Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-02-03 / 5. szám
Példás tűzoltók A járásszerte.legjobbak között emlegetett Zlaté Klasy-i tűzoltók nemcsak a megelőző tevékenység terén végeznek eredményes munkát, hanem a szervezet tagjainak szakmai képzésében is. A három felnőtt, egy ifjúsági és három pionír tűzoltócsoport a különböző taktikai gyakorlatokon és versenyeken már évek óta sikeresen szerepel. A felnőttek egyik csoportja a körzeti versenyen az első helyen, a másik a másodikon végzett, s az ifjúsági csoport is második lett a kerületi versenyen. A pionírok csoportja a Láng '83 vetélkedőn ugyancsak a második helyre került. A vezetőség mindig gondoskodik a műszaki berendezések felújításáról, karbantartásáról, a tagok képzéséről, a politikai nevelő munka színvonalának javításáról, valamint a tagság kulturális igényeinek kielégítéséről. A 28 éve működő fúvószenekaruk, Leffler Lajos karnagy irányításával, sok kellemes órát szerzett a község lakosságának. Derekasan kiveszik részüket a társadalmi munkából is. De mindenekelőtt azon sokrétű feladatok teljesítésén fáradoznak, melyek a Csehszlovák Tűzvédelmi Szövetség VI. kongresszusán elfogadott határozatok realizálásából rájuk hárulnak. A szervezet legutóbb a járási tűzvédelmi szövetségtől elismerő oklevelet kapott, a tagok közül többen a Példás tűzoltó címet vehették át. Méri István Közös összefogással - milliós érték Haniska községben 11 kollektív és 309 egyéni kötelezettségvállalást teljesítettek tavaly a lakosok. Közel 68 300 óra ledolgozásával társadalmi munkában 1 millió 85 ezer korona értéket teremtettek. Először a községi gázvezeték-hálózat építésének első szakaszát fejezték be. Kijavították a helyi utakat, az egyik köztéren gyermekjátszóteret és korcsolyapályát létesítettek. Sok-sok díszfa, díszbokor és virág kiültetésével tették szebbé környezetük. A lakosság 134 tonna ócskavasat és papírhulladékot gyűjtött, továbbá különféle gyógynövényeket. A kistermelők is igyekeztek vállalásukat teljesíteni: 75 szarvasmarhát, sertést, juhot és libát, továbbá tojást, valamint tíz tonna gyümölcsöt értékesítettek. Segítettek az állami gazdaságnak a cukorrépa kapálásában, a gabona- és szalmabetakarításban. Iván Sándor Nem a külső, a tartalom a fontos A ,,Majd én!“ felkiáltás irányította a perbetei (Pribeta) könyvtár első tekintetre csinos, szépen berendezett, tágas termeiben figyelmünket az ügyesen,,elkendőzött“ szépséghibákra. Ugyanis az történt, hogy az egyik olvasó, belépve a homályosabb helyiségbe, villanyt akart gyújtani. Uzsák Mártonná, a könyvtár dolgozója ijedten kapta el az olvasó kezét. Kérdésünkre, hogy miért tilos az olvasónak villanyt gyújtania, kissé feszengve közölte: tilalomról szó sincs, csak hát veszélyes és biztos, ami biztos. A közjáték után vettük csak észre, hogy a könyvtár két dolgozójának megfogalmazása: ,,az épület három évvel ezelőtti felújítása nem éppen sikerült“, nagyon finom fogalmazás. A két polc közötti részen itt is, ott is papírszö- nyeg fedi ■ a falat, de a padlóra állandóan lepergő lemállott vakolat arról árulkodik, hogy a papír alatt már csupasz téglák éktelenkednek. A villanykapcsolók kiesnek a nedves falból, amit több helyen csúnya repedések „díszítenek“. A polcok könyvei közt buzgón keresgélő fiatalok vidám tréfálkodással porolják egymásról a falról rájuk tapadt festéket. A lakosság társadalmi