Új Szó, 1984. december (37. évfolyam, 286-307. szám)
1984-12-06 / 289. szám, csütörtök
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Véget ért a CSKP KB 12. ülése Megtárgyalta gazdasági és szociális fejlődésünk jövő évi feladatait A vitában tizenkilencen szólaltak fel • Václav Šípek elvtárs a CSKP KB tagja • Zárszót Gustáv Husák elvtárs mondott (ČSTK) - A prágai vár Spanyol-termében tegnap befejeződött Cséhszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának 12. ülése. További vitafelszólalások hangzottak el a CSKP KB Elnökségének hazánk gazdasági és szociális CSÜTÖRTÖK 1984. december 6. XXXVII. évfolyam 289. szám ★ Ára 50 fillér fejlesztése jövő évi állami tervéről szóló beszámolójával kapcsolatban. A délelőtti tanácskozást Jozef Lenárt elvtárs, a CSKP KB Elnökségének tagja vezette. Mikuláš Beňo elvtárs felszólalásában kiemelte: a pártnak, a dolgozóknak a hetedik ötéves tervidőszak sikeres befejezésére és a következő időszak megkezdése kedvező feltételeinek megteremtésére való mozgósításában fontos szerepük lesz a pártalapszer- vezetek év eleji taggyűléseinek és az azokat követő nyilvános pártgyűléseknek. Az 1985. évi állami terv feladatainak teljesítése a pártszervektől és szervezetektől, minden kommunistától, főként az irányító gazdasági szerveknél dolgo- zóktók megköveteli, hogy aktívan szervezzék a dolgozók erőfeszítéseit. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy minden kommunistának következetesen végre kell hajtania a párthatározatokat. Rámutatott azokra a feladatokra, amelyek a járási pártbizottságokra az alapszervezetek munkájának differenciált irányítása terén hárulnak. František Štafa elvtárs Prága fejlődéséről beszélt. Elmondta, hogy a párt- és az állami szervek sokoldalú gondoskodása az elmúlt tizenöt évben lehetővé tette Prága nagyszabású fejlesztési programjának megvalósulását. 1970 óta 130 ezer lakás épült, és többek között bővítik a metróhálózatot. Prága fejlesztésére évente mintegy tizenkétmilliárd koronát fordítanak. A jövőben nagyobb súlyt kell helyezni az ipari és az egészségügy korszerűsítési ütemének meggyorsítására. Ján Pirč elvtárs elmondotta: a kelet-szlovákiai kerület teljesíti a terv alapvető mutatóit. A mező- gazdaságban lényegesen javult a helyzet, az idén az eddigi legjobb gabonatermés született; 745 ezer tonna. Bírálta azokat a vállalatokat, amelyek nem teljesítik a tervet, s elmondotta, hogy konkrét intézkedéseket tesznek azokban az esetekben, amikor nem javul a helyzet. Egyúttal kiemelte a robotizálás fejlesztésének fontosságát, és szólt a fejlesztés céljából Prešovban létrehozott cseh- szlovák-szovjet közös munkahelyről. Jan Ludvík elvtárs a plzeňi Škoda Művek gazdasági feladatainak sikeres teljesítéséről számolt be. A hetedik ötéves tervidőszak elmúlt négy évében a konszern árutermelése 11,5 százalékkal nőtt, az energiamegtakarítások az évi átlagfogyasztás 3 százalékát, az anyagmegtakarítások 5 százalékát tették ki. Az 1985. évi terv a CSKP KB ülésének határozataival összhangban elsősorban műszakilag korszerűbb és megbízhatóbb energiaipari berendezések gyártására irányul. MAI SZÁMUNKBAN: A CSKP KB Elnökségének beszámolója a CSSZSZK gazdasági és szociális fejlődésének 1985. évi állami tervéről Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának 12. ülésén előterjesztette Svätopluk Potáč, a CSSZSZK kormányának alelnöke, az Állami Tervbizottság elnöke Az efsz-ek X. országos kongresszusának határozata Budapesten befejeződött a Varsói Szerződés honvédelmi miniszteri bizottságának ülése A tanácskozáson záródokumentumot fogadtak el (ČSTK) - A záródokumentum aláírásával szerdán Budapesten befejeződött a Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi miniszteri bizottságának rendes ülése. Czinege Lajos hadseregtábornok, magyar honvédelmi miniszter záróbeszédében hangsúlyozta, hogy ezen az ülésen is rendkívül fontos kérdések kerültek megvitatásra, amelyek