Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-02-24 / 8. szám
BENELUX-KÖRSÉTA - III. AKK mmm» Luxemburg a Benelux-államok legki- sebbike, de Europa mini-országai közül a legnagyobb. A Luxemburg nagyhercegség területe 2586 négyzetkilométer, s alig négyszázezer ember lakja ezt az NSZK, Franciaország és Belgium által körülhatárolt dimbes-dombos országot Nevét egy kis kastélyról kapta, amely az Alzette folyó melletti magaslaton áll. Egy 963-ban írott okmányon a kastély „Luci- linburhus“ néven szerepel, s ebből származik a Luxemburg elnevezés. Területe ugyan kicsi, ám múltja, történelme annál gazdagabb. Picinysége ellenére egy ideig a Luxemburg-ház birtoka volt Csehország is. Az idők során sokféle had vonult végig az országon, sokféle uralom alá tartozott a kis luxemburgi nép. Talán e hányatott történelmi múlt tanulságaiból kiindulva határoztak úgy a luxemburgiak 1867-ben, hogy országukat - a londoni szerződés értelmében - örök időkre semlegessé nyilvánítják. Bár ezzel nem kerülte el az ország sem az első, sem a második világháború szenvedéseit. 1945 után Luxemburg is romokban hevert. Alig kezdődött meg a mini-ország újjáépítése, amikor 1948-ban feladta örök semlegességét, s egy év múlva már alig háromezer főnyi hadseregével csatlakozott a NATO-hoz. Bár az ország még ma is tagja az Észak-atlanti Szövetségnek, a hadkötelezettséget már eltörölték, s mindössze háromszázhetven önkéntesből áll az ország „katonasága“. Ezek a NATO távközlési hálózatában dolgoznak, katonazenekarokban játszanak, vagy éppenséggel őrt állnak a nagyherceg díszes palotája előtt. Luxemburg tagja a Közös Piacnak is. Hangulatos, kedves ország. A kis ország néhány nap alatt könnyűszerrel végigutazható, bejárható szinte minden útja. Épp ezért az országhatár előtt belga idegenvezetőnk tréfásan megjegyzi: „El ne szundítsanak, mert mire felébrednek, már át is utaztunk Luxemburgon.“ Ez valóban előfordulhatna, hiszen az ország észak-déli irányban alig kilencven kilométer hosszú. Kitűnő autóútjain akár háromnegyed óra alatt meg lehet tenni ezt a távolságot. De meg is éri végigmenni az országon: minden irányból csodálatos látvány tárul a nézelődő elé. A dombos, erdős vidéket apró A mini-ország híres rádiójának épülete falvak, tanyák, kis városkák tarkítják. Meg a bányák, kohók, amelyek szőlőskertek, komlóligetek mellett ugyanúgy az ország jellegzetességei közé tartoznak, mint Luxemburg negyvenhárom nagy bankja. Az ipar, a mezőgazdaság és a bankok jelentik a kis ország gazdaságát. És természetesen a turizmus, amelyből szintén komoly bevételt könyvelhet el a hercegség. Luxemburg Európa egyik legolcsóbb országa: minden eszközzel igyekszik idecsábítani a külföldieket, s ezért lehetőleg minél több árucikket, élelmiszert, szállodai szobát a környező országoknál olcsóbban kínálnak. így aztán az unió előnyeit kihasználva a hollandok és a belgák is szívesen jönnek Luxemburgba, akár egy jó vacsorára is. A legtöbben természetesen az ország fővárosát, Luxemburgot keresik fel. Az ötven négyzetkilométer területű, százezer lakosú városka az Alzette és Pétrus- se folyók völgye fölötti 70 méteres magaslaton fekszik. Dombnak föl, völgynek le kanyarognak keskeny utcái, amelyeken alig lehet mozdulni a rengeteg autótól. Európai viszonylatokban Luxemburgban jut a legtöbb autó egy lakosra. Az autók mellett még egy ranglistán áz élen áll: világelső az egy főre jutó acéltermeléssel. Igaz, ez csak azokban az időkben volt áldás, amikor az acélgyártásból még jól lehetett profitálni, amikor ez az iparág nem mutatott világviszonylatban komoly visszaesést, amikor az acélgyárosok még nem bocsátották el ezrével a munkásokat. A visszaesést a luxemburgi gazdaság nagyon megérzi. A hazaiakon kívül rengeteg vendég- munkás dolgozott - és dolgozik ma is- az acéliparban. Természetszerűen ők voltak az elsők, akiket elbocsátottak. S ha figyelembe vesszük, hogy a hercegség négyszázezer lakosa mellett százezer a vendégmunkások száma, akkor érthető a hercegi alattvalók nem csekély aggodalma. A lakosság jelentős hányada erélyesen hangoztatja: ha hazaküldenék a vendégmunkások egy részét, akkor megoldódna nagyon sok - korábban ismeretlen - probléma. Például a munka- nélküség, a csökkenö-stagnáló életszínvonal, az egyre erőteljesebben jelentkező faji ellentétek, s nem utolsósorban a vendégmunkások áldatlan helyzete. Belgiumban, Hollandiában is gyakori téma volt beszélgetéseim során a vendég- munkások helyzete. Nem én kérdeztem, a hazaiak terelték erre a szót. Kérdezősködtek, vannak-e nálunk vendégmunkások, aztán a válasz után hozzátették: „Óh, ti boldog emberek!" Ugyanis - s ezt elsősorban és mindenekelőtt a luxemburgiak hangsúlyozták a legerélyesebben!- az országra mért legnagyobb csapást pillanatnyilag a vendégmunkásokban látják. Persze meg is tudják magyarázni álláspontjukat: „Igen, a hatvanas években hívtuk őket, jöjjenek csak, jöjjenek. Hiszen rengeteg kétkezi, piszkos munkát helyi lakos már nem volt hajlandó elvégezni. Jöttek is, egyre többen. Kezdetben csak egyedül, dolgos, erős férfiak. Aztán, ahogy a világban egyre rosszabbodott a helyzet, ahogy egyre nehezebben tudtak Törökországban, Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában és egyebütt megélni, jött a család is: a feleség négy-hat-tíz gyerekkel. De még ez sem volt elég: jöttek a komák, sógorok, nagyszülők. Ide csödült az egész rokonság. Amíg az egyedül élő férfi vendég- munkásnak elég volt a munkásszálló, a kis lakás, addig egy tíztagú családnak már több szobás lakásra van szüksége. S ez a rengeteg idegen elárasztotta az országot: ott vannak minden étteremben, bisztróban, bárban. Mindenütt randalíroznak, verekednek, piszkosak, koszosak, lépni sem lehet tőlük...“ Csak azért nem folytatom, mert az ezután következő szavak, szidalmak nem igen bírnák el a nyomdafestéket. Tény, hogy a városban nagyon sok elsősorban a török és a szinesbörü vendégmunkás. Ám a dolgok emberi, humánus oldalát sem szabad figyelmen kívül hagyni: közel húsz éven keresztül jók voltak, barátok voltak, s most, hogy rosszabbodott a helyzet, egycsapásra ellenségekké váltak. De ez nemcsak luxemburgi gond: Nyugat-Európa számos országa hasonló nehézségekkel küzd. Benelux. Három ország, ahol a turista kellemes napokat tölthetett el, ám a tények, a legújabb hírek birtokában a visz- szaemlékezések már felemásak. Három ország, amely a szerződések értelmében igyekszik egymás segítségére lenni, de mégsem kerülhetik el a világméretű válságidőszaknak főleg a tömegeket sújtó tüneteit. Az utóbbi években mindhárom országban erősödnek azok a hangok, amelyek sürgős és alapos változást követelnek. Nehéz lenne előre megjósolni, mit hoz a holnap a három ország politi- kai-gazdasági-társadalmi életében. Az események eddigi menete nem sok jót ígér. ZOLCZER JÁNOS ÚJ szú 15 1984. II.,24. Minden évben, amikor szeptember elsején új tanítványaimmal találkozom, nem a csintalan, rendetlen, szemtelen gyerekektől félek, hanem a közömbösektől. Mindenkit meg lehet tanítani helyesen Írni és beszélni, ki lehet alakítani a gyerekekben a kötelességtudatot, a pontosságot, segíteni lehet, hogy kigyógyuljanak a durvaságból, a faragatlanságból, ahogy az orvos is segít, hogy komplikációk nélkül kigyógyuljanak a kanyaróból, de a legnehezebb feladat legyőzni a közömbösséget. Naplóimat lapozgatva eszembe jutott az egyik tanítványom. Jó tanuló volt, minden iskolai megmozdulásban részt vett, nem bántott senkit, de... nem is szeretett senkit. Amikor befejezte az iskolát, jellemzésében nem szerepelt, hogy közömbös. Sokkal finomabb megfogalmazást használtunk: ,,Nehezen teremt emberi kapcsolatokat." Ám a kislány ezen is megsértődött. Amikor megkérdezte, miért írtuk, azt feleltem:- Tíz évig együtt jártál az osztálytársaiddal, és mégsem tudsz róluk semmit, legfeljebb azt, hogy milyen osztályzataik vannak. Mondd, tudod-e például, hány testvére van Vagyimnak? Vagy azt, hogy meggyógyult-e Gálja húgocskája?