Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-03-23 / 12. szám
> ÚJ szú 5 Az amerikai kormányzat megszüntette J. EDGAR HOOVER, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egykori igazgatója titkos irattárának bizalmas jellegét, amelyet eddig a kényes kérdéseknek kijáró legmesszebbmenő titokzatosság övezett. Az összegyűjtött anyagok annyira kényesek voltak, hogy az FBI úgy foglalkozott velük, mint valamilyen rákbetegséggel. A feljegyzések, amelyekben az USA elnökeinek, szenátorok és más vezető politikus neve szerepel, a legkülönbözőbb adatokat tartalmazzák, kezdve a szerelmi kalandokkal, egészen a kulisszák mögötti heves vitákig. Az összes anyagot az FBI ügynökei gyűjtötték össze, és Hoover csaknem fél évszázadon keresztül raktározta el őket irodájában, ahonnan az FBI-t irányitotta. Főnökük tudta nélkül még az FBI vezető beosztású munkatársai sem nézhettek bele ezekbe a „hivatalos és bizalmas“ feljegyzésekbe. Most a dokumentumokból több mint hétezer oldalnyit nyilvánosságra hoztak tudósok és más érdeklődők számára. A feljegyzések közül sok a pletykán alapul: többségük be sincs bizonyítva. Mindennek ellenére Hoover irattára rendkívül értékes a történészek számára, mivel annak az intézménynek a tevékenységéről nyújt információkat, amely 1924 - Hoover hivatalba lépése - óta egészen 1972-ben bekövetkezett haláláig az egyik leghatalmasabb volt az Egyesült Államokban. Szóbeszéd vagy igazság? A feljegyzések között vannak például:- olyan iratok, amelyek J. F. Kennedy állítólagos szerelmi kalandjait foglalják magukban egészen attól kezdve, amikor Kennedy még tengerésztiszt, majd szenátor, egészen a hatvanas évekig, amikor a Fehér Ház ura volt. A feljegyzések azt is tartalmazzák, hogyan használta ki őket Hoover;- tájékoztatás egy Fehér Ház-i ülésről, amelyen a hadsereg kémelhárítása (CIC) F. D. Roosevelt elnök elé terjesztett egy olyan magnetofonfelvételt, amely azt bizonyította, hogy felesége, Elenaor és egy fiatal katonatiszt viszonyt tart fenn. Az elnök feleségének megfigyelése azonban fontos szerepet játszott abban, hogy a CIC-t a második világháború idején csaknem teljesen felszámolták;- az anyagok részletesen tájékoztatnak arról, hogyan bízta meg Lyndon B. Johnson az FBI-t politikai feladatokkal, s azt kérte, ezekről ne készítsenek feljegyzéseket;- beszámolók szerepelnek arról is, hogy Hoover hogyan nyújtott titkos segítséget Thomas Deweynek Harry Truman elleni 1948-as választási hadjáratában, és kritikus hangvételű dossziékban negatív adatokat gyűjtöttek demokrata párti jelöltekről, így Adtai Stevensonról, akire Dwight Eisenhower mért vereséget 1952-ben és 1956-ban, valamint George McGovernről, akit Richard Nixon győzött le 1972-ben;- olyan dokumentumokat, amelyek arról szólnak, hogy Truman elnök idején, az ő kifejezett utasítására az FBI munkatársai politikai okokból számos politikus telefonját hallgatták le. Hoover halála után a vele lojális munkatársait annyira aggasztotta a feljegyzések tartalma, hogy kezdetben tagadták létezésüket. Amikor az FBI újonnan kinevezett vezetői 1975-ben betekintést nyertek az irattárba, részletesen be kellett számolniuk a Kongresszus tagjainak, akik attól tartottak, hogy a feljegyzések magánéletük legbizalmasabb titkaitól hemzsegnek. Az FBI munkatársai elmagyarázták, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda rendszerint összegyűjt minden hozzá kerülő információt, tekintet