Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-03-09 / 10. szám
AHOL MINDEN NO »Pli PÁCIENS Egyre ez járt a fejemben, amíg Olga Fiéherová orvosnőre vártam, az orvoskozmetikai osztály vezetőjére. A színhely nem kórház (valamennyire mégis az), a váróban nem szorongó betegek ülnek, hanem... A színhely a prágai Kozmetikai Intézet fogadója, s a fellengzős szavakat mellőzve, mindössze két szóval jellemezném a környezetet: ízléses és meghitt. Nem reklámozni akarom az intézetet, azért sem, mert az igazgató, dr. Otakar Férték kandidátus azt mondta, az ó esetükben a hírverés majdcsaknem hátrányos, mert sajnos nem tudnak minden jelentkezőt előjegyzésbe venni. Ekkora érdeklődésre talán nem is számított Férték doktor, amikor 1958-ban az orvoskozmetikai intézet igazgatója lett. A létesítmény a szépséghibák szakorvosi kezelését tűzte ki célul. Jelenleg kozmetikai osztály, plasztikai sebészet, szemészet, bőrgyógyászat, rehabilitációs testedzés és fejlesztési-gyártási laboratórium működik az intézet keretén belül. Fiéerová doktornő a fejlesztésben van, mondja egy fehér köpenyes nővérke. [De már épp jön, s pár perc türelmet kér, amíg megvizsgál valakit. S bemegy a rendelőbe - egy férfi. • Férfiak is járnak az orvoskozmetikai intézetbe r- Hogyne. Hiszen a férfiak éppúgy szenvedhetnek bizonyos bőrbetegségekben - mondja az orvosnő. - S ráadásul nekik a hajukkal rengeteg problémájuk van. Viszont a férfiak kopaszsága, ha öröklött - s a hajlamot éppúgy örökli' valaki, mint a szeme színét - nem betegség, s nincs ellene orvosság. Tehát a hajhullás eredményes kezelése csak akkor lehetséges, ha azt valamilyen betegség idézi elő. Megtudom azt is, hogy bennünket, nőket kevésbé fenyeget a kopaszság, bár az évek szaporodásával a női fej éke is veszít szépségéből, ugyanúgy öregszik, mint a bőr; elvékonyodik, nem olyan dús, fénytelen, elveszti színét, lassabban nő. Tehát bármilyen problémám van a hajammal, idejövök, gondolom, ám ez mégsem megy ilyen egyszerűen. Mindig a hó elején vesznek fel előjegyzéseket - a következő hónapra, s olyankor mindig hosszú sor kígyózik a lépcsőkön végig.- Huszonöt év alatt az intézet felfejlődött. Kezdetben a kozmetikai szalon szerepét is betöltötte, s ma erre már nem lévén szükség, az egészségügyi kozmetikára összpontosítunk. Akinek csak egyszerű szépségápolásra van szüksége, felkeresheti bármelyik kozmetikai szalont, de akinek problémái vannak, hozzánk jön. • Hogyan állapítja meg a laikus, hogy közönséges kezelésre van-e szüksége vagy pedig orvoskozmetikusra?- Könnyen megállapítja. Ha egyszerűen csak arról van szó, hogy a bőr öregszik, azért nem kell hozzánk jönni, ellenben, ha valamilyen elváltozás mutatkozik, igen. Bármilyen panasszal érkezik is valaki - minden esetben orvos vizsgálja meg, minden páciensről egészségügyi feljegyzés készül. Gyógykezelés és szépségápolás. A gyógyítás nálunk ingyenes, de az itteni szolgáltatásokért - legyen az arcápolás, hajápolás, vagy plasztikai műtét - fizetni kell. És a nők szívesen fizetnek - naponta ötszázan fordulnak meg itt, s aki már járt itt, biztosan kipróbálja az intézet valamelyik készítményét a húsz közül. • Melyik a legjobb krémjük?