Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-01-06 / 1. szám
A CSKP XVI. kongresszusa szocialista hazánk további fejlődése stratégiai irányvonalának meghatározásánál hangsúlyozta: ,,Az irányító dolgozóknak minden szinten tudatosítaniuk kell, hogy a következő időszak könyörtelenül próbára teszi politikai fejlettségüket, szakmai tudásukat, szervezőképességüket.“ Ez a követelmény szocialista társadalmi rendünk minden szintjén és fokán vonatkozik az irányító dolgozókra. A pártkongresszus ezzel kiemelte az irányítás két vetületének, vagyis a politikai és a szakmai vetületnek dialektikus egységét és kölcsönös feltételezettségét. Ennek az egységnek objektiv nélkülözhetetlensége különösen akkor kerül előtérbe, amikor a társadalom a fejlődése szempontjából alapvető fontosságú feladatokat tűz ki maga elé. Szocialista társadalmunknak ilyen alapvető célja a pártunk XVI. kongresz- szusán jóváhagyott stratégiai irányvonal megvalósítása - gazdaságunk átállása az intenzív fejlődés útjára, döntő fordulat elérése a munka hatékonyságának és minőségének javításában, elsősorban pedig minden szinten és a társadalmi irányítás minden fokán az irányító munka színvonala és hatékonysága tökéletesítésében. Ez az irányvonal kell, hogy az irányítás tartalmává és egyben hatásfoka mércéjévé, az irányítási folyamat tárgyi és politikai vetülete kölcsönhatásának és a társadalmi irányítás egész rendszere színvonalának kritériumává váljon. Az irányításban a szakmai és a politikai vetület egységének alapja a társadalmi rend osztálypolitikai jellege, amelyet Marx Károly tárt fel és magyarázott meg a tőkés termelési mód elemzése során, és amelynek szélesebb módszertani jelentősége van a szocializmusban is a társadalmi rend, valamint fejlődési törvényei osztálypolitikai értelmezésében. Az osztályok céljai A rendszer politikai jellegét az adott társadalom osztályainak, elsősorban uralkodó osztályának céljai és érdekei határozzák meg. Ezeknek az osztályoknak a társadalommal és a további fejlődésével kapcsolatos céljai és érdekei nemcsak szubjektíve tükrözik tudatukat, noha annak termékei és ez a tudat formálja őket. Egyben ettől a tudattól független objektiv alapjuk is van, amelyet az osztály léte, a társadalmi munkamegosztásban és főként a termelési viszonyokban betöltött helyzete határoz meg. Az osztályok céljainak tehát objektív az alapjuk, amely mindig meghatározó a célok kitűzésénél, az objektív és a szubjektív érdekek összehangolásánál. Ebben az értelemben az osztály céljai és érdekei kifejezésre jutnak a politikában, a társadalom irányításának bázisában is. A tőkés országokban, amelyeknek uralkodó osztálya a burzsoázia, a társadalom irányítása elsősorban a burzsoázia osztályérdekeinek és céljainak megvalósítását szolgálja. Ez az osztály elveszítette történelmi kezdeményező szerepét, céljai és érdekei ellentétbe kerültek az emberiség objektív fejlődési törvényeivel, a munkásosztály és az összes dolgozó érdekeivel. Ebből következően, jóllehet a burzsoázia a társadalom irányításában felhasználja a tudomány és a technika vívmányait, irányító tevékenysége - történelmi orientációját és osztálypolitikai lényegét tekintve - nem tudományos, mivel ellentétben áll a társadalmi fejlődés objektív törvényeivel és a forradalmi világfolyamattal. A társadalom irányítása a szocializmus építésének feltételei között is osztálypolitikai jellegű. Elsősorban a munkás- osztály és stratégiai szövetségesei objektív céljainak és érdekeinek megvalósítására, a szocializmus és a kommunizmus építésére