Új Szó, 1984. november (37. évfolyam, 259-284. szám)
1984-11-27 / 281. szám, kedd
A művészet csodáinak forrása Vincent Hložník tárlata- ÚJ FILMEK Anna Pavlova (szovjet) Nem emlékszem rá, hogy a szlovákiai képzőművészet reprezentatív hajlékában valaha is gyűjteményes kiállítást rendeztek volna élő művész alkotásaiból. Ezért igazi ünnepnek tekinthetjük Vincent Hložník nemzeti művész szinte felmérhetetlenül gazdag és sokoldalú életművének bemutatását Bratislavában a Szlovák Nemzeti Galéria termeiben. Az anyag hatásos és céltudatos elrendezése ellenére sem könnyű a tájékozódás a sok száz kép, grafikai lap között. Még tapasztalt tárlatlátogató sem tud egyszerre behatolni egy olyan filozofikus telítettségű művész összetett gondolatvilágába, mint amilyen Vincent Hložnik. Ám aki erre a feladatra vállalkozik, az bizonyára többször is visszatér majd a kiállításra. Beszámolónk természetesen nem adhat teljes képet egy rendkívül termékeny, szüntelenül alkotó művész négy és fél évtizedes pályájáról - erre csak egy kimerítő (egyébként éppen készülőben levő) monográfia vállalkozhat. Már a korai művek, a háború éveiben Prágában készített tusrajzok (A koncentrációs táborból, Szegény anya, özvegyek) mutatják, hogy a húszegynéhány éves Hložník egyszerre, szinte átmenet nélkül vált kora társadalmi problémáinak figyelőjévé, kifejezőjévé. Bár kezdetben lelkesedéssel fedezte fel Greco művészetének felfokozott kifejezőerejét, szenvedélyességét, céljait maga tűzte ki s az e célok felé vezető utat maga válaszotta. Sokféle technikát alkalmaz, gouache-ot (öregasszony, Emberek, Halott ló, Menekültek), pasztellrajzot (Vasalónők), rézkarcot (Félelem). Bár témaköre is sokféle, azért a háború légkörét érzékeltető alkotások vannak túlsúlyban. Látja és láttatja korának szörnyűségeit. Megfigyelhetjük, hogy olajfestményein egyre inkább mellőzi a részleteket, egyre egyenesebben tör a lényeg felé. A felszabadulás utáni művekben még érződik a küzdelem, amelyet a brutalitás és tisztaság, a fasizmus és az antifasizmus vívott egymással (Fájdalom, Partizánok, Trió, Transzport). Hložník még egyszer végigéli a sötét erőkkel vívott harcot - saját magában és társadalmi méretekben egyaránt. Főleg grafikáiban, de a festményeken is (Atomterror, Ember, Márkus Mihály etnográfus, aki az idei kassai (Košice) Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napokon a szlovák néprajzkutatás eddigi eredményeit foglalta össze, előadásában elismerő hangon szólt annak a néprajzi gyűjtőmunkának a fontosságáról is, amit az utóbbi években a CSEMADOK égisze alatt végeztek. Jóllehet, hiányolta - megítélésünk szerint teljesen jogosan hogy az eddig publikált, illetve már feldolgozott anyagokról nem készült bibliográfia. Következésképpen kellő tájékoztatás hiányában ezek késve vagy egyáltalán nem jutnak el a néprajzkutatókhoz, azaz nem kerülnek be az összefoglaló jelleggel készülő jelentősebb szlovákiai néprajzi kiadványokba. A bibliográfiák természetesen nemcsak a néprajzosok tájékozódását segíthetik. Bizonyára nem vagyok egyedül, aki érdeklődve venne kézbe egy olyan bibliográfiai füzetet is, amely a Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napokon, illetve a Kazinczy-napokon eddig elhangzott előadásokról tájékoztatna. Sajnos, ilyen nincs. Az előadások közül a sajtóban aránylag kevés jelent meg. Nem volt véletlen, hogy annak idején Lő- rincz Gyula is javasolta a Madách Kiadónak ezek megjelentetését. Ehhez csak annyit tehetünk hozzá: ez a javaslat ma is aktuális. Ilyen kiadványokra nagyon is szükség lenne - talán még azon a restségen (?), kényelmességen (?) is változtatni tudna, ami szellemi és kulturális életünkben imitt- amott megmutatkozik. Hiszen miElhagyottak, Jelkép, Golgota) egész szimbólumrendszert alakít ki. Az alakok - emberek, állatok -, a formák torzulva jelennek meg. Ám a képzelet világába vezető út nem jelenti az élettől való elfordulást, hanem éppen az ellenkezőjét. (Háború, Fasizmus, Áldozati asztalok, Szamaritánus, Hódolat Danténak, Tragikus látomás, a Patkányok-sorozat). A picassói és buffet-i hátások mellett Hložník vissza-visszatér a tiszta realista szemlélethez is. Ezt nagyrészt grafikai sorozatai tanúsítják, mint például az 58 lapból álló rézkarc-sorozat: a Felkelés, mely a partizánok életét, harcát jeleníti meg. Hasonlóan A fel- szabadulás útján című fametszetsorozat. Humanista elkötelezettség emeli etikai magasságba ezeket a műveket, melyekkel Hložník valóságos iskolát teremtett a szlovákiai grafikában. Monumentalitásukkal, lenyűgöző vonalvezetésükkel és színhatásukkal ejtik bámulatba a látogatót Vincent Hložník legújabb korszakának tempera- és olajfestményei (Háborús rekviem, Szaltó, Emlékek, Karmok, Kép, Lidice, Átváltozások, Telgárt). Felidézve a múlt eseményeit, küzdelmeit, az életben rejlő feszültségeket, a művész az alakokat, formációkat bizarr összefüggésekbe hozza s ezzel gondolat-asszociációkra kényszeríti a szemlélőt. nek másnak, ha nem tunyaságnak nevezhető az a tény, hogy több hazai magyar lapunk nem képviseltette magát ezen a rendezvényen. Kétségtelen, hogy Fábry Zoltán írói öröksége nem ezt érdemli. És a CSEMADOK Központi Bizottságát még csak vád sem érheti, hiszen az idei Fábry-napok műsorába is olyan előadásokat sorolt be, amelyek témái valóban fontosak; ezek megtartására olyan egyéneket kértek fel, akik kellő szakmai felkészültséggel, tudással rendelkeznek. Viliam Plevza akadémikus, az SZLKP KB Marxiz- mus-Leninizmus Intézetének igazgatója például a CSKP nemzetiségi politikájáról tartott igen figyelemre méltó előadást. Kiss József történész azt elemezte, hogy a történelmi események hogyan hatottak Fábry Zoltán írói gondolkodásának alakulására. Bŕetislav Truhlár, a Szlovák Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének dolgozója, irodalomkritikus pedig arról nyújtott átfogó képet, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés milyen hatást gyakorolt a szlovák irodalomra. Elgondolkodtató volt Szeberényi Zoltán előadása is a szlovákiai magyar antifasiszta irodalomról, és való igaz, hogy ennek értő kritikai feldolgozásával ugyanúgy adósak vagyunk, mint ahogy ennek a korszaknak a lírájából válogató antológia kiadásával. Dr. Márkus Mihály kandidátus előadásáról már írásom elején említést tettem. Itt még annyit kell elmondani, hogy a néprajzi gyűjtéshez kapcsolódva Ág Tibor Nagyjából érvényes ez az ugyanebben az időszakban készült grafikákra is (ÁpokalipszisAí- nosorozat, Álarc, Kis ciklus, Szamaritánus, Költő). Ezeken a képeken a lemeztelenített, kiszolgáltatott ember, az atomkorszak fenyegető rettentei, az apokalipszis víziói, a mindenkinek szóló menento mori - miközben látni kell mindenekelőtt az alkotót. Az embert és a művészt, aki számot tud adni a benne lakozó lidércról. Mert csak így szabadulhat meg tőle. Vincent Hložnik grafikáját összefüggésbe hozzák Goya nevével. Valóban, számos grafikai sorozata rokonságot, legalábbis eszmei rokonságot mutat Goyának a Háború borzalmai című grafikáival (A nyeregben, Asztal, Háborús triptichon), de Hložník ezt a goyai képzeletvilágot mélyen- szántó filozófiai tartalommal tölti meg. Goyát említve, hadd idézzem befejezésül a nagy spanyol festő szavait, melyek érvényesek Vincent Hložíknak erre az alkotói korszakára: ,,Ha elalszik az értelem, előjönnek a szörnyek. Az értelemtől magára hagyott képzelet szörnyeket szül, vele egyesülve a művészet csodáinak forrása!