- A nerckészitményeinkre vagyunk a legbüszkébbek, a nerc faggyúja ugyanis nagyon előnyös az emberi bőrre. Sokkal nagyobb a készítményeink iránti kereslet, mint amekkora a gyártási kapacitásunk. • Külföldi kozmetikumokkal is állják a versenyt az önök készítményei?- Nagyon jól bírjuk az összehasonlítást. Nem beszélve arról, hogy a mi krémjeink többszörösen olcsóbbak, mint az importáru. Ennek ellenére megtörténhet, hogy valakinek mégsem jó egyik vagy másik krém, ugyanis a kozmetikai (A. Trankovsky felvétele) készítmények konzerválószert is tartalmaznak, s előfordulhat, hogy az illető épp erre érzékeny. Sajnos ma már sokan a kamillára is allergiásak - s ha valakinek a bőre nem bír valamilyen krémet, nem jelenti azt, hogy az rossz. • Időnként felröppen a hír, hogy felfedezik a kopaszodás, vagy az őszülés ellenszerét. Mi az ön véleménye az ilyen csodaszerekről?- Időről időre megjelennek különböző csodaszerek, főleg olyan betegségek gyógyítására, amelyek gyógyíthatatlanok, vagy a kopaszság megszüntetésére. A kopasz férfiak megveszik azt a balzsamot, legalább egyet, hogy kipróbálják, s a vállalkozónak ez már elegendő hasznot biztosít. • Hát a fiatalító csodakrémek?- Nem hiszek bennük. Sajnos semmi sem létezik, ami az öregedés folyamatát megállítaná. Testünk valamennyi szerve öregszik. A bőrünk szintén, öregszik például a lép is, csakhogy a kolléganők ráncos lépét nem látjuk - a bőrét igen. • Marad hát az egyetlen megoldás, a plasztikai műtét?- A plasztikai műtéttel sem állítottuk meg az öregedés folyamatát, csak visz- szafogtuk. Egyébként az egy csodálatos dolog. A negyvenötödik életév után a bőr petyhüdtté válik, kinyúlik. A fül irányában kihúzva az arc fölösleges bőrét kivágják - mindkét oldalon körülbelül négy-hét- -nyolc centiméternyi csíkot. Ez a műtét tíz-tizenöt évvel megfiatalít. Az öregedés folyamata azonban kérlelhetetlenül megy tovább, hét-nyolc év múlva ismét van mit kioperálni. Plasztikai műtéttel nem csak ránctalanítanak, hanem olyan szépséghibákat is kijavítanak, mint amilyen az elálló fül, a nagy orr, a balesetek okozta deformációk. Mindössze négy ágyuk van azonban, s bővítésre nincs lehetőség. Ám a plasztikai műtét után elég, ha egy éjszakát tölt benn a beteg, másnap hazamehet, s csak kötözésekre kell járnia. Miért vetik alá magukat a nők mindenféle procedúrának? Mit csűrj ük-csavarjuk, valljuk be nyíltan: a férfiak kedvéért! Olga Fiéerová orvosnő is hasonlóképpen vélekedik erről:- Lehet egy nő olyan okos, akár bölcs Salamon, ha nem szép, vége. Sajnos, úgy van berendezve a világ, hogy a férfiak igen magas követelményeket támasztanak a nőkkel szemben - a szépséget illetően. Mi nem vagyunk olyan szigorúak a férfiakkal szemben, elfogadjuk őket olyanoknak, amilyenek, akkor is, ha már nem is olyan fiatalok, nem is olyan szépek. A férfiak abban a tévhitben élnek, hogy ők nem öregszenek, hogy azok a ráncok az arcukon férfias vonások. De az ő bőrük ugyanúgy öreg és ugyanúgy ráncos. Legyünk velük elnézők, s hagyjuk rájuk, hogy az arcuk nem ráncos... higgyenek csak a férfias vonásokban... KOPASZ CSILLA P anaszkodik az egyik vidéki tanító ismerősöm, hogy falujukban nem tudnak mit kezdeni a fiatalokkal. Az ifjúsági szervezet szétesett, nincs aki elvállalná az elnök tisztségét. Néhány fiú ugyan eljár a klubba, de előszedik az üvegeket és isznak...