Új Szó, 1984. október (37. évfolyam, 232-258. szám)

1984-10-23 / 251. szám, kedd

Ókori csodákról - olvasmányosan

VOJTECH ZAMAROVSKÝ HATVANÖT ÉVES

Vojtech Zamarovský, a széles látókörű művészettörténész és kiváló író, akinek minden egyes műve bestseller, most töltötte be hatvanötödik évét. Tudom, a „bestseller“ szó nem a legszerencsésebb minősítése Zamarovský tu- dománynépszerűsitő munkáinak, sikerük azonban kétségtelenül ezzel a szóval fejezhető ki a legtalálóbban. Müveit a magyar olvasó- közönség is jól ismeri, s bizonyára sokan vanhak, akikben éppen Zamarovský ébresztette fel az ókor alaposabb megismerésének igényét. S itt - bár a személyes vallomás talán kilóg a születésnapi méltatás keretéből - be kell vallanom, hogy magam is ezek közé a ,, sokak“ közé tartozom, hiszen az 1966-ban iskolai ajándékként kapott Trója felfedezése volt az a könyv, amely felkeltette a görög-római ókor iránti érdeklődésemet s elindított azon az úton, amely végül is az ókor mélyebbre ható tanulmányozásához, az egyetem klasszika-filológia tanszékére vezetett. A Trója felfedezése, ez az „archeológiái detek- tívregény“ Trója pusztulásának és feltámasztásának izgalmas története; Zamarovský azt meséli el benne, hogyan pusztult, majd veszett el az ókori város és hogyan talált rá mintegy két évezred múltán Heinrich Schliemann, aki mint hétéves kisfiú elhatározta, hogy kiássa Priamosz városának falait, s később csakugyan megvain«'totta gyermekkori álmát: a történelem mélységeiből felhozta s az álmélkodó világ elé rakta a trójai és a mükénéi királyok kincseit.

A világ hét csodája című történelmi „útirajzot“, majd a legrégibb Mezopotámia világába tett „kiruccanást“ (Kezdetben volt Su- mér...) két nagy összegző mű követi Zamarovský pályáján. Olyan művekről van szó, amelyek megbízható kalauzaink lehetnek az „antiká“-nak is nevezett görög-római ókorban, a modern Európa népeinek csodálatos gyermek- és ifjúkorában: az egyik a Róma történelmet ír (Madách 1969), a másik A görög csoda (Madách 1980). Zamarovský nem eszményíti, de kedvezőtlen megvilágításba sem állítja a görögrómai történelmet: a pártatlan és elfogulatlan megfigyelő szemével követi az eseményeket, véleményét mindig tényekkel és dokumentumokkal támasztja alá. Persze, ez nem jelenti azt, hogy teljesen szenvtelenül, mintegy személytelenül barangol Európa ifjúságában. Hiszen - mint A görög csoda bevezetőjében írja - ,,Minden európai (vagy európai származású) ember - bárhol él is - magában hordoz egy darab Görögországot. Ha földjére lép a lábunk, mintha őshazánkban járnánk." S járhat-e az ember meghatottság nélkül, személytelenül a saját őshazájában? Főként ha az első pillanattól kezdve otthon

Megszépült a Fábry-ház

Aki most látogat el Stószra, hogy Fábry Zoltán emlékének adózzon, a szokásosnál valószínűleg több időt tölt el a legjelentősebb csehszlovákiai magyar író szülőháza előtt, a Bódva patak partján. A Fábry-porta ugyanis, melyben a békeépitő megszületett, és csaknem teljes életét élte, eredeti szépségében pompázik nyár óta. Egy korabeli, színes fénykép alapján festette ki a peré- nyi (Perín) szövetkezet néhány alkalmazottja, a sötétbordó, a fehér, a nefelejcskék és a drapp felhasználásával. A munkálatokat a CSEMADOK Kassa-vidéki (Košice-vi- diek) járási bizottságának titkára, Kolár Péter irányította, aki annak idején, még az író életében, többször is lefényképezte a házat, s megismerte Fábry 'hagyománytisztelő életszemléletét.