“ E csodákból kap ízelítőt a látogató Vincent Hložník gyűjteményes kiállításán. a népzenéről és a CSEMADOK keretében végzett népdalkutatásról tartott előadást, Méry Margit pedig a Bódva-völgye magyar népi kultúrájának hagyományait ismertette. Amint az a felsorolt témákból is kitűnik, a rendezőket az az elv vezérelte, hogy a Fábry-napokat olyan fórummá tegyék, ahol egymást - tehát mind a magyar, mind a szlovák kultúrát gazdagító előadások és véleménycserék hangozzanak el. Úgy érezzük, ezt a szándékot sikerült megvalósítani, s e rendezvény jellege továbbra is ilyen maradhatna. Fenntartások nélkül lezögezhető: a rendezvénysorozat szervezetten, zökkenőmentesen zajlott le, csupán az első napra tervezett négy előadás tűnt egy kicsit soknak, illetve a vitára szánt idó bizonyult kevésnek. Igaz, az ezt követő műsor - melyben a kassai Csermely Kórus, a Pinceszínpad és az Új Nemzedék néptáncegyüttes lépett fel - megpihentette és maradandó élményben részesítette a Fábry- napok résztvevőit, akik nagyobb részt pedagógusok voltak. Itt mondjuk el, hogy a Kelet-szlovákiai Kerületi Pedagógiai Intézet a Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napokat, valamint a Kazinczy Nyelvművelő Napokat mostantól a pedagógus-továbbképzés szerves részének tekinti, következésképpen a rendezvényekre meghívják a magyar, a történelem, illetve a polgári nevelés szakos pedagógusokat. Olyan kezdeményezés ez, amit csak helyeselni tudunk. Az pedig természetes, hogy a mostaninál sokkal nagyobb számban vehetnének részt az irodalmárok és az újságírók. SZASZAK GYÖRGY Isteni Annának, a tánc királynőjének nevezték. Művészete meghódította a világot, s az orosz balettnek a mai napig tartó dicsősége nem kis mértékben az ő megjelenésével függ össze. Anna Pavlova nem annyira különleges technikai virtuozitásával hatott, mint inkább egyedülálló köny- nyedségével, kecsességével, köl- tőiségével és átszellemültségével, amely nevét már életében legendássá tette - olvashatjuk róla a balettlexikonban. Vajon a film alkotóinak sikerült-e feléleszteniük a legendát, s felmutatni a mögötte rejlő valós értékeket? ,,Az emberek a művész munkájának csupán aranyszínű ragyogását látják. A bemutatók örömét, a szűnni nem akaró tapsot. De mindezek mögött ott az élet- a sokszínű, gyakran gyötrelmes élet. Mi erről akartunk beszélni“- nyilatkozta Emil Lotjanu, a szovjet, angol, NDK, kubai, francia közös vállalkozásban készült kétréses film rendezője. S a vásznon időrendi sorrendben megelevenedik Anna Pavlova élete, drámai fordulatokkal teli sorsa, melyet sokban meghatározott a viharos történelmi kor: századunk első három évtizede, amelyben a táncosnő tehetsége kibontakozott. Anna Pavlova útja a pétervári Mariinsz- kij Színházból - ahol nézőit rendkívüli mozdulat-poézisével és stílusbeli érzékenységével ejtett bámulatba - ugyanis Skandináviába, majd Lipcsébe, Prágába és Bécsbe vezetett. Aztán Gyagilev társulatánál táncolt Párizsban, majd Berlinben, New Yorkban és Londonban mutatkozott be. Az első világháború kirobbanása németországi vendégszereplésekor érte, az 1917-es forradalom kitöréséről Londonban értesült. A hazatérés lehetetlen volt. Ezért erejét külföldi turnéira összpontosította; fáradhatatlan utazásai