törekszik. A munkásosztály céljait és érdekét objektíve történelmi szerepe s ennek megvalósulása határozza meg, vagyis vezető szerepének érvényesülése a társadalomban. Hangsúlyozni kell, hogy a legkedvezőbb, hatékony társadalomfejlesztési kritériumoknak is csak a munkásosztály alapvető céljaival és érdekeivel kapcsolatban lehet valós tartalmuk. A célok módosulása elkerülhetetlenül változásokat idéz elő a társadalom fejlődési kritériumainak jellegében is. Az objektív és a szubjektív érdekek, valamint a célok visszahatnak egymásra. Álljunk 'meg egy pillanatra a munkás- osztály objektív és szubjektív érdekei viszonyának kérdésénél. A munkásmozgalom történetéből tudjuk, hogy ellentét alakulhat ki a munkásosztálynak, egy részének, vagy élcsapata tagjai egy részének objektív és szubjektív érdekei között. A munkásosztály egy része olyan álláspontra helyezkedhet, amely ellentétben áll létfontosságú érdekeivel. Átsodródhat a burzsoá ideológia, vagy egyes áramlatai talajára, az opportunizmus, a revizionizmus, a nacionalizmus stb. talajára. Ennek szemléltető példája volt az első világháború kitörése idején az, hogy a II. Internacionálé pártjai többségének vezérei elárulták a munkásmozgalmat. Továbbá - más történelmi helyzetben - egyes országokban a munkás- osztály tagjai egy részének behódolása a fasiszta rendszerek ideológiája előtt, a munkásvezérek egy részének behódolása a szociálreformizmus és a revizionizmus ideológiája előtt. A közelmúltban az utóbbi jelenség tapasztalható volt északi szomszédunknál is, amelynek marxista-leninista erői fokozatosan igyekeznek felszámolni ezt a jelenséget. E jelenség okainak megmagyarázása megkívánja az ilyen ellentétek, az ilyen torz tudatot előidéző tények mélyebb elemzését. Ezeket az okokat - noha kísért leegyszerűsítésük veszélye - röviden úgy jellemezhetjük, hogy ez következménye az objektív valóság és a társadalom fejlődési törvényei helytelen tükröződésének a munkásosztály és a párt egyes tagjainak tudatában. A munkás- és a kommunista mozgalom története arról tanúskodik, hogy a munkásosztály oDjektív és szubjektív érdekei közötti ilyen ellentét csak ideiglenes lehet, noha nagyon károsak a következményei a világ munkásmozgalmára. A munkásosztály léte végül is kikényszeríti a tudati összhangot, hogy az objektív érdekek prioritása mellett fejlődjenek objektiv és szubjektív céljai és érdekei. Fejlődés és közeledés A szocialista társadalom irányításában a politikai vetület további meghatározója, hogy érvényesülése a két baráti osztálynak, a munkásosztálynak és a szövetkezeti parasztság osztályának érdekét, további fejlődését és közeledését szolgálja. Ez a folyamat a párt és szocialista állam politikájának cselekvő részvételével valósul meg. Ez a politika a munkásosztály, a szövetkezeti földművesek, az értelmiség, a nemzetek, a nemzetiségek és az összes dolgozó céljai, érdekei és szükségletei összehangolásának tényezője. A társadalom irányításának politikai jelleget kölcsönöznek a nemzetközi tényezők is. Elsősorban az, hogy az irányítás szocialista rendszere a szocializmus és a kapitalizmus világa között kiéleződő osztályharcban, az antikommunizmus és a revizionizmus gyűlölködő támadásai elleni harcban jön létre és működik. Ez az irányítási rendszer megfelel a kommunista társadalmi-gazdasági alakulat első fejlődési szakaszának. Ezért minden szocialista országnak hozzá kellett járulnia kialakításához, tökéletesítéséhez, hatékonysága növeléséhez, hézagjai kitöltéséhez, kedvezőtlen jelenségei felszámolásához. A szocialista