Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-02-10 / 6. szám
A gazdasági nevelés, illetve propaganda az idén is jelentős szerepet tölt be a párt szociálisgazdasági programjának ismertetésében, e feladatok és célok szükségességének magyarázásában. Alapvető feladatai közé tartozik a dolgozók mozgósítása a 7. ötéves terv feladatainak teljesítésére, főleg a mindennemű munka minőségének javítására. S közben tudatosítani kell, hogy mindez az éves feladatok tételes teljesítésén kívül megköveteli: komplex módon érvényesítsük a tervszerű irányítás tökéletesített rendszerét. A komplex intézkedések eddigi érvényesítése során szerzett tapasztalatok, a gazdálkodás tervszerű és önálló elszámolású útjainak és módjainak, a brigádrendszerű munkaszervezés és javadalmazás alapelveinek érvényesítésében, továbbá a műszakszám növelésében szerzett tapasztalatok általánosításával, s a tervszerű irányítás rendszerének további tökéletesítésével kapcsolatban tettünk fel néhány kérdést Ladis- lav Matéjka miniszterhelyettesnek, a tervszerű népgazdaságirányítás kérdéseivel foglalkozó kormánybizottság titkárának.-Gazdaságirányításunkban 1981-tól érvényesítjük a tökéletesítésére irányuló komplex intézkedéseket. E dokumentumoknak a párt- és állami szervek általi, 1980- as évi jóváhagyása és elfogadása az elemző, összegező és tapasztalati munkák eredménye volt. Ezek a munkák a kongresszusi határozatok teljesítésére irányultak a tervszerű népgazdaságirányítási rendszer tökéletesítésének vonatkozásában. Az új intézkedések végrehajtását és alkalmazásának hatékonyságát szüntelenül figyelemmel kísérjük és rendszeresen értékeljük. A értékelésből eredő fő következtetéseket a Lubomír Strougal által előterjesztett beszámoló fogalmazta meg azon az országos aktívaértekezleten, melyen a CSKP KB ALAPELVEI két esztendejének a terveivel kapcsolatos munkát külön irányelvek alapján végezték. Az 1983-as évi terv előkészítése során azonban már az ötéves terv volt a kiindulópont, amint azt a komplex intézkedések is rögzítették. A terv proporcionalitásának, az egyes részei összehangolásának biztosítása céljából hozták létre a mérlegrendszert. Eddig azonban a korlátozott anyagi és beruházási eszközök elosztását túlnyomórészt az értékeszközök, mint például az árak, a finanszírozási és hitelnyújtási feltételek alapján végzik, s nem használják ki az eszközöket az erőforrások hatékony kihasználásának elősegítésére. Ebben az időszakban elsőrendű fontosságú a vállalatok, termelési-gazdasági egységek közötti szállitóí-meg- rendelói kapcsolatok szilárdítása, szerződéses biztosítása. Az ötéves terv kidolgozásával kapcsolatos számos nehézség a gazdálkodási feltételek megváltozása, a tüzelőanyagfelhasználás csökkentése, a nyersanyag-, fém- és beruházási erőforrások korlátozása, az importkorlátozás számos esetben változást idézett elő a szállítók és megrendelők hagyományos kapcsolataiban. A szállítók és megrendelők közötti kapcsolatokban felmerülő ellentétek megoldása gyakran elhúzódik és kevésbé hatékony. A fogyatékosságok gyakran abból erednek, hogy nem tartják meg a szabályokat, illetve a megállapodásokat. Többek között az indokolatlanul nagy igényekről, a nem megfelelő fogyasztási normákról, a vállalati fejlesztési koncepció felületes kidolgozásáról, a hiányos piackutatásról stb. van szó. A beruházások kivitelezésében bizonyos mértékig ismétlődnek az előző években tapasztalt nehézségek. Még mindig nincs összhang a kapacitások szerkezete és az építőmunkák kívánt szerkezete között. A terv- és szállítói fegyelem szilárdításának intenzitása is kívánnivalót hagy maga után. Úgy véljük, hogy a kivitelező szervezeteket jobban ösztönzi majd a beruházási feladataik teljesítésére a befejezett létesítmények nyilvántartásának bevezetése.