során a balett úttörőjévé vált a legtávolibb világrészeken is. Dél-Afriká- ban és Ausztráliában. A világ negyvennégy országában lépett fel. Idegenben, Hágában halt meg 1931-ben. Emil Lotjanu tiszteletre méltó hűséggel rekonstruálja Anna Pavlova életének jelentősebb mozzanatait, a bemutatók ünnepeit, a próbák kimerítő hétköznapjait, előadástöredékek, koreográfiái miniatűrök villanak föl. Megelevenednek az alkotásban a” kor olyan kiváló egyéniségei is, mint Gyagilev, századunk egyik legjelentősebb színházi személyisége, Ni- zsinszkij, a balett-történet egyik legnagyobb táncosegyénisége, Fokin, a kiváló táncos és koreográfus, a balett egyik legnagyobb reformátora, aki A hattyú halálának koreográfiáját készítette Anna Pavlova számára, Petipa, a sikeres táncos és koreográfus, Saint Saéns zeneszerző, Victor Dandré, Anna Pavlova lelke > tisztelője, majd impresszáriója és férje. A rendező igazán attraktív filmet készített (a felvételeket Angliában, Franciaországban, az Egyesült Államokban és Kubában rögzítették), nem vetve meg a romantikát, a nagy szenvedélyek ábrázolását, a színpompás látványosságot, de nem tud elszakadni a romantikus életrajzfilmek szokványaitól, sót nemegyszer bombasztikus megoldást választ. Egy kiemelkedő művész életéről szóló film mindig nagy erőpróbát jelent a főszerep megformálója számára. Ilyen súlyos teher nehezedett Galina Beljajevára is; nem csupán azért, mert a fiatal színésznőnek csaknem negyven évet kellett végigélnie a filmben, hanem azért, mert végig kellett táncolnia Anna Pavlova összes szerepét. Nos, Galina Beljajeva a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem tudta emlékezetessé tenni Anna Pavlova alakját. A színésznő kifejező eszközeinek skálája nem elég széles, játéka nem elég árnyalt, s bár tánca figyelemre méltó, mégsem tudta kellőképpen érzékeltetni a balerina táncának érzelmi tartalmát, inkább csak életének hatásos külsőségeit hangsúlyozta. A voronyezsi balett- intézet alig néhány éve végzett növendéke még túl fiatal ahhoz, hogy képes legyen kifejezésre juttatni az emberi bölcsességet, a művészi átszellemültséget, amely olyannyira jellemző volt Anna Pavlovára. így a lélek rezdülései, a művész bonyolult lelkülete, az alkotómunka gyötrelmeinek megsejtetése a filmkockák mögött többnyire rejtve marad. Ennek ellenére Emil Lotjanu munkája hozzásegíti a nézőt Anna Pavlova különös, emberi, művészi karaktere megvilágításához, s a szépen fényképezett, látványos képekből e csodálatos művészegyéniség mozgalmas életútja színesen, lenyűgözően tárul elénk, a mostanában divatos nosztalgia-stílusban. A több ország közreműködésével készült produkcióban Galina Beljajeva partnereként számos ismert művészt láthatunk; Szergej Sakurov szovjet (Fokin), James Fox angol színészt (Victor Dandré), Martin Scorsese amerikai rendezőt (a New Yorki Metropolitan színház igazgatója), Vszevolod Larjonov szovjet (Gyegilev), Jacques Dubarri francia (Sain Saéns), John Murray amerikai színészt (Saul Yorock színházi impresszárió). Emil Lotjanu - aki korábbi filmjeivel, A bíbor madár és A cigánytábor az égbe megy című alkotásaival nemzetközi hírnevet szerett - bizonyára ezzel a munkájával is kellemes perceket szerez a látvány, a romantika és nem utolsósorban a balett kedvelőinek. -ymGalina Beljajeva és Szergej Sakurov (Anna Pavlova és Fokin) a szovjet film egyik hatásos jelenetében DELMÁR GÁBOR Gazdagítani egymást A Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napokról Vincent Hložník: Győzelem (fametszet, 1954) ÚJ SŤ& 4 1984. XI. 27.
