Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-03-09 / 10. szám
i * / * Művészanekdoták Szenk Sándor Árva nyulak A KÜLÖNC G. B. Shaw angol drámaíró, ismert volt furcsa, különcködő szokásairól. Ifjabb korában zenekritikákkal is foglalkozott, de nem szerették őt a színházak igazgatói. Igen éles bírálatokat írt, s nem volt hajlandó az angol szokásnak megfelelően, frakkban megjelenni a bemutató előadásokon. Az egyik szíriigazgató egy premier alkalmával elhatározta, hogy megleckézteti Shaw-t. Megkérte a titkárát, hogy figyelmeztesse a különcködő írót, aki ezen az estén is kirítt a csillogó ruhák és a fekete frakkok világából, pepita nadrágjával és sárga kabátjával.- Mr. Shaw - szólította meg az írót a titkár -, ne haragudjon, de a mi bemutatóinkon nem szokás ilyen öltözetben megjelenni.-önnek tökéletesen igaza van - válaszolta az író, és levette a kabátját és ingujjban nézte végig az előadást. SZÉDÜLETES TEMPÓ Egy újságíró megkérdezte Mark Twain amerikai írót, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagylélegzetű színdarabon? Mark Twain így válaszolt:- Igen, most egy négyfelvo- násos, háromszünetes darabot írok, s a szünetekkel már készen is vagyok. Száraz, hideg telünk volt abban az évben. Febnjár elején már alig akadt tüzelnivaló a házunk táján.- Ha tetszik, ha nem, ki kell mennem az erdőbe egy kis rozsét szedni - mondogatta egyre gyakrabban apám. - Hiába várom, hogy legalább any- nyi hó essen, eunelyen elcsúszna a szán - szólt nézegetve egyik este az eget, de az tündöklő csillagain kívül nem ígért egyebet. Másnap reggel a köszörű nyekergésére ébredtem. Apám a legkedvesebb baltáját élesítette. A fűrész, és a kötél is ott várakozott útra készen az ele- mózsiás tarisznya mellett a kamra falán, egy kampós szögön.- Bújj vissza a dunyha alá, nehogy onnan is elillanjon az a kevéske meleg, mert aztán didereghetsz, amíg meg nem jövök - villant rám félig komoly, félig tréfás ibolyaszínú tekintete.- Majd hozok helyette másikat, ha elillan. Az én hátamon is elfér egy-két napra való meleg - hajlottam a tekintet tréfás része felé.- Hát, én nem bánom. Velem jöhetsz. KESZELI FERENC Mesterek Létra hegyén ül a festő, hosszú lábát lelógatja, szörösbajszú meszelővei, szobám falát cirógatja. A kőműves falat simít, a habarcsot nem becézi, fején sapkát visel: simít - lánya varrta, aki Trézi. Vízvezeték-szerelő: csőbe vizet terel ő. Csőre csapot csavaró; csapból vizet facsar, ó! Éppen virradt, amikor útra keltünk. A föld kemény volt. Apró kristályok ragyogtak rajta. Olyan volt a határ, mintha gyémánttal hintették volna tele. Hosszú, kopott télikabátom alja és ormótlan bakancsom csupa zúzmara lett, mire elértük az erdő szélét. A molyrágta kucsma, amit még valamelyik ükapám viselhetett, sehogy sem akart megülni a fejemen; le-lecsusszant a homlokomon, mert elfelejtettem papírt tömni a csücskébe.- Nem megyünk tovább- tette le a tarisznyát apám egy tenyérnyi tisztáson. - Van itt annyi rözsének való, hogy az egész Szegény sor megmelegedhetne mellette. A fejsze és a fűrész akár otthon is maradhatott volna. De én sem csináltam sokat. Úgy botorkáltam a rothadó avarban, mint sánta ökör a rögös barázdában.-No, fiam, nagyon kis darab kenyér jutna neked, ha ebből kellene megélned - csóválta meg a fejét apám, s az ölembe dobta a tarisznyát.- Egyél - mondta csendesen, s megtörölte izzadt homlokát.