Új Szó, 1984. október (37. évfolyam, 232-258. szám)
1984-10-20 / 249. szám, szombat
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Szakszervezeti tanácskozások Politikai rendszerünkben jelentős szerepe van a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalomnak. A munkásosztály és a többi dolgozó legjelentősebb társadalmi szervezetének ma több mint 7 millió tagja van. Általa a legszélesebb tömegek aktívan bekapcsolódnak az állami és közügyek irányításába és igazgatásába. A CSKP XVI. kongresszusa is nagyra értékelte a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom tevékenységét. A párt és a társadalom fejlődését értékelő beszámoló, amelyet Gustáv Husák elvtárs terjesztett elő, megállapította, hogy „a szakszervezetek tevékenyen részt vesznek az állam politikájának kidolgozásában, megvalósításában és ellenőrzésében, a népgazdasági tervek kidolgozásában és teljesítésében, az üzemek és vállalatok tevékenységének irányításában. Jelentősen hozzájárulnak a társadalom gazdasági és kulturális fejlődéséhez, az emberekről való gondoskodáshoz, a dolgozók érdekeinek kielégítéséhez és jogaik védelméhez.“ A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom keretében most folynak a szakszervezeti szakaszok évzáró gyűlései, ezeket az üzemi bizottságok és az alapszervezetek taggyűlései, majd a vállalati, szakágazati és szövetségi konferenciák követik. E fontos tanácskozások a X. és XI. szakszervezeti kongresszus között zajlanak le. Feladatuk, hogy értékeljék a CSKP XVI. kongresszusán jóváhagyott gazdasági és szociális program megvalósítását. A CSKP XVI. kongresszusa óta eltelt időszak és az a szükségszerűség, hogy meg kell oldani gazdasági és társadalmi fejlődé-, sünk minőségi szempontból új feladatait, megköveteli az olyan kérdések megtárgyalását, mint a szakszervezeti tagok elkötelezettségének fokozása, a szakszervezetek tevékenységének tökéletesítése és a X. szakszervezeti kongresszuson kitűzött célok határozottabb megvalósítása. Az évzáró gyűléseknek és konferenciáknak figyelmüket az olyan kérdésekre kell összpontosítaniuk, mint a népgazdaság fejlesztésének meggyorsítása, a teljesítmények és a rentabilitás növelése, a minőség javítása, a hatékonyság fokozása, az intenzív fejlesztés és a tudományos-műszaki haladás érvényesítése. Ugyanakkor meg kell vitatniuk azt is, hogy az elért eredményekből kiindulva hogyan lehet elmélyíteni a dolgozókról való gondoskodást, hogyan elégíthetők ki jobban anyagi, szociális és kulturális szükségleteik, hogyan javíthatók élet- és munkafeltételeik. Meg kell vitatni az ideológiai nevelő munka 'feladatait is, mindenekelőtt a munkakollektívák szerepét, mivel éppen ezekben alakulnak ki a szocialista termelési viszonyok, ezekben formálódik a fiatal munkásosztály. A mostani tanácskozások csak akkor felelnek meg az elvárásoknak, ha elvszerűen, bírálóan fogják értékelni az alapszervezetek irányító, szervező, ellenőrző és ideológiai nevelő munkáját. Nyíltan meg kell mondanunk, hogyan töltik be szerepüket a szakszervezeti szakaszok, hogyan reagálnak a dolgozók észrevételeire és javaslataira, mennyiben emelkedett a taggyűlések színvonala, milyen hatékony munkát fejtett ki a szakszervezetek önkéntes és hivatásos tisztségviselőinek aktívája. Előfordul még ugyanis, hogy a szakszervezeti szakaszok gyűléseit összekapcsolják a termelési értekezletekkel, és így ezek a tanácskozások nem teljesíthetik feladatukat. Vannak szervezetek, amelyek szívesebben rendeznek konferenciákat még akkor is, ha megvannak a feltételik a tagsági gyűlés összehívásához. Ráadásul a konferenciák küldötteit nem választják, hanem kinevezik. Az ilyen eljárás nem minősíthető másnak, mint a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom alapszabályzata durva és tudatos megsértésének, a szakszervezeteken belüli demokrácia megsértésének. Ez az eljárás aláássa a szakszervezeti tagok bizalmát, gyengíti az egész Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom erejét. Gyakran lehetünk tanúi annak, hogy a műhelybizottságok és az üzemi bizottságok