Új Szó, 1984. október (37. évfolyam, 232-258. szám)
1984-10-11 / 241. szám, csütörtök
Műterme: a természet MÁRIA MEDVECKÁ HETVENÉVES Jegyzetek a tévésorozatról Medvedzie, az egykori kis árvái település, ma már Tvrdošinhoz tartozik. A folyóhoz közeli régi kúriában született Mária Medvecká nemzeti művész, akinek realista szemléletű életműve szervesen kapcsolódik a század első fele haladó szlovák festómúvészeté- nek Gustáv Mallý, Martin Benka és Miloš Bazovský által képviselt irányvonalához. Bár Mária Medvecká tehetsége korán megmutatkozott, mégis némi vargabetűvel jutott el a képző- művészethez. Kassai (Košice) gimnáziumi tanulmányai után Bratislavában a Pedagógiai Akadémián szerzett tanítói oklevelet. Visz- szatért szűkebb hazájába, Árvába, ahol nyolcévi pedagógiai munka után döntötte el véglegesen, hogy a múvészhivatást választja. Közel harmincéves, amikor beiratkozik a Bratislavai Műszaki Főiskola rajz- és festészet szakára, ahol Max Schurmann, a francia impresszinizmus lelkes szószólója volt az első mestere. De nagyobb hatással volt fejlődésére az ugyancsak ott oktató Gustáv Mallý, a modern szlovák festészet egyik úttörője. Ezután a Bécsi Képzőművészeti Akadémián főleg a figurális festészetben gyarapította ismereteit. A felszabadulás után megelégelve a nagyvárosok zaját, betonrengetegét, végleg visszatér az árvái szülői házba, ahol férjével, Ctibor Belan festőművésszel évtizedes harcot vív az omladozó falakkal, hogy megteremtse a munkához szükséges feltételeket, a műtermet. De Mária Medvecká igazi műterme: a végtelen természet. A festőkellékeket rejtő táskájával fáradhatatlanul járja az árvái dombokat, mert éltető eleme az árvái táj és az emberekkel való kapcsolat. Nem a látványosságot, a külsőséget keresi. A változó világ, a változó természet, a változó Tulajdonképpen örülnöm kellene. Sőt, mi több: elragadtatással, lelkesen és elismerően szólni a bratislavai Szlovák Nemzeti Színház múlt heti bemutatójáról, a Botocskáról. örülnöm kellene, hiszen most az egyszer minden összejött: jó a koreográfia, szép a zene, nagyszerűek a táncosok, s nincs hiba a színpadképben sem. Miroslav Kúra, a jónevú prágai koreográfus, aki Jiŕí Némečekkel és Pavel Smokkal együtt a cseh tánckultúra legreprezentatívabb képviselője, aki előtt a külföldi kritikusok is megemelik kalapjukat, igazi mestermunkát végzett. Kedves, többségükben mindannyiunk által jól ismert népi játékokat, meséket és népszokásokat állított színpadra; olyanokat, amelyek nemcsak szórakoztatnak - tanítanak is. Szerénységre, becsületességre, kitartásra, tisztességre és még sok minden másra. Kúra persze olyan finoman, annyi bájjal és humorral, iróniával adja fel a leckét, hogy a néző mint egy görbe tükör előtt, kezdetben szemérmesen, visszafogottan, később már önfeledten, harsányan kacag - önmagán. A Botocska nemzeti-népi balett; zenéje és mozdulatnyelve a cseh-morva népművészetben gyökerezik, s ez a tény már a rendezés módját is előre meghatározta. Aki tehát „felkészületlenül“ ül be a színházba, s arra számít, hogy színtiszta ba- letott lát majd, arra bizonyára csalódás vár. Mert a Botocska - bár a színlap is háromfelvonásos balettnak hirdeti - inkább a néptánchoz áll közelebb. Mintha csak egy vasárnap délelőtti falusi vásárba csöppenne bele az ember: a színpadon (a darab első percétől az utolsóig) vagy ötven tíz év körüli gyerek és két felnőtt énekel, a táncosok pedig egymás után elevenítik fel a legkisebbek nagy mesekönyvét. Az igazi balett csupán a harmadik felvonásban villan fel, amikor ember, az árvái nép örök harca a földdel - ezek a fő témái. Egyszerű dolgos embereket valóságlátással, erőteljes festői hanggal jellemez. Realizmusa nem téved száraz aprólékosságba, hanem a kifejezés lényegét ragadja meg. Elmélyült szemlélődéssel tanulmányozza