Új Szó, 1984. október (37. évfolyam, 232-258. szám)
1984-10-29 / 256. szám, hétfő
A tudományos-műszaki haladás úttörője ÚJ SZÓ 1984. X. 29. Éjszakákba nyúló estéken ismertem meg. Készségesen válaszolt kérdéseimre, fáradhatatlanul kereste a gazdálkodásra vonatkozó adatokat. Sokszor együtt irtunk közös cikkeket a köbölkúti (Gbel- ce) Efsz termelési és pénzügyi eredményeiről. Fellélegzett, amikor az utolsó betűt is leütötte az írógéppel, és aláírtuk a cikket. Mint üzemgazdász nagyon pontos volt és csak alapos munka után engedte ki kezéből az írást. Hangyaszorgalmára, irányító és szervező képességére, széles körű közgazdasági ismereteire az érsekújvári (Nové Zámky) járási párt- és gazdasági szervek is felfigyeltek és a Szögyéni (Svodín) Efsz tagságának javasolták, hogy fogadják be soraikba, válasszák meg a közös gazdaság élére irányítónak. Kovács György mérnök, - aki egy évtizede tölti be az elnöki tisztséget - eleinte kissé erején felülinek tartotta a megbízatást, de amikor közelebbről megismerkedett az emberekkel, úgy gondolta, számíthat a többség támogatására és a fontosabb termelési szakaszokra is kiszemelte a legmegfelelőbb embereket. Ilyen körülmények között került az akkoriban még a sereghajtók közé tartozó Szögyéni Efsz élére. Hadat üzenve a maradiságnak, harcolva a visszahúzó erők ellen, fokozatosan meghatározta a helyi viszonyoknak legmegfelelőbb termelési-fejlesztési programot. Belefoglalta a legkorszerűbb termelési és tárolási módszereket. Minden szakaszon utat nyitott a tudománynak. Mindent megtett azért, hogy a lehető legnagyobb mértékben érvényesülhessenek a tudomány és technika vívmányai a gyakorlatban. Célul tűzte, hogy minden szakaszon magas szintre emeli a termelést, együttműködve neves kutatóintézetekkel és külföldi vállalatokkal is. Az állattenyésztésben például a magyarországi KA-HYB hibridsertéseket foglalta be a termelési programba. Terve sikerült, mert a sertéshústermelésben nagyon jó eredményeket értek el. Gazdaságossá vált a hús előállítása és jelentősen sikerült csökkenteni az abrakfogyasztást. A gyümölcsösben korszerű gépekkel igyekezett fokozni a munkatermelékenységet. Ahol csak lehetett, gépekkel és gépi berendezésekkel helyettesítette a munkaerőt. A meggyet például már évek óta gépekkel rázzák le. A betakarításkor negyvenszeresére nőtt a munka termelékenysége. Az első kísérletek után a kajszibarackot is ilyen rázógépekkel takarítják be. A szőlészetben a piaci elvárásoknak megfelelően egyre nagyobb területen termelnek csemegeszőlőt, amelyből hektáronként 18-20 tonnát szüretelnek. A szemes kukorica termelésében az érsekújvári járásban mindig elsők közé tartoztak. Az utóbbi években több mint hét tonnát takarítottak be hektáronként. Nemcsak magas hozamot értek el, hanem a minél kisebb veszteséggel történő tárolásra is nagy .gondot fordítottak. A harminc százalékos nedvességtartalmú szemes kukoricát fekete fóliával bélelt és fedett silógödrökben 4-5 hónapig jó minőségben tárolják. Ezzel a módszerrel megtakarítják a szárításhoz szükséges üzemanyagot. A szemes kukorica tápértéke teljes mértékben megmarad. A kukoricatermesztésben még nagyobb eredményeket akarnak elérni. Eredményes volt a Nádudvari Kukorica és Iparinövény Termesztési Egyesülés (KITE) termelési módszerének bevezetése, amely főleg a talaj nedvességtartalmának mechanikus módon való megőrzésére irányul. A többszöri sarabolás eredményeként