚJ szú VASÁRNAPI KIADÁS index 48 097 Kiad|a Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, főszerkesztő: Rabay Zoltán, helyettes főszerkesztő: Szarka István és Csető János, szerkesztőség: 815 81 Bratislava. Gorkého 10. telefon: 309. 331-252, 332-301. szerkesztőségi titkárság: 550-18. gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: 092308. Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat, 815 80 Bratislava.-Volgogradská 8. Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében. 815 80 Bratislava, Martanoviőova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 815 80 Bratislava. Jiráskova 5. telefon: 337-823. 337-825. Hirdetési iroda a közéleteknek: 815 80 Bratislava, Vajanského nábreiie 15. II. emelet, telefon: 551-83. 544-51. Előfizetési dij havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kős 14.70 A vasárnapi kiadás előfizetési díja negyedévenként Kős 13.-. Terjeszti a Postai Hirlapszolgálat. előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések. PNS. Ústredná expedicia a dovoz tlaőe. 813 81 Bratislava. Gottwaldovo námestie 6