nélkül arra, személyes jellegüek-e, vagy sem, van-e valami alapjuk, vagy csupán pletykák. A dokumentumok arról is tanúskodnak, hogy az FBI-t gyakran az önvédelmi ösztön vezette cselekedeteiben. A feljegyzések között vannak Hoover egykori munkatársainak olyan jelentései is, amelyek szerint Hoover a különböző kényes információkat arra használta fel, hogy elnököket vagy más politikai személyiségeket zsaroljon, s az FBI pénzét a hivatalt bíráló személyek megfélemlítésére is kihasználta. A feljegyzések mindezek ellenére számos kérdést megválaszolatlanul hagynak. Az irattár például terjedélmes anyagot tartalmaz a Kennedyekröl, de kevés információt Nixonról és Eisenhowerről. Vajon miért van ez így? Johnson volt az egyedüli, aki azt kérte, hogy az FBI ne készítsen feljegyzéseket törvényellenes követeléseiről, vagy más elnökök is hasonló kéréssel fordultak az FBI vezetőihez? A Kennedyekröl A John F. Kennedy halála óta eltelt húsz év alatt széles körben publikáltak történeteket nőügyeiről. Míg Kennedy élt, csak néhány washingtoni bennfentes beszélt róluk. Minden ilyen híresztelés Hoover irattárába került anélkül, hogy a legcsekélyebb kísérlet is történt volna valódisága ellenőrzésére. A rendelkezésre álló titkos iratokból nem tűnik ki, hogy Hoover közölt-e bármit is a fentiekről a megválasztott elnöknek, de tény, hogy Kennedy 1960. november 10-én, két nappal megválasztása után, felkérte Hoovert, maradjon továbbra is az FBI igazgatója. A feljegyzésekből az is Hoover és a Kennetiy-fivérek EDGAR HOOVER TITKOS FILJiGYZBII kitűnik, hogy amikor Hoover valamelyik fontos politikus szexuális félrelépéseiről adatokhoz jutott, mindig talált magának alkalmat arra, hogy megnyugtassa az érdekeltet: „Tudom, hogy a történet nem felel meg a valóságnak, soha senkinek nem teszek említést róla.“ Egy 1962 augusztusi feljegyzésből kitűnik, hogy az FBI tájékoztatta Robert Kennedyt, aki mint igazságügyminiszter Hoover főnöke volt, hogy olyan értesülések birtokába jutott, miszerint „szerelmi kalandba bocsátkozott El Pasóban egy lánnyal.“ Az igazságügyminiszter a feljegyzés szerint csak annyit válaszolt: „Sosem jártam El Pasóban.“ Hoover néha felhasználta a rendelkezésére álló „érdekes adatokat“, hogy minél jobban biztosítsa magának a mindenkori hatalmon lévők bizalmát. Francis Biddle igazságügyminiszter, Hoover felettese a Roosevelt-kormányzat idején, később visszaemlékezett arra, hogy Hoover hogyan traktálta minisztertársaira vonatkozó „intim részletekkel“. Hasonlóképpen Johnson elnöksége idején elküldte az elnöknek az FBI által Martin Luther King szállodai szobájában titkosan felvett beszélgetések szövegét. A First Lady és az őrmester 1943-ban, a második világháború csúcspontján FBI-körökben meglepetten tapasztalták, hogy a hadsereg kémelhárítási szervezetét, a CIC-t néhány hónap alatt majdnem teljesen felszámolták. A központját bezárták, ügynökei más feladatokat kaptak, dokumentumait elégették. 