Új Szó, 1984. december (37. évfolyam, 286-307. szám)
1984-12-18 / 299. szám, kedd
ÚJ szú 3 1984. XII. 18. Csernyenko - Mijamoto találkozó Moszkvában (ČSTK) - Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke tegnap Moszkvában találkozott Mijamoto Kendzsivel, a Japán Kommunista Párt Központi Bizottságának elnökével. Megtárgyalták azoknak a megbeszéléseknek az eredményeit, amelyek a két kommunista párt küldöttségei között az elmúlt napokban folytak le Moszkvában. A.két fél megelégedését fejezte ki e megbeszélések sikeres befejezésével kapcsolatban és közös nyilatkozatot hagyott jóvá. Konsztantyin Csernyenko és Mijamoto Kendzsi kifejezte meggyőződését, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Japán Kommunista Párt közötti együttműködés továbbra és gyümölcsözően fog fejlődni. A francia kormánypárt az ország égető gondjairól Konkrét javaslatok nélkül A szakszervezetek nem vetik el az általános sztrájk gondolatát (ČSTK) - A Párizs melletti Evry- ben befejeződött a francia Szocialista Párt országos értekezlete. Ennek legjellemzőbb vonása az volt, hogy a kormányzó szocialisták sok szót vesztegettek eddigi politikájuk védelmezésére, de ugyanakkor kevés konkrét javaslatot tettek az égető gazdasági és szociális gondok megoldására. A konferencián elhangzott szép szavak ellenére mindenesetre tény, hogy csak az elmúlt évben mintegy 300 ezerrel emelkedett a munkanélküliek száma, ami jelenleg 2,25 millióra tehető. Laurent Fabius kormányfő beszédében ugyan elismerte, hogy a munkanélküliség kérdése minden másnál nagyobb problémát jelent, csökkentése érdekében azonban Spanyol szocialisták kongresszusa A választási ígéretekkel ellentétes határozat a NATO-tagság ügyében A gyilkos gázfelhő (ČSTK) - Madridban befejeződött a kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) négynapos kongresszusa, melynek zárónapján ismét Felipe González kormányfőt választották a párt főtitkárává. A kongresszuson számos külföldi delegáció is részt vett, köztük a CSKP küldöttsége, melyet Július Varga, a CSKP KB tagja, a Központi Bizottság osztályvezetője vezetett. Az újraválasztott főtitkár (ČSTK) - Ronald Reagan amerikai elnök a Human Events folyóiratnak adott interjújában kijelentette: az amerikai kormány gyorsított ütemben folytatja az MX típusú interkontinentális ballisztikus rakéták fejlesztését és telepítését. Az elnök az atomfegyverzet korlátozását szükségesnek tartja. Szerinte az MX rakéták a korszerűsítési program egyik legfontosabb elemét alkotják, s ezt ismét azzal magyarázta, hogy az USA- nak állítólag „utol kell érnie a Szovjetuniót“. Ezt még az olyan Mauritánia A hatalomátvételt kiváltó okok (ČSTK) - A mauritániai rádió jelentése szerint megtartotta első ülését az ország új kormánya. A fegyveres erők vezérkari főnökévé Ahmed üld Abdallah ezredest, a Nemzeti Megmentés Katonai Bizottságának tagját nevezték ki. A rádiójelentés szerint az új vezetés elsősorban arra összpontosítja tevékenységét, hogy garantálja a társadalmi igazságosságot és felújítsa a lakosság bizalmát az állami szervek és hatóságok iránt. Amikor Í978. július 10-én a katonai kormány jutott hatalomra, az ország belső problémáinak megoldását nehezítette a nyugati gazdasági válság és a hosszan tartó aszály, de az előző államfő, Hai- dallah alezredes kormányzási módszere is, aki túl nagy hatalmat tartott meg magának és a Nemzeti Megmentés Katonai Bizottságának alapszabályzatával ellentétben gátolta a testület tagjainak részvételét a kollektív vezetésben. Ennek következtében romlott az ország belső helyzete, s ezt tette szükségessé a december 12-i hatalomátvételt - hangsúlyozta a rádiókommentár. A kongresszus résztvevői elfogadták a párt bel- és külpolitikai irányvonalát kitűző határozatokat. A delegátusok többsége támogatta Felipe González arra irányuló törekvéseit, hogy Spanyolország továbbra is tagja maradjon a NATO politikai szervezetének, illetve, hogy lépjen be a Közös Piacba. Az egyik határozat leszögezi, hogy tilos nukleáris fegyverek behozatala, illetve azok telepítése az országban, valamint sürgeti az ország területén levő amerikai bázisokon állomásozó 12 ezer főnyi katonaság egy