Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1984-02-03 / 5. szám
I dén a Csallóközben is enyhébb a tél, mint máskor. Nem borítja hótakaró a földeket, nincsenek védőréteg alatt a vetések. A szeszélyes időjárás időnként elhitetné az emberrel, hogy már tavaszodik, pedig a naptár szerint még csak január derekánál tartunk. És közeledünk Bős (Gabőíkovo) felé. E település neve az elmúlt féltucatnyi év alatt rengeteg ember számára vált ismertté a Gabőí- kovo-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer építésének kapcsán. Csehszlovákia és Magyarország e közös beruházásán ilyenkor télen is javában folynak a kivitelezési munkák, az enyhe időjárás csak segíti a folyamatos előrehaladást. Tavalytól a rendkívül nagy kiterjedésű építkezésen újra megkezdődött a visszaszámlálás, miután az eredeti kormánykör zi szerződés kiegészítő dokumentumában rögzítették, hogy a bösi vízmű első üzemegységét 1990-ben helyezik üzembe. Most már a módosított ütemterv szerint haladnak előre. A kivitelezés hetedik esztendejének küszöbén vajon milyen tó feladatokat sikerült teljesítenünk. Egyébként évi tennivalóinkkal már december, első felében végeztünk. Fontos, hogy a gazdasági irányítással együtt a pártvezetés figyelme is a legfontosabb területekre összpontosul. A múlt évet konszolidációs esztendőnek is nevezhetném, hiszen szervező munkánk arra irányult, hogy feltételeket teremtsünk a kivitelezés zavartalan lefolyásához. S miután céljaink világosakká és egyértelműekké váltak, számunkra nem maradt más hátra, mint a feladatok végrehajtása, annak megszervezése. Nekünk, építőknek kedvezett az elmúlt esztendő, az időjárás meg kimondottan a javunkra szolgált. A vegyi injektálásban vállalt feladatainkat túlteljesítettük. Állandó gond viszont ezen a területen az időnkénti anyaghiány. Citromsavból az esztendő első felében lesz nagyobb mennyiségben szükségünk, tennünk kell tehát azért, hogy a szállítások döntő hányada erre az időszakra essen és ne későbbre. Tavalyi érdemeink közé sorolnám, hogy mintegy NINI! MIGAILAI tJSZÚ feladatok és gondok foglalkoztatják leginkább e nagyberuházáson dolgozókat? Körszemlénk során erre kerestük a választ. H ol a töltésen, hol a mellette húzódó kanyargó úton Bőstől Szap (Pal- koviőovo) irányába tartunk. Tőlünk jobbra a majdani alvízcsatorna nem teljes szélességében kész, vízzel teli medre lopakodik a tájképbe. És ott marad vagy hét kilométeren keresztül. Ezen a szakaszon zajlik hónapok óta az építkezés egyik mostani legfontosabb próbatétele: a kavicstermelés. Kísérőnk, Pónya Lajos párttitkár nem szalasztja el az alkalmat és megjegyzi:- Nem mindennapos látványban van részünk, hiszen ma valamennyi bagger kotor. Ilyenkor érezhetően nőnek a kavicsrakások és bőven van mit szállítani a felvízcsatorna töltésépítőihez. Az üzemvízcsatorna és a szélesen hömpölygő Duna találkozásánál zsilip választja ketté a vizet: Ideiglenes szerepet tölt be ezen a helyen. Az építkezés ideje alatt ugyanis az alvízcsatorna vizének szabályozására szolgál. Majd, mikor már nem lesz rá szükség, felrobbantják. Majdani sorsáról tanúskodnak a betontestbe előrelátóan belehelyezett csövek, amelyeket a zsilip eltüntetése előtt majd robbanóanyaggal töltenek meg. A zárószerkezet kapuja több részből áll. Elemenként autódaruval lehet a helyükre emelni, vagy onnét eltávolítani. Ottjártunkkor a zsilipzárat nyitva találtuk, mivel nemrégiben ezen keresztül juttatta a magyar fél a csatornába a második Dnyeper úszóbagger részegységeit, egy rakodó célgépet és a kavics szállítására szolgáló pontonokat. Valamennyi a magyar fél itteni munkákba