munkában nagyon sokat dolgozott az épület felújításán. A könyvtár korábbi szűkös helyzetéből kiszabadult, tágasabb helyet kapott, de a hibák megkeserítik az évente mintegy 11 900 oda betérő olvasó perceit is. Végül is azonban nem a külső a lényeg, hanem a tartalom. S a Hóka Imréné vezette könyvtárra érdemes odafigyelni. Ketten 19 300 könyvet és ötven féle folyóiratot, szaklapot, újságot gondoznak, kölcsönöznek az 1005 állandó olvasónak és az egy-egy alkalommal betérőknek. Nagyon elégedettek a község lakosságának olvasókedvével. Óvodás korú kisgyerekektől kezdve minden korosztályú olvasójuk van. Az egyetemisták leginkább szakkönyveket és folyóiratokat forgatnak, az idősebbek szépirodalmi, vagy művészek életútját bemutató alkotásokat. A férfiak a történelmi tárgyú könyvek, útleírások iránt érdeklődnek. Olvasóik fele-fele arányban felnőttek, illetve fiatalok és gyerekek. Annak ellenére, hogy a faluban alig akad ház, amelyben ne lenne néhány szekrénypolcra való könyv - a pedagógusok mellett részben ez is a könyvtár két dolgozójának érdeme - a kikölcsönzött könyvek egy olvasóra eső átlaga 35 könyv. Felméréseik alapján állítják, hogy az elvitt könyvet általában hárman-négyen olvassák el. Évente 800-1000-új kötetet vásárolnak. A fiataloknak politikai és irodalmi vetélkedőket, az óvodásoknak mesedélelőttöket, s a lakosságnak író-olvasó találkozókat rendeznek. - yb Negyvenszeres véradó Pupala József a transzfúziós állomás előcsarnokának nyüzsgésében is könnyen felismerhető - egy fejjel magaslik ki a többiek közül. Elpirul, amikor az állomás dolgozói és a Vöröskereszt Rima- szombati (Rimavská Sobota) Járási Bizottságának vezetői virágcsokorral, keresetlen szavakkal köszöntik. Hazánkban a véradómozgalom - elsősorban a vörös- kereszt tagjainak hathatós szervező és nevelő tevékenységének köszönhetően - szinte felbecsülhetetlen értékű eredményeket ér el, de az ilyen rövid, rögtönzött ünnepség nem gyakori esemény Rimaszombatban, és másutt sem. Pupala Józsefet, a Nemzetbiztonsági Testület harmincnégy éves tisztjét, a negyvenszeres véradót (a felvételen) köszöntötték. Kérdéseinkre szerényen válaszolt. Természetesnek tartja, hogy tíz éve inkább több, mint kevesebb rendszerességgel ad vért. Családjukban ő az első véradó. S csak arra büszke, hogy öccse is „Megaranyozott“ szorgalom A Diószegi (Sládkovicovo) Magtermesztő Állami Gazdaság szocialista munkabrigádjainak találkozóján a feketenyéki (Cierna Voda) üzemrészleg két szocialista munkabrigádja tagjainak a mellére tűzték az aranyjelvényt, amit huszonkét férfi és nő sokéves szorgalmas és becsületes munkájáért kapott. A két kollektíva 1975-ben kapcsolódott be a brigádmozgalomba. Már akkor is jó kollektívák voltak, melyek minden körülmények között a tervfeladatok teljesítésére törekedtek. Feddhetetlen munkaerkölcsükért és szorgalmukért megkapták a szocialista munkabrigád megtisztelő címet, majd a bronz- és az ezüstjevé- nyeket. Közben még jobb kollektívává kovácsolódtak s nemcsak a munka területén, hanem politikai-társadalmi téren is egyre eredményesebbek lettek. A két brigád tagjai nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az üzemrészleg az utolsó négy évben teljesítette, sőt túlteljesítette a növénytermesztés tervfeladatait. Az 1982-ben elért sikerekért kormányunk és a Szakszervezetek Központi Tanácsa kitüntetésben részesítette a