Új Szó, 1984. október (37. évfolyam, 232-258. szám)

1984-10-11 / 241. szám, csütörtök

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA CSÜTÖRTÖK 1984. október 11. XXXVII. évfolyam 241. szám Ara 50 fillér Fórum és műhely Gazdaságfejlesztésünk nagy feladatai csak úgy teljesíthető­ek, ha tisztában vagyunk jelen­tőségükkel és azzal, hogy meg­valósításuktól függ társadal­munk jövője és mindannyiunk jobb boldogulása. Ezért oly fon­tos legnagyobb tömegszerveze­tünknek, a szakszervezeteknek politikai-nevelő tevékenysége, amelynek célja minden dolgo­zónkat meggyőzni a termelé­kenység növelésének, a munka hatékonysága és minősége ja­vításának értelméről, általában a munka iránti valóban szocia­lista viszony elmélyítésének szükségéről. Ennek a tevékenységnek szá­mos a formája. A leglényege­sebbek közé tartozik a propa­ganda és az agitáció, továbbá a szocialista munka iskolái, amelyek keretében jelenleg mintegy egymillió hétszázötven­ezer szakszervezeti tag ismer­kedik meg a gazdasági és a po­litikai kulcsfeladatokkal és telje­sítésük módjával. S nem utolsó sorban nagy szerep hárul a szakszervezeti taggyűlésekre, kiváltképp a termelési értekez­letekre. Ezeken a nyilvános fórumo­kon a dolgozók közvetlenül ki­cserélhetik tapasztalataikat, né­zeteiket. Nemcsak a szakszer­vezet munkásságával, hanem általában munkánk tökéletesíté­sének időszerű tennivalóival összefüggésben is. Mégpedig tárgyszerűen, a problémák, a nehézségek ismeretében, élve a bírálat és az önbírálat fejlő­dést előmozdító lehetőségével. A tervteljesítés tényei is bizo­nyítják, hogy ahol ez a fórum valóban a kollektív nevelés látó­kört tágító iskolájává, a terme­lésfejlesztést szorgalmazó ja­vaslatok, észrevételek, a termé­keny vita műhelyévé válik, ott nem maradnak el az eredmé­nyek sem. A másik oldalon azonban még sok helyütt csak amolyan kötelességszerűen „letudják“ a szakszervezeti taggyűléseket és a termelési ér­tekezleteket. Nem szórványo­san tapasztalt formalizmusuk nemcsak eredménytelenséggel jár, hanem vonzás helyett in­kább taszítja a dolgozókat és semmiképp sem járul hozzá az alkotó munka légkörének kiala­kításához. A tömegesen jelentkező passzivitásért és az ismétlődő szócséplésért a felelősség nem hárítható csak és elsősorban a szakszervezeti tagságra. A fö okot máshol kell keresnünk. Fő­ként abban, hogy egyes szak- szervezeti szervezetek nem tű­zik az ilyen tanácskozások napi­rendjére a munkahely égetően időszerű, alapvető kérdéseit. Az ezzel ellentétes magatartás ugyanis több gonddal, problé­mával, ésetenként konfliktusok vállalásával is jár. Cselekvés­készséget sorvasztó körülmény az is, hogy az egyes szakszer­vezeti tisztségviselők, de vezető gazdasági dolgozók is érzéket­lenül kezelik a dolgozók észre­vételeit, bíráló szavát. Még rosz- szabb, ha az ilyen tanácskozá­sok résztvevői azt tapasztalják, hogy a tisztségviselő szava és cselekvése távolról sincs össz­hangban. Mindezen változtatnunk kell, hogy a szakszervezeti aktivitás felpezsdüljön, és az eddiginél jobb eredményekhez vezessen a szakszervezetnek a demokra­tizmus alapjaira épülő nevelő tevékenysége. GÁLY IVÁN Érdemdús munka elismerése A Győzelmes Február Érdemrenddel tüntették ki Mária Medveckát • Ľudovít Pezlár átnyújtotta a jubilánsnak Gustáv Husák üdvözlő levelét (ČSTK) - Mária Medvecká nemzeti művésznek jubileuma alkalmából a nemzeti képzőművészeti kultúra fejlesztése terén kifejtett érdemdús, szerteágazó tevékenységéért és kiváló alkotásaiért a köztársasági elnök a Győzelmes Február Érdemrendet adományozta. Áttekintették a két párt és ország kapcsolatainak időszerű kérdéseit GUSTAV HUSAK FOGADTA ILIÉ VERDETSET (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap Prágában Miloš Ja- kešnek, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának jelenlé­tében fogadta