Új Szó, 1984. október (37. évfolyam, 232-258. szám)

1984-10-04 / 235. szám, csütörtök

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA CSÜTÖRTÖK 1984. október 4. XXXVII. évfolyam 235. szám Ára 50 fillér VÉGET ÉRT A CSKP KB 11. ÜLÉSE Nagy figyelmet kell fordítani a határozatok végrehajtására A vitában tizenhatan szólaltak fel • Gustáv Husák elvtárs mondott zárszót • Zdenék Horení elvtársat a CSKP KB Titkárságának tagjává választották Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága 11. ülésének határozata (ČSTK) - A prágai vár Spanyol-termében tegnap vitával folytató­dott Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának 11. ülése. További felszólalások hangzottak el a CSKP KB Elnökségé­nek a mezőgazdaság és a közélelmezést biztosító más ágazatok jelenlegi feladatairól és hosszú távú fejlesztéséről szóló jelentésé­vel kapcsolatban. A délelőtti tanácskozást Vasil Biľak elvtárs, a CSKP KB Elnöksé­gének tagja vezette. Michal Špak elvtárs ismertette azokat a tapasztalatokat, amelye­ket a mezőgazdasági feladatok teljesítése terén végzett pártmun­kában a prešovi járásban szerez­tek. Hangsúlyozta, hogy a CSKP XVI. kongresszusa óta eltelt idő­szak a legsikeresebbek közé tar­tozik a járás történetében. A hete­dik ötéves tervidőszak elmúlt há­rom évében a bruttó mezőgazda­sági termelés tervét több mint 100 százalékra teljesítették. A növény- termelés terjedelme tavaly 1980- hoz képest 30 százalékkal növe­kedett. Miloš Jakeš elvtárs a KGST- tagországok júniusban tartott moszkvai gazdasági tanácskozá­sának eredményeiről és azokról a feladatokról szólt, amelyek e ta­nácskozásból a csehszlovák gaz­daságra hárulnak. Hangsúlyozta, hogy az ülés határozatai a KGST- tagországok gazdasági kapcsola­tai továbbfejlesztésének és elmé­lyítésének, valamint a nemzetközi békés együttműködésnek jelentős tényezői. A közös eljárás prog­ramja megköveteli a tagországok gazdaságpolitikájának szorosabb egyeztetését és a gazdasági prob­lémák kollektív megoldását. Tájé­koztatott azokról az intézkedések­ről, amelyeket a CSKP KB Elnök­sége és a szövetségi kormány az ülés határozatainak végrehajtása érdekében fogadott el. Ezzel kap­csolatban kiemelte a Szovjetunió­val való termelési és tudományos­műszaki együttműködés, valamint a szakosítás fokozásának jelentő­ségét. Beszédének végén hang­súlyozta, hogy a szocialista gaz­dasági integráció nélkül nem lehet meggyorsítani a csehszlovák nép­gazdaság intenzifikálásának fo­lyamatát. Marie Bobková elvtársnó arról tájékoztatott, hogy az észak-mor­vaországi kerületben adottak a fel­tételek a mezőgazdaság és az élelmiszeripar idei és az egész ötéves tervidőszakra szóló felada­tainak teljesítéséhez. Hangsúlyoz­ta, hogy a kerületben az irányító- és a szervezőmunka oszthatatlan részének tekintik a tudományos­műszaki fejlesztést, amely lehető­vé teszi a gyorsabb intenzifikálást és a gyártási folyamatok hatéko­nyabbá tételét. Ezért a pártszer- vek és -szervezetek erre a kér­désre állandóan nagy figyelmet fordítanak. Josef Drábek elvtárs értékelte, hogyan teljesítik az észak-cseh- országi kerület mezőgazdasági és élelmiszeripari üzemei a CSKP XVI. kongresszusának határoza­tait. Szólt a rosszabb éghajlati és talajviszonyok közepette gazdál­kodó állami . gazdaságok tevé­kenységének néhány problémájá­ról. A tudományos kutatási alap­nak segítséget kell nyújtania ah­hoz, hogy a rendelkezésre álló termőföldön minél hatékonyabban és jobban termeljenek. A bratislavai élelmiszeripari vál­lalatoknál végzett politikai szerve­ző pártmunkáról Margita Klime- šová elvtársnő beszélt. A párt­szervek és -szervezetek elsősor­ban a gazdasági terv folyamatos és átfogó teljesítésére helyeznek súlyt. A Figaro vállalatnál a hete­dik ötéves tervidőszak minden évében mind a nyolc alapvető tervmutatót túlszárnyalták. A vál­lalat 28 terméke első osztályú, s az idén a tervezett 11 helyett 16 innovált terméket hoznak a piacra. A tanácskozás további részét Josef Korčák elvtárs, a CSKP KB Elnökségének tagja vezette. Miroslav Toman elvtárs hang­súlyozta, hogy a pártnak és a szo­cialista államnak a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlődéséről való sokoldalú gondoskodása és