részének a kivonását. Az újraválasztott főtitkár, Felipe González zárszavában igazolni próbálta a pártvezetés egyes kérdésekben, mindenekelőtt a NATO-tagság ügyében elfoglalt álláspontját, amely ellentétes a legutóbbi pártkongresszus határozataival és a szocialisták két évvel ezelőtti választási programjával. Megerősítette viszont, hogy Spanyolország a NATO-tagság ellenére bekapcsolódhat a béke megőrzéséért folyó küzdelembe. ultrakonzervatív politikus is visz- szautasítja, mint amilyen Barry Goldwater, az amerikai szenátus hadügyi bizottságának elnöke. Goldwater a Washington Post- ban kijelentette: az USA-nak már így is épp elég atomrakétája van, ezért az újabbak gyártásának semmi értelme. Miért helyez hát az elnök ekkora súlyt ezekre a költséges fegyverekre? Az interjúból kitűnik, hogy az MX-eket az amerikai kormány a jövőben a Szovjetunióval folytatott tárgyalásokon a nyomás eszközeként akarja alkalmazni. Nyilvánvaló tehát, hogy továbbra is az erő pozíciójából szeretne tárgyalni, annak ellenére, hogy ez a magatartás mindeddig lehetetlenné tette a megállapodást, és hogy a „rugalmas“ álláspont csak szavakban létezik. Egyébként a Fehér Ház a közelmúltban bejelentette, hogy összesen 223 MX rakétát fognak gyártani, s ezek mindegyike tíz nukleáris robbanófejjel lesz felszerelve. (ČSTK) - A nicaraguai honvédelmi minisztérium közölte, hogy ellenforradalmárok az ország déli részén megtámadtak egy tehergépkocsit s utasai közül öt polgári személyt megöltek. A támadás áldozatai között van egy 6 éves gyermek és két mezőgazdasági reformszakértő is. Victor Tirado, a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front országos vezetőségének tagja Managuában megerősítette, hogy Nicaragua a közép-amerikai válság politikai rendezésére törekszik, békében akar élni valamennyi országgal, így az Egyesült Államokkal is. Kifejtette, hogy a nicaraguai -amerikai kapcsolatoknak az egyenlőségen kell alapulniuk, nem pedig Washington diktátumán. Ninem helyezett kilátásba semmilyen intézkedéseket. A szocialista párt vezetői az említett aggasztó kérdésre adott válasznak szánták a „Korszerűsítés és szociális haladás“ elnevezésű hangzatos dokumentum elfogadását. A szocialisták tanácskozása azt igazolta, hogy a párt vezetőségét aggasztja a szocialista párt tekintélyének a csökkenése a választók körében, ami negatívan befolyásolhatja a tavaszi helyhatósági, majd az egy évvel később esedékes parlamenti választásokon való szereplésüket. A kétnapos evryi tanácskozás bővelkedett a jobboldal és a kommunisták címére szóló támádá- sokban és azt igazolta, hogy a három éve hatalmon levő szocialista párt még most is dezorientált, tapogatózó politikát folytat. A dolgozók körében egyre nagyobb visszhangra talál az általános sztrájk meghirdetésének gondolata - jelentette ki a Le Figaro című napilapnak adott tegnapi interjújában Henri Krasucki, az Általános Munkaszövetség (CGT), a legnagyobb francia szakszervezeti központ főtitkára. A reálbérek csökkennek, a munkafeltételek romlanak, a munkanélküliség fokozódik, számos vállalat csődbe megy és a munkahelyek száma csökken így írja le Krasucki az ország jelenlegi szociális és gazdasági helyzetét. Békefórum Belgiumban (ČSTK) - A jövő évben február végén és március elején a helsinki konfe- renia 10. évfordulója alkalmából Belgiumban rendezik meg az európai béke és biztonság nemzetközi fórumát. Az előkészületek támogatására Brüsszelben létrehoztak egy különbizottságot, amelyben képviselve vannak a legnagyobb belga politikai pártok, társadalmi, kulturális, béke- és egyházi szervezetek és így tovább. A fórum legfontosabb célja az lesz, hogy a helsinki Záróokmányt aláíró 35 ország közismert személyiségeinek lehetővé tegye a széles körű véleménycserét a legfontosabb nemzetközi problémákról, s olyan megoldásokat javasolhassanak, amelyek hozzájárulnának a jelenlegi bonyolult európai helyzet javításához. A tanácskozás négy munkacsoportban fog zajlani, amelyek mindenekelőtt a nukleáris és hagyományos fegyverek ellenőrzésével, a politikai és katonai bizalomerősítő intézkedésekkel, az atomfegyvermentes övezetek létrehozásával, valamint a kelet-nyugati