- Ha minden jól megy, délben már otthon szürcsölgethetjük a párolgó bablevest - csapkodta meg nedves tenyerével kipirult arcomat. A kötél kegyetlenül vágta a váltamat, de nem nyafogtam. Arra gondoltam, milyen jó meleg lesz este a zsindelyes házikóban, s még valami mesét is reméltem a pislákoló lángok fényénél.- Visszafelé te menj elöl- mutatott apám az általunk kitaposott útra. Az erdő mellett soványka szántó kapaszkodott a domb felé. A szélső barázdát száraz fúcsomó takarta, amely úgy futott ki a lábam alól, minta borsóra léptem volna. Ettől aztán olyat bukfenceztem,, mint valami bohóc a fűrészporban.- Te nyüszítettél olyan hangosan? - emelt talpra apám aggódva. - Hallod? Mintha valami gyerek sírna - hallgatott bele a feneketlen csendbe.- Most is! - és kezdte piszkálni botjával a száraz füvet. - Valami mocorog a barázdában- ereszkedett térdre ott, ahol én az imént megbotlottam.- Nyuszi! Nézd csak, nyuszik vannak itt - tárta fel a mezei nyúl fészkét a mezsgye mélyedésében.- Ne bántsa őket - szóltam, miközben valami furcsa szánalom töltötte el a szívemet ahelyett, hogy örültem volna a váratlan szerencsének.- Persze, hogy hagyom. Kicsinyek még. Mi hasznunk volna belőlük. Nem való az ilyen még semmire. - Néhány lépéssel odébb friss vércseppe- ket pillantottunk meg a szikrázó jégkristályok között.- Lehet, hogy itt ölte meg az anyjukat a róka - mondta apám, s visszafordult a fészek irányába. - Leszúrom ide a botomat. Este majd kijövök, s megnézem, valóban elárvultak-e. Többet nem is beszélgettünk hazáig.- Az ilyen süldóféle meg szokott élni már a saját emberségéből - mondta vigasztalóén, amikor nehéz terhűnktől megszabadultunk. Ekkor értettem meg apámat először igazán, de megkeményítettem magamat, hogy ki ne csorduljon a könny a szememből.- Hó! Nézze, havazni kezd!- kiáltottam fel rekedt hangon, mint valami törött kolomp, s futásnak eredtem a konyhaajtó felé, de gémberedett tagjaim s nehéz bakancsom cammo- gássá szelídítették ügyetlen szökkenésemet. I I I | „ŐK“ MONDTÁK...- Számomra egy-egy gyermek világra hozatala valóságos költészet - mondta a gólya.- Nem értem, mi lehet ezekkel a kölykökkel, sohasem akarnak malackodni, mint a többiek! - panaszkodott a disznó. * * *-Arról ábrándozok, hogy egyszer majd engem is lóvá tesz valaki! - sóhajtott a szamár.- Sajnos nem tudok érvényesülni. Túlságosan zárkózott természetű vagyok! - panaszkodott a kagyló.- Nem tudom, mi van velem mostanában. Gyermekkoromban sokkal kevesebbet bőgtem! - csodálkozott a szarvasbika.- Képzeld anyu, napok óta jár utánam egy vadász. Azt mondta, nagyon jó bőr vagyok! - dicsekedett a krokodil lány.- Ne lábatlankodjatok folyton körülöttem! - ripakodott csemetéire a kígyó. FELEMELKEDIK MINDEN SZÍV A NÉPDAL MADARÁVAL, AMELY ÖRÖKKÉ ÉNEKEL, NEM HAL MEG SOHA! Andersen GONDOLKODOM, TEHÁT... MINI KVÍZ A Föld mélyebb rétegeiben még ma is előfordul úgynevezett fészkekben, forró olvadékanyag, azaz magma. Ha a földkéreg felszínére tör - lávának mondjuk. Köztudott, hogy Pompeji pusztulását is ilyen lávakitörés okozta. Az emberi történelem időszakaiban mintegy 500 tűzhányó (vulkán) működött, és egy részük még ma is működik. Felvetődik a kérdés, vajon milyen lehetett a Föld felszíne a föld- történeti ős- és ókorban. Hogyan volt lehetséges, hogy a folyton zaklatott földfelszínen meghonosodott az élet? Megfigyelték, hogy alig hűl le a láva, rövid idő múlva növények jelennek meg rajta. Ezek közé a növények közé tartoznak a páfrányok. Azt már tudjuk, hogy az algák (moszatok) vagy az ezekhez hasonló növényfélék voltak a növényvilág ősi alakjai. A