-A tervszerű gazdaságirányítási rendszer tökéletesítése során jelentős szerepet játszik az alacsonyabb (Felvétel: Prandl Sándor) Elnöksége és a szövetségi kormány által a népgazdaság jelenlegi helyzetével kapcsolatban hozott határozatok biztosítása szerepelt a napirenden. A múlt év augusztus utolsó napján megtartott aktívaértekezleten előterjesztett beszámoló megállapította, hogy a komplex intézkedések a gazdaságossági programmal, a különböző fogyasztásszabályozó intézkedésekkel együtt hozzájárultak a népgazdaság alkalmazkodóképességének fokozásához, a gazdasági gondolkodásmód megváltozásához a népgazdaságfejlesztés nyolcvanas években kialakult külgazdasági és hazai feltételeinek megfelelően. A gyakorlat igazolja, hogy a komplex intézkedések alapelvei helyesek és szükségesek, s a gazdasági mechanizmus további tökéletesítése és fejlesztése során is ezekből kell kiindulni. A komplex intézkedésekben rejlő lehetőségeket azonban még korántsem merítettük ki teljesen, az intézkedéseket még nem alkalmazzuk átfogóan és teljes intenzitással minden szakaszon, az újratermelési folyamat valamennyi fázisában. Ennek oka elsősorban az, hogy nem minden gazdasági vezető sajátította el alapelveit úgy, hogy azokat hatékonyan érvényesíthesse a gyakorlatban. Bizonyos következetlenség is megnyilvánul a komplex intézkedések egyes elemeinek érvényesítésében. Többnyire azokat az intézkedéseket hajtják végre, amelyek a szervezeteknek gazdasági előnyöket biztosítanak, de abban a pillanatban, amikor valamelyik intézkedés szigorúbb gazdálkodásra kényszeríti a vállalatokat, azok vezetői kivételért folyamodnak és gyakran bizony meg is kapják. Azt sem szabad szem elöl téveszteni, hogy a komplex intézkedések számos pontját nem valósították meg idejében. S ebből adódott, hogy nem érvényesíthették ezeket például a termelő szervezeteknek a hatékony exportárak elérésére való ösztönzésében, nehézségek voltak az ötéves terv feladatainak megfogalmazásában is stb.- A tervnek, mint az irányítási rendszer gerincének és a párt gazdaságpolitikája megvalósítása fő eszközének készítésében az elmúlt két esztendőben az eddiginél jobban összpontosítottunk az újratermelési folyamat minőségi követelményeire. A komplex intézkedések megfogalmazták azt a követelményt, hogy az irányítás összes szintjén kerüljenek előtérbe a hatékonyság mutatói, mint például a tüzelőanyag- és energiafogyasztás, a nyersanyagfelhasználás, a kiváló termékek részaránya a többihez viszonyítva, a munkatermelékenység, illetve a termelőalapok jövedelmezősége. Az anyag- és energiatakarékos termelés növelésére az egyik fő mutató, a saját termelési érték mutató alkalmazásával gyakorlunk gazdasági nyomást, ösztönző hatása a két év alatt teljes mértékben bebizonyosodott. A 7. ötéves tervidőszak első két esztendejében relatíve erőteljesebben csökkentek az anyagköltségek - évente 1,2 százalékkal -, mint a 6. ötéves tervidőszakban, amikor az átlagos évi csökkenés 0,6 százalékos volt. Az anyagköltségek rendkívüli évközi csökkenése 1983-ban is folytatódott. Tekintettel a gazdasági fejlődés gyorsan változó, főleg külgazdasági feltételeire, az ötéves terv feladatainak növelése nehézségekbe ütközött. Az ötéves tervidőszak első szintű irányítási láncszemek képességeinek, tapasztalatainak és ismereteinek kihasználása. Azzal a céllal összpontosítottunk erre, hogy feltárjuk a gazdálkodó szervezetek belső tartalékait elsősorban a terv kidolgozásának, de teljesítésének szakaszában is. A kezdeményező tervezés azonban, mint az alacsonyabb szintű irányítási láncszemek kezdeményezésének tervszerű feltárása még nem vált a mozgósító tervek kidolgozásának általános módszerévé. Ezzel összefüggésben arról van szó, hogy el kell mélyíteni a dolgozók irányításba való bekapcsolódását a vállalatok, illetve a termelési-gazdasági egységek szintjén. Növelni kell a dolgozók részvételét a munkaszervezés tökéletesítésében, az anyagi érdekeltség erősítésében, a kollektíva gazdasági, szociális és kulturális fejlesztésére kijelölt eszközök felhasználásában. Az anyag- és energiaigényesség csökkentésében, s a gazdasági tevékenység egyéb területein elért aránylag kedvező eredmények elérésében a terv újszerű megközelítésén kívül az is szerepet játszott, hogy megszilárdították a termelési-gazdasági egységek, a vállalatok és a vállalaton belüli szervezeti egységek önálló