Új Szó, 1984. december (37. évfolyam, 286-307. szám)

1984-12-27 / 305. szám, csütörtök

ÚJ szú 3 B4. XII. 27. Szerette a világ dolgait és dől- gocskáit kultúra, politikai programnak is be­illő, megszövegezését: „ Kultúra és barbárság - ez lesz a neve a jövőben a műveltség értelmezésében és fejlődésében (vagy eltiprásában) megnyilvánuló szintkülönbségeknek. S mi azt akarjuk, hogy ebben a megkülön­A Vörös tér dicsősségében elmerülve, mit kerestem a Kreml kupolája fölött? Mit suttogott, ml Jelt adott a fényben ragyogó, sötét tornyokat riasztó folt, a vörös lobogó? (Moszkvai este - Rónay György fordítása) a barbárság elleni értékvédelem során, álcázza bár az ellenség a »lángoló nacionaiizmus«, »faji felsőbbrendűség«, »egyházi és vallási üdvözülés« vagy akár nyíl­tan a »fasizmus« fedőnevével magát. “ Aztán - ez már egy új korszak kifejezetten politikai programjának a meghirdetése - a már fasiszta megszállás alatt sínylődő Cseh­országból üzen a szlovák Laco • Novomeský a fasiszta lobogó alá kényszerített Szlovákiába: így lett a Szlovák Nemzeti Felkelés egyik előkészítője és szervezője. A Szent a falu határában (1940) és a Csempészett ceruzával (1946) című kötetek egy felszaba­dult jövőbe átmentett költeményei­ben már az új ember üzen. A híres Rimbaud-versre J(A völgy alvója) emlékeztető képso­rok egyszerre idézik a múltat és a jövőt. A múltat, amelynek felszá­molásában harcos része volt, s a jövőt, amelyben a legmaga­sabb politikai és közéleti tisztsé­geket töltötte be - volt a Szlovák Nemzeti Tanács aielnöke, iskola- és népművelésügyi megbízott, a Kommunista Párt Központi Bi­zottságának a tagja, a Szlovák írószövetség elnöke s amely, a már említett okokból, az ötvenes évek elején, több, mint egy évti­zedre újra elhallgattatja. Nem hall­gattatja el: „S ha néhány perc a várakozásé Is még virradatig, a győzelem ez, elvtársak, a győzelem ez: belépni a főkapun át, okulásra, maradéktalanul megtelve magunkkal, lenni magunkkal többnek, és így megnövekedve, és így felgyarapodva a reménységek új raját bátran kivárni.“ (Az Onnan és más versek című kötet - 1964 Győzelem című verséből - Székely Magda for­dítása) A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa és Csehszlovákia Kommunista Párt­jának XII. kongresszusa hozza meg 1962-ben Laco Novomeský teljes rehabilitálását: a költő visz- szatér a politikai életbe, s megírja két nagy poémáját, a Vladimír de­mentis emlékének szentelt 30 Ladislav Novomeský llja Ehrenburggal (balról) és Borisz Polevojjal böztetésben a szlovák kultúrtörek- vések valóban kultúrtörekvésekké váljanak, és méltó, jelentős szere­pet kapjanak az emberiség új, va­lóban emberi vágyaktól áthatott kultúrájának az építésénél és percnyire a várostól című vissza­emlékezését (1963) s a Villa Tere- zát, amelynek bevezető ajánlása a hős Antonov-Ovszejenko emlé­kéhez szól, de szólhatna akár No­vomeský emlékéhez is. „Vlagyimir Alekszandrovics Antonov-Ovszejenko emlékének, melyet a harmincas évek végén becstelenül kitéptek Október és a Szovjetunió első éveinek történetéből, s melyet 1956-ban becsülettel visszaadott mindenkinek az SZKP XX. kongresszusa, hogy Antonov elvtársban újra a tudóst, a katonát tisztelhesse, becsülhesse mindenki, a Lenln-gárdabell forradalmárt...“ (Dudás Kálmán fordítása) Szépségesen tiszta, szépséges harcokban kiteljesedett és letisz­tult, élő történelem volt és az is marad. Számunkra, csehszlováki­ai magyarok számára is, mert hi­szen ő mondta ki elsőként a már oly sokszor idézett s elégszer nem idézhető mondatot: „Magyarulbe­szélni nem bún, hanem az itteni magyarok természetes joga". S a csehszlovákiai magyarok - s velük együtt az ország mindkét nemzete és összes nem­zetiségei - nem azért büszkék erre a mondatra, mert Novomeský megszövegezte benne az egysze­rűségében is teljes értékű marxi- -lenini érvényű igazságot, hanem azért, mert ez a