azt a célt szolgálják, hogy növekedjen a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek védelmi képessége és harci felkészültsége. Ez különösen most rendkívül fontos, mivel a NATO vezető köreinek és mindenekelőtt az Egyesült Államoknak az agresszív politikája következtében kiéleződött a nemzetközi helyzet. Ezért a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőire rendkívüli felelősség hárul: meg kell őrizniük az európai és a világbékét, vissza kell verniük az imperializmus minden kalandor kísérletét. A jelenlegi időszak azt követeli meg a Varsói Szerződés tagállamaitól, hogy tovább erősítsék népeik és hadseregeik barátságát és összeforrottságát, szüntelenül fejlesszék közös védelmi szövetségüket - hangsúlyozta Czinege Lajos és végezetül negállapította, hogy a bizottság ülése eredményes volt, teljesítette feladatát. A Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi miniszteri bizottságának 17. ülésén részt vevő küldöttségek vezetőit fogadta Kádár János, az MSZMP KB elsó titkára. A szívélyes és elvtársi légkörű találkozón kölcsönösen megerősítették, hogy a jelenlegi bonyolult nemzetközi helyzetben rendkívül fontos a Varsói Szerződés tagállamai fegyveres erői közötti egység és együttmúködés megszilárdítása. Emília Lagová elvtársnő a vrbovéi (trnavai járás) Trikota vállalat kollektíváinak munkaeredményeiről tájékoztatott. A vállalat a hetedik ötéves tervidőszak első három évében minden alapvető tervmutatót teljesített. 1980-hoz képest a munkatermelékenység 19,1 százalékkal nőtt. A Slovako- tex konszern minőségi versenyében az első helyre került. Ugyancsak az első lett a reszorton belül a fűtőanyag- és energiatakarékosság terén. A sikerekhez hozzájárulnak a progresszív munkaszervezési és bérezési módszerek, az érdemek elvének érvényesítése. Bohumil Urban elvtárs a külke(Folytatás a 2. oldalon) Jókívánságok (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök táviratban gratulált Julio Maria Sanguinettinek, Uruguay elnökének megválasztása alkalmából. Gustáv Husák és Borisz Ponomarjov találkozója Eszmecsere a pártközi kapcsolatokról, a nemzetközi helyzetről (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap a prágai várban fogadta Borisz Ponomarjovot, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagját, a KB titkárát, aki az SZKP KB küldöttségét vezeti a kommunista és munkáspártok képviselőinek a Béke és szocializmus folyóirat tevékenységéről Prágában rendezett tanácskozásán. Szívélyes, elvtársi légkörben tájékoztatták egymást a CSKP XVI. és az SZKP XXVI. kongresszusán elfogadott határozatok nyomán kifejtett tevékenységről és időszerű feladatokról. Eszmecserét folytattak a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, valamint a jelenlegi nemzetközi helyzet néhány kérdéséről. Nagyra értékelték a két párt teljes nézetazonosságát a világbékéért és a nemzetközi haladásért vívott harc jelenlegi szakaszának alapvető kérdéseiben. A fogadáson részt vett František šalda, a köztársasági elnök irodájának vezetője és Viktor Lomakin, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete. A CSKP KB 12. ülésének határozata (ČSTK) - Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága az 1984. december 4-5-én tartott ülésén megvitatta és jóváhagyta a CSKP KB Elnökségének az 1985-re vonatkozó állami gazdasági és szociális fejlesztési tervről szóló jelentést, melyet Svätopluk Potáč, a CSKP KB tagja, a szövetségi kormány alelnöke, az Állami Tervbizottság elnöke terjesztete elő. I. A népgazdaság fejlődése 1984-ben összhangban van a CSKP XVI. konresszusán kitűzött irányvonallal. A bonyolult külgazdasági és igényes belső feltételek ellenére tovább szilárdultak a csehszlovák gazdaság múlt évi fejlődésének pozitív irányzatai. Az idén elért eredmények igazolják a CSKP KB 10. ülésén az állami népgazdaságfejlesztési terv feladatainak növeléséről és a minőségi mutatók terén kitűzött célfeladatokról