- Nem tudom mi lehet ennek az oka. Néhány évvel ezelőtt ilyesmi nem fordult elő. Ma viszont már táncmulatságot sem merünk rendezni, mert ott is kötözködnek, verekednek. Pedig dolgos, becsületes, illemtudó szülök gyerekeiről vari szó. Nem tudom mi lehet a hiba. Talán a jólét? Az, hogy azonnal megkapnak mindent, amit csak kigondolnak? Lehet, hogy ez. Mondok egy példát. Még nyáron történt. Nem akartam hinni a szememnek. A fiú elnyújtózva napozott az udvaron, a nyugágyon, az apja meg vagy öt méterrel odébb mosta neki az autót! Hát ehhez ugye nem kell kommentár?! Én azt hiszem, hogy a kutya itt van elásva. Elkényeztetik a gyereküket és aztán csodálkoznak, meg bosszankodnak, ha nem bírnak vele - így a tanító. Azt hiszem, sok igazság van ezekben a szavakban, jóllehet a problémának korfántsem csak ez a lényege. Az, hogy a szülök igyekeznek úgymond mindent megadni a gyereküknek, ez tény, és minden bizonnyal azért van így, mert most tehetik, nem úgy, mint a korábbi társadalmi rendszerben, amikor minden kenyérdarab kincset jelentett. Jómagam semmi kivetnivalót nem látok abban, hogy a fiatalok a legújabb divat szerint öltözködnek, hifitornyot vásárolnak, autót kapnak a szüleiktől. A családok ma már ezt minden nélkül megengedhetik maguknak, jóllehet egyre azért vigyázni kellene, mégpedig arra, hogy a megfelelő értékrend is kialakuljon a fiatalokban, de ugyanakkor a szülőkben is. Mert ezt vagy cizt az ajándékot nem azért kell megvenni a leányzónak, illetve a legénykének, hogy lepipálja a szomszédok csemetéjét. Az efféle min- dentmegadási hajlam bizony rossz eredményeket szül, nagyzolási mániát alakit ki - következésképpen a viselkedéskultúra lerombolásához vezethet. Úgy érzem tehát, hogy a valós értékrend kialakítására ebben a faluban (s minden más hasonló helyen) jobban oda kellene figyelni. És nem szabad feledni, hogy az értékrend kialakulása szorosan a munkától függ. És nem csak a munkahelyitől, de a közösségi, társadalmi munkától is! Ebben a faluban, amelyről most szó van, másfél évtizeddel ezelőtt teljesen másféle fiatal korosztály élt. Akkor jól működött az ifjúsági szervezet, a CSEMADOK helyi szervezete pedig járási szinten is a legjobb volt. Mindez pedig azért lehetett, mert a fiatalok felismerték, hogy mi mindent tehetnek a faluközösség fejlesztése és a saját kultúrájuk kibontakoztatása érdekében. Ök voltak azok, akik felismerték, hogy a művelődési házzá átalakított kastély kertjében szabadtéri színpadot lehetne építeni. Még a tervrajzot is elkészítették, és azzal mentek el a hnb elnökéhez. Az ötlet neki is tetszett. Ez az építkezés ugyan nem szerepelt a választási programban, mégis hozzáláttak. Jöttek a fiatalok és az idősebbek - mindenki, aki csak Ismerjük a fiatalokat? tehette. A színpad el is készült, később az emelt nézőtér is, és a népművészeti rendezvények, a hangversenyek az emberek százait vonzották ide. Ez csak egy példa a sok közül. A lényeg pedig az, hogy megtalálták azt a célt, amit mindenki