Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-01-13 / 2. szám
„Tényleges háborút kell üzennünk annak a gyakorlatnak, hogy demokratikus normáinkat és elveinket nem támasztják alá tettek és megelégednek csupán a formával, a látszattal. Milyen hasznot hoz például az olyan gyűlés, amelyet - ez nem ritkán előfordul - előkészített „forgatókönyv“ szerint tartanak meg, amelyen nyíltan és elkötelezetten nem tárgyalják meg a kérdéseket, előre megszerkesztik a hozzászólásokat és a kezdeményezést, s főleg a bírálatot elfojtják és szabályozzák?... Rendkívül fontos elérni azt, hogy a szavakkal ne ellenkezzenek a tettek s a dolgok lényegét ne helyettesítse a forma.“ (J. V. Andropovnak, az SZKP KB főtitkárának az SZKP KB 1983 júniusi ülésén elhangzott beszédéből) A taggyűlés - az alapszervezet legfelsőbb szerve - elsősorban szabad, nyílt véleménycsere. Szüntelenül növekszik a pártgyülések szerepe, amelyeken a kommunisták tárgyszerűen, nagy felelősségtudattal és a szervezetük, a kollektívájuk munkája iránti érdeklődéssel tárgyalnak meg minden kérdést. A pártgyűlés azonban nem lehet valóban hatékony, ha a párttagok csak azért vesznek rajta részt, hogy leüljenek rajta néhány birszki Szibelektrotyazsmas üzem szerelő részlegében teszik. A pártszervezet felkérte a kommunistákét, mondják meg, hogy véleményük szerint mit kellene közösen megvitatni. Ennek volt az eredménye a számos érdekes javaslat: beszéljék meg a kommunisták szerepét a munkaversenyben és az ifjúság nevelésében, tanácskozzanak a pártfeladatok és a határozatok teljesítéséről, vitassák meg az egyik felfuvalkodott, úrhatnám részlegvezető munkamódszerét... Persze, a napirendnek szervesen ki kell indulnia a konkrét helyzetből. Mi sem rosszabb annál - írja a petrozavodszki Ny. Frolov -, ha külön utakon jár a kollektíva élete és a pártgyűlések. A valóban nyugtalanító kérdéseket a dohányzóban, munkába jövet, vagy munkából menet vitatják meg - csak éppen a párttgyüléseken nem“. Vagy egy további észrevétel: a párt- szervezetekben miért vitatják meg olyan ritkán az erkölcs, a pártetika kérdéseit? Talán ezek nem időszerűek? Ellenkezőleg, nagyon is időszerűek, amint azt megállapította az SZKP KB júniusi plénuma. Gátló körülmény itt valamiféle hamis aggodalom: ez állítólag nem tartozik a kollektívára. Mi történt például az egyik kolhozban? D. Petrov, a háború veteránja, felfigyelt arra, hogy a szomszéd család anyagi lehetőségein felül él, miközben az apa párttag. A kolhoz pártbizottsága titkárának javasolta ennek megtárgyalását. A titkár azonban ellenvetéssel élt - ilyen ügy nem tartozik a gyűlésre. De miért Teljesítik az SZKP KB júniusi ülésének határozatait Ä £ Bi s|k €iiv í \ ;$pi »HB ÚJ szú 3 19ß4.1.13. órát és meghallgassák az előre kijelölt felszólalókat. Hiszen a gyűlés értékeléséhez - sikeres volt-e, avagy sem - nem elegendő meghallgatni a beszámolót és a felszólalásokat és megismerkedni a határozati javaslattal. Az elfogadtott határozatot teljesíteni is kell. Sok vonatkozásban pedig rendszerint ettől függ a helyzet és a kollektívában a kapcsolatok. Másszóval, a gyűlés valamiféle bevezetője az ezt követő testületi tevékenységnek. Az élet nem torpan meg és manapság mindany- nyiunknak előre kell lépnünk. S az ilyen előrelépés jó kezdete éppen a párt- gyűlés. Sajnos, ezt távolról sem értik mindig és mindenütt, amiről a Pravdának, az SZKP KB lapjának címzett levelek is tanúskodnak. A pártalapszervezet életében a pártgyűlés szerepéről szóló cikkünkben felhasználjuk az ezekben a levelekben említett konkrét példákat. Tegyük fel a kérdést: Tulajdonképpen mivel kezdődik a pártgyúlés? A megnyitása pillanatával? A napirend ismertetésével? Vagy azzal, hogy az előadó a szónoki emelvényre lép? Nem, sokkal előbb! Napirendje eldöntésével. Jelentős mértékben már ekkor eldől sikere, vagy kudarca. V. Litvinov