Jó állapotban van a jellegzetes fakapu is; most is elzárja a külvilágtól az udvart, melynek csendjét gyakran használta olvasásra a ház tizennégy éve elhunyt gazdája. A buja növényzetet megritkították

ugyan, de csupán azért, hogy a fiatalok által állított emlékfa, az egyik nyári művelődési tábor ajándéka, kiemelkedhessen a környezetből.

örvendetes, hogy jó állapotban vannak a könyvek, s az itt elhelyezett kéziratok. Schreiber 'stvánné gondnok jár át a szomszédból fűteni, tisztítgatja az ablakokat, egyszóval úgy vigyáz a hagyatékra, mint a szeme fényére.

Az ősz már ott settenkedik Stó- szon is. Sárgul a község fölötti szép hegyoldal, a Bódva patak mentén álló fákról le-leperdül egy- egy levél. Ez az évszak állt írónkhoz a legközelebb, színpompájáb

an gyakran gyönyörködött ablakából.

Megnyugtató, hogy csaknem másfél évtizeddel halála után sokan emlékeznek rá, s házát példás gondoskodással teszik hozzáférhetővé mindazok számára, akik az élő Fábryt már nem láthatták kihajolni az ablakon, de gondolatait, világképét a klasszikusoknak kijáró megbecsüléssel tanulmányozzák BATTA GYÖRGY

érzi ott magát: mert ismeri az ország városait, építészeti emlékeit, szobrászainak és költőinek, filozófusainak, hőseinek, régi-régi isteneinek műveit... Mindazt, ami az európai kultúra és civilizáció alapját jelenti.

Zamarovský persze nem csupán az európai népek gyermekkorát és ifjúságát idézi elénk műveiben. A magyar nyelven 1981-ben megjelent műve, A felséges piramisok Egyiptomba, a Nílus menti köcsodákhoz vezet el bennünket: ,,Az ókor a világ hét csodája közé sorolta s a hét között az elsó helyen tartotta számon a piramisokat. Abból, amit a hat további csodáról tudunk, arra következtethetünk, joggal: a piramisok mindmáig világcsodák. Magasabb tévétornyokat és nagyobb sport- csarnokokat építünk ugyan, mint amekkora a legnagyobb és legmagasabb piramis, tömörségével és hatalmas tömegével azonban egyetlen újkori épület sem vetekedik. A Nagy piramis anyagából felépíthetnénk egy hatalmas kőgátat, amely egy méter széles és két és fél méter magas lenne, s végighúzódna Egyiptom egész földközi-tengeri partvidékén, Es- Salumtól Gazáig. A kőanyag elszállításához az egyiptomi vasu- taknak négyszer annyi vagonra volna szükségük, mint amennyivel manapság rendelkeznek. Ha a hat legnagyobb piramis anyagát kockákra vágva útépítéshez használnánk. egy hat méter széles, tizenkétezer kilométer hosszú utat kövezhetnénk ki vele, ez pedig valamivel nagyobb, mint a Washington és Moszkva közötti távolság. A piramisok életkora ugyanilyen szédítő.“ íme, egy részlet Zamarovský Egyiptomba invitáló bevezetőjéből, amely egyúttal azt is példázza, mennyire szemléltetően „tálalja“ a szerző az egyébként száraz adatokat, a méretek, tömegek puszta felsorolásával is menynyire meg tudja mozgatni olvasói képzeletét. A tudományos pontosság nála mindig szépirodalmi elevenséggel, a szakmai megalapozottság személyes élménnyel, közvetlenséggel párosul. Nem csodálkozhatunk hát azon, hogy legtöbbünk ókorképét éppen Zamarovský művei határozzák meg - amelyek egyébként több irodalmi dijat kaptak, s külfödön is számos fordításban megjelentek. Magyarul minden fontosabb munkája olvasható. Legutób éppen az 1984-es olimpiai játékok alkalmából jelent meg a Madách Kiadó gondozásában az Élő olimpia, amely az emberiség olimpiai játékainak színterére és idejébe vezeti el az olvasót: az ókori Olümpiába s abba a korba, amikor a játékok idejére még a háborúkat is felfüggesztették VARGA ERZSÉBET