fontosnak, magáénak tartott, szívből jövő akarattal dolgozott érte. Biztos vagyok benne, hogy ebben a faluban most sincsenek rosszabb fiatalok, mint a korábbiak voltak. A hiba valószínűleg az, hogy nem tudják megtalálni azokat az új célokat, amelyekéd érzésük szerint érdemes lángolni. Segíteni kellene nekik! Kérdeztem a tanítót, hogy a nemzeti bizottság megvizsgálta-e milyen erőforrást jelentenek a fiatalok, hogyan használjuk ki képességüket, készségüket, hajlandóságukat? Elmondta, hogy ezt mélyrehatóbban nem boncolgatták. Nem megrovás akar lenni, hiszen tudom, hogy a nemzeti bizottságnak sok más gondja, tennivalója is van, de olykor azéd ezeket a kérdéseket is napirendre kellene tűzni - annál is inkább, med az utóbbi időben a falu nagy és gyors változásokon megy át, következésképpen törvényszerűen új jelenségek is születnek. Engem például nagyon elgondolkodtatott egy bodrogközi agronómus megjegyzése, aki arra hívta fel a figyelmet, milyen negatív hatással van az emberi kapcsolatokra, hogy a szövetkezet a falu és az iskola között már nincs olyan szoros kapcsolat, mint korábban volt. Ez az agronómus a kapcsolatok lazulásában látja annak is az okát, hogy a fiatalok közül kevesen jelentkeznek mezőgazdasági iskolákba. Hogy ez mennyire így igaz, vizsgálat tárgyát képezhetné, mindenesetre tapasztalatomból elmondhatom, milyen sokat adott az, hogy másfél-két évtizeddel ezelőtt minden szünidőt a mezőgazdaságban, munkával töltöttem el. Munkaközben itt ismedem meg igazán falunk idősebb nemzedékének életét, a falu múltját, a kihalt és a még élő szokásokat, hagyományokat. Persze nem csak én, nem csak mi ismerkedtünk az idősebbekkel, ök is megismedék tulajdonságainkat, gondolkodásmódunkat. És ez volt a jó, a kölcsönösség. Ma, az egyesített szövetkezetekben már a takarmánybegyűjtés is teljes médékben gépesített. Alkalmi segítőkre nincs szükség. Félreédés ne essék, a régi kis szövetkezeteket senki sem sírja vissza, jóllehet azon el kell gondolkodni, hogy az új kooordináta rendszerek között mit lehetne és mit kell tenni az említett kapcsolatok újraerősí- tésééd. Meggyőződésem, hogy számtalan lehetőség lenne. Csak egy példa: az egyik központi község alapiskolájának színjátszói négy alkalommal is eljutottak a gyermekszínjátszók országos versenyére, a Dunamenti Tavaszra. Díjakat nyedek, nagy sikerélményekben volt részük a gyerekeknek. Szövetkezeti dolgozók gyerekeiről van szó, de az efsz vezetőségének itthon egyszer sem jutott eszébe, hogy valamilyen alkalomból elhívhatnák őket egy bemutatóra... Még szomorúbb, hogy ilyen ötlete a művelődési ház igazgatójának sem született! Feltehetjük ezek után a kérdést: mi kösse a fiatalokat a faluhoz, ha ilyen érdektelenség mutatkozik a munkájuk iránt? Csodál- kozhatunk-e, ha felnőtté válva nagy részük inkább a városban telepszik le? Én nem hiszem, hogy rosszak a fiatalok! Ha vannak is olyan falvak, ahol önmaguktól nem tudják megtalálni a kiteljesedésükhöz vezető utat, ott nekünk, az idősebbeknek kell segíteni őket. Ez persze csak akkor lehetséges, ha jól ismerjük őket, és ha ök is ismernek minket. Vagy talán nem így van? SZASZÁK GYÖRGY ÚJ SZÚ 8 1984. III. 9.