megközelítőleg egy tonnával nagyobb hektárhozamot érnek el, mint a hagyományos módszerekkel. A körzetben ezt a bevált termelési módszert mintegy 5 ezer hektáron alkalmazzák. Szövetkezetükben évente 20-25 hibriddel kísérleteznek és a legalkalmassabbakat választják ki termelésre. Az új módszerek alkalmazására kedvezőek a feltételeik, mert sokoldalúan és magasan képzett szakemberek dolgoznak a legfontosabb szakaszokon. A szövetkezetben 12 mérnök és 60 középiskolai végzettségű szakember dolgozik. Megalakították a Csehszlovák Tudományos Műszaki Társaság üzemi csoportját is, amely a komplex racionalizációs brigáddal együtt megoldja a legfontosabb termelési problémákat. Ilyen felkészültséggel merték vállalni a babtermesztés korszerű technológiai rendszerének irányítását. Szlovákiában a rendszerhez tartozó gazdaságokban 1100 hektáron termelik ezt az igen keresett hüvelyest. Szépen és praktikusan berendezett irodájában a polcokon ott láthatók a mindennapi munkához szükséges szakkönyvek és folyóiratok. Semmit sem bíz a véletlenre. Nem sajnálja az időt könyvek és folyóiratok lapozgatására, az egyes témakörök tanulmányozására. Az ilyen alapos felkészültség, az ismeretek állandó bővítése fokozza kezdeményező képességét. A vezető gárdát és a tagságot állandóan jobb munkára ösztönzi. Ez megmutatkozik a nem mindennapi termelési eredményekben. Az őszi búza átlagos hektárhozama 6,3, a tavaszi árpáé 6,7 tonna volt. Minden feltételük megvan arra, hogy annyi cukorrépát termeljenek, amelyből hektáronként 5,8 tonna cukor készíthető. Minden erejével támogatja a többtermelésre irányuló szocialista munkaversenyt. A Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulója és az efsz-ek X. kongresszusa tiszteletére 2400 tonna gabonát termelnek terven felül. Szövetkezetük küldöttjeként ezzel a szép vállalással utazik a kongresz- szusra. Irányító és szervező munkájával ilyen magas szintre emelte a termelést a fáradhatatlan mérnök. Olyan közös gazdaság élén áll, amely nemrég felvette a Cseh- szlovák-Szíriai Barátság Efsz nevet, s ahol a tíz évvel ezelőtti 72 millió koronáról 125 millió koronára emelkedett az évi mezőgazda- sági bruttó termelés értéke. Jó munkájáért indokoltan kapott számos elismerő oklevelet és érdemérmet. Az efsz-ek érsekújvári járási konferenciáján Az építésben szerzett érdemekért kitüntetést vette át. Megfogadta, hogy a bizalomra rászolgál és szövetkezetét még sikeresebben vezeti a megkezdett úton. BALLA JÓZSEF ŐSZI HATÁRBAN Az ideiglenes pártcsoportok hatékony segítsége A hűvös éjszaka után valamivel enyhébb a délelőtt, de a szél pár fokkal csökkenti a napsugarak melegítő hatását. így a határban dolgozóknak a szvetterben és bélelt kabátban sincs melegük, bár igyekeznek, ahogy erejükből telik.- Október közepe már ilyen, jobbat nem nagyon várhatunk. Sajnos, az idén több hidegben lesz részünk, mint általában- mondta Szabó Flórián, a Peredi (Tešedikovo) Egységes Földművesszövetkezet főagronómusa.- Minimum háromhetes késésben vagyunk, de nem azért, mert lassan dolgoztunk, hanem, mert késik a vegetáció. A 220 hektár cukorrépának mintegy negyedét ástuk ki, az 520 hektár szemes kukoricának a betakarítását pedig épp hogy megkezdtük. A búzának ugyan kétharmada már a földben van, de a folytatás ennél is lassúbb lesz, mivel várni kell a répa és a kukoricaterületek felszabadulására. Amit tehetünk, az annyi, hogy minden munkára alkalmas órát maximálisan kihasználunk. Szavait a határban tapasztaltak teljes mértékben igazolták. A falut elhagyva talán kilométernyi utat sem tettünk meg a Hosszútagi dűlőig, mégis szinte teljes kereszt- metszetében láttuk az őszi mezei munkákat. Jobb kéz felől vetették a búzát, kukoricával és cukorrépával rakott teherkocsikkal találkoztunk, elhaladtunk a répakarajt és kukoricaszár keverékét silózók mellett, s további pár száz méteres mezei út után kikötöttünk a cukorrépánál.