1944 elején nehéz feladatot jelentett a CIC számára Eisenhower tábornok sürgős kérésének teljesítése, hogy bocsásson ügynököket rendelkezésére a normandiai partraszállás segítésére. Mi volt az oka ennek a látszólagos őrültségnek? Négy évtized telt el, mire a történet közismerté vált. Az FBI legfőbb vezetői azonban magyarázatot kaptak egy 1943. december 31-i jelentésben, amelyet G. C. Burton ügynök készített. Két ezredes elmesélte neki - jelentette -, hogy a CIC megtorpédozása a szervezet kolosszálisán ügyetlen lépéséből fakadt: ügynökei lehallgattak egy szerelmi jelenetet és ezt úgy állították be, hogy Eleanor Roosevelt és Joseph P. Lash - akkor 33 éves - őrmester szerelmi viszonyt tart fenn. A fiatalembert különben azért tartották megfigyelés alatt, mert baloldali csoportokkal volt állítólag kapcsolatban. Burton jelentésében beszámolt arról is, hogy az elnök - Roosevelt - elrendelte: mindazokat, akik bármit is tudnak az ügyről, azonnal mentsék fel mostani feladataik alól, küldjék a dél-csendes-óceá- ni térségbe és vessék be őket a japánok ellen. Egyébként komoly adatok szerint kétséges mindaz, ami az Eleanor Roosevelt elleni jelentésben szerepelt. Az év végére CIC-ügynökök százai kerültek más beosztásba, és elrendelték valamennyi kémelháritási statisztikai jelentés és személyi adat elégetését. A CIC Fort Holabirdben levő központját 1944 februárjában bezárták. Lyndon Johnson utasításai Hoover irattárának anyagaiból kiderül, hogy Johnson elnök gyakran kért különböző szolgálatokat az FBI-töl, s hogy Hoover ezeket rendszerint teljesítette. Csak abban az esetben nem volt erre hajlandó, amikor az a veszély állt fenn, hogy az FBI belekeveredhet valamilyen politikai machinációkba. 1966-ban, amikor olyan hírek kaptak lábra, hogy Thomas Dodd szenátor törvényellenes tevékenységgel foglalkozik, Johnson Fehér Háza utasította az FBI-t, hogy ezeket a híreszteléseket diszkrét módon vizsgálja meg, de ne indítson vizsgálatot, és ne hallhassa ki Doddot. Később, amikor kiderült, hogy egy Jack Anderson nevezetű kommentátor Dodd irodájából feljegyzéseket tulajdonított el, Johnson zöld utat adott az FBI-nak. A Fehér Ház azonban utasította az FBI-t, hogy „feljegyzéseiben ne legyenek arra vonatkozó nyomok, hogy az elnök korábban kérte, ne folytassanak vizsgálatot Dodd szenátor ellen.“ Doddot 1967-ben a szenátus pénzügyi machinációk miatt hallgatta ki, s megtiltotta, hogy az 1970- es választásokon jelöltesse magát. A rákövetkező évre a szenátor meghalt. Johnson szüntelenül attól félt, hogy az FBI-jal fenntartott kapcsolatai nyilvánosságra kerülnek. Az FBI-nak szóló utasításairól ugyan nem engedett feljegyzéseket készíteni, ám Hoover a titalmat nem vette figyelembe. Több feljegyzés bizonyítja, hogy Johnson az FBI-t olyan újságírók elleni nyomásra használta ki, akik az ő véleménye szerint nem szimpatizáltak vele. 1965 júniusában például az akkor már elnök Johnson a Washington Evening Star című lapban megjelent bíráló cikkek és karikatúrák miatt panaszkodott Hoover- nek. Az FBI-igazgató egyik munkatársa tájékoztatta Hoovert arról, hogy „az ügyet igen diszkrét módon megbeszélte a lap öt munkatársával, köztük Newbold Neyessel, a lap kiadójával“. És a többi titok? Az FBI Hoover bizalmas irattárának egy részét a tájékoztatás szabadságáról szóló törvény alapján hozták nyilvánosságra. Ez a 7000 oldal azonban csupán töredék. Csaknem minden oldal szigorú cenzúrán ment keresztül, egyes neveket fekete tintával húztak át és néhány helyen egész bekezdéseket tettek olvashatatlanná. Az FBI ezen túl nem hajlandó nyilvánosságra hozni további több mint 10 ezer oldalt, s nemzetbiztonsági okokra, személyek védelmére stb. hivatkozik, amire a sajtószabadságról szóló törvény nem vonatkozik. Fény derül-e egyáltalán J. Edgar Hoover összes titkára? (Az U. S. News and World Report nyomán) Hoover és Johnson 1983. III. 23.