tomszki kommunista egy példát említ: „A műhely bejáratánál éppen most kifüggesztett hirdetménynél többen is megállnak. Elolvassák, majd csalódottan felsóhajtanak:- Ismét ,,A negyedév eredményei és a további feladatok..." Jelentéktelen, lényegtelen kérdések ezek? Tekintsünk el az ilyen kategorikusan megfogalmazott véleménytől. Arról van szó, hogy ez esetben kifejezetten formálissá váltak. A titkár nem sokat töpreng. A hónap, a negyedév, a félév eredményei, plusz a felülről javasolt intézkedések - és kész az egész évi program. Ezen túlmenően: tulajdonképpen miért csak a titkár határozza meg a napirendre kerülő kérdéseket? Hiszen ezt meg kellene tanácskoznia a pártszervezet minden tagjával. Ahogy azt például a novoszinem? Vajon nem helyesebb-e az ilyen embert idejében visszafogni, mint kivárni, hogy érdeklődni kezdenek iránta a bűnüldöző szervek? Arról már nem is beszélve, hogy a párttagsággal összeegyeztethetetlen a törvényszegés. A Pravda címére érkező levelekből megállapítható, a gyűlések ott a legeredményesebbek, ahol igyekeznek minden kommunistát megnyerni a sürgető fontosságú kérdések kollektív értelmezésének és megoldásának. Ezért sok elvtársat bevonnak a beszámolókat előkészítő bizottságok munkájába és bővítik az előadók körét. S természetesen jóval a gyűlés előtt ismertetik a napirendet, hogy az embereknek idejük legyen felkészülni a vitára. Régen ismert pártelv: ahol nincs bírálat, nincs előrehaladás sem. Ennek ellenére helyenként még mindig elfojtják a bírálatot, illetve nem névre szóló, „általános“ formába bujtatják. V. Szkljarov, a Ivovi kommunális gépipari üzem munkása ezt írta levelében: „Legutóbbi taggyűlésünkön a beszámolónak és a vitának nem volt sem sava, sem borsa. A bírálat valahogy így hangzott: „a berendezést nem ellenőrizték megfelelőképpen“, „kiégett á motor", a „berendezés előkészítése kifogásolható volt“, „a műhely nem teljesítette e tervet“ stb. Nézetem szerint a beszámolók és a felszólalások feltétlenül meg kell hogy nevezzék a konkrét személyeket, tetteiket és fogyatékosságaikat, magukba kell hogy foglalják a konkrét elemzést és a következtetéseket". Sajnos, néhol még előfordulnak a bírálat megtorlásának elkendőzött módszerei. „Bár erről már nagyon is sok szó esett - írta a kurszki I. Szmirnov - tény, hogy a fogyatékosságokat leleplező elvtársak kényelmetlenekké válnak és ezt megfelelőképpen éreztetik is velük, fgy azután mások inkább passzívak maradnak, igazodva az „elvtelen elvhez“: ne szólj szám, nem fáj fejem. Mersz kell ahhoz, hogy a vezetőt mindenki előtt megbíráljuk. S ez a mersz néha hiányzik“. Igen, a párt bátorságra is tanít bennünket. Nem véletlen, hogy az SZKP KB-nak a szaratovi területi pártbizottság munkájáról szóló, nemrég jóváhagyott határozata megállapítja: „A párt követelményének - orientálódjunk a munkára és ne a hangzatos szavakra - át kell hatnia a pártszervezetek egész munkáját. Feltétlenül biztosítani kell a tárgy- és az elvszerüséget, a bírálat és az önbírálat magas színvonalát." Az elfogulatlan bírálat rendszerint nagyon hatásos, bár néha „ügy“ lesz belőle. Ez történt abban a vállalatban is, amelyben a Naro-fominyszki F. Anyiszi- mov dolgozik. Ezt irta: „Nyilvános párt- gyülésünk második napirendi pontja vállalati főmérnökünk esete volt, aki tisztségével visszaélt személyes meggazdagodására. Helyes eljárás, ha az ilyen kifejezetten pártonbelüli kérdést pártonkívüliek jelenlétében tárgyalnak meg?" Az ilyen ügyeket rendszerint minden konkrét esetben eltérően oldják meg. De elvileg - miért ne lehetne így? Nyilván jó dolog, ha a párttagok a pártonkívüliek előtt valóban igényes kommunikációs készséget és elvszerűséget tanúsítanak. Ez jó iskola valamennyiük számára. A pártonkívüliek meggyőződhetnek róla, hogy a kommunisták - Lenin szavaival élve - milyen szigorúan bírálják el „saját latraikat". „Biztosítani kell a párt- és a munkagyűlések hatékonyságát, a dolgozók bíráló észrevételei, levelei és javaslatai iránti felelősségteljes viszonyt" - állapítja meg az SZKP KB-nak a szaratovi területi pártbizottság munkájáról szóló, említett határozata. E feladat teljesítésének előfeltétele a formalizmus elleni meg nem alkuvó harc, elsősorban a pártgyűléseken. Lássunk ezzel kapcsolatban néhány példát. Látszólag minden világos: a taggyűlésen megválasztják az elnökséget, az pedig saját soraiból az elnököt. Képzeljék el azonban, hogy az elnökséget nem választják, hanem kinevezik. „Egy ideje ez történik nálunk, a városi epidemiológiai állomáson - írta a breszti P. Volosin. - Az elnökséget nem mi választjuk, hanem kinevezi a pártszervezet titkára. Itt úgy mondják, hogy „hagyományainknak megfelelően". Enyhén szólva, furcsa egy hagyomány! De úgy tűnik, hogy helyenként még ezen is túltesznek. A vologdai A. Lebegyev azt írta levelében, hogy náluk a gyűléseket mindig az elnök vezeti. Mintha erre státusza lenne. Ezek nem apró-cseprő dolgok, hiszen ezzel megsértik a pártonbelüli demokráciát! A kommunistákat az ilyen helyeken megfosztják annak lehetőségétől, hogy éljenek egyik elvitathatatlan jogukkal. S ne feledjük, hogy a gyűlés levezetése olyan iskola, amely a pártszervezet ügyei és problémái iránti gondos viszonyra nevel. Ezért a pártszervezet érdeke, hogy ezt az iskolát minél több tagja kijárja s nemcsak a személyek szűk köre. A pártgyűlés semmiképp sem formális dolog! Ez annyit jelent, hogy fontos biztosítani a tárgyszerű hozzáállást minden megvitatásra kerülő kérdéshez. Hangadónak a pártszervezet vezetőségének kell lennie. Az egyik észtországi intézet pártgyűlésén már kimerítették a napirendi pontokat, amikor D. Urbonajte, a pártbizottság titkára, kijelentette: „A tervezett napirenden kívül még egy kis kérdést kell eldönteni. A pártbizottság Gucalenko elvtársat javasolja az SZKP tagjelöltjei sorába. Ezt a javaslatot ma kell jóváhagynunk.“ „Kis kérdés"! Mióta „kis kérdés" a pártélet legfontosabb ügye, a párt sorainak feltöltése? A kommunisták természetesen elutasították a titkár javaslatát és megtárgyalását későbbre halasztották. Megengedhetetlen, hogy a pártgyúlés jelentéktelen, formális szervvé és rajta a kommunista passzív hallgatóvá degradálódjon. Márpedig előfordul - írta a minszki V. Orlova -, hogy pártgyülése- inken az esetek zömében ugyanazok az emberek tanúsítanak aktivitást, vagy a „tisztjükből" kifolyólag, vagy a pártbizottságnak és titkárának utasítására. S az ilyen felszólalás csak formális lehet. Mit javasol a levélíró ennek megakadályozására? Elsősorban a pártgyűlés gondos előkészítését. Nem azzal a céllal, hogy mindent alárendeljenek az előre kidolgozott „forgatókönyvnek", hanem mindenki kezdeményezésének a lehető legnagyobb mérvű fejlesztése érdekében. A gyűlésen olyan légkört kell teremteni, hogy mindenki érezze, nézetét érdeklődéssel fogadják, felszólalhat és kifejtheti a véleményét. ... A határozati javaslatot elfogadták, a pártgyúlés véget ért. A határozat megvalósítása azonban csak most kezdődik. Szükséges, hogy a határozatok minden kommunista konkrét tetteivé érjenek. O. PONOMAREVA SZOVJET SZOCIALISTA DEMOKRÁCIA Hat évvel ezelőtt, 1977-ben a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa össznépi vita után elfogadta az ország új Alkotmányát. A korábbit 1936-ban hagyták jóvá, így az több mint negyven évig volt érvényben. Ez alatt a négy évtized alatt a szovjet társadalomban mély és örvendetes változások mentek végbe. Lényegük, hogy a Szovjetunióban teljesen és végérvényesen győzött a szocializmus, és átlépett a fejlett szakaszba. Hihetetlen mértékben megnőtt az ország gazdasági ereje. Ez alatt az idő alatt a bruttó társadalmi termék mennyisége tizennyolcszorosára növekedett. A szovjet gazdasági