az árvái embertípusait, életmódját. Érdekli, hogy mit élt át, mire gondol, minek örül és min szomorkodik. A legszívesebben a falusi embert festi, akinek barázdált arcáról sok minden leolvasható. Legszívesebben abban a környezetben festi alakjait, amely a legtermészetesebb számukra. Meleg, telített színei mélységükben intenzívek - élnek. Művészetében fontos szerepet játszik a fény. Közel áll hozzá a meunieri meglátás: sohasem érzelmes, hanem mélyen együttérző realista művész. Nem idealizál és nem torzít, hanem sokrétű emberségükben mintázza alakjait, maradandó típusokat teremtve. Medvecká 1948 óta rendszeresen részt vesz különböző kiállításokon. Ott is, ahol korábban még nem láttak ilyesmit az emberek: ipari üzemekben, földművesszövetkezetekben. Elmegy az ecsetjével a gyárakba, több képe készült például az istebnéi Kovo- hutyban (Kohászok, Jano Matúš portréja). Korai festményein a művész a szülőföld szocialista átalakulását festette meg (Az árvái duzzasztógát, A kontingensek beszolgáltatása a Felső-Árva vidéken, A régi Árva, A béke gyermekei, Hegesztők stb.). Ezeken az alkotásokon pátoszmentes, egyszerűsített és enyhén stilizált kifejezési eszközeivel monumentális hatást ér el. Vonatkozik ez azokra a képekre is, amelyek a Szlovák Nemzeti Felkelés emlékét idézik fel. Ilyenek például a Partizánanya, a fiatal partizánharcost ábrázoló A legfiatalabb a földkunyhóban vagy a Herceg táncba viszi Hamupipőkét és egy pompás klasszikus pás de deux-ben gyönyörködhet a közönség. A többi: mókás lánc, lánc, eszterlánc és magas fokon interpretált néptánc. Bohuslav Martinű modern hangzásvilágú muzsikája sok fülbemászó dallamból és finom hangszerszólóból áll - a koreográfus, aki egyben a darab rendezője is, élt is a lehetőséggel és remekül megkomponált szólótáncokkal tűzdelte meg a történteket. Koreográfiája tele van szellemes, frappáns, komikus megoldásokkal, ugyanakkor Kűra arra is ügyelt, hogy megőrizze a népi balett egyszerűségét és köznapi hangvételét. S amire ritkán van példa: minden táncos remekel! Vojtek Miklóst azért említem elsőként, mert két szerepben is emlékezetes alakítást nyújt. Doromboló, hízelgő, pajkos Csizmás Kandúrja megnevettet, kártyázó Csontváza pedig megriaszt bennünket. Csodálatos a mélyen emocionális hatást kiváltó A Felkelés előestéjén - a fegyveres apa a fiával, a háttérben a szomorú hangulatot árasztó kopár, ráncos dombok. Magas horizont - az alakok és a háttér harmonikus egységet alkotnak. Mária Medvecká nem dolgozik gyorsan, sokáig magában hordozza, érleli a gondolatot. Ezért táj- és zsánerképein mindig felfedez valami újat, valami addig rejtett szépséget. Gyakori témája a nó, mindenekelőtt a nó szerepe a falusi életben. Nők a mezei munkában, a családban. Nem az idillikus szépséget keresi bennük, hanem a tettrevágyást. Az Asszony a kakassal témájához visszatért az expresszív Az elkódorgott kakas cimű kompozícióval, melynek asz- szonyalakja biztonságérzetet, erőt sugároz. A határozott színkontrasztok fokozzák a hatást. A zsánerképek (Kapáló nó, Málnasze- dó, Faházas utca, Szél a tarlókon, A konyhában) a művész szociális szemléletét tükrözik. Szülőhelyén, Tvrdošínban gyarapodik, gazdagodik Mária Medvecká galériája. Árvái témájú olaj- és pasztellképeiből, rajzaiból 1979-ben rendezett kiállítást a Bratislavai Városi Galéria, 1981- ben gyűjteményes tárlatát láthatták Prágában. Szép visszhangja volt képeinek a csehszlovák képzőművészetet bemutató kiállításokon Moszkvában, Budapesten, Varsóban, Berlinben, Szófiában, Bukarestben, Havannában. Mária Medvecká 1952-ben kapta meg a Klement Gottwald Állami Díjat, 1964-ben pedig Az építésben szerzett érdemekért állami kitüntetést. 1968-ban lett érdemes művész és 1974-ben a köztársasági elnök a nemzeti művész címet adományozta neki a szlovákiai festészet, a szocialista kultúra fejlesztésében szerzett kimagasló érdemeiért. . . DELMÁR GÁBOR stílusérzék, nagyszerű szerepformálás! Két arcot, két egymástól homlokegyenest eltérő jellemet mutat fel Libor Vaculík is. A Cipész szerepében végre azt is bebizonyíthatja, hogy nemcsak az önmarcangoló drámai hősök képét tudja magára ölteni, ha kell: tud ő jókedvű, agyafúrt kisöreg is lenni. Fehér ruhás Hercegében (Éva Šenkyŕíková törékeny, precízen megformált Hamupipőkéje mellett) viszont már a lírát, a költőiséget hozza magával. Tehát, amint mondtam: örülnöm kellene, hogy jó előadást láttam. Hogy mégis fanyalgok, annak egyetlen oka van: a Botocska inkább egy néptáncegyüttes repertoárjára illik, semmint egy baletttársulatéra, amely a tavalyi évadot is egy hasonló jellegű darabbal zárta. És akkor talán azon sem morfondíroznék, hogy vajon este héttől fél tízig miért éppen mesékkel tömték a fejemet. Vagy engem már megint gyereknek néznek? SZABÓ G. LÁSZLÓ A Felkelési történet című tévésorozat a szlovák televízió és filmgyártás közös erőfeszítésének eredményeként született meg a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulójának a tiszteletére. A sorozat, melyet újabb kori történelmünk legjelentősebb eseménye hívott életre, az eddigi legnagyobb ilyen jellegű dramatikus vállalkozás nálunk. Az 1942-től 1945-ig terjedő időszakot átfogó nyolc rész tulajdonképpen nyolc egész estés játékfilm. Az ilyen művek alkotóinak nincs könnyű feladatuk. A történet nem egyenes vonalú, hanem gyakran ellentmondások között alakul és sokkal bonyolultabb annál, mint amit egy dramatikus műben - művészeti alkotásban - a teljesség igényével ki lehet fejezni. A forgatókönyv megírásához mindenekelőtt anyaggyűjtésre, majd válogatásra, a dokumentumok osztályozására volt szükség, ki kellett választani a legfontosabbakat, melyek a történelmi események meghatározó mozzanatairól, erőiről szólnak. Ez az anyag azonban önmagában - bármennyire is drámai - legfeljebb egy dokumentum- film-sorozathoz lett volna elegendő alap Ezért a forgatókönyv szerzői, a művészi követelményeknek megfelelően, fiktív alakokkal is „benépesítették“ a sorozatot és úgyszintén beleépítettek elképzelt epizódokat, amelyek azonban igazodtak az úgynevezett szlovák állam társadalmának szociális és politikai struktúrájához. Viliam Plevza és Jozef Bob marxista történetírásunk legújabb kutatási eredményeinek alapján úgy szélesítették ki a történelmi anyagot, hogy ábrázolni tudják az időszak legfőbb eseményeit és személyiségeit, ugyanakkor művészeti alkotás szülessék. Amint Andrej Lettrich rendező mondotta, a legjárhatóbb út a művészi rekonstrukció módszerének alkalmazása volt. így vált elérhetővé, hogy a sorozat történelmi szempontból híven és igaz módon, művészeti szempontból pedig szug- gesztíven valljon arról a korról. Látni ezt például az egyes részek tartalmazta időszakaszok tartamából. Nem egyformák - az 1942-43-as eseményekről egy rész szól, az elsó, ugyanakkor 1944 augusztusáról és szeptemberéről, tehát mindössze két hónapról kettő is, az ötödik és a hatodik. Filmművészetünk és televíziós drámamúvészetünk eddig egy- egy személy vagy csoport körül szerveződő történetek megelevení- tésével adott képet a Felkelésről. Ezek nem ábrázolhatták olyan mélyen és sokoldalúan az akkori Szlovákiában uralkodó viszonyokat és mellőzték a történelmi tények legtöbbjét. Középpontjukban az egyén állt (például Dabač kapitány) vagy a család (Svrčináék a Farkasodúkban), aztán a lelkületűk, valamint az erőszak, a fasizmus, a háború eileni harc. A sorozat teret adott az alkotók számára, hogy történelmileg hitelesen és komplexebben ábrázolják az egyének és csoportok küzdelmét a nemzeti felszabadító mozgalomban. A szerzők kiemelték a Szlovák Nemzeti Felkelés forradalmi lényegét