kereskedelmi kapcsolatok javításával foglalkoznak majd. Tanácskoztak a jamaicai kommunisták (ČSTK) - Kingstonban vasárnap befejeződött a Jamaicai Dolgozók Pártjának (WPJ) III. kongresszusa. A tanácskozáson 250 küldött és 15 külföldi kommunista és munkáspárt képviselői vettek részt. A kongresszus elítélte az USA agresszív akcióit a karibi térség és egész Latin-Amerika ellen. Támogatásáról biztosította a szocialista országok békepolitikáját, elsősorban a szovjet leszerelési javaslatokat. A kongresszus ismét Trevor Mun- roet választotta meg a WPJ főtitkárává. caragua szuverén állam, joga van megválasztania a fejlődés útját. X X 'X Amerikai katonák közvetlenül részt vesznek a Nicaraguai Köztársaság elleni banditatámadásokban. Ezt megerősítette vasárnap a Detroit Free Press amerikai napilap, amikor azt írta, hogy az 1982-1983-as években az amerikai hadsereg 101. ejtőernyős hadosztályának különleges egységei repüléseket hajtottak végre „az Egyesült Államokkal szemben ellenséges egyik közép-amerikai ország területe ellen“. E repüléseken részt vett egyik katona szüleinek vallomása szerint ez az ország Nicaragua. Idézet a DPA nyugatnémet hír- ügynökség bhopali tudósításából: ,,A katasztrófa utáni órákban olyan látvány tárult elénk, amelynek borzalmait még egy horrorfilm sem tudta volna túlszárnyalni. A mérgesgáz hatalmas felhőt alkotva 60 kilométer hosszúságban ült meg a terület fölött. A város körzetében még a vonatközlekedés is leállt, mert a menetirányítók is összeestek munkahelyükön. Az emberek tízezerszámra menekültek az utakon - közülük sokan hangtalanul rogytak a földre. A gáz nyilvánvalóan messzebbre terjedt, mint várták. Másként aligha volna magyarázható, hogy Bhopaltól még 200 kilométerre is megbetegedtek az emberek.“ Mi a „legkevesebb“? A borzalom pillanatairól Bho- palból, a közép-indiai Madhja Pra- des szövetségi állam fővárosából helyi idő szerint hétfőn éjszaka érkeztek az első jelentések. Mérgesgáz szabadult ki a 900 000 lakosú város központjában fekvő Union Carbide gyár egyik föld alatti tartályából. M. S. Nege százados, a vegyi üzem melletti körzet rendörparancsnoka a következőképpen írta le az éjszakát: ,,A gáz olyan alakot öltött, mint a gomba. Eleinte csak egy helyben állt, aztán elmozdult, s fokozatosan rátelepedett az egész városközpontra. Éjszaka volt, az emberek arra ébredtek álmukból, hogy nem kapnak levegőt. Sajnos, legtöbbjük számára ez életük utolsó felismerése volt. “ Mentőosztagok, orvosok érkeztek a helyszínre. Egyhamar kiderült, hogy a világtörténelem egyik eddigi legnagyobb környezetszeny- nyeződési katasztrófája következett be. Hajnalban holttestek, tántorgó alakok misztikus-tragikus képe fogadta a több mint 600 kilométerre levő Új-Delhiből érkező sajtótudósítókat, akik döbbenetes beszámolót küldtek a helyszínről. ,,A gáz nemcsak az emberekkel végzett, hanem az összes élőlénnyel. Madarak, kutyák, tehenek és más háziállatok tetemével vannak tele az utcák. Temetetlen hullák tucatjait látni. Ha a helyzet nem javul, járványtól lehet tartani“ - kopogták a Reuter telexgépei. (Nyilván a járvány elkerülése miatt a nem azonosítható hullákat, illetve azokat, akiknek hozzátartozója nem jelentkezett, rögtön elégették, tömegsírba helyezték. Rövid időn belül elfogyott a krematórium kemencéjét fűtő olaj, külön tartálykocsit rendeltek. Jótékonysági szervezetek helyszínre érkezett emberei kedd hajnalig 228 nem azonosított személyt temettek el.) Az első perctől kezdve megoszlottak a vélemények a katasztrófa súlyosságáról. Hétfőn délután az AFP és DPA indiai forrásokra hivatkozva „legkevesebb" 260 halottról beszélt, majd néhány óra múlva a „legkevesebb“ már 375 személyt jelentett. Kedd délutánra „legalább“ 1220-ra, később több mint 2500-ra emelkedett a meghalt vagy eltűnt személyek száma. Az UPI szerint az első harminchat órában több mint 2000 embert szállítottak kórházba. Mivel Bho- palban minden kórházi ágy megtelt, a nem súlyos betegeket az intézetek udvarán ápolták. Az orvosok szinte emberfeletti munkát végeztek, mert több mint 18 000 embernek nyújtottak elsősegélyt - legtöbbjüket az utcán ápolták, vagy menekülésük közben az