EMLÉKEZETES HANGVERSENY

Lipcsei muzsikusok Bratislavában

A 18. században alakult világhírű lipcsei Gewandhauserorchester vendégszereplését nagy érdeklődés kísérte a Vigadó hangversenytermében. A zenekarral annak idején olyan zeneszerzők muzsikáltak együtt, mint Mozart, Weber, Brahms, Mendelssohn és nem kisebb karmesterek vezényelték, mint Bruno Walter, Abendroth vagy Furtwängler. Kurt Masur, a mostani dirigens, az NDK világhírű muzsikusainak egyike, a lipcsei Zeneművészeti Főiskola tanára, valamint a Művészeti Akadémia tagja. A világ zenei közvéleménye a 18.-19. századi szimfonikus irodalom alapos ismerőjeként tartja őt számon. A zenekar műsorán elsőként Men- delssohn-Bartholdy 4., Opus 90- es Olasz szimfóniája szerepelt. Az összjáték, a kultivált hangzás és a bravúros technika olyan csemegévé változtatták ezt a tolmácsolást, amilyenben csak ritkán van része fővárosunk hangversenylátogató közönségének. Masur nem is vezényelte a zenekart, inkább csak sugallatokba sűrítette utasításait, melyek természetes örömként fogantak meg az egyes hangszercsoportokban. A sokszor „muszáj“ hangulatú hangversenyek hazai látogatója számára meglepően hatott az ilyen őszinte, örömteli zenélés. Mendelssohn lírikus, önfeledten játékos dallamvilágát az egyszerűségben rejlő szépség önkellető pátosza nélkül ismerhettük meg mintegy elsuhanva az idő fölött, amely a jellegzetesen olaszos motívumok köny- nyed váltogatásával döbbenti rá a hallgatót a művészet embert szolgáló funkciójára.

A fiatalon, idén júliusban elhunyt kiváló NDK-beli zeneszerző, Siegfried Köhler Hegedűversenye kellemes meglepetést szerzett mindazoknak, akik szeretnek előítéletek nélkül belefeledkezni a muzsika mondanivalójába, hangulati és gondolati világába. A hangszerével - egy, az 1500-as évek végéből származó Maggini- hegedűvel - kitűnően bánni tudó Gustav Schmahl vérbeli muzsikálásával mindazoknak nyújtott tanúbizonyságot a mű vitathatatlan értékeiről, akik óvatosan közelednek a kortárs zenéhez, mintegy rámutatva: nem a kifejező eszköz, s a mód, hanem a mondanivaló a fontos. A vastaps ismétlésre késztette a művészt, s ennél mi sem bizonyítja jobban: a 20. század második felének zenéje nem kezelendő immár gyermekcipőben járó, megtűrt, kiskorú rokonként.

Janáček zenekari rapszódiája a Taras Búiba 1915-ben íródott, s a Cseh Filharmónia Václav Ta- lich vezényletével 1924-ben mutatta be. Most, a szerző születésének 130. évfordulója alkalmából újította fel a Gewandhaus a cseh zene évének tiszteletére.

Gogol művével az 1900-as évek elején találkozott a zeneszerző. Az eredeti orosz szöveget saját megjegyzéseivel egészítette ki, hogy később ezeket háborús élményeivel összevetve megszülethessen egy drámai zenemű. A lipcsei zenekar megrázó dráma- isággal, a három tétel összeforrt koncepciójának figyelembe vételével tolmácsolta Janáček e talán leggyakrabban játszott művét.

RÁCZ TIBOR- UJ FILMEKAz ember, aki lezárta a várost

(szovjet)

Első tekintetre krimi ez a film. Kigyullad, néhány nappal az ünnepélyes megnyitás után, a tengerparti városka korszerű szállodája. Az illetékesek gyújtogatásra gyanítva, keresik a tettest. A főszereplők tehát nyomozók és gyanúsítottak. A halálos áldozatokat is követelő katasztrófa okainak kiaz sem tartja vissza, hogy jegyese, a szálloda fiatal igazgatónője is felelős a történtekért.