mondat szerves része Novomeský politikai hitval­lásának és tanításának: ,,A nemzeteknek vitathatatlan joguk van a tulajdon államalkotó életükhöz. Ez a jog a szlovák nemzetet is megilleti. De vezetőit nemzetük múlt és eljövendő törté­nelmével szemben személyes fe­lelősség kötelezi, hogy megtalál­ják az állami lét olyan formáját, amely a lehető legnagyobb bizton­ságot és a lehető legtöbb szabad lehetőséget nyújtja a teljes nem­zeti fejlődés és érvényesülés út­ján. “ RÁCZ OLIVÉR Q -7 épségesen tiszta, szép­OA séges harcokban kitelje­sedett és letisztult, élő történelem volt és az is marad. A példamuta­tás erejével, a csonkítatlan, em­berhez méltó, egyetemes emberi létért folytatott küzdelem áldozat- készségével: egy töretlen ívű, éle­te minden percét az osztatlan em­beri közösség haladásának szen­telt élet jogán. A serdülő kor fogékony éveiben élte meg nemzete-népe - a két fogalom mindig elválaszthatatla­nul egy és azonos kategóriát je­lentett számára - nemzeti felsza­badulását és függetlenné válását: tizennégy éves volt, amikor a Csehszlovák Köztársaság meg­alakult. Tizenhét éves korában írta első verseit. És húsz esztendős fejjel - még költőnek is merész fiatalon - lett a Mladé Slovensko- Ifjú Szlovákia - szerkesztője: a társadalmi és politikai élet rop­pant terheivel és feladataival szemben elszántan helytállni kész közéleti ember. A Mladé Slovensko első évfo­lyamában jelent meg Vers című költeménye. Az Ifjú Szlovákia ifjú szerkesz­tőjének ez a verse - lehetne akár összegezés is: Novomeský való­ban ,,a világ dolgainak“ ismerője, de formálója is volt. S egyúttal közvetlen folytatója - folytatója és újjá szövegezője a štúri hagyomá­nyoknak, amelyeknek előre muta­tó lényegét és folyamatosságát tu­datosan vállalta. Vállalta a külde­tést, amelyet kora és társadalma ráruházott: a küldetést a nép szol­gálatában. A mellőzött nemzeti­ségből immár nemzetté vált szlo­vák nép szolgálatában. Sem költő, sem politikus számára nem volt könnyű feladat, mert a hagyomá­nyok iránti hűség olykor a hagyo­mányok teherbírásának a vizsgá­latát is megköveteli, s Novomeský tudta, hogy az örökség népi és szociális tartalmát korának nem­zeti és szocialista tartalommal kell teljessé tennie. A štúri hagyományok alapja- Novomeský nemzedéke előtt- nemcsak népi irodalmat jelen­tett, hanem a népi írók kizárólagos közösségét; ha úgy tetszik, kizáró­lag népi írókból álló közösséget, ami, bármely költészetről szólva, kétségtelenül magasztos megha­tározás, ám, éppen a szlovák köl­tészettel kapcsolatban, hiba lenne elhallgatni azt a tényt, hogy a szlo­vák költőnek, egészen Novomeský nemzedékéig, egyszerűen nem volt és nem is lehetett egyéb lehe­tősége. Hiba lenne elhallgatni a mellőzöttségnek azt a tényét, hogy az európai tudat s később a világ köztudata még az olyan szlovák költő-óriásokat, mint ami­lyen Sládkovič és Hviezdoslav volt, csak késve, utólag fedezte fel: akkor, amikor felfedezte, mert végre fel kellett fedeznie, hogy szlovák nemzet is létezik. H iba lenne figyelmen kívül hagyni azt a történelmi tényt és hátráltató, fékező valósá­got, hogy a szlovák nemzet csak jóval később jutott - juthatott el- a nemzetalakító tudatnak azok­hoz a fejlődési szakaszaihoz, ide értve még a maga adott korában erjesztő kovászként ható forradal­mi nacionalizmust is, amelyekre a Monarchia többi nemzetei, kü­lönböző társadalompolitikai összetevőkből adódó, előnyösebb helyzetük folytán, ha súlyos vérál­dozatok árán is, de már jóvá! előbb eljutottak. S amikor a döntő történelmi pillanat a szlovák nem­zeti tudatban bekövetkezett, a vi­Ladislav Novomeský művei oroszul, franciául, spanyolul, magyarul és románul. Maradéktalanul felfogta a kor jelzéseit. Ezért 1936-ban a szlo­vák írók kongresszusán méltán el­mondhatta az új, haladó szlovák Gustáv Husák elvtárs gratulál a költőnek 65. születésnapja alkalmából LACO NOVOMESKÝ EMLÉKEZETE a költészet - az adott esetben a davisták - behatoljon a társadal­mi élet minden területére. A Mladé Slovensko indulása óta még csak egy esztendő telt el, s a huszonkét esztendős Novo­meský már Klement Gottwald utó­da az osztályharcos zsurnaliszti­kában: a Pravda chudobyt (Sze­gények Igaza) szerkeszti, majd a Kommunista Párt lapjának, a Pravdának a főszerkesztője. Csak kifejezetten baloldali és kommunista lapokba ír, mert „az értelmiségi baloldalnak saját programja van: harc a modernért, harc a kulturális reakció ellen. És ez a folyamat piszkos talajon ját­szódik le; olyan osztály ellen, amely nem igényelheti a kulturális modernséget. Ezért üdvözöl lelkesedve min­den olyan megmozdulást - a csehszlovákiai magyarság minden megmozdulását is -, amely vállalja a „piszkos talajon“ folyó harcot, a reakció ellen: fegy­vertársával, Vladimír Clementisz- szel levélben üdvözli Az Út című folyóiratot, amely „kultúrpolitikai“ folyóiratként indul (1931), de már 1932-től „az osztályharcos szlo- venszkói és kárpátaljai magyar dolgozók kultúrlapjának" vallja magát, s 1933-tól kezdve harcot hirdet a fasizmus ellen. „Kimond­hatatlan örömmel tölt el - üzenik az üdvözlet aláírói hogy új har­cos áll be mellénk a frontba. Mi, akik vállaltuk, hogy aláássuk a fel­ázott talajt a lélek nélküli, tehetet­len, de annál őrjöngőbben tombo­ló kapitalizmus törmelékélete alatt, itt, Szlovenszkón, mi éreztük a legjobban oly magyar szócső hiányát, amely körül a magyar munkás- és kisgazdaifjúság az életképes fiatal magyar intelligen­ciával csoportosulna. Az út, amelyre ráléptek, betölti ezt az űrt." T üntetéseket szervez és szá­mos írásban áll ki a dolgo­zók igaza mellett a Major-perben s a kosúti sortűz szervezői ellen: „a nép munkásvérének kiontása ellen". Az első magyar nyelvű kommunista napilap, a Magyar Nép (1936-38) indulásától kezdve rendszeresen közöl ebben a lap­ban is írásokat, s következetesen felfigyeltet arra az egyedüli szö­vetségesre, amely arra hivatott, hogy eltiporja a fasizmust. lág felé kitekintő és a szocializmus eszméi mellett már hitet tett Novo- meský-nemzedéknek rá kellett döbbennie, hogy hazájában, új ál­lamában a forradalmi nacionaliz­mus letisztult szintjét a burzsoá nacionalizmus haszonélvezői fölö­zik le. Ezt felismerni szükséges volt; tétlenül tudomásul venni nem lehetett. A „világ dolgait“, ame­lyek ezúttal azonosak voltak a ha­za dolgaival, a mélyre ható elem­zés és a dialektikai következetes­ség síkján kellett tisztáznia. Novo­meský, az a Novomeský, akit - milyen fonák és igaztalan para­doxon - jobb híján a „személyi kultusz“ éveivel megjelölt korszak egyes féltékeny erői egyszer majd a burzsoá nacionalizmus képtelen vádjával fognak bebörtönözni, megtette: „A legkönnyebben a nemzeti­séget érzékelték - írja nemzedéke ellentmondásairól, higgadtan és hitelesen elsősorban is azt fél­tették, s ez a féltés éppúgy, mint az idősebb nemzedéket arra ösz­tönözte őket, hogy zárkózzanak el minden más, új, a nacionalizmus szótárában nem szereplő gondo­lat elől. Ezen túlmenően hatalmá­ba kerítette őket az a nagy illúzió is, hogy a társadalomnak, ha senki másra, de rájuk biztosan szüksé­ge lesz, mert ők a jövő szlovák értelmisége. “ D e a jövőnek volt egy felké­szültebb, öntudatosabb nemzedéke is; az, amely létrehoz­ta a DAVfolyóiratát és mozgalmát, azzal a leplezetlen szándékkal és célkitűzéssel, hogy a „galamblel­kű nép“, ahogyan a nemzedék- kortárs Alexander Matuška, a ki­váló irodalomkritikus és esztéta oly gyakran és oly fanyar célzatos­sággal megidézőjelezte, valóban dav-vá, TÖMEG-gé változzék és magához ragadja kivívott jussát. Nem tulajdonított kiváltságos szerepet a költészetnek, nem hitt makacsul abban, hogy a költészet egymaga képes megoldani a tár­sadalom kérdéseit, de hittel vallot­ta, mennyire szükséges, hogy

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom