Új Szó, 1984. október (37. évfolyam, 232-258. szám)
1984-10-12 / 242. szám, péntek
A mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlesztésének kérdéseiről Nagy-Britannia Felháborodást váltott ki a bányászszövetség elleni ítélet (Folytatás az 1. oldalról) emelte, hogy a csehszlovákiai alapkutatási kapacitás mintegy 25 százaléka vesz részt a mezőgazdasággal és a közélelmezéssel kapcsolatos feladatok megoldásában. A továbbiakban e terűiéi nyolcadik ötéves tervidőszakra szóló állami alapkutatási tervének kidolgozásával foglalkozott. Norbert Adamec elvtárs a Žiar nad Hronom-i járás eredményeit értékelve kiemelte, hogy a hatodik ötéves tervidőszakhoz képest az elmúlt három évben a növénytermelés terjedelme több mint 13 százalékkal, az állattenyésztésé csaknem 12 százalékkal nőtt. Javultak a mezőgazdaságnak nyújtott műszaki és más szolgáltatások. Méltatta a földművesszövetkezetek X. országos kongresszusát megelőző vita színvonalát, és rámutatott arra, hogy az elhangzott javaslatokat fel kell használni a mezőgazdaságban. Anton Blažej elvtárs annak fontosságát emelte ki, hogy figyelembe vegyék a szlovákiai mezőgazdaság és élelmiszeripar sajátosságait. Hangsúlyozta, hogy meg kell akadályozni a termőföld további csökkenését, növelni kell a szerves trágyák részarányát a műtrágyákkal szemben, csökkenteni kell a talaj savanyú kémhatását és a mezőgazdasági termelés energiafelhasználását. Nagyra értékelte a mezőgazdasági dolgozók jó viszonyát a CSKP XVII. kongresszusáig terjedő időszakra kitűzött célokhoz. Július Hanus elvtárs megállapította, hogy adottak a feltételek a mezőgazdasági termelés további intenzifikálásához. Figyelmeztetett azonban arra, hogy nem sikerült kellő minőségű és mennyiségű mezőgazdasági gépet száll í(ČSTK) - Befejezte a CSKP KB meghívására tett munkalátogátá- sát tegnap hazánkban Ilié Ver- dets, a Román KP KB Politikai Végrehajtó Bizottsága Állandó Bizottságának tagja, a KB titkára. A délelőtti órákban a román (ČSTK) - A Csehszlovák Állami Sorsjáték október 11 -én Nový Jičínben tartott 277. húzásának nyerőszámai a következők: 100 000 koronás prémium: L 098 606 50 000 koronás prémiumok: D 001 891 és N 018 538 20 000 koronás nyeremények: A 060 212, B 004 952, D 012 048, H 026 740, K 012 305, L 051 068, M 091 839, N 011 229, O 090 892, P 020 736, S 008 960, T 065 987 10 000 koronás nyeremények: A 010 047, B 092 032, D 039 282, H 039 988, K 050 527, L 090 389, M 044 170, N 028 753, O 036 858, P 071 661, S 023 792, T 001 895 5000 koronás nyeremények: A 002 631, B 020 015, D 008 257, H 021 279, K 060 877, L 029 348, M 020 320, N 016 209, O 028 957, P 005 915, S 078 208, T 032 871 3000 koronás nyeremények: A 039 359, B 074 208, D 096 128, H 027 986, K 050 949, L 018 381, M 025 854, N 061 209, Ö 018 683, P 040 947, S 032 599, T 000 191 2000 koronás nyeremények: A 044 875, B 032 112, D 012 666, H 061 338, K 040 688, L 070 182, tani. Ezzel kapcsolatban kiemelte egyes szlovákiai gépipari vállalatok erőfeszítéseit, amelyek már reagáltak ezekre a követelményekre. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy az idei jó termésnek nem szabad a szemes takarmányokkal való könnyelmű gazdálkodáshoz vezetnie, éppen ellenkezőleg: megfelelő tartalékokat kell létrehozni. Tovább kell növelni a talaj termőképességét, s ennek érdekében lényegesen jobban kell felhasználni a tudományos-műszaki fejlesztés eredményeit. E program megvalósítása során rendkívül fontos lesz, hogy figyelembe vegyék a környezetvédelem és az egészséges táplálkozás követelményeit. Részletesen foglalkozott az ivóvíztartalékok védelmének kérdéseivel. Mikuláš Štefan elvtárs felszólalásának fő témája a kelet-szlovákiai síkság termőképességének fokozása volt. A termőföldbe eszközölt befektetések megtérülését egyebek között azzal szemléltette, hogy a lecsapolt területeken a tre- bišovi járás mezőgazdasági dolgozói 0,8-1 tonnával több gabonát termesztenek hektáronként. A talajjavítási munkák meggyorsításán kívül Szlovákiának ezen a részén az öntözőberendezések építése is sürgető feladat. A vitában Ján Janovic elvtárs szlovák mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter is felszólalt. A tudományos és műszaki eredmények felhasználásán kívül meghatározónak nevezte a hazai gazdasági erőforrások hasznosítását a föld termékenységének helyreállítása útján. A termőföld területének stabilizálásán kívül még többet kell tenni e téren a következő nemzedékek érdekében, vagyis növelni kell a termőföld, vendég hazautazott. A Ruzynéi repülőtéren Miloš Jakeš, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára és Zbynék Soják, a CSKP KB osztályvezetője búcsúztatta. Jelen volt Cornel Panzaru, a Román Szocialista Köztársaság csehszlovákiai nagykövete. M 009 493, N 090 374, O 073 024, P 072 480, S 053 920, T 089 572 1000 koronát nyertek minden sorozatban a következő számú sorsjegyek: 000 873, 021 943, 028 027, 039 881, 050 892, 058 010, 062 584, 074 482, 086 647, 095 581, 097 924 500 koronát nyertek minden sorozatban a 892-re végződő számú sorsjegyek. 100 koronát nyertek minden sorozatban a következő számjegycsoportok bármelyikére végződő számú sorsjegyek: 055, 111, 280, 353, 475, 571, 685, 722, 835, 966. 50 koronát nyertek minden sorozatban a következő számjegycsoportok bármelyikére végződő számú sorsjegyek: 089, 150, 259, 331, 447, 568, 616, 784, 807, 965. 20 koronát nyertek minden sorozatban a 61-re és a 73-ra végződő számú sorsjegyek. 10 koronát nyertek minden sorozatban a 3-ra és a 7-re végződő számú sorsjegyek. A következő húzás november 8-án Žďár nad Sázavouban lesz. (A számok helyességéért a szerkesztőség nem vállal felelősséget.) főleg a szántóföld abszolút területét. Hangsúlyozta, hogy Szlovákiában félmillió hektár a savanyú kémhatású talaj, s mintegy 650 000 hektárt mesterségesen kell öntözni. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar egyik leggyengébb tényezőjének a termelés hatékonyságának elégtelen növekedését nevezte. Csáji István elvtárs értékelte a kassai (Košice) járás földművesszövetkezeti tagjainak és más mezőgazdasági dolgozóinak hozzájárulását Szlovákia növénytermelésének és állattenyésztésének fejlesztéséhez. A bruttó mezőgazdasági termelés idei tervét 100,2, a gabonatermelés tervét több mint 102 százalékra teljesítették. Különösen szép eredmények születtek a gabonatermelésben, ahol a progresszív fajták dominálnak. Bár a járás 3200 literes átlagos tejhozamával, valamint a borjú-, az üsző-, a juh- és a baromfitenyésztés terén az elsők közé tartozik a kerületben, továbbra is jelentős különbségek vannak a hasonló feltételek között gazdálkodó mezőgazdasági