társadalomnak ugyanis a proletár internacionalizmussal összhangban elméletileg jól kidolgozott, a gyakorlatban kipróbált tervezetet kellett kimunkálnia a világ számára. Az irányítás folyamata azonban csak a szocialista irányítás tudományos alapelvei következetes megtartásával bontakozhat ki. Ezeket az alapelveket a marxista-leninista irányításelmélet dolgozta ki. A társadalom fejlődésére végül is kedvezőtlenül, fékezően hatnak a szocialista társadalmi rend törvényeivel és alapelveivel ellentétes szubjektivista kísérletek, még ha pillanatnyilag eredménnyel kecsegtetnek is. A szocialista társadalom irányítása politikai vetületének hangsúlyozása nem jelenti azt, hogy az irányítás csak a társadalmi élet politikai szférájára vonatkozik. Vonatkozik ez a társadalom gazdasági, szociális és szellemi folyamataira is. A politika nemcsak a politikai viszonyokat szabályozza, hanem befolyást gyakorol a társadalmi élet minden területére. Az irányítás folyamataiban a politika hatása érvényre jut egy olyan mechanizmus útján, amelyet megteremtünk a társadalmi életnek, a társadalmi viszonyoknak és folyamatoknak minden területén. Gazdasági, szociális, ideológiai és kulturális területen meghatározzuk a politikai jelentőséggel bíró viszonyokat, vagyis azokat, amelyek kifejezik az osztályok, a társadalmi csoportok, a nemzetek és a nemzetiségek alapvető érdekeit, amelyek a gazdasági, a politikai és az ideológiai hatalomhoz kötődnek, kifejezik a társadalom rövid és hosszú távú céljait, érdekeit és szükségleteit. Éppen ezek a viszonyok öltenek magukra politikai jelleget. A kommunista párt, a szocialista állam és az egész politikai rendszer éppen e viszonyok közvetítésével gyakorolja a szocialista társadalom vezetését és irányítását. Minden irányítási folyamat, amint már említettük, két alapvető vetületet foglal magába - a szervezési-technikai (tárgyi) és a politikai vetületet. Ez a két vetület a gyakorlatban a kölcsönös függőviszony dialektikus egységét alkotja, miközben mind a kettő viszonylag önálló, sajátosan alakul és hat az irányítás tárgyára. Ezért az irányító szubjektum tevékenységében nem tévesztheti őket össze, és nem abszolutizálhatja őket. E viszony keretében azonban a politikai vetületnek prioritása van, céltudattal és tartalommal gazdagítja a szakmai tevékenységet. Az irányításban ennek a két vetületnek nem szabad ellentétbe kerülnie egymással. A politikai vetület leszűkítése szakmaivá tech- nokratizmushoz, szaksovinizmushoz, a társadalmi céltudatosság, a munka perspektivitása szem elöl tévesztéséhez vezet. Ezzel szemben a szakmai vetület leszűkítése politikaivá prakticizmushoz, helytelen rutinossághoz és dogmatiz- mushoz vezet, aminek következtében az irányítás hatástalanná válik. A szaktudás és a politikum tartósan jellemzi a tudományos szocialista társadalomirányítást. Kifejezésre kell jutnia az irányító szubjektumok munkastílusában is, a központi szervektől a munka- és a termelési kollektíváig, valamint az egyes dolgozókig. Tudományos irányítás A szocialista társadalom további sikeres fejlődése megkívánja, hogy a kommunista párt által megfogalmazott valós AZ IRÁNYÍTÁS POLITIKAI ÉS SZAKMAI VETÜLETÉNEK DIALEKTIKUS EGYSÉGE politika alapján tudományosan irányítsák. Ezért mondotta V. I. Lenin, hogy a politikával úgy kell foglalkozni, mint tudománnyal és egyben művészettel. Az irányítás szubjektumának és minden dolgozónak tüzetesen meg kell ismernie, mert csak ez teremti meg gyakorlásának, a dolgozók politikai aktivitása fejlődésének előfeltételeit. Pártunk XVI. kongresszusán hangsúlyozták: ,,Az ember társadalmi haszna, s az, hogy milyen elkötelezetten harcol a szocializmus eszméiért, attól függ, mennyire van tisztában a társadalmunk előtt álló problémák nagyságával és bonyolultságával, hogyan tud a világ eseményeiben tájékozódni.