a dolgozók áldozatkész erőfeszí­tései az ágazat pozitív fejlődésé­nek fő tényezői. A mezőgazdasági termelés továbbfejlesztése során hatékonyan kell támaszkodni a legújabb tudományos-műszaki ismeretekre és gyors gyakorlati alkalmazásukra, valamint az irá­nyító- és a szervezőmunka haté­konyságának növelésére. A Szövetkezeti Földművesek Szövetsége tevékenységének eredményeit Pavel Jonáš elvtárs ismertette. Kiemelte, hogy ez a szervezet befolyást gyakorol a földművesszövetkezeti tagok munkakezdeményezésére, akik Zdenék Horení a CSKP KB Titkárságának tagja Zdenék Horení elvtárs 1930. február 9-én Frýdštejnben (Jablo­nec nad Nisou-i járás) született. Egy bádogosnak, a CSKP alapító tagjának családjából származik. A kereskedelmi akadémia elvég­zése után a chrastavai Totex vál­lalatnál kezdett dolgozni. Már diák­éveitől kezdve a Rudé právo leve­lezője volt. 1950-től a Liberecký kraj folyóirat szerkesztője, 1953- tól a Vítézná krídla katonai folyóirat szerkesztője volt, 1954-ben pedig a Rudé právo szerkesztője lett; a laptól 1957-ben tanulni küldték ki Moszkvába, az SZKP KB Párt- főiskolájára. 1962 és 1968 között (Folytatás a 2. oldalon) egyre nagyobb mértékben kap­csolódnak be a szocialista ver­seny különböző formáiba. Az efsz- ekben 14 ezer szocialista mun­kabrigád tevékenykedik, amelyek az összes tagok 29 százalékát tömörítik. Példákkal szemléltette, hogyan javulnak szüntelenül a szövetkezeti parasztság munka- és életfeltételei. Pavol Majerčiak a mezőgazda­ság tudományos kutatási alapjá­nak időszerű feladatait körvona­lazta. Meghatározónak nevezte a tudományos ismeretek hatékony felhasználását és a következetes ésszerűsítést a nemesítő- és a faj- tatenyésztó munkában, valamint a biotechnológiák kifejlesztését az állattenyésztés legprogresszívabb eljárásaiként. Karéi Mraček elvtárs ismertette a nyugat-csehországi kerület me­zőgazdasági dolgozóinak hozzá­járulását az élelmiszer-önellátás növeléséhez. Tényekkel támasz­totta alá a növénytermelés és az állattenyésztés növekedését a ke­rületben. A termelés növekedése és a mezőgazdasági termékek jobb hasznosítása a vállalatok számára nagyobb nyereségeket eredményezett, amelyek lehetővé teszik a beruházások kiterjeszté­sét, főként a szükséges tárolási kapacitások felépítését. Zdenék Smélý elvtárs a tudo­mányos és a műszaki eredmé­nyeknek a mezőgazdasági-ipari komplexumban történő felhaszná­lásával foglalkozott. Szólt azokról a programokról, amelyeket más reszortokkal együttműködve a Tu- dományos-Múszaki Fejlesztési és Beruházási Állami Bizottság a kö­vetkező évekre dolgoz ki. Ki­emelte, az e téren más országok­ban szerzett ismereteknek, külö­nösen a Szovjetunió és más szo­cialista államok tapasztalatainak (Folytatás a 2. oldalon) Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága 1984. október 2-án és 3-án tar­tott ülésén megvitatta és jóvá­hagyta a CSKP KB Elnökségé­nek a mezőgazdaság és a köz­élelmezést biztosító más ágaza­tok jelenlegi feladatairól és hosszú távú fejlesztéséről szóló beszámolóját, amelyet Franti­šek Pitra elvtárs, a CSKP KB titkára terjesztett elő. ★ * * A nép erőfeszítéseinek és ál­dozatkészségének, a párt és az állam szüntelen gondoskodásá­nak, a munkásosztály és a szö­vetkezeti parasztság szövetsé­ge megszilárdulásának köszön­hetően a szocialista mezőgaz­daság az elmúlt 35 esztendőben jelentős sikereket é*1 el. Az eredmények meggyőzően bizo­(ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap a prágai várban Mi­loš Jakešnek, a CSKP KB Elnök­sége tagjának, a KB titkárának jelenlétében fogadta Vladimír Me- duna érdemes művészt, a Cseh­szlovákiai Építőművészek Szövet­ségének elnökét 75. születésnap­ja alkalmából, és átnyújtotta neki a Köztársasági Érdemrendet. A magas állami kitüntetést Vladi­mír Medunának a csehszlovákiai építészet és városrendezés jelen­tős gazdagításáért adomá­nyozták. A baráti és szívélyes légkörű találkozón Husák elvtárs nagyra értékelte a jubiláns gyümölcsöző alkotói és társadalmi tevékenysé­gét, amellyel jelentősen hozzájá­rult a csehszlovákiai műépítészet és városrendezés fejlődéséhez. Méltatta aktív részvételét az anti­fasiszta ellenállásban, szerteága­zó szak- és pedagógiai