Ilié Verdetset, a Román Kommunista Párt KB Politikai Végrehajtó Bizottsága ál­landó Bizottságának tagját, a KB titkárát, aki a CSKP KB meghívá­sára látogatáson tartózkodik ha­zánkban. Kiállítás Tbilisziben (ČSTK) - A csehszlovák gazda­sági és műszaki napok keretében tegnap a grúz fővárosban, Tbiliszi­ben megnyitották a CSSZSZK gazdasága és technikája című kiállítást. Az ünnepélyes megnyi­tón részt vett a csehszlovák kor­mányküldöttség, amely Peter Co- lotkának, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a szövetségi kormány alelnökének, az SZSZK kormánya elnökének vezetésével hivatalos baráti látogatáson tartózkodik Grúziában. Szovjet részről jelen voltak Eduard Sevardnadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Grúz KP KB első titkára és más személyiségek. Az október 19-ig megtekinthető kiállítás a szovjet közönségnek nemcsak a csehszlovák gazdaság és technika fejlesztésében elért legújabb eredményeket mutatja be, hanem ugyanakkor szemlélteti a csehszlovák-szovjet gazdasági és tudományos-műszaki együtt­működés további elmélyítésének lehetőségeit is. Chile Letartóztattak hét ellenzéki vezetőt (ČSTK) - A chilei hatóságok kedden letartóztattak 7 ellenzéki vezetőt. Valamennyiüket azzal vá­dolják hogy részt vettek a szep­tember 4-én és 5-én megtartott országos tiltakozó nap szervezé­sében. Letartóztatásukra hétfőn Augusto Pinochet tábornok adott utasítást. A letartóztatási parancs nyolc személyre vonatkozott: Jósé Ruiz di Giorgio, a Dolgozók Országos Parancsnoksága szakszervezeti központ egyik vezetője egyelőre szabadlábon van. A szívélyes, elvtársi légkörű ta­lálkozón tájékoztatták egymást a két testvérpártnak a szocialista társadalom építése terén kifejtett tevékenységéről, valamint a CSKP XVI. és a Román KP XII. kongresszusán elfogadott határo­zatok megvalósítása terén köve­tett eljárásról. Áttekintették a két párt és ország kapcsolatainak idő­szerű kérdéseit is. Kifejezték azt az eltökéltségüket, hogy szilárdít­ják a csehszlovák-román barátsá­got, és továbbfejlesztik a politikai, a gazdasági és a tudományos­műszaki együttműködést, amely Csehszlovákia és Románia népé­nek érdekeit és a szocialista or­szágok egységét szolgálja az im­perializmus agresszív politikája el­len, a háborús veszély elhárításá­ért és a tartós világbékéért vívott harcban. A fogadáson Cornel Panzaru, a Román Szocialista Köztársaság csehszlovákiai nagykövete is részt vett. A magas állami kitüntetést teg­nap Bratislavában Ľudovít Pez- lárnak, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának, Rudolf Juríknak, az SZLKP KB osztály- vezetőjének és Július Hanusnak, a szlovák miniszterelnök első he­lyettesének jelenlétében Pavel Koyš, a szlovák kulturális minisz­ter első helyettese adta át a jubi­lánsnak. Ezenkívül Ľudovít Pezlár elv­társ átnyújtotta Gustáv Husák- nak, a CSKP KB főtitkárának, köz­társaságunk elnökének üdvözlő levelét. Ebben Husák elvtárs nagyra értékeli Mária Medvecká párttagként kifejtett társadalmi te­vékenységét és sokrétű festészeti munkásságát, A jubilánst Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök is levél­ben köszöntötte. Mária Medvecká nemzeti mű­vésznek jubileuma és a magas kitüntetés odaítélése alkalmából Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnök­ségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, szlovák miniszterelnök és Viliam Šalgo­vič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke is jókívánságait fejezte ki. Asszad Moszkvába látogat (ČSTK) - Hafez Asszad az Arab Szocialista Megújhodás Pártja szíriai regionális vezetőségének főtitkára, szíriai államfő október derekán baráti munkalátogatást tesz a Szovjetunióban. A szíriai államférfi az SZKP Központi Bi­zottságának, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének és a szovjet kor­mánynak a