gazdaság dolgozóit. - Szakolci Károlyné a nyomdokába lépett, s tavaly megkapta a Jansky emlékérem bornzfokozatát. A negyvenszeres véradó már az aranyfokozatot vette át. Pálházy József A Gútor (Hamuliakovo) környéki erdőkben kitermelt fából a Gútori Efsz fűrésztelepén hatvan dolgozó évente különböző fűrészárut készít. Többek közt 140 ezer palettát is gyártanak, melyeket főleg Ausztriába és az NSZK-ba exportálnak. Munkájukat télen segíti az a húsz dolgozó is, akik különben növénytermesztéssel foglalkoznak. A felvételen Stefan Porubcan és Horváth Rudolf palettákat készít. Ján Cikovsky felvétele KIÁLLÍTÁS Nagyfödémes (Vei ké Úl'any) nyugdíjasai jól kihasználják szabad idejüket. Az asszonyok térítőkét hímeznek, faliszőnyegeket készítenek, a férfiak pedig fafaragással foglalkoznak. Akadnak olyanok is, akik festegetnek és régi használati tárgyakat: vasalókat, mérlegeket, köcsögöket, tálakat, korsókat stb. gyűjtenek. Alkotásaikból és gyűjteményeikből érdekes kiállítást rendeztek a nyugdíjasok klubjában, melyet sok érdeklődő megtekintett. Száraz Pál Németh Tibor felvétele Már a garázs sem hiányozhat Az érsekújvári (Nővé Zámky) járásban tavaly ismét sok új lakás épült, ebből 355 magánerőből. A telkek 11 százaléka az építkezők, 89 százaléka pedig a nemzeti bizottságok tulajdonát képezte. Az új családi házak négyötöde egyéni terv, a többi típusterv alapján készült. Az építkezők 62 százaléka munkás, 21 százaléka efsz-tag, 17 százaléka a műszaki-gazdasági szférában dolgozik. Az építkezések időtartama különböző, akadtak épületek, amelyeket 16 hónap alatt emeltek fel, de akadt olyan is amelynek építése több évig tartott. A családi házak értéke 140 ezertől 400 ezer koronáig terjed. Az épületek zöme, több mint a fele, négyszobás, de sok az öt és ennél is több szobás. Valamennyi összkomfortos, központi fűtéses, kevés helyen hiányzik a garázs. Érsekújvárott tavaly 60 korszerű családiház épült, Surany 38, Párkány (étúrovo) 21 új családiházzal gyarapodott. Balogh Ilona Karlovy Vary-ban megkezdték az Antonín Dvorák Park 52 méter átmérőjű 60 centiméter mély halastavának felújítását. Feltörik a régi betonburkolatot és kicserélik a szökőkút vízvezeték-hálózatát. A munkálatokkal március végére végeznek, s tavasszal a tó teljes pompával: vízinövényekkel, díszhalakkal és a medence aljából színes átvilágítással várja a patinás fürdőváros vendégeit. Kovács Árpád felvétele Kisközség tevékeny szervezete Nagyobb települések is megirigyelhetik a CSEMADOK egegi (Hokovce) 84 tagú helyi szervezetének eredményeit. Kunstár Gyula, a szervezet elnöke elmondta, hogy gktívan részt vettek valamennyi jelesebb évforduló megünneplésén. Nagysikerű batyubált rendeztek, melyet népviseletek és népi táncok bemutatásával tettek színesebbé. Gazdag műsorral emlékeztek meg a Februári Győzelem 35. évfordulójáról. A férfi éneklőcsoport forradalmi dalokkal szerepelt, s számos szavalat és szólóének tarkította az összeállítást. Továbbá részt vettek a járási dal- és táncünnepélyen is. Honismereti kirándulást szerveztek a legaktívabb tagjaik részére. Nem feledkeztek meg a községfejlesztésről sem, hiszen közel 200 órát dolgoztak társadalmi munkában. Varga János hnb-elnök elismerően szólt a vezetőség munkájáról, külön kiemelve Kiss Ferencnek, az éneklöcsoport vezetőjének tevékenységét és Gyerpál Gyuláné fáradságot nem ismerő munkáját. Ábel Gábor