való bekapcsolódásának újabb bizonyítéka. S miközben fotoriporter kollégám az összeszerelés pillanatairól készít néhány felvételt, szóba elegyedek a partra érkezett magyarországi szakemberekkel. - Aggasztja őket, hogy a csatorna vízszintje apad és ezért nem tudnak úgy mozogni, ahogy kellene. Kérik a zsilipkapuk lezárását, a vízszint megemelését és a csatorna medrének kitisztítását, hogy mire elkészülnek az összeszerelésekkel, akadálytalanul felvonulhasson a Dnyeper úszó-kotrógép. Panaszkodnak étkeztetésükre, amit otthonról biztosítanak számukra. Szociális ellátásukkal sem teljesen elégedettek. Némileg ismerve a bő- si lehetőségeket, nem teljesen értem, miért nem született valamilyen megállapodás a gépkezelő-szerelők jobb ellátása érdekében. Ennek ellenére ígérik, hogy a meghatározott időre üzemelési helyére juttatják az épülő csatorna második úszóbaggerét. Annak reményében búcsúzunk, hogy érintett gondjaik is mihamarább rendeződnek. észleges seregszemlénk után Marián Sereda, az építkezést irányító bizottság elnöke foglalja össze a nagy- beruházás kivitelezésének időszerű sajátosságait.- Olyan évet zártunk, amelyben mindvégig kavicsgondokkal küszködtünk. De közben folytatódtak az injektálási és földmunkák is. Nemrégiben kiértékeltük tavalyi közös szocialista kötelezettségvállalásunkat, és megállapíthattuk, hogy a dön300 hektáros megművelésre alkalmas területet ideiglenesen visszaadtunk a mezőgazdaságnak. És besegítettünk a vízhiány mérséklésébe. Állítom, hogy a tavalyi száraz nyáron a vízmű csatorna- rendszere nélkül jóval kevesebb víz jutott volna öntözésre.- Meglehetősen enyhe az idei tél. Így az építőknek nem ad okot a panaszra...- Nincs igazi tél, ezért ebben az időszakban is folyamatos a munkavégzés, egyenletes a tervteljesítés. Valamennyi gép és berendezés üzemelhet. S ez nagyon kedvező számunkra, mert június végén egy fontos részhatáridő van ütemtervünkben. Mégpedig a bősi vízmű alatti teknő vegyi injektálásának és az itteni kutak kifúrásának elvégzése. Ettől nagyon sok függ a továbbiakban. A vegyi injektálásról már szóltam. A kutak fúrásában lemaradás tapasztalható, ami részben kapacitáshiányra vezethető vissza, részben pedig a technológiai folyamatok betartásával függ össze. Elkészült az itteni víz vegyi elemzése is. És beigazolódott, hogy jól választottunk vegyi injektálásra alkalmas keveréket, mert az ivóvíz összetétele most is megfelel az előírásoknak. , 6 esett már róla, hogy az injektálás a kivitelezés jelenlegi szakaszában az egyik legfontosabb munka- terület. Ezért részletes tájékoztatásért a beruházó, a Vízügyi Beruházó Vállalat illetékes szakemberéhez fordultam. Bakos Károly, vezető szakelőadó fiatal építészmérnökként a főiskola elvégzése után került ebbe a beosztásba. Irodájának falán egy rajzon a bősi vízlépcső látható. Erről könnyen le lehet olvasni, hogy hol tartanak a teknők fenekének injektálásával.- A vízmű alatti teknő vegyi injektálásával június végéig kell elkészülni - magyarázza. - Ennek eléréséhez még 20 ezer köbméter vegyi keverék beinjektálá- sa vár a szakemberekre. Ezt nagy erőfeszítés nélkül lehet teljesíteni, havonkénti négyezer köbméteres adagokban. Persze, ha lesz elég citromsav. A hajózsilip teknójének injektálására ezután összpontosítunk majd. Az erömúmeder ce- mentbentonit injektálása gyakorlatilag kész. A bedolgozott 260 ezerhez már csak 500 köbméter ilyen keverék injektálásával számolunk. Vegyi keverékből eddig 38 ezer köbméter került a teknő fenekére, kétezer híján az egész mennyiség tavaly. Beruházói szemszögből nézve eddig nincsenek különösebb gondjaink. Tavaly