tevékeny­ségét, sokéves politikai és közéleti elkötelezettségét s főként tevé­kenységét a Csehországi és a Csehszlovákiai Építőművészek Szövetségében, amelyek közül az utóbbinak sok éve elnöke. A baráti találkozó végén Husák elvtárs jó egészséget és megelégedettséget kívánt Vladimír Medunának. A fogadáson jelen volt még Zbynék Soják, a CSKP KB osz­tályvezetője és František Šalda, a köztársasági elnök irodájának vezetője. A csehszlovák-szovjet együttműködésről (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap fogadta Miroslav Zavadilt, hazánk újonnan kineve­zett szovjetunióbeli nagykövetét, és megvitatta vele a csehszlovák -szovjet együttműködés néhány kérdését. Ünnepi gyűlés a demokratikus német állam megalakulásának 35. évfordulója alkalmából Csehszlovákia és az NDK barátsága a szocialista közösség egységét szilárdítja JELEN VOLT VASIL BIĽAK ELVTÁRS IS az NDK csehszlovákiai nagyköve­te is. A két ország himnuszának el­hangzása után Svätopluk Potáč mondott beszédet. Ezután Helmut Ziebart nagy­követ üdvözölte a találkozó részt­vevőit. Beszédében megállapítot­(ČSTK) - Ünnepi gyűlést tartottak a prágai dolgozók és fiatalok tegnap a Valdštejn-palotában a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának 35. évfordulója alkalmából. Az összejövetelen részt vett a CSKP KB, a Csehszlovák Nem­zeti Front KB és a szövejgpgí kormány küldöttsége Vasil Bil’ak- nak, a CSKP KB Elnöksége tagjá­nak, a KB titkárának vezetésével. A delegáció további tagjai voltak: Josef Havlín, a CSKP KB titkára, Jaroslav Hajn, a CSKP KERB elnöke, Ján Marko, a Szövetségi Gyűlés első alelnöke, Svätopluk Potáč szövetségi miniszterelnök­helyettes, az Állami Tervbizottság elnöke, Karéi Rusov vezérezre­des, a nemzetvédelmi miniszter első helyettese, Jindŕich Ŕeho- ŕek, a külügyminiszter első helyet­tese, Tomáš Trávníček, a Cseh­szlovák Nemzeti Front KB alelnö­ke, Ľubomír Procházka, a CSKP KB osztályvezetője, Jaroslav Je- nerál, a SZISZ KB elnöke, Bo­huslav Kučera, a Csehszlovák Szocialista Párt elnöke és Zbynék Žalman, a Csehszlovák Néppárt elnöke. Jelen volt Helmut Ziebart, ict; nugy a Német Demokratikus Köztársaság létrejötte és sikeres fejlődése a szocializmus és a béke javára megváltozott erőviszonyok megnyilvánulása volt. 1945. május 9-e nélkül nem lett volna 1949. október 7-e - mondotta. A mun­kásság és a parasztság antifasisz­ta német állama hatalmas nem­zetközi és nemzeti osztályharcok és fejlődési folyamatok következ­tében keletkezett. Svätopluk Potáč elvtárs beszéde Bevezetőben Svätopluk Potáč kiemelte, hogy a Német Demokra­tikus Köztársaság megalakulását a szovjet hadseregnek a második világháborúban a fasiszta Német­ország fölött aratott dicső győzel­me tette lehetővé - amelyért a hős szovjet nép mérhetetlen áldozato­kat hozott - azt követően, hogy a nyugati hatalmak politikája kö­vetkeztében külön állam, a Német Szövetségi Köztársaság alakult. A szovjet övezetben kezdettől fog­va következetesen megvalósítot­ták a potsdami egyezmény hatá­rozatait, és alapvető változtatáso­kat hajtottak végre a politikai, az államigazgatási és a gazdasági rendszerben. A Német Demokratikus Köztár­saság megalakulása gyökeres for­dulatot jelentett a német nép törté­netében, és mérföldkő volt Európa háború utáni fejlődésében. Az első (Folytatás a 2. oldalon) VILÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! nyitják a kommunista párt poli­tikájának és a szocialista nagy­üzemi mezőgazdasági termelés létrehozását célzó azon irány­vonalnak a helyességét, amely a lenini szövetkezeti terv alkotó érvényesítésén alapul. A szoci­alizmus alapjában megváltoz­tatta a falu életét, szilárd bizton­ságot és a jövőbe helyezett bi­zalmat ad a mezőgazdasági dolgozóknak. A szocialista me­zőgazdaság jelentősen hozzájá­rult a társadalom szociális és gazdasági fejlődéséhez. A mezőgazdaság állandó fej­lődésének alapja a jelenlegi idő­szakban a párt mezőgazdasági politikájának céltudatos megva­lósítása, amely politikát a XIV. pártkongresszus dolgozta ki, s a CSKP XV. és XVI. kongresz- (Folytatás a 2. oldalon) Gustáv Husák fogadta Vladimír Meduna érdemes művészt Az építészet és a városrendezés fejlesztéséért

Next

/
Oldalképek
Tartalom