meghívására látogat Moszkvába. Ma hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezik a Kambodzsai Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége A delegációt Chan Sy vezeti (ČSTK) - Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsá­gának és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának meghívására ma hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezik a Kambodzsai Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége. A delegációt Chan Sy, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt KB Politikai Bizottságának tagja, a Kambodzsai Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke vezeti. Chan Sy, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt KB Politikai Bi­zottságának tagja, a Kambodzsai Népköztársaság Minisztertaná­csának elnöke 1934. május 7-én a Komponghnang tartományban fekvő Thnal faluban született. Ti­zenöt éves korában bekapcsoló­dott a francia gyarmatosítók elleni fegyveres nemzeti felszabadító harcba. 1950-ben Pursat tarto­mányban az 545-ös sz, katonai egység egyik csoportjának pa­rancsnoka volt, három évvel ké­sőbb Komponghnang tartomány­ban egy központi katonai egység­ben tevékenykedett. 1954-ben po­litikai és közgazdasági tanfolya­mokat végzett Vietnamban. A Kambodzsai Népi Forradalmi Párt tagja 1960-ban lett. vei később belépett a Kambodzsai 1970-tól részt vett az észak- Nemzeti Egységfont fegyveres amerikai intervenció és Lón Nol erőibe, amelyek 1979 elején meg­reakciós, népellenes rendszere el- döntötték Pol Pót népirtó rend­leni fegyveres harcban. 1973-ban szerét. Pol Poték börtönbe zárták, öt év- (Folytatás a 2. oldalon) Washington a nicaraguai választások meghiúsítására törekszik Daniel Ortega sajtóértekezlete Atlantában (ČSTK) - A Reagan-kormányzat minden eszközzel igyekszik meghiúsítani a Nicaraguában november 4-re kiírt általános válasz­tásokat és ürügyet keres a nyílt katonai intervencióra az ország ellen. Ezt hangsúlyozta Daniel Ortega, a nicaraguai kormányzótanács koordinátora Atlanta USA-beli városban tartott sajtóértekezletén. retében aztán nehéz hinni a Fehér Ház hivatalos képviselői által han­goztatott szavaknak, hogy az Egyesült Államoknak nem áll szándékában megtámadni Nica­raguát. Ortega emlékeztetett arra, hogy Washingtonban ugyanezt ál­lították egy nappal a Grenada elle­ni invázió előtt is. A nicaraguai vezető arra figyel­meztetett, hogy az Egyesült Álla­mok erős csapatkontingenseket vont össze Hondurasban, katonai egységeket csoportosít át Costa Ricába és további katonai objektu­mokat épít a Nicaraguával szom­szédos két országban. Ezek isme­Willy Brandt, a Szocialista In­ternacionálé és a nyugatnémet Szociáldemokrata Párt elnöke fel­szólította a Reagan-kormányza- tot, hogy ne akadályozza tovább a közép-amerikai válság békés rendezését. Caracasi sajtóérte­kezletén kijelentette, hogy Közép- Amerika népeinek joguk van saját sorsukról külső beavatkozás nél­kül dönteni. Újból aláhúzta, hogy a Szocia­lista Internacionálé támogatja a Contadora-csoport (Mexikó, Ve­nezuela, Panama és Kolumbia) erőfeszítéseit a közép-amerikai problémák politikai megoldása ér­dekében. Csehszlovák - argentin gazdasági tárgyalások (ČSTK) - Bohumil Urban kül­kereskedelmi miniszter tegnap Prágában fogadta Nestor Stan- canellit, a hazánkban tartózkodó argentin gazdasági küldöttség ve­zetőjét. Áttekintették a két ország gazdasági együttműködésének fejlődését. Prágában tegnap megkezdő­dött a csehszlovák-argentin gaz­dasági vegyesbizottság ülése. Az argentin küldöttséget Nestor Stan- canelli, a csehszlovákot Jaroslav Jakubec külkereskedelmi minisz­terhelyettes vezeti. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Gustáv Husák elvtárs Miloš Jakeš jelenlétében Ilié Verdetsszel beszél­get. (Képtávírón érkezett-ČSTK)

Next

/
Oldalképek
Tartalom