a teknőfenék egy részén ellenőrizték a injektált réteg minőségét. A szúrópróba nagyon kedvező eredménnyel zárult, hiszen a teknő vízáteresztő hússzor kisebb a tervrajzokban megadott paramétereknél, s ez már minőségi munkára vall. Hogy mi ennek a gyakorlati előnye? A vízmű építése közben nem kell majd annyi vizet szivaty- tyúzni a teknóból, így olcsóbban, kevesebb ráfordítással is elvégezhető lesz ez a munka. Reméljük, hogy ez az érték mindenhol ilyen lesz, mert az injektálás lefolyásából már következtetni lehet az eredményesség várható fokozatára. A felvízcsatorna folyamatos töltés- építése feltételezi az egyenletep kavicskitermelést az alvízcsatornából. De mi történik akkor, ha valamelyik hazai vállalat lemarad feladatainak teljesítésében és kevesebb kavicsot hoz felszínre, mint például tavaly. Ezzel a kérdéssel fordultam Jozef Hermann mérnökhöz, a beruházó műszaki-felügyeleti csoport- vezetőjéhez.-Több objektív tényező is közrejátszhat abban, hogy a tervteljesítésben kilengések mutatkoznak. Csakhogy olyan kiesés még egyszer sem fordult elő, amely leállásra kényszerítette volna a kavics felhasználóit. Ha tehát valamilyen oknál fogva üzemzavar fékezi az egyik vállalat kitermelését, a másik által produkált többlet javít az aznapi mérlegen. Gépparkunk tavaly a Rajec és Vtáőnik baggerek- kel gazdagodott. Pozitívum a magyar fél bekapcsolódása a kavicskitermelésbe, eddigi munkájukkal elégedettek lehetünk. Januártól a Dnyeper úszóbagger generáljavításával számoltunk. A kedvező időjárás miatt azonban továbbra is üzemel. Felújításával a tervezett időre így is elkészülnek, mert a javítók rövidebb határidővel vállalták ezt a munkát. Idén a magyar félre 1,5-1,8 millió köbméter kavics kitermelése vár. Hazai vállalatainkra - a Nyugat-szlovákiai Kő- és Kavicsbányákra a Duna menti Vízgazdálkodási Vállalatra, a Hydrostav komáromi üzemére - a 6,5 millió köbméteres mennyiség döntő hányada marad. Még szerencse, hogy kedvez a tél. Mert emlékszem én olyan évekre, amikor az erős fagyok miatt három hónapra is leálltunk. Most megállás nélkül folyik a kitermelés, így még utólagosan a téli tartalék is összejön. Ám erre is szükség lesz, mert az idén teljes erőbevetés és a kitermelés tervének túlteljesítése kell ahhoz, hogy a felvízcsatorna ellátása zavarmentes legyen. Ebben segítségünkre lesznek magyar partnereink is. Most már véget ért a magyarázgatá- sok időszaka. Elveink egyértelműek, ezentúl csak dolgoznunk kell. Jövő évtől kezdve az alvízcsatomában a sóder kotrása már csak a magyar vállalatokra marad, 1985 júniusában számunkra befejeződik ez a munka. De ahogy végignézem a tervszámokat, erre már az idén is sor kerülhet... / ét napot töltöttem a dunai vízmű építői között. Ezalatt több emberrel találkoztam, meghallgattam véleményüket. Számuk mégiscsak töredéke az itt dolgozó háromezerhatszáznak, akiket nem nagyon lehet észrevenni, annál inkább a gépeket, vagyis a mechanizáció magas fokát. Manuális munkát csak néhány százan végeznek. A többiek gépeket és berendezéseket kezelnek, műhelyekben dolgoznak, irányítanak. Nagy segítőtárs tehát itt a rengeteg gép. Velük közösen vívja nehéz csatáját az ember e hazai viszonyok között sok tekintetben az évszázad építkezésének tartott nagy- beruházáson. Immár hetedik éve... J. MÉSZÁROS KÁROLY ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ • Szerelés közben a második Dnyeper úszóbagger Körszemlén a Gabcíkovo-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer építésén • Bakos Károly • Jozef Hermann • T. • Január derekán még mindig üze- melt... (Gyökeres György felvételei)