Alekszandr Gordon alkotása egy munkamódszert állít a vádlottak padjára, vagy talán inkább azt a munkaerkölcsöt, amely épp erkölcsi értékekben szűkölködik. Azt a munkamódszert bírálja, amely

vizsgálásával Alekszejt, a fiatal nyomozót bízzák meg. Munkájában volt felesége lesz a segítőtársa, s bár a város vezetősége mielőbb szeretne pontot tenni az ügy után, Alekszej nem hagyja magát befolyásolni a helyi érdekeket rossz módszerekkel védelmezőktől. Nem hisz a „magányos tettes“ túl egyszerű képletében. S noha az ügy már-már bűnügyre valló mellékszálait nem könnyű megfejteni, ó mégis kitartóan kutat tovább. Okot keres, okról okra tapogatózva. Gondatlanság, hanyagság, lélektani hajsza nyomait fedi fel. Az igazság kiderítésétől s a felelősség tisztázásától még

E. T.

egy-egy cél érdekében szemet huny megannyi mulasztás vagy hanyagság fölött;

A történetet szerelmijDonyodal- mak is színezik; valójában a film mégsem krimi, hiszen azoknak a szovjet alkotásoknak a sorába illeszkedik, amelyek az utóbbi években a valóságos társadalmi kérdések mélyrétegeinek feltárására vállalkoztak. E film a bűnügy érdekességei mellett kiváló színészi alakításokat kínál, olyan ismert egyéniségeket felvonultatva, mint Rogyion Nahapetov, Natalja Andrejcsenko, Galina Jacki- na, Vitalij Szolomin.

(amerikai)

Külföldön csúcsdöntögető siker volt az E. T. című amerikai film, s most hogy eljutott hozzánk, a jegypénztáraknál kígyózó sorok arra vallanak, ez az apró termetű, viszolyogtató külsejű csillagközi lény nálunk is. népszerű lett. Mivel magyarázható, hogy e rút földönkívülit a vetítés alatt a néző megkedveli, rokonszenves emberi vonásokat fedez fel benne, s egyre jobban vonzódik hozzá? Sikerének titka, hogy Steven Spielberg rendező a technika korában feltámasztotta az ember szeretetigé- nyét s alkotását az érzelmességre építette.

Mert miről is szól filmje? Különös látogató érkezik éjszaka egy amerikai kisváros kertes házai közé; egy torz külsejű, bús, gülüsze- mű, gumi nyakú, kurta lábú állat- szerű lény, akit társaival egy csillaghajó hozott a Földre. Amikor a többiek a földi emberek fenyegetésétől megriadva elhagyták bolygónkat, őt ittfelejtették. Az elbolyongott, ijedt „űrlakóra“ a kertben talál rá Elliot, az amerikai kisfiú. Testvéreivel felkarolja őt, szövetségese, titkos barátja lesz. Annyira megszereti az okos, kis űrlényt, akit E. T.-nek (angolul a földönkívüli rövidítése) nevez el, hogy tes- tük-lelkük azonosan rezonál. A kisfiú bújtatja-rejtegeti ót a felnőttek, a tudós nagyok elől, mert ő nem kísérleti alanyt, hanem élőlényt lát benne. S ezért fontosabb számára, hogy kis barátja - ha fájdalmas elválás árán is -, megszabaduljon földi rabságából, s visszajuthasson a maga közegébe.

Az E. T. nem tartozik a kiemelkedő filmek sorába. Igazi, mai mese, ügyesen elegyíti a modern élet valós közegét a nagy mítoszokéval. Mese voltában is roppant hatásos. Minden részlete a rendező technikai ügyességéről, szakmai tudásáról, filmismeretéről tanúskodik. És Spielberg a kaland, a játék, a mese igézetében, a technikai bravúrok ötvözetében az összetartozás reményéről, a barátságról, a szeretetről is beszél. Steven Spielberg ért a gyer- meklélekhez. A tilm sikerét nem űrtrükkök tűzijátékával érte el, hanem szeretetfilozófiájával. E. T.-t a szeretet élteti itt a Földünkön: elpusztul, amint orvosok, tudósok veszik „kezelésbe“. És ismét feltámad (me'séről lévén szó, ilyen csoda természetes), amint újra a gyermekek szeretete veszi körül. Akárhogy is: e tiszta szándékú mese a szeretet mindenek fölötti győzelmét hirdeti, mégha rendezője olykor a giccs pereméig merészkedik is. -ymE. T. és Elliot (Henry Thomas)

ÚJ S2 Ú

1984. X. 23.

Jelenet a szovjet filmből