Új Szó, 1984. december (37. évfolyam, 286-307. szám)
1984-12-27 / 305. szám, csütörtök
Levelezőink írják MÉRLEGEN AZ ÉVI TEVÉKENYSÉG jj létesítmények Két új létesítménnyel gazdagodott ornaváralja (Turnianske Podhradie), átadták rendeltetésének azt az üzlet- özpontot, melyet a Zdroj Élelmiszer- ereskedelmi Vállalat építtetett. A Kas- ;a (KoSice)-vidéki Járási Építőipari Vállalat dolgozói rekordidőn belül, 18 lónap alatt építették fel az üzletköz- lontot, ahol önkiszolgáló élelmiszerüz- et, hús- és hentesbolt kapott helyet. Az jzletközpont 11 dolgozója - közülük <ilenc nó - kulturáltabb körülmények <özött végezheti munkáját, s ez meglátszik az eredményeken is. Csak az élelmiszerüzlet az elsó két hónap alatt, magasan túlteljesítve a tervet, több mint 600 ezer koronás forgalmat ért el havonta. A község másik új létesítménye a ravatalozó, melyet önsegélyes alapon Z-akcióban épített fel a lakosság. Értéke meghaladja az 1 millió 980 ezer koronát és építésénél a lakosság 4870 órát dolgozott. Farkas Rózsa Érdekes előadás Orvosi előadást rendezett a CSEMADOK gömörhorkai (Gemerská Hôrka) helyi szervezete a papírgyár szak- szervezeti üzemi klubjával közösen. Az előadó dr. Kerpán Károly nőgyógyász volt, aki a női betegségekről tartott előadást. A résztvevők minden kérdésére a szakorvos kimerítő választ adott. Juhász Ilona A bátorkeszi bölcsőde dolgozóit a komáromi (Komárno) járásban az egészségügyi kollektívák közül elsőként értékelték, s a szigorú mérce ellenére a szocialista munkaversenyben elért eredményeikért megkapták a bronzjelvényt. A fiatal kollektíva munkáját 1979 szeptemberében kezdte el az új bölcsődében. A Babis Éva vezette egészségügyi nővérek, ápolók és szakácsnők kollektívája a szocialista munkaversenyben kiváló eredményeket értek el. KötelezettA Gombai (Hubice) Állami Gazdaságban a szakszervezet tagjai értékelték elvégzett munkájukat. Horváth József, a szakszervezet üzemi bizottságának elnöke beszámolt az eredményekről és dó javítására, csakúgy, mint az egészségügyi, szociális, kulturális és sportolási igényeik kielégítésére. Az üzemi étkeztetés előnyeit a dolgozók 18 százaléka élvezi csupán, de a közelmúltban átadott Az örökség az államra száll át N. N.: Testvérének fia nemrég mint agglegény utód nélkül meghalt. Nem hagyott maga után végrendeletet. Kérdi, hogy az elhunyt nagynéniéként jogosult-e örökölni és ha nem, kire száll át a hátrahagyott vagyon? Törvényes örökösnek nem számít az említett rokonsági kapcsolat alapján. Továbbá azért sem, mivel az örökhagyóval - közvetlenül a halála előtt, - nem élt legalább egy évig közös háztartásban, amelyről közösen gondoskodtak volna. S mivel az örökhagyó után végrendelet sem maradt, a hátrahagyott vagyon Polgári Törvénykönyvünk 462. §-a értelmében a csehszlovák államra száll át. Visszavonható-e az egyezség? V. T.: Amennyiben az állami jegyzóség a három testvér hagyatéki egyezségét, amelynek értelmében az egész anyagi örökséget olvasónk vette át, jóváhagyta, ezt az egyezséget utólag visszavonni nem lehet. A Polgári Törvénykönyv 469. §-a értelmében az örökhagyó, a végrendelet alaki köveielmé- nyeinek megfelelő okmánnyal azt az utódját, aki öregségében, betegségében vagy más komoly helyzetben nem nyújtott neki szükséges segítséget, „kitagadhatja“ az örökségből. Az ilyen iratban a kitagadás okát az örökhagyónak fel kell tüntetnie. A büntetőbírósági ítéletben rögzített kártérítési követelés az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 