országutak mentén. Kiderült az is, hogy a legtöbb áldozat a gyermekek és az idősek közül került ki: a halottak 40 százaléka 20 év alatti volt. Dr. Parveen Chaudhar vezette a város közkórházában a mentőakciót. Véleménye szerint a gáz gyorsan ölt: a központi kórházakban az első órákban több mint 500-an vesztették életüket. A gyermekek nagy része nem tudott elmenekülni, őket otthonukban, az ágyban érte a halál. (A Reuter beszámol arról, hogy a különleges orvosi és rendőri osztagok átkutatták a belváros minden házát, ahol közel 600 holttestre bukkantak"). Gandhi a helyszínen India minden részéből érkeztek orvosok, akiknek az volt a legfőbb feladatuk, hogy gyorsan eldöntsék: kik a legsúlyosabb, de menthető sérültek - őket utalták be a kórházakba. A többieket gyorssegélyben részesítették, jobbára a szabad ég alatt. Ez a leggyakrabban nem jelentett mást, mint szemcseppentést, mert a gáz egyik legalattomosabb utóhatása az, hogy megtámadja a szemet. Még az is megvakulhat, aki látszólag nem szenvedett légúti károsodásokat. (Azonnal a helyszínre érkezett Radzsiv Gandhi miniszter- elnök, aki a város legnagyobb kórházába látogatott. Több mint húsz percet töltött el annak a 15 gyermeknek a szobájában, akiket árvává tett a katasztrófa. Gandhi egyébként kijelentette, hogy a gyilkos gázt nem fogják többé gyártani Indiában.) A legszörnyűbb órák után két kérdés vetődik fel: milyen körülmények között következett be a katasztrófa, s mi lesz a hatása? Az elsőre viszonylag könnyű válaszolni. Rekonstruálható ugyanis, hogy az Union Carbide amerikai konszern indiai leányvállalatának bhopali üzemében meghibásodott az egyik föld alatti vezeték, s az egyébként színtelen, szagtalan, folyékony methyl-izoci- anid a levegőbe került, ahol azonnal gázneművé vált, s rendkívül mérgező hatást fejtett ki. Ami nem tisztázott: miért nem jelezte a folyadék kiáramlását az a biztonsági berendezés, amelyet minden hasonló vegyi üzemben felszereltek. Ilyenek az elmúlt 20 év folyamán megóvták a világot a hasonló katasztrófáktól. (Mint a DPA utalt rá: ebben a bhopali üzemben 1978-ban már volt hasonló eset, akkor nyolc munkás halt meg a kiáramló gázok következtében. Feltételezhető, hogy azóta sem foganatosítottak kellő biztonsági intézkedéseket. Nyilván ez az oka annak, hogy másfél nappal a baleset után gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával letartóztatták az indiai üzem öt vezetőjét. Maga az Union Carbide is leállította a vegyület gyártását két amerikai telepén, bár a konszern vezetői kijelentették, hogy a megfelelő biztonsági szabályok betartása esetén Indiában sem következett volna be a katasztrófa.) A methyl-azocianidot egyébként rovarirtáshoz használják a mezőgazdaságban. Az Union Carbide akkor fejlesztette ki, amikor világszerte betiltották a DDT-t. Az Union Carbide egyébként az Egyesült Államok harmadik legnagyobb vegyipari konszernje, az idén összes bevétele meghaladja a kilencmilliárd dollárt, s a teljes nyereség 79 millió dollár lesz. A világ negyven országában vannak leányvállalatai az indiai üzem részvényeinek - 51 százalékát az amerikai anyavállalat ellenőrizte - összesen több mint 100 000 embert foglalkoztat. Növekszik a veszély Sokan kérdezik: törvényszerű-e a katasztrófa? Az évszázad krónikájából csak az a szomorú következtetés vonható le, hogy fejlett korunkban az ipari balesetek veszélye állandóan nö, s csak a biztonsági intézkedések maradéktalan betartásával csökkenthető minimálisra. Indiában azonban ma a fő kérdés: milyen hatása lesz a mérgező gázfelhőknek? Szakértők sincsenek egy véleményen: egyesek szerint a felhő két-hácom hétig sem oszlik el teljesen, s ezért a távolabbi körzetekben is - bár kisebb mértékben - veszélyt jelent. A bhopali kórház orvosai szerint beláthatatlanok az egészségügyi következmények: a gázt kis mennyiségben beszívottak közül sokan valószínűleg elvesztik majd szemük világát, s az sem zárható ki, hogy a nők egy része meddő marad. Bhopal nevét néhány perc alatt megtanulta a világ. Jó lenne, ha nem is felejtené el. (A Magyarország c. lapból, rövidítve) Reagan: az USA folytatja az MX-programot NICARAGUA Ellenforradalmárok újabb gaztette