- Fogalmam sincs. De az, hogy én tudom vagy sem, változtat a tényeken? Kinek lesz ettől jobb vagy rosz- szabb? Emlékszem, sokáig győzködtem a kislányt, hogy neki magának a legrosszabb; az érzéketlenség, a lel- ketlenség, az, hogy képtelen átérezni a más fájdalmát - baj, méghozzá nem is kicsi. A közömbös ember mindig talál mentséget a saját hibájára, igyekszik semlegességét fennköltségnek, netán életbölcsességnek beállítani. Sajnos az efféle érdektelenség mögött gyakran az húzódik meg, hogy az illetőnek ne kelljen másokon segítenie, mások gondjait a nyakába vennie. Az érdeklődés mások iránt, az együttérzés adománya már állásfoglalást, jellemet kivan. A leltemet pedig fejleszteni kell, tudatosan kialakítani magunkban a jóság és részvét érzését. ... Koljának meghalt az édesanyja. A kisfiú a temetésről egyenesen az iskolába ment, nem bírta ki otthon. Leült a padjába, karjára hajtotta a fejét. Ekkor mellette termett Mitya, átölelte, a vállát, egy pillanatra barátja arcához hajolt, és odasúgta neki: ,,Iskola után hozzám!" Nem, a fájdalom ettől nem lett kisebb, de meggyőződésem, hogy Kolja már nem érezte magát olyan védtelennek és magányosnak, mint egy perccel korábban. Úgy tűnhet, elég, ha az ember elősegíti, hogy a jóságnak ezek a kis csírái megerősödjenek szívében a gyermekkor szép időszakában, és szótárunkból eltűnik a közömbösség szó. De sajnos ez nem ilyen egyszerű. A rossz, a hibás cselekedet felismerésétől hosszú út vezet a jellememig, az önnevelés kezdetéig. Ennek megtételéhez nagy lelkierő, önmagunk erkölcsi nevelése kell. Lényeges, hogy ne csak saját vágyainkkal törődjünk, hanem meghallgassunk és megértsünk másokat is. ■ Az újévi bálra, amelyet mindannyian nagyon vártak, amelyre oly lelkesen készültek, Anya nem jött el. Már ünneplőben volt, becsöngetett a szomszéd lakásba, hogy otthagyja a kulcsot szüleinek, akik színházban voltak. Az ajtó kinyílt. A kislány a szomszéd- asszony háta mögött meglátta a feldíszített fenyőfát.- Kivel szilveszterezik?- Ahogy szoktam.. . magamban. Anya elszégyellte magát a tapintatlan kérdés miatt. Amióta az eszét tudja, azóta ismerte a szomszédasz- szonyt. De most mintha egészen új színben látta volna meg őt. Mennyire megöregedett, mennyire magányos. A döntés egy pillanat alatt megérlelődött a kislányban:- Átjöhetek vendégségbe? Teát ittak házi lekvárral, mindenféléről beszélgettek, zongoráztak, énekeltek.- Ilyen estét elszalasztani! - értetlenkedtek másnap osztálytársnői. ,,Azon az estén először értettem meg egy másik embert. Meghallottam a szíve hangját - elnézést, hogy nagy szavakat használok. De olyan volt ez, mint valami megvilágosodás" - mesélte később Ánya erről az estéről. Időről időre vitákat rendezek az órámon a kötelességről, a hűségről, a szerelemről, a felelősségérzetről. A témákat az iskolai élet valós eseményei diktálják. Természetesen megfogalmazódnak itt történetek a kegyetlenségről, az egoizmusról, a környezetünk iránti közömbösségről is. A viták központi kérdése: mit veszít az életben a közömbös ember. Meglepő a gyerekek némely gondolatának és ítéletének felnőttes érettsége, íme: ,,A legfőbb veszteség, amelyet a közömbösség okoz az ember lelki életében a - magány. Aki magában és magának él, az magányos. A magány nem attól függ, hányán vesznek körül minket, akkor köszönt az emberre, amikor nincs kiért élni. önmagunkért élni - értelmetlenség. “ Első látásra talán úgy tűnik, hogy a gyerekek összekevernek különböző fogalmakat, túl fiatalok még, és összehordják egy halomba az emberi nem minden hibáját. De ha belegondolunk, rájövünk, nincs itt semmi fogalomzavar, Így igaz mindez. Életünk legtöbb baját a közöny szüli. Éppen a látszatra ártalmatlan, hol lelki restségnek, hol passzivitásnak, hol zárkózottságnak vélt, tulajdonképpen bocsánatos kis jellemhiba az, melynek a legszörnyűbbek a következményei. És ezért szoktam tanítványaimat az egyik német filozófus szavaira emlékeztetni: Ne félj az ellenségeidtől - legrosszabb esetben megölhetnek. Ne félj a barátaidtól - legrosszabb esetben elárulhatnak. Félj a közömbösségtől - ők nem ölnek meg és nem árulnak el, de csak az ő hallgatólagos egyetértésükkel létezhet a Földön árulás és öldöklés. MARINA KARTAVCEVA tanárnő (Az UCSITYELSZKAJA GAZETA című lap anyagai nyomán) „A közömbösöktől félek...“