lebecsülik a szakaszbizalmiak munkáját, kerülgetik a tagsági gyűléseken elhangzott jogos észrevételek intézését, nem merik napirendre tűzni az égető kérdéseket. Ezek nem új problémák. A Szakszervezetek Központi Tanácsa is figyelmeztetett erre, de a helyzet csak lassan javul. A tanácskozásokon azt is meg kell vitatni, hogyan törődnek a szakszervezetek a kezdeményezés fokozásával, a szocialista versennyel, milyen részt vállalnak a közös szocialista felajánlások kidolgozásában és teljesítésében, a javadalmazásban megnyilvánuló egyenlösdi elleni küzdelemben. A forradalmi szakszervezeti mozgalom tevékenysége politikai munka. Megköveteli, hogy érzékenyen, differenciáltan viszonyuljunk az emberekhez. A politikai vezetők - a szakszervezeti tisztségviselőket is ezeknek tartjuk - nemcsak azért felelnek a társadalomnak, hogy ők hogyan irányítanak, hanem azért is, hogyan dolgoznak azok, akiket ők irányítanak. A szakszervezeti tisztségviselőknek ismerniük kell a dolgozók problémáit, és törekedniük kell ezek megoldására. Az évzáró gyűlések és konferenciák az eredmények mérlegelésén, az 1985. évi munkatervek jóváhagyásán kívül sok új tisztségviselőt is megválasztanak. Olyan embereket kell megválasztani, akik alkotóan tudják majd munkakörüket ellátni, tekintélyük van a dolgozók között és képesek arra, hogy befolyásolják az általuk vezetett emberek gondolkodásmódját és aktivitását. A tagok kezdeményezésének fokozásában már hosszú évek óta fontos szerepet játszanak az aktivitás tervei. Ezek magukba foglalják a szocialista szakszervezetek alapvető funkcióit és feladatait. A mostani évzáró gyűléseken és konferenciákon elfogadott terveknek fel kell ölelniük azokat a fontos feladatokat is, amelyeket a párt- és szakszervezeti szervek egyes ülései határoztak meg. A tervek alapos előkészítése a feltétele annak, hogy a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom a jövőben még nagyobb részt vállaljon a fejlett szocialista társadalom építéséből. (Pravda) Ülést tartott az SZLKP KB ideológiai bizottsága (ČSTK) - Ülést tartott tegnap Bratislavában az SZLKP KB ideológiai bizottsága. A tanácskozást Miroslav Válek, az SZLKP KB Elnökségének tagja, szlovák kulturális miniszter vezette. A bizottság megvitatta az SZLKP KB Elnökségének a hazafias és az internacionalista nevelésről szóló dokumentumtervezetét, valamint a szlovákiai jogi nevelés és propaganda területén a CSKP XVI. és az SZLKP legutóbbi kongresszusát követő időszakban szerzett tapasztalatokról szóló jelentést. A továbbiakban értékelte a Szocialista Ifjúsági Szövetség szlovákiai szervezeteinek eljárását a fiatal művésznemzedék körében végzett munkában a SZISZ , III. kongresszusa utáni időszakban, valamint a Slovkoncertnek a szocialista állam kultúrpolitikai feladatai teljesítése terén kifejtett tevékenységét. Az ülésen a katonai tanács tagjai, valamint a bolgár, a lengyel és a magyar néphadsereg, a Német Demokratikus Köztársaság nemzeti néphadserege, a Román Szocialista Köztársaság hadserege, a Szovjetunió fegyveres erői és a csehszlovák néphadsereg általuk vezetett küldöttségei vettek részt. A katonai tanács áttekintette azon gyakorlati tevékenység egyes kérdéseit, amelyet az egyesített fegyveres erők a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének és honvédelmi miniszteri tanácsának ülésein elfogadott határozatok végrehajtása érdekében fejt ki. A katonai tanács ülése elvtársi és baráti légkörben a teljes kölcsönös megértés és egység jegyében zajlott le. (Folytatás a 2. oldalon) A Považská Bystrica-i Vágmenti Gépgyár dolgozói sikeresen teljesítik a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulója tiszteletére vállalt kötelezettségeiket. A szerszámgépek, a kis motorkerékpárok és a csapágyak kivitelének tervét az év első kilenc hónapjában több mint 110 százalékra teljesítették, miközben lényegesen csökkentették az anyag- és az energiafelhasználást. A képen: Magda Mrošťá- ková a traktorok sebességváltóinak fogaskerekeit munkálja meg. (Vladimír Gabčo felvétele - ČSTK) A kölcsönös megértés