hozott határozatok helyességét. Reális feltételeket teremt a nemzeti jövedelemnek a tervezettnél nagyobb ütemü növeléséhez, az anyagi erőforrások képzési ütemének meggyorsításához és ezeknek a túlteljesítéséhez az iparban, az építőiparban és különösen a mezőgazdaságban. Fokozatosan növekedik a magas műszaki-gazdasági színvonalú termékek részaránya, és javul minőségük. Teljesítjük az anyagköltségek csökkentésében kitűzött feladatokat, növekszik a saját termelési értékből kiszámított munkatermelékenység. Összhangban a nemzetközi szocialista gazdasági integrációba való bekapcsolódásunk növelésére irányuló igyekezetünkkel, bővül a szocialista országokkal lebonyolított árucsereforgalmunk. Szilárdul gazdaságunk külső egyensúlya, folytatódik a konvertibilis valutákba való eladósodásunk csökkentése. Erősödik a belkereskedelem stabilitása, növekszik a személyi és társadalmi fogyasztás, sikerül megőriznünk és javítanunk a nép életszínvonalát, szilárdítanunk szociális biztonságát. A CSKP Központi Bizottsága nagyra értékeli a dolgozók áldozatkészségét és a párt-, az állami, a gazdasági és a társadalmi szerveknek, illetve szervezeteknek az idei terv teljesítése során tanúsított igyekezetét. Nagyra értékeli a munkakollektívák és egyének aktív és kezdeményező hozzáállását azon szocialista kötelezettségvállalások megfogalmazásához és teljesítéséhez, melyeket a csehszlovák nép nemzeti felszabadító harca betetőzésének és hazánk szovjet hadsereg általi felszabadításának 40. évfordulója tiszteletére tettek. A kétségtelenül pozitív eredmények ellenére a gazdaság fejlesztésében továbbra is olyan fogyatékosságok vannak, melyek azt mutatják, hogy következetesebben kell végrehajtani a CSKP KB-nak a népgazdaság egyes területeivel kapcsolatban elfogadott határozatait. Lassan megy végbe néhány progresz- szív szerkezeti változás, és lassan hajtják végre a tudomá- nyos-müszaki fejlesztés meggyorsítására irányuló intézkedéseket. A termékek műszaki színvonala és minősége fokozatos növelése ellenére e téren még mindig lassú az ütem, és az innovációs eredmények nem ki- elégítőek. Nem érjük el a szükséges javulást az exporthatékonyságban sem. Nem sikerül teljes mértékben teljesíteni a tüzelőanyag- és energiafogyasztás csökkentésére irányuló tervfeladatokat, mindenekelőtt abból az okból, hogy túllépik a tervezett villamosenergia- és hőfogyasztás tervét. A részleges javulás ellenére továbbra is fogyatékosságok vannak a készletgazdálkodásban, teljes mértékben nem hajtják végre a csökkentésükkel kapcsolatos feladatokat. Továbbra is alacsony színvonalú a termelési állóalapok kihasználása, mértéken felüli a befejezetlen beruházások száma és még mindig nagy a beruházások kivitelezési időtartama. A mezőgazdasági termelésben még mindig jelentős veszteségek keletkeznek. Néhány termelési-gazdasági egység és számos vállalat, üzem és földművesszövetkezet nem teljesíti komplex módon a tervfeladatokat, olyan esetek is előfordulnak, hogy a várható tervteljesítési eredményeket alulértékelik. A tervelőkészítés során nem mindig tartják szem előtt a társadalmi érdeket, s ez abban az igyekezetben is megnyilvánul, hogy több anyagi, bér- és beruházási eszközt akarnak nyerni. II. A CSKP Központi Bizottsága - az idei eredmények bíráló elemzéséből kiindulva - jelenleg a fő feladatnak tartja, hogy a párt és a társadalom figyelmét az idei feladatok teljesítésére, valamint az 1985. évi állami népgazdaságfejlesztési terv megmagyarázására, lebontására és következetes végrehajtására irányítsák, hiszen 1985-ben döntünk a pártnak a CSKP XVI. kongresszusa által elfogadott gazdasági és szociális programja teljesítéséről. Elsőrendű feladat a nemzeti jövedelem további növekedésének biztosítása, a munkatermelékenység nö(Folytatás a 3. oldalon) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Felvételünk Gustáv Husák és Borisz Ponomarjov baráti megbeszélésén készült (Telefoto: ČSTK)