“ A politikailag és szakmailag felkészült irányító dolgozó munkásságában képes hasznosítani a társadalom helyzetéről szóló szociális és politikai információkat. Megérti munkája összefüggését mások munkájával. A társadalmi célokat képes konkretizálni a saját munkájában, kollektívája és környezete munkájában. A helyes tájékozódás a oonyolult bélés külpolitikai kérdésekben lehetővé teszi, hogy az irányító dolgozó szót értsen az emberekkel, megválaszolja kérdéseiket és megnyerje őket a megoldásoknak, a társadalmi folyamatok irányításának. Lehetővé teszi, hogy az irányító dolgozó harcoljon a helytelen nézetek terjesztése, a különféle hangulatok ellen, amelyek lazítják a munkafegyelmet. Lehetővé teszi azt, hogy munkakollektívájában fejlessze a szilárd politikai magatartást, a munka, a feladatok és a megvalósításuk iránti helyes viszonyt. Az irányító dolgozók politikai fejlettsége, szakmai felkészültsége főleg akkor nyilvánul meg, amikor a társadalom nagyon igényes feladatokat tűz ki és bírókra kel bizonyos problémákkal. Éppen az ilyen időkben azok a dolgozók, akiknek hiányzik az eszmei-politikai meggyőződésük, a bizonytalanság légkörét alakítják ki maguk körül. Olyan kispolgári „bárkát“ igyekeznek összetákolni, amelynek fedélzetén békében és bőségben kivárhatnák a „vízözön“ végét. Ezzel szemben az eszmeileg és politikailag fejlett, szakmailag felkészült ember ilyen időkben minden tudását és alkotó energiáját a társadalom szolgálatába állítja. Hiszen éppen a munkásosztály és az összes dolgozó alkotó energiája az az erő amelyre maga a szocialista társadalom épül. Politikai felkészültség Ebben az értelemben megállapíthatjuk, hogy minden vezető egyben politikai dolgozó is. Döntéseinek még az irányítás legalsóbb szintjén is társadalmi jellegük, társadalmi összefüggésük van. Munka- módszerei formálják az emberek képességeit, magatartását. Egész személyiségével neveli és felkészíti a kollektívát feladatai ellátására. Ezért a munkakollektívát irányító dolgozó kiválasztása felette fontos és politikai szempontból jelentős feladat. A politikai felkészültség nem ítélhető meg csak formális jegyek, pl. annak alapján, hogy valaki befejezte tanulmányait valamely pártoktatási formában, a főiskolán vizsgázott a marxizmus-leni- nizmusból, avagy elvégezte az aspiran- túrát, noha ez a fejlettségnek fontos előfeltétele. A marxizmus-leninizmus elsajátítása azonban nem jelenti csupán a marxizmus-leninizmus elméleti ismereteinek elsajátítását. Ez egyben olyan folyamat, amelyben mélyebben át kell gondolnunk ezt a tanítást, át kell élnünk, belsőleg azonosulnunk kell eszméivel és ennek a folyamatnak a szubjektum tevőleges és céltudatos munkásságába kell torkollnia. Minden dolgozót tehát politikai és szakmai felvértezettsége, erkölcsi tulajdonságai és főleg munkájának konkrét eredményei alapján kell megítélnünk. Ezt a követelményt Gustáv Husák elvtárs a CSKP KB 4. ülésén e szavakkal hangsúlyozta: „Ugyanilyen elvszerűen, igényes politikai, szakmai és erkölcsi mércét kell alkalmazni a dolgozók megítélésében, elsősorban aszerint, hogy milyen gyakorlati eredményeket érnek el a rájuk bízott szakaszon. Megfelelő következtetéseket kell levonni, ahol képtelenek feladataik ellátására.“ DR. PETER SEMANŐÍK kandidátus