és internacionalista jellegét, Szlovákia Kommunista Pártja V. illegális vezetőségének a szerepét, és a fasizmus ellen, az új Csehszlovákiáért vivott harc döntő szakaszait. Minden dramatikus mű szereplői emberek; ebben az esetben fiktív és valóságos személyek elevenednek meg. Társításuk egy művön belül mindenkor számos buktatóval jár, melyek közül egyi- ket-másikat a Felkelési történet sem kerülte ef. Például nem jutott elég tér a fiktív alakok plasztikus megjelenítésére, lélektani elmélyítésére, így inkább atmoszférate- remtők voltak, mint egyéni sorsok hordozói, illusztrálták.a történetet, de alakulásába nem volt beleszólásuk. Ernest Štric szerint: „a történelmi eseményeknek ebben az epikus ábrázolásában valószínűleg azért is mindenekelőtt az autentikus személyek voltak a belső feszültségek hordozói, világos céllal, mert a szándék az volt: megmutatni, hogy a nemzeti felszabadító harcban hogy született a kollektív tudat, hogyan alakult a forradalmi lelkesedés, milyen eszmények domináltak nemzeteink története eme legdicsóbb fejezetének születésénél“. E tekintetben a szociális és politikai mozgások széles freskóját tárja elénk a Felkelési történet, a legújabb történelemkutatási eredmények szemszögéből értékelve azokat. A sorozat elkészítéséből a szlovák film munkatársai vállalták a legnagyobb részt, Andrej Lettrich rendező vezetésével. Noha a második világháborúval foglalkozó filmek készítése során gazdag tapasztalatokat szerzett a szlovák filmművészet, e sorozathoz hasonló igényes és terjedelmes alkotás nálunk még nem született. A rendezőnek nemcsak az akkori évek atmoszféráját, tárgyi világát (haditechnika, épületek, kosztümök) kellett rekonstruálnia, hanem, a pozitív szereplők révén, népünk forradalmi elszántságát is, és a gondolkodásmódját, habár, az előbbieket tekintve, felfedezhetők munkájában apróbb hibák (megkérdőjelezhető például több polgári személy kosztümözése, a nem odaillő poharak, bútordarabok és más rekvizitumok alkalmazása), észrevehetően figyelmet fordított arra, hogy korhűek legyenek a katonai egyenruhák, a hadi- technika, a szobabelsők, harci jelenetek stb. Külön feladatot jelentett a színészek kiválasztása, főként azokban az esetekben, ahol valóban létező személyeket kellett megformálni. Figyelembe kellett venni egyrészt a külső hasonlatosságot, másrészt olyan színészi alkatra volt szükség, amely azonosulni tud a szereppel, hűen tudja „hozni“ a megformálandó személyt. A színészi játéknak tárgyszerűnek kell lennie e műfajban. Néhány alakítás, főként a fiatalab- baké, nem volt mentes napjaink színészi manirjaitól. Az esetek többségében azonban, elsősorban az autentikus személyek megformálására gondolva, helyes volt Letrich választása. Mint tapasztalt rendező kihasználta a forgatókönyv kínálta lehetőségeket, és nagyon dinamikusan szerkesztette a sorozatot. A széles témakör és a történelmi anyag mennyisége szinte kikényszeritette a sok, de rövid egységekből épülő forma alkalmazását. A dinamikus váltások ellenére, mindegyik epizód viszonylag egységes egészként hatott egy-egy részen belül. Ennek köszönhetően minden rész a modern filmnyelv ritmusával szólt a nézőhöz. ,,A Szlovák Nemzeti Felkelés legnagyobb vívmányának tartjuk, hogy új köztársaságunk van, amely az egyenrangú csehek és szlovákok állama, a dolgozó nép állama, olyan köztársaság, amelyben a dolgozó nép kezében van az ország sorsa; és a nemzetek megbonthatatlan szövetségben állnak a hatalmas Szovjetunióval“ - mondotta 1949-ben Klement Gottwald. A Felkelési történet alkotói a Szlovák Nemzeti Felkelést mint jelenünk alapozóját próbálták meg ábrázolni. MIROSLAV BARANOVIČ Libor Vaculík a Cipész szerepében (Jozef Vavro felvétele) Mese, mese, meskete BALETTBEMUTATÓ BRATISLAVÁBAN ÚJ SZÓ 6 1964. X. 11. Felkelési történet