zöldmoszatok vízből kiemelkedő részei fokozatosan alkalmazkodtak a szárazföldi környezethez, a levegőhöz. Valószínű, hogy a szárazföldi, szövetes testfelépítésű növények a kambriumban alakultak ki, mintegy 500 millió évvel ezelőtt. Legalábbis ezt bizonyítják az ebből a korból megmaradt spóráik. Olyan növények, amelyeknek hajtásuk volt, de még levelük és gyökerük nem, a szilur- ban, jó 100 millió évvel később jelentek meg. (Akkoriban lassan járt az idő órája). Ezeket az ósharasztokat elnevezték Psilophytonnak. Tőlük származtatjuk az összes mai növényt. Érdekes, hogy a csu- paszharasztnak (Psilotum nudum) a törzsfejlődés alatt máig sem alakult ki igazi gyökere és levele. Hasonló a több száz millió évvel ezelőtt élt ősha- raszthoz. Hanem a karbon korban a harasztok rohamosan fejlődtek. Az öskorpafüvek, zsurlók és páfrányok 10-30 m magas növényóriások voltak. Hatalmas kiterjedésű mocsárerdőségeket alkottak. Gyorsan nőttek, és leveleik, valamint laza szerkezetű farost anyaguk egymásra halmozódott. Óriási tömegükből évmilliók alatt jött létre az egyik legértékesebb ásvány, a csillogós feketekőszén. Ó, milyen szánalmasan csenevészek a mai utódok! Persze nem mindenütt. Mert Ausztrália csapadékos hegyvidékein még ma is élnek páfrányóriások. De ami a legfontosabb, ezek a növények tudtak dacolni a szüntelenül változó életfeltételekkel. S a változások bizony sokszor nagyon hirtelen jöttek és nagyon erősek voltak. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ezek az ősha- rasztok már valódi növények voltak gyökérrel, szárral, levéllel, s természetesen edénynyalábokkal. pe hogyan alakult tovább a növényvilág? Egyik jelentős változás volt a Földön, hogy a trópusi jellegű kőszén korszak után aszályossá vált az éghajlat. Új, erőteljes növénytípusok jöttek létre, a földtörténeti középkorra jellemző nyitvatermők, vagyis az ósfenyők. Ma is élnek a közvetlen leszármazottaik, mint például a virágüzletekből jól ismert kedves kis szobafenyö (Arau caria) és az Észak-Amerikában honos óriástermetú mammutfenyö (Secuoia). De a szárazságtűrő növények között megjelentek az első lombos, illetve lombhullató fák. Ilyen új típus a Ginkgo, más néven páfrányfenyő. A Ginkgo biloba parkjaink kedves dísze lett. A lombhullató fák a kedvezőtlen évszakot is képesek átélni. A kréta korszakban terjedtek el a zárvatermő növények, melyek ma is uralják a Földet. Robbanásszerű átalakulás volt ez, hihetetlen gyorsasággal szaporodtak sl. Úgy is emlegetjük őket, hogy magasabb- rendű növények, mivel megjelent rajtuk a virág, s ezen belül a termőlevelek, melyek zárt magházat hoztak létre. Ebből pedig még egy fontos szerv alakult ki, a termés. CSICSAY ALAJOS 1. A liliomfélék családjába tartozik-e a vöröshagyma meg a fokhagyma? 2. Ha az Egyenlítő mentén körüljárnád a földet, a fejed búbja, vagy a talpad tenne meg hosszabb utat? 3. Milyen irányban forog a Föld: nyugatról keletre, vagy keletről nyugatra? 4. Melyik földrész tengereiben élnek alligátorok? 5. öl, lat, négyzethüvely, meszely. Melyik milyen mérték? >o A február 24-i számunkban közölt feladatok megfejtése: 1/1949; Komárom (Komárno), Kassa (Kosice); Dunamenti Tavasz, Dunaszerdahely (Dunajská Streda); Csengő Énekszó, 2/ 15x8:10=12, 12+7+11=30, 9+4-13=0. Nyertesek: Gecse László, Nagykövesd (Velky Kamenec); Kondé Mihály, Nyárasd (Topolníky); László Laura, Hidaskürt (Mos- tová); Tánczos Gábor, Dunaszerdahely; Pócsik Éva, Nyitra- csehi (Nitrany) ÚJ SZÚ 18 1984. III. 9. *