és egység jegyében Todor Zsivkov fogadta a Varsói Szerződés katonai tanácsának tagjait (ČSTK) - Ülést tartott október 17-e és 19-e között Szófiában, a Bolgár Népköztársaság fővárosában a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek katonai tanácsa Viktor Kulikov marsallnak, az egyesített fegyveres erők főparancsnokának elnökletével. SZOMBAT 1984. október 20. XXXVII. évfolyam 249. szám Ára 50 fillér A CSKP KB jókívánságai (ČSTK) - Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága levélben fejezte ki jókívánságait Franz Muhrinak, az Osztrák Kommunista Párt elnökének 60. születésnapja és a Barátság Érdemrenddel való kitüntetése alkalmából. Ezt a kitüntetést jubileuma alkalmából a csehszlovákiai kommunisták és hazánk népe tisztelete jeléül Muhri elvtársnak az Osztrák Kommunista Párt első soraiban kifejtett sokéves és fáradhatatlan munkája elismeréséül köztársaságunk elnöke adományozta. A CSKP Központi Bizottsága nagyra értékelte Franz Muhrinak, a kommunistának és internacionalistának áldozatkész tevékenységét, amely egybekapcsolódik az osztrák dolgozóknak a szebb jövőért folytatott igazságos küzdelmével, azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a marxizmus-leninizmus elvei alapján a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységének és összeforrottságá- nak megszilárdítására, a világbéke megőrzésére, az enyhülési politika érvényesítésére, a lázas fegyverkezési hajsza megállítására és a leszerelés elérésére tesz. A levél méltatja Muhri elvtárs hozzájárulását a Osztrák KP és a CSKP testvéri kapcsolatainak fejlesztéséhez, valamint Csehszlovákiához és országunk népéhez fűződő baráti kapcsolatát. A sokéves áldozatkész tevékenységért (ČSTK) - Jozef Hudecnek, a CSKP KB osztályvezető-helyettesének 60. születésnapja alkalmából a CSKP és a szocialista társadalom javára kifejtett sokéves áldozatkész tevékenységéért a köztársasági elnök a Munka Érdemrendet adományozta. A kitüntetést tegnap Josef Haman, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titkára adta át a jubilánsnak. Az átadásnál jelen volt Václav Janouáek, a CSKP KB osztályvezetője. Minden erőt a vetés meggyorsítására Egyre több gép dolgozik két műszakban (Tudósítónktól) - A szép meleg időjárásban meggyorsult a mezőgazdasági munkák üteme. A mezőgazdasági vállalatok vezetői rugalmas szervezéssel és színvonalas irányítással elérték, hogy egyre több nagyteljesítményű gép dolgozik két műszakban. A talajművelési munkák nagy részét az A CSKP küldöttsége befejezte franciaországi látogatását (ČSTK) - A CSKP KB küldöttsége, amely az FKP KB meghívására tartózkodott Párizsban, tegnap befejezte franciaországi látogatását. A delegációt Josef Havlín, a CSKP KB Titkárságának tagja, a KB titkára vezette. Tagjai voltak Michal Štefaňák, a CSKP KB nemzetközi osztályának vezetője és Lubislava Fialová, a v^or\P észak-csehországi kerületi bizottságának titkára. Küldöttségünk tegnap Jacques Denis-szel, az FKP KB tagjával, a párt nemzetközi osztálya vezetőjének első helyettesével folytatott tárgyalásokat. Áttekintették a két párt közötti kapcsolatokat, megállapítva, hogy az együttműködés hozzájárul a jobb kölcsönös megismeréshez. éjszakai órákban végzik. Nappal a gépparkok jármüvei a termést, főleg a szemes kukoricát, cukorrépát és burgonyát szállítják. Jelentős munkaerőt, gépet és gépi berendezést vesz igénybe a szemes kukorica tárolása és szállítása. Ahol kevés a raktár, átmenetileg fólia alatt is tárolják a szemes kukoricát. Minden lehetőség fel- használásával igyekeznek a lehető legkisebbre csökkenteni a betakarítással, szállítással és tárolással járó veszteségeket. Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma növénytermesztési osztályának kimutatása szerint a mezőgazdasági vállalatok a hét közepéig az őszi búza 63,3 százalékát vetették el. Az őszi szántás tervét 58,4 százalékra teljesítették. A cukorrépa 27,7, a burgonya 83,3, a szemes kukorica 21, a silókukorica 94,1 százalékát takarították be. (balla) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!