elszámolási rendszeren alapuló gazdálkodását, összefoglalva megállapítható, hogy minden szinten fokozott az érdeklődés az önelszámolási módszernek, mint a hatékonyság növelését elősegítő eszköznek a kihasználásával szemben. Az önelszámolás elemeit gyakorlatilag minden szervezetben érvényesítik, más-más mértékű hatékonysággal. A vállalatokon belül az önelszámolást a legkövetkezetesebben a fő termelésben érvényesítik, noha nehézséget okoznak a normabázis fogyatékosságai. Gyakorlatilag a kezdetén vagyunk annak, hogy a kutatásban, a fejlesztésben és a termelést megelőző munkaszakaszokon érvényesül az önelszámolás. A pénzügyi gazdálkodásban bevált, hogy az önálló elszámolás elveinek értelmében a szervezet tervezett szükségelteit lényegében a saját pénzügyi forrásokból fedezik, összhangban a pénzügyi források valós képzésével. Az új intézkedések értékelésében jelentős szerep hárul a termelőalapok ésszerű kihasználásának figyelemmel kísérésére. A termelőalapok ésszerű hasznosítására számos mutató és gazdasági szabályzó ösztönöz, elsősorban azonban a jövedelmezőségi mutató. Bizonyos javulás ellenére e téren nem következett be döntő fordulat. A komplex intézkedések érvényesítésében jelentős helye van a bérrendszer gazdasági hatékonysága növelésének. Ez számos intézkedés fokozatos és következetes megvalósítását feltételezi, azokét, melyek értelmében a bérezésben az érdem szerinti elosztást kell érvényesíteni. Ennek alapja mindenekelőtt a munkanormák minőségének javítása. Bővült a premizálási mutatók köre, melyek a minőséghez és a gazdaságossághoz kapcsolódnak, s egyre több helyen alkalmazzák a brigádrendszerű munkaszervezést és javadalmazást is. A vállalati béreszközök fejlesztésének érvényben levő rendszere lényegében betölti szabályozó feladatát. Az elemzések azonban azt mutatják, hogy a vállalatok esetenként könnyen túlteljesítik a saját termelési érték tervezett mutatóját, ami lehetővé teszi számukra a terven felüli béreszközök képzését. Ezzel kapcsolatban további intézÚJSZÚ kedésekre van szükség, amelyek révén kiküszöbölhető lenne, hogy a vállalatok olyan béreszközökre tegyenek szert, amelyek mögött nincs megfelelő mennyiségű társadalmi haszon.- Az eredmények megmutatják, hogy mely területeken vannak még problémák és fogyatékosságok, és hova kell a figyelmet és az erőfeszítést irányítani. Ezek elsősorban a külgazdasági kapcsolatok és a tudományos-műszaki, illetve a beruházásfejlesztés nagyon fontos területei. Annak érdekében, hogy növeljük a népgazdaság exportképességét, és hogy hatékonyabbá váljék a termelés és a külkereskedelem összekapcsolása, kísérletet hajtunk végre a külgazdasági kapcsolatok hatékonyabbá tétele céljából. E kísérlet fő szándéka: szervesebben összekapcsolni a hazai termelést a külgazdasági kapcsolatokkal, hogy ennek eredményeként növekedjék a termelő szervezetek felelőssége a külkereskedelemben elért eredményekért. Ehhez megfelelő gazdasági és szervezési-jogi előfeltételeket teremtünk. Ezeknek az intézkedéseknek a célja az, hogy a csehszlovák népgazdaság feltételei között erőteljesebben éljünk azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a külkereskedelem szocialista monopóliumának alapelvei biztosítanak. A külgazdasági kapcsolatoknak jobban kell hatniuk arra, hogy a termelés minél gyorsabban igazodjék a megváltozott feltételekhez. A tudományos-műszaki fejlesztésben és a termelés minőségének javításában az elmúlt két év alatt csak részben értünk el pozitív eredményeket. A komplex intézkedéseknek köszönhetően lényegesen növekedett a tervnek az egész tudományos-műszaki fejlesztésre gyakorolt hatása. Azonban, ahogy azt a CSKP KB 8. ülése megállapította, az irányítási rendszer mint egész továbbra sem ösztönözte eléggé a termelőket műszaki fejlesztésre, a kutatások eredményeinek gyakorlati érvényesítésére. Ugyanakkor a tudományos-kutatási bázis nem kellően érdekelt munkája eredményeinek realizálásában. A tudományos-műszaki fejlesztésre irányuló ösztönzés számos szabályozó érvényesítésével realizálódik a tervezésben és a gazdasági gyakorlatban