vállalatok eredményeiben. Pavel Hrivnák elvtárs az iparágak, valamint a mezőgazdaság és az élelmiszeripar együttműködésének problémáit elemezte. Hangsúlyozta, hogy a szlovákiai vegyipari termelés 60 százalékos országos aránya ellenére a mútrá- gyaszállítások nem fedezik teljesen a mezőgazdaság szükségleteit, bár a helyzet e téren javult. Az elegendő mennyiségű növényvé- dószer és műtrágya beszerzése legjárhatóbb útjának a KGST keretében folyó nemzetközi munka- megosztás továbbfejlesztését nevezte. A nagykürtösi (Veľký Krtíš) járásban a növénytermelés továbbfejlesztésének fontos mozgósító tényezője a rétek és a legelők hatékonyabb felhasználása, amelyek a mezőgazdasági földterület több mint 36 százalékát képezik - jelentette ki felszólalásában Alžbeta Kanátová elvtársnő. Ezért meg kell gyorsítani termővé tételük ütemét, és elegendő gépet kell beszerezni a talajmunkákhoz és a takarmány begyűjtéséhez. Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának ülése ma folytatódik. Kerületi pártbizottságok ülése (ČSTK) - Ülést tartott tegnap Hradec Královéban a kelet-csehországi kerületi pártbizottság. A tanácskozáson részt vett Mikuláš Beňo, a CSKP KB titkára. A jelenlevők ellenőrizték, hogyan teljesítették a kerület pártszervezetei a CSKP KB 3. ülésének határozatait. A kerületi pártbizottság elnökségének jelentése hangsúlyozta, hogy a kerület gazdasági életének fejlődése jelentős mértékben annak köszönhető, hogy növekedett a pártszervek és -szervezetek befolyása az irányító munkára. Felszólalásában Mikuláš Beňo elvtárs a párttagállomány összetételének javításával foglalkozott. Elemezte a CSKP XVI. kongresszusán kitűzött gazdasági és szociális program legfontosabb feladatait. Ugyancsak tegnap ülésezett a dél-csehországi kerületi pártbizottság. A České Budéjovicében megtartott ülésen részt vett Josef Havlín, a CSKP KB titkára és Milan Vondruška cseh oktatási miniszter. A jelenlevők értékelték a csehszlovák oktató-nevelő rendszer továbbfejlesztéséről szóló dokumentumban kitűzött feladatok megvalósítását. Beszédében Josef Havlín elvtárs megállapította, hogy a párt következetes munkájának köszönhetően az elmúlt időszakban kedvező eredmények születtek az oktatás területén, de még mindig sok a teendő. A továbbiakban a tudomány és a technika jelentőségét domborította ki, és megállapította, hogy az erőket a kutatás fejlesztésére kell összpontosítani. (ČSTK) - A londoni bíróság szerdai ítélete, ameiynek értelmében a Brit Bányászszakszervezetnek és elnökének, Arthur Scar- gillnek magas pénzbüntetést kell fizetnie, nagy felháborodást keltett a brit dolgozók körében, másrészt* viszont lelkesedést váltott ki az uralkodó körökben. Ez az ellentét még jobban kiélezi Margaret Thatcher kormánya és a sztrájkoló bányászok közötti konfliktust. A Morning Star, a kommunista párt lapja tegnap hangsúlyozta, hogy a bírósági ítélet kihívás az egész brit szakszervezeti mozgalommal szemben. Világos, hogy nem független bírósági döntésről van szó. Az ítélet teljes mértékben a konzervatív kormány érdekét szolgálja, amely a bányászok szakszervezeti szövetségét meg (ČSTK) - Az atomháborús veszély elhárításáért vívott fokozott harcra szólította fel valamennyror- szág népeit a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 67. évfordulójával kapcsolatos felhívásokban, ameAz ENSZ-főtitkár javaslata (ČSTK) - Javier Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár az ENSZ Biztonsági Tanácsának javasolta, hogy további hat hónappal hosz- szabbítsák meg a Libanonban levő ideiglenes ENSZ-alakulatok (UNIFIL) ott-tartózkodását. Az UNIFIL-egységek jelenlegi mandátuma Libanonban október 19- én ér véget. Az ideiglenes ENSZ-egységek 1978. március 19-e, az akkori Libanon elleni izraeli agrésszió óta állomásoznak Libanonban. A Libanonban levő ENSZ-csapatok 5680 főből állnak. Husszein király nyilatkozata (ČSTK) - „Jordánia mélységesen csalódott a közel-keleti amerikai politikában... Jelenleg az Egyesült Államok Izrael stratégiai szövetségese. Elvesztette Jordánia és az arab világ bizalmát. Nem látjuk ezért okát annak, hogy monopóliuma legyen a közel-keleti békeközvetítésre, miután Izrael oldalára állt“ - jelentette ki kairói újságírók előtt Husszein jordán király. A legmagasabb jordániai vezető a továbbiakban állást foglalt azért, hogy a Szovjetunió és más érdekelt felek részt vegyenek az igazságos és átfogó közel-keleti békés rendezés elérésére irányuló erőfeszítésekben. Szavai szerint most a térség békéjének eléréséhez olyan nemzetközi kezdeményezésre van szükség, mint amilyen például a nemzetközi értekezlet megrendezésére tett szovjet javaslat. Ezen az értekezleten valamennyi érdekelt fél részt venne, beleértve a Palesztin Felszabadítási Szervezetet, a Szovjetuniót és az USA-t. „Bajtársi találkozó“ (ČSTK) - A bajor tartományi kormány továbbra is csökönyösen elutasítja az SS tábori rendőrség 4. hadosztálya volt tagjai provokációs találkozójának betiltását. A találkozót a hét végére tervezik a helyi hatóságok védelme alatt a bajorországi Marktheidenfeld községben. A tartományi kormány és a helyi hatóságok szerint állítólag „nincs ok arra“, hogy az NSZK polgárai e „csoportjától“ a találkozó betiltásával megtagadják „demokratikus jogaikat“, mert állítólag „csupán magánjellegű bajtársi találkozóról“ van szó. Emellett a hadosztály lelkiismeretét terheli számos nagy vérengzés, többek között néhány görög "község lakosainak legyilkolása. akarja fosztani pénzeszközeitől, hogy így megkönnyítse a kormány győzelmét a sztrájkoló bányászok fölött. Norman Willis, a TUC szak- szervezeti központ főtitkára megállapította, hogy az ítélet legalábbis tovább nehezítette a konfliktus megoldását. A bányászok a nagyszabású bányabezárások terve ellen tiltakoznak. Ezzel szemben a Konzervatív Párt vezető képviselői a párt brightoni évzáró konferenciáján nem titkolták megelégedésüket az ítélet felett. Thomas King foglalkoztatásügyi miniszter a konferencián mondott beszédében a bányászszövetség és Scargill címére gyámkodóan kijelentette, hogy „senki sem emelkedhet a törvényen felül.“ lyeket tegnap tettek közzé Moszkvában, az SZKP Központi Bizottsága az imperializmus, a militarizmus és a revansizmus agresszív mesterkedései ellen határozott ellenállásra szólít fel. Az SZKP KB rámutat arra is, hogy feltétlenül bővíteni kell a háborúellenes mozgalmat, és meg kell szilárdítani felzárkózottságát. Követeli az atom-, a vegyi és más tömegpusztító fegyverek gyártásának és a világűr militarizálásának megtiltását. Az SZKP KB továbbá állást foglalt a fegyverkezési hajsza megfékezése, a feszültség enyhítése és a béke