- Ideálisak a feltételek, jó és szép munkát végeznek a gépek. Különösen ez a hatsoros karajozó dolgozik hibátlanul - mutatta a koronájuktól megfosztott répasorokat Majba Sándor főgépesitő, majd továbbmenve, a répakiszán- tók munkáját is ellenőrizte.- A veszteség minimális. Minden kiszántó mellé két gyalogmunkást is beosztottunk. Amit elhagy a gép, azt nyomában azonnal felszedik. A főgépesitő az egyik ideiglenes pártcsoport vezetője, igy ilyen jellegű tapasztalatait is elmondta.- Az őszi betakarításban tíz karbantartó, illetve gépjavító tartozik közvetlenül hozzám. Küzülük öten kommunisták, s velem együtt közös ideiglenes pártcsoportba tartoznak, összeszokott, megértő a kollektíva, már aratás idején is együtt voltunk. A tevékenységünket tehát ott folytatjuk, ahol az aratás végén abbahagytuk. Ez igy jó, mivel a korábbi tapasztalatokat is hasznosítjuk.- Például.?- Úgy szervezzük és irányítjuk munkánkat, hogy a betakarításban a lehető legkevesebb legyen a fennakadás. Az elvégzett és a soron lévő feladatokat naponta számba vesszük. Nagy előny, hogy a sok gond, probléma közepette nem kell még azzal is foglalkoznom, hogy az esetleges rendkívüli feladatok elvégzésére kit győzzek meg. Aki úgy érzi, hogy a kollektívában ó a soros, vagy alkalmas a felmerült probléma megoldására, maga jelentkezik a munkára. A napokban eltörött az egyik háromsoros kiszántó hajtótengelye. Új alkatrész nem volt, igy el kellett készíteni. Az egyik esztergályos maga jelentkezett, hogy elkészíti. Ilyen és hasonló egyéni kezdeményezésekre, a többlet- munka vállalására mozgósít az ideiglenes pártcsoport. A rövid, öt- tiz perces megbeszéléseken az emberek nyíltan felvetik a problémákat, figyelmeztetik egymást a hibákra, hiányosságokra, és a döntésekről, teendőkről a pár- tonkívüli kollégáikat is értesítik. Vankó Sándor gépkocsivezető a betakarító és szállítóeszközökön dolgozó kommunistákat tömörítő ideiglenes pártcsoport tagja. Szinte megismételte a főgépesitő szavait, amikor a munkáról érdeklődtem. Habár, mi tagadás, nem volt valami beszédes kedvében. A betakarítás dandárjában a műhelyben rostokolni nem kellemes dolog.- Baj van a fékkel - mutatott a gépkocsira, előbújva alóla.- Nagy a hiba?- Még nem tudjuk pontosan. Már kicseréltük az egyik gumitömlőt, de még mindig nem százszázalékos. S tudja, a fékkel nem lehet játszani.- Ma elkészülnek a javítással?- A műszak végére mindenképp. Vagyis helyesebben, majd addig tart a műszak, ameddig nem lesz üzemképes a kocsi.- És ha előbb elkészül?- Akkor irány a határ. Folytatjuk a hordást.- Az ideiglenes pártcsoport mikor tanácskozik?- Szükség szerint, ha valamit meg kell oldani. De nem is kell ahhoz mindig tanácskozni. Az egyik egyszerűen figyelmezteti a másikat, ha szükségét látja.- S ilyenkor nincs harag?