10 éven belül évül el. A károsultnak a szabadságvesztés büntetése alatti keresetére, vagy a későbbi keresetére a végrehajtást - az ítéletre hivatkozva - saját magának kell indítványoznia (esetleg ügyvéd útján). Hibás a falióra Cs. J.: Bár nagyon bosszantó, hogy az ajándéknak szánt falióráról kiderült, hogy nem működik, ha megszüntethető hibáról van szó (az eladó vállalat nem volt hajlandó az órát kicserélni), a Polgári Törvénykönyvünk 250. §-ával való hivatkozással ajánljuk, hogy vigyék el az órát a garanciális javítóhoz. (Az utazási költségek megtérítését az eladó vállalattól igényelhetik). Amennyiben kiderülne, hogy az óra hibáját nem tudják megszüntetni, vagy a hibát legalább háromszori javítással sem tudják eltávolítani, még a hathavi szavatossági időben, amelybe nem lehet beszámítani a javítások idejét, bejelenthetik az eladó vállalatnál, hogy a szerződéstől visszalépnek. Esetleg az óra visszaadása ellenében kérhetik az óra hibátlanra való kicserélését. Van-e igénye nyugdíjra? S. J.: Ha igazolni tudja, hogy munkaviszonyát foglalkozási betegség, vagy annak veszélye miatt kellett abbahagynia és emiatt nem tudott újból elhelyezkedni, a jnb járadékosztályán kérelmezze, hogy kivételesen - mivel már két év eltelt - a 121/1975 sz. Társadalombiztosítási Törvény 13. §-a 2. bekezdése értelmében ismerjék el az egész kérdéses időt, vagyis 60 éves korig, fontos okból történt munkaviszony-megszakításnak. Ebben az esetben ugyanis, tekintettel a 60. életéve betöltésére és 20 év ledolgozása alapján igényelhetné az aránylagos öregségi nyugdíjat. - Amennyiben ezt a kivételt nem engedélyeznék, legalább 3 évi további munkaviszony alapján lehetne csak a korábban szerzett éveket beszámítani. Jár-e az özvegyi járadék? M. J.: Sógornője hosszabb ideje különválva élt a férjétől, akit a bíróság tartásdíj fizetésére is kötelezett. A 121/1975 sz. Társadalom- biztosítási Törvény 37. §-a 6. bekezdése értelmében a tartásdíj összegéig jár neki az özvegyi járadék. Betegállomány és a rokkantjáradék kezdete L. H.: 1983. április 3-ig betegállományban volt. Teljes rokkantságát csak 1984. április 25-tól állapították meg, illetve ezzel a’nappal folyósítják a teljes rokkantsági járadékát. A kérdéses három és fél hétre nem kapott már táppénzt és még nem kapott rokkantjáradékot.- A munkáltató vállalat KNP bizottsága a támogatási idő befejezte utáni időre már nem folyósíthat táppénzt, hacsak a törvény szigorának megszüntetése címén ezt nem engedélyezné a betegbiztosítás járási igazgatósága (okresná správa nemocenského poistenia). Kísérelje meg ezt megkérvényezni. Gyermekgondozási segély D. Gy.: A második gyermeke születésétől kezdve - mivel most nincs munkaviszonyban - a 107/1971 sz. törvény 2. §-a és a 10. § e) pontja értelmében a lakóhely szerinti nemzeti bizottságnál érvényesítheti igényét a gyermekgondozási segélyre. Ennek összege jelenleg 600 korona. A segély folyósításának feltétele, hogy mindkét gyermekről egész nap saját maga gondoskodik. További feltétele, hogy a terhesség ideje alatt alávetette magát a terhes nők rendszeres egészségügyi gondozásának. A betétkönyv még a szülőké V. F.: Feleségével együtt, egyetlen fiuk számára - annak nevére - nagyobb összeget takarítottak meg, és azt jelszavas betétkönyvön helyezték el. Fiuk és felesége ezen ajándékozási szándékukról tudnak. A betétkönyvvel viszont még önök rendelkeznek (fiuk egyébként a betétkönyv jelszavát sem ismeri). Kérdi, hogy mi a jogi helyzet, a betétkönyv kinek a tulajdonát képezi, ki rendelkezi hét vele és ha a fiuk és felesége jogerősen elválnak, kinek lenne igénye a betétösszegre, csak a fiuknak vagy mindkettőjüknek? A kérdéses betétkönyv jelszavas, de egyébként csak a bemutató javára szóló betétkönyv. Fia nevének feltüntetése a betétkönyvön nem jelenti tulajdonjogát. Az ajándékozási szerződés akkor válik hatályossá, ha az ajándékozó tényleg át is adja az ajándékot és azt a megajándékozott el is fogadja. Amennyiben nem kerülne sor az ajándék tényleges átadására, Polgári Törvénykönyvünk 407. §-a 2. bekezdése értelmében az ajándékozás csak akkor lenne jogerős, ha az ajándékozási szerződést a felek írásban kötik meg. Az esetleges ilyen írásbeli szerződés azonban érvénytelen lenne, ha a szerződés értelmében csak az ajándékozó halála után kerülne sor a teljesítésre. A fentiek értelmében kétségtelen, hogy a kérdéses betétkönyv még a szülők tulajdonában és birtokában van és azzal csak saját- maguk rendelkezhetnek. Egyébként, ha az ajándékot a szülők kimondottan - vagy a körülmények alapján akár hallgatólagosan is - csak a saját gyermeküknek adják, az ilyen juttatás csak a megajándékozott különvagyonába megy át, tehát nem válik a házastársak osztatlan közös tulajdonává. Tehát, ha olvasóink a kérdéses betétkönyvüket valamilyen okból átadnák fiuknak, mint csak őt megillető ajándékot, akkor arra fiuk felesége sem a házasság alatt, sem annak megszűnte után igényt nem tarthat a házastársak osztatlan közös tulajdona címén. Megjegyezzük még, hogy a bizonyos névre és címre szóló betétkönyvvel csak az így megjelölt személy rendelkezhetne (ez az ún. „névre szóló“ betétkönyv). Dr. F. J. Két járás életéből Ebben az évben három alapiskola és egy óvoda kapcsolódott be Rozsnyó (Rožňava) környékén a vadgesztenye gyűjtésébe. Eddig 887 kilogramm vadgesztenyét értékesítettek a Betliari Erdőgazdaságnál. A rozsnyói Pionír utcai alapiskola diákjai vadgesztenyén kívül makkot is gyűjtöttek, ebből 650 kilogrammot adtak át az erdőgazdaságnak. A csetneki (štítnik) GEMER rokkantak kisipari termelőszövetkezetének hatvanhat dolgozója gyárt karácsonyfadíszeket. Termékeik egy részét hazai piacon értékesítik, de több országba, köztük Magyarországra, az Egyesült Államokba, Norvégiába és Olaszországba is szállítanak. A Tatramat vállalat pelsőci (Ple- šivec) üzemében belföldi és külföldi piacra több mint kétmillió cíne- zett vödröt gyártottak. Ezzel tervüket már december elején teljesítették. Áruikat közel harminc államba exportálják, és legnagyobb megrendelőik Svédország, Hollandia és az Egyesült Államok. A szádalmási (Jablonov nad Turňou) gáztávvezeték kompreszúj étteremben 400 dolgozó étkezését is biztosítani tudnák. Emil šipoš, az állami gazdaság igazgatója az elért jó gazdasági eredmények tükrében értékelte a dolgozók becsületes helytállását, a gazdaság vezetősége és a szakszervezeti bizottság közötti harmonikus együttműködés jelentőségét. Az értékelő gyűlés végén a jubilánsok köszöntésére került sor. Horváth József, az üzemi bizottság újraválasztott elnöke meleg szavakkal köszöntötte azokat, akik már 25 éve dolgoznak a gazdaságban, továbbá azokat, akik betöltötték 50. életévüket és a nyugdíjba vonulókat, akik az erkölcsi elismerés mellé értékes ajándékokat is kaptak. A felvételen a jubilánsok köszöntése. Méri István szorállomása mellett tizenkét üvegházat építettek, melyekben a turbinák hűtésénél