biztosítása mellett. A szocialista országok népeihez a NOSZF 67. évfordulója alkalmából intézett üdvözletben az SZKP Központi Bizottsága a szocialista országok közösségének egységére, együttműködésére és felzárkózottságára tett felhívást. NATO-tanácskozás (ČSTK) - Az észak-olaszországi Streseben az Észak-atlanti Szövetség 14 hadügyminisztere tegnap megkezdte tárgyalásait az elsócsapásméró amerikai atomrakéták telepítéséről. A tegnapi tárgyalás hangnemét Caspar Weinberger amerikai hadügyminiszter adta meg, aki követelte a rakéták gyors elhelyezését, valamint azt, hogy a nyugat-európai hadügyminiszterek feltétel nélkül támogassák a Reagan-kormány „úrháborús“ kalandortervét. irodalmi Nobel'díj (ČSTK) - Az idei irodalmi Nobel- díjat Jaroslav Seifert nemzeti művésznek adományozták. A jelenleg kórházi kezelésen levő művésznek e nagy megtiszteltetés alkalmából a Csehszlovák írók Szövetsége nevében Jan Pilar érdemes művész, a Československý spisovatel kiadó igazgatója gratulált. Az OKP követeli Andreotti lemondását (ČSTK) - Az olasz kommunisták Giulio Andreotti külügyminiszter azonnali lemondását követelik. Az Olasz KP lapja, a L’Unita tegnapi száma dokumentumot tett közzé, amely tarthatatlannak minősíti a külügyminiszter helyzetét. Tekintettel arra, hogy sem a kormány, sem Andreotti nem vonták le a megfelelő következtetéseket a képviselőházi szavazás eredményeiből (a kormánykoalíció pártjainak számos képviselője is Andreotti ellen szavazott). Számos kompromittáló adat, valamint Michel Sindona bankár kijelentése is alátámasztja, hogy Andreotti, amikor még a miniszter- elnöki tisztséget töltötte be, segített a bankár visszaéléseinek eltitkolásában. Ez pedig nem egyeztethető össze az Olasz Köztársaság miniszterétől elvárható magatartással. Új kormány (ČSTK) - HERNÁN SILES ZUAZO, bolíviai elnök szerdán kinevezte a Népi Demokratikus Egység koalíció új kormányát. Helyet foglalnak benne e kormánykoalíciót alkotó politikai pártok tisztviselői, beleértve Bolívia Kommunista Pártját. Ilié Verdets hazautazott Szívélyes fogadtatás Prágában (Folytatás az 1. oldalról) Jaromír Obzina, Svätopluk Potáč és Rudolf Rohlíček szövetségi miniszterelnök-helyettesek, Bohuslav Chňoupek külügyminiszter, Bohumil Úrban külkereskedelmi miniszter, Vratislav Vajnar szövetségi belügyminiszter, Karéi Rusov vezérezredes, a nemzet- védelmi miniszter elsó helyettese, a csehszlovák néphadsereg tábornoki karának tagjai, valamint más politikai és közéleti személyiségek. Ott volt továbbá Jiŕí Veselý és Chim Nguon, a két ország nagykövete. Prágai pionírok virágcsokrokat adtak át a vendégeknek, majd elhangzott a két ország himnusza. A repülőtéren felsorakozott katonai díszegység parancsnoka jelentést tett Chan Synek, aki azután Ľubomír štrougal társaságában ellépett a díszegység előtt. A délutáni órákban a prágai Hrzán-palotában megkezdődtek a Ľubomír štrougal vezette csehszlovák és a Chan Sy vezette kambodzsai párt- és kormányküldöttség megbeszélései. A felek tájékoztatták egymást a két ország helyzetéről és azokról a fő feladatokról, amelyeket a társadalmi haladás érdekében valósítanak meg. A kambodzsai vendég tiszteletére díszvacsorát rendeztek, amelyen Ľubomír Štrougal és Chan Sy beszédet mondott. Az állami sorsjáték nyerőszámai Az SZKP KB felhívásai ÚJ SZÚ 2 1984. X. 12.