- Már hogy lenne! Ilyen dologidőben a legnagyobb igyekezet és figyelem mellett is előfordulhat, hogy valakinek csöpög az olaja, vagy nem jól zárnak a kocsi oldalai és szóródik a szem. Szállítás közben a szembejövő vagy az ember nyomában haladó ezt könnyebben észreveszi, és akkor tenne rosz- szul, ha nem szólna. Csongár Vince raktáros, a pártalapszervezet alelnöke. E napokban az ő háztáján is nagy a forgalom.- Viszik a vetőmagot, hordják a kombájnoktól a kukoricát, amit én átveszek, lemérek. Ez a feladatom, de azért azt is megfigyelem, hogy mennyire van megrakva az autó. A gépkocsivezetők teljesítmény után kapják a fizetést, és nagy fegyelem kell ahhoz, hogy annyit rakjon valaki, amennyivel a maximumot keresheti, de mindig csak annyit, hogy ne szóródjon a szem. A pártcsoport, a közvetlen eszmecserék ebben sokat segítenek. A határban, műhelyben és raktárakban látottak és hallottak önmaguk helyett beszélnek, így Magyar Jánosnak, a pártalapszervezet elnökének összegező szavai, ahogy mondani szokás, már valóban csak a pontot tették fel az i-re.-A nagyobb munkák idején, aratás, őszi betakarítás alatt már negyedik éve rendszeresen megszervezzük az ideiglenes pártcsoportokat. Jelenleg négy csoport dolgozik. Jelentőségük, elsősorban abban van, hogy a kommunisták bevonásával gyors és a helyzetnek megfelelő határozatokat tudunk hozni, amelyek segítenek áthidalni a felmerülő problémákat. Épp tegnap tárgyaltuk meg a gépek elosztásában és kihasználásában észlelt hibákat. Konkrét és névre szólóak voltak az észrevételek, de ugyanakkor az érintettek is rámutattak néhány szervezési hiányosságra. Tehát együtt, közösen kerestük s találtuk meg a problémák megoldásának módját. Mégpedig azonnal, késedelem nélkül. Ezért kellenek és fontosak az ideiglenes pártcsoportok. EGRI FERENC A košíŕei Ipari Automatizácíós Üzem termelésének 46 százalékát fényképmásolók alkotják, amelyeket az üzem a KGST minden tagországába exportál. Legnagyobb megrendelője a Szovjetunió, ahova eddig már több mint 75 ezer darabot szállított. A képen Alena Somolová és Alena Zulegerová az 1501-es típusú másoló szerelésén dolgoznak. (Petr Josek felvétele - ČTK) Történelmi események krónikája (1944. október 29 - november 4.) • október 29. - a 2. ukrán front csapatai megkezdték a budapesti hadműveletet. A 4. és 2. ukrán front csapatai Csap térségében egyesültek- Prašivá térségében átszervezték a szlovákiai partizánmozgalom vezérkarát és megalakult a csehszlovákiai partizánmozgalom fővezérkara. Parancsnoka ismét Aszmolov ezredes lett • október 31. - befejeződött a kárpát-duklai hadművelet és a 38. hadsereg csapatai ideiglenes védelembe vonultak- a 2. ukrán front csapatai felszabadították Kecskemétet- a szövetséges csapatok felszabadították Belgium egész területét • november 1. - a brit és görög csapatok elfoglalták Szalonikit- az amerikai légierő támadást intézett Tokio ellen a Saipan szigeten levő támaszpontról • november 2. - Szegeden megalakult a Magyar Nemzeti Felkelés Feszabadító Bizottsága- a 2. ukrán front csapatai megközelítették Budapest peremkerületeit- a 2. belorusz front csapatai átlépték a Narev folyót és hídfőt építettek ki Rozantól nyugatra • november 3. - Pohronský Bukovecben fogságba ejtették Viest és Golian tábornokokat, akik nem voltak hajlandók a partizánokkal a hegyekbe vonulni. A fasiszták később Berlinben kivégezték őket.- a Magas Tátra partizán- csoport Podbanské térségében megtámadott egy német gépkocsioszlopot, jelentős kárt okozva a fasisztáknak • november 4. - a 2. ukrán front csapatai felszabadították Szolnokot és Ceglédet-tm-