keletkezett hulladékhőt hasznosítják. Az üvegházakban zöldséget és virágot termelnek. A karácsonyi piacra két tonna paradicsomot, egy tonna uborkát, két tonna retket és tízezer fej salátát szállítottak. Tóth Rozália A Sklabinái (nagykürtösi- Veľký Krtíš - járás) Efsz november végén teljesítette a tejfelvásárlási tervét. A gazdaságból kétmillió százötvenezer liter tejet szállítottak a közellátásnak. Reális feltételek vannak, hogy az év végéig további 150 ezer liter tejet értékesítenek a tejfeldolgozó üzemben. A Sklabinái Efsz-ben szép sikernek könyvelhető el, hogy ebben az évben elérték az egy tehénre jutó 3700 liter fejési átlagot. A TESLA peserényi üzemének dolgozói minden igyekezettel azon vannak, hogy idejében megbirkózzanak az idei tervfeladatokkal. November végén már teljesítették a Szovjetunióba szállítandó áramszabályozók gyártását, és év végéig háromszázezer darabot küldenek még legnagyobb külföldi megrendelőjüknek. A dolgozók jó munkaeredményekkel akarják zárni az idei esztendőt, hogy ezzel méltóképpen köszöntsék üzemük megalakulásának 15. évfordulóját. Bodzsár Gyula 4---------------------A helybeliek és az ország különböző részeiből autóbuszokkal érkezők még a téli zord időben is szívesen keresik föl a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) fedett uszodát. Két medencében, termálvízben úszkálhatnak a víz szerelmesei. A nemrég megnyitott létesítményt - amelyben különböző szolgáltatásokat (masszázs, frissítők stb.) nyújtanak a vendégeknek- a városi nemzeti bizottság építette és üzemelteti. Krascsenits Géza felvétele ÚJ SZÓ 6^ 1984. XII. 27. Elismerés a jó munkáért rámutatott a megoldásra váró feladatokra. A tizenöt tagú választmánynak és a tizenegy szakbizottságnak 741 dolgozóról kellett gondoskodnia. Minden évben jelentős összeget fordítanak a dolgozók munkahelyi körülményeinek állanA tagság idén végzett sokrétű tevékenységéről Cséplő Gizella, a nószövetség bátorkeszi (Vojnice) helyi szervezetének elnöke adott számot az értékelő taggyűlésen. Méltatta a tagság igyekezetét, melyet a politikai, kulturális és egyéb rendezvények megszervezése során fejtettek ki. Különösen a szövetkezetek X. kongresszusa tiszteletére rendezett gyermek- rajz-kiállítás sikerét hangsúlyozta. Sokan látogatták meg a kiállítást és mindenkinek tetszett, hogy a gyerekek milyen ötletesen dolgozták föl a témát: a mezőgazdaság egykor és ma. Az asszonyok és lányok jövő évi terve gazdag. Ismét tanfolyamokat rendeznek a kezdő háziasszonyoknak, bekapcsolódnak a Negyven alkotással üdvözöljük a felszabadulást mozgalomba. Szépítik falujukat és meglátogatják a gyermek-, valamint a nyugdíjasotthon lakóit, kiállításokat rendeznek, de az ifjúság nemzetközi évére való tekintettel munkájuk középpontjába az ifjúság nevelésének, a velük való törődésnek a kérdéseit állítják. Az értékelő gyűlés végén az arra érdemes tagok: Lackó Erzsébet, Krizsán Gizella, Radvanszky Sarolta, Blahovics Erzsébet és Drahuša Szenciová elismerő oklevelet vehettek át szorgalmukért. Miriák Ferenc ségvállalásaik nem formálisak. A dolgozók igyekezete és többlet- munkája, kezdeményezése megérdemli az elismerést. Jó munkát végeztek: önkéntesen adtak vért, nevelő munkájukhoz segédeszközöket készítettek, szépítették a bölcsőde udvarát és az egész épületet. Két alkalmazottjuk elvégezte az egészségügyi szakközép- iskolát, a bölcsőde vezetője továbbképzésen vett részt, hogy még színvonalasabb legyen munkájú- Nagy Géza