élet napjainkban elképzelhetetlen atomenergetika, elektronika, számítógéptechnika, félvezetőgyártás és más olyan iparágak nélkül, melyek 1936-ban még nem is léteztek. A társadalmi termelés lendületes felfutása, minőségi megújulása, a munka termelékenységének növekedése lehetővé tette, hogy a nemzeti jövedelem egyre nagyobb részét fordítsák fogyasztásra. Negyven év alatt a szovjet emberek reáljövedelme több mint ötszörösére növekedett. Lényeges előrelépés történt a szovjet emberek kultúrája és képzettsége terén is. Megvalósult az általános középfokú képzés. Az ország közép- és felsőfokú tanintézeteiben jelenleg közel tízmillióan tanulnak. A diplomás szakemberek száma negyven év alatt az iparban harmincnégyszeresére, a mezőgazdaságban negyvenhétszeresére növekedett. Változások mentek végbe a társadalom szociális szerkezetében is. Nőtt a munkás- osztály szerepe, melynek szárma jelenleg az ország munkaképes lakosságának kétharmada. A fejlett szocializmusban a demokrácia is fejlett. Ebben a szakaszban az össznépi állam körülményei között a dolgozók részvétele a társadalmi ügyek irányításában aktívabb és hatékonyabb lett. Mindezeket a változásokat tükrözte és törvény formájában rögzítette az új Alkotmány. Lehetőség nyílt a szovjet állampolgárok jogainak és szabadságjogainak bövíté sére, s éltek is a lehetőséggel. A lap olvasói valószínűleg tudják, hogy az Alkotmányban a munkához való jogot kiegészítették a hivatás és a munka jellegének megválasztásához való joggal. Először határozták meg a dolgozó kollektívák jogait és kötelezettségeit a társadalmi termelés irányításában, szerepüket az állami életben A Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésszaka elfogadta a dolgozó kollektívákról szóló törvényt. Hogy megítélhessük, egy-egy állam alkotmánya milyen mértékben biztosítja a demokráciát, azt az egyetlen helyes kritériumot kell vizsgálati alapul tekinteni: mit ad a társadalom nem egy kiválasztott, hanem egy egyszerű embernek, egy köznapi családnak, mint a társadalmi rend fő alkotó elemének? Vegyük szemügyre a kérdést e kritérium alapján! Régóta ismerek egy moszkvai munkáscsaládot. Társadalmunkban számos hozzá hasonló család van. A családfő Mihail Kacsalin tősgyökeres munkás. Hosszú éveken keresztül dolgozott a Moszkvai Autójavítóban, először esztergályosként, majd a szerszámkészítő műhely főnökeként. Hajlott kora ellenére most is dolgozik. Felesége, Alekszandra Kacsaiina sokáig együtt dolgozott férjével: együtt tanultak az üzemi iskolában, ahol esztergályos szakképesítést szereztek. Alekszandra Kacsaiina már nyugdíjban van. A család két felnőtt fia megnősült. Szergejnek egy fia, Viktornak egy fia és egy lánya van. A Kacsalin család a háború előtt egy Moszkva környéki komfort nélküli faházban lakott. Jelenleg a Lenin sugárúton van összkomfortos lakásuk. Jó lakásuk van a fiúknak is: Szergejnek egy kétszobás, Viktornak egy háromszobás. A Kacsalin család esetében így valósult meg az alkotmányban biztosított lakáshoz való jog. Éltek a legalapvetőbb szovjet törvény más lehetőségével is. Életűk úgy alakult, hogy a szülök az üzemi iskola befejezése után nem tudtak tovább tanulni, de gyermekeik, valamint Szergej fia, Szása, az idős szülök unokája, teljes mértékben éltek e joggal. Valamennyien felsőfokú végzettséggel rendelkeznek. Szergej és Viktor mérnök, Szása gyermekorvos. Ha a jogok sorát tovább vizsgáljuk, szólnunk kell arról is, hogy Mihail Kacsalin esetében megvalósult az a jog is, hogy minden szovjet ember választhat és megválasztható az állami vagy társadalmi szervekbe. Tíz évig volt a moszkvai városi tanács tagja. Hosszú évek óta dolgozik az üzemi szak- szervezeti bizottságban. Az üzem dolgozói látják, hogy Kacsalin felelősségteljes, szavahihető ember, aki képes kiállni érdekeikért, ezért megtisztelik bizalmukkal. (Fáklya) *.