általában. Növekszik azoknak a szerveknek a felelőssége, amelyek a feladatok műszaki-fejlesztési tervbe való iktatásáért felelősek, növekszik á termelési-gazdasági egységek felelőssége és jogköre a tudományos-műszaki haladás biztosítását illetően az adott szakterületeken; gondoskodunk arról, hogy a tudományos-műszaki haladás haszna tükröződjék a pénzügyi tervben; egyszerűbbé válik a tudományos- műszaki fejlesztés tervének szerkezete; a kutatási és fejlesztési munkák ára nagyobb mértékben befolyásolja az új termékek nagykereskedelmi árával együtt a tudományos-műszaki fejlesztés hatékonyságát és eredményeinek gyors gyakorlati érvényesítését stb.- A párt XVI. kongresszusa által kijelölt feladatok végrehajtása, az irányítási rendszer komplex intézkedések alapján való további kibontakoztatása érdekében a CSKP KB Elnöksége és a szövetségi kormány meghagyta, hogy dolgozzák ki az irányítási rendszer további tökéletesítésének programját, különös tekintettel a 8. ötéves terv előkészítésére. A program nemcsak az 1985 utáni időszakot érinti, hanem bizonyos vonatkozásokban már a legközelebbi két esztendő irányítási gyakorlatát is. E tevékenységben elsősorban a CSKP KB 8. ülésének határozataiból indulnak ki, és figyelembe veszik a komplex intézkedések érvényesítése során szerzett tapasztalatokat, illetve a 8. ötéves tervidőszakban teljesítendő feladatokat. A tevékenységet jelentősen befolyásolják a testvérországok, különösen pedig a Szovjetunió tapasztalatai. Komoly ösztönzéseket kaptunk az irányítási rendszer tökéletesítésére a KGST végrehajtó bizottságának legutóbbi ülésein, amelyeken hangsúlyozták, el kell mélyíteni a tagállamok integrációs mechanizmusát. Az irányítási rendszer tökéletesítésének fő iránya továbbra is a gazdasági egyensúly felújítására való törekvés. Dinamikus egyensúlyt igyekszünk kialakítani a pénz- és anyagi erőforrások között a lakossági fogyasztásban, a beruházási szférában és a külgazdasági kapcsolatokban. Ez megköveteli egyebek között, hogy a szervezetek az eddiginél lényegesen igényesebb feltételek között jussanak jövedelemhez. Ezért korlátozzuk az újraelosztási folyamatokat és a dotációkat, megszigorítjuk a hitelfeltételeket, objektivizáljuk az árakban kifejezett költségeket és a jövedelmezőséget. Ezt minden területen maximális gazdaságosság révén valósítjuk meg. Tökéletesíteni kell az irányítási szféra és a gazdálkodó szervezetek közötti együttműködést a tervek kidolgozása és teljesítése során. Olyan gyakorlatot kívánunk kialakítani, amelyben a gazdasági szervezetek saját érdekükben a központtal együttműködve keresik az optimális megoldást. Következetesebben kell érvényesíteni, különösen a bérezésben és a bemházási szférában, az anyagi ösztönzés normatíváit, amelyek hosszú távon érvényesek, és alakulásuk valóban kifejezi a ténylegesen elért eredményeket. Azokra az eredményekre kell építeni, amelyeket már elértünk az önálló elszámolás érvényesítésében. Az önálló elszámolást még jobban el kell mélyíteni és ki kell terjeszteni különösen a tudományos-műszaki fejlesztésre, a külkereskedelemre, a termelőalapok újratermelésére és a bérszabályozásra. Az önálló elszámolást teljesen ki kell aknázni az állami terv feladatai teljesítésének biztosítására, a szervezetek mozgósító terveinek kidolgozására és megvalósítására. Már a komplex intézkedésekben leszögeztük, tökéletesíteni kell a központi szervek munkáját, különösen ami a koncepcióteremtést, az előrejelzést és a fejlesztési stratégia kidolgozását illeti. Számolunk azzal is, hogy minőségileg új feltételeket kell teremtenünk a dolgozók kezdeményezésének kibontakozására, különösen a kezdeményező tervezéshez, és" hogy keresnünk kell a dolgozók irányításban való részvételének új formáit is. * Az irányítási rendszer fejlesztésével kapcsolatos feladatokat úgy oldjuk meg, hogy közben szem előtt tartjuk a KGST-tagországok gazdasági mechanizmusainak egymáshoz közeledését. Ez a szocialista gazdasági integráció, különösen pedig a szakosítás és a kooperáció céltudatos fejlesztésének egyik fő feltétele. STEFAN PEVNY