Új Szó, 1984. szeptember (37. évfolyam, 207-231. szám)

1984-09-15 / 219. szám, szombat

Befejeződött a Pajzs ’84 hadgyakorlat (Folytatás az 1. oldalról) A résztvevők figyelmét repülő­gépmotorok berregése vonta ma­gára. Az MI-24-es típusú katonai helikopterek csoportja után a lég­téren a legutóbbi nemzedékhez tartozó, változtatható szárnyállású harci repülőgépek raja követke­zett, majd tizenkét MIG-21-es és MIG-23-as típusú gép követke­zett. A csehszlovák pilóták után fegyverbarátaik, a szovjet pilóták mutatták be tudásukat. Még el sem ült a repülőgépmo- torok zaja, a díszemelvény előtt már a magyar néphadsereg gép­kocsizó díszzászlóalja vonult. Mi­után a Pajzs ’84 hadgyakorlat kez­deti szakaszában sikeresen telje­sítették feladataikat, a magyar néphadsereg katonái a tegnapi díszszemlén is ízelítőt adtak tudá­sukból. A Német Demokratikus Köztár­saság nemzeti néphadseregének felvonuló egységei élén a gépko- csizók haladtak. E testvéri hadse­reg katonái is becsülettel teljesí­tették a hadgyakorlat feladatait és a csehszlovák néphadsereggel együttműködve bizonyították tu­dásukat a folyón való átkelés során. Ezután a lengyel néphadsereg Emlékérem átadása (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap a bolgár, a lengyel, a magyar, az NDK és a román katonai küldöttségek vezetőinek, Viktor Kulikov marsallnak, a Var­sói Szerződés tagállamai egyesí­tett fegyveres erői főparancsnoká­nak, Vaszilij Petrov marsallnak, a Szovjetunió honvédelmi minisz­terhelyettesének Anatoli j Grib­kov hadseregtábornoknak, a Var­sói Szerződés tagállamai egye­sített fegyveres erői vezérka­ri főnökének, Vitalij Saban hadseregtábornoknak, valamint a Mongol Népköztársaság és a Kubai Köztársaság katonai kül­döttsége vezetőjének átadta a nemzeti felszabadító harc bete­tőzésének és hazánk szovjet had­sereg általi felszabadításának 40. évfordulójára kiadott emlékérmet. Az átadásnál jelen voltak a CSKP KB Elnökségének tagjai Gromiko-Reagan találkozó lesz Gustáv Husák elvtárs beszéde (A Rudé právo tudósítójától) - Vlagyimir Lomejko, a Szovjet­unió külügyminisztériuma sajtó- osztálya vezetőjének helyettese pénteki sajtókonferenciáján közöl­te, hogy Andrej Gromiko szep­tember 28-án találkozik Ronald Reagannel. A találkozóra az USA elnöké­(CSTK) - Fernando Mórán spanyol külügyminiszter a Tiempo madridi hetilapnak adott interjújá­ban kijelentette, hogy Spanyolor­szágnak vissza kellene hívnia képviselőjét a NATO katonai bi­zottságából. A nyugati katonai tömb e legfelsőbb katonai szerve a tagországok - kivéve Franciaor­szágot - vezérkari főnökeiből áll. „Nem értem, hogyan állíthatjuk (ČSTK) - Richard Burt, az amerikai külügyminisztérium euró­pai ügyekkel foglalkozó titkára új­ságíróknak nyilatkozva kijelentet­te, az USA politikája a Szovjetunió­val szemben nem változik, tehát - mint mondta - „az erőn, a realiz­muson és a párbeszéden“ alapul. Búrt így ritka őszinteséggel ismer­te be, hogy az állítólagos tárgyalá­si készségre vonatkozó s mind gyakoribb washingtoni nyilatkoza­tok lényegében csak üres szavak, amelyek célja a közvélemény megtévesztése az elnökválasztás előtt. Az amerikai diplomata Wa­shington valódi terveinek megľ egységei következtek. Korszerű technikával felfegyverkezve a len­gyel katonák a szovjet hadsereg­nek és a Varsói Szerződés más hadseregeinek katonáival együtt a hadgyakorlat támadó szakaszá­ban értek el sikert. A szovjet hadsereg csapat- zászlaja alatt a gyalogság harci járművei, egy harckocsizó zászló- a|j. egy gépkocsizó alakulat és egy vegyes rakétakezeló alakulat ér­kezett a díszemelvény elé. A szovjet hadsereg katonái bizo­nyították hozzáértésüket, bátorsá­gukat, harci és politikai felkészült­ségüket a hadgyakorlat igényes feltételei között a kezdettől egé­szen a sikeres befejezésig. A felvonulást a csehszlovák néphadsereg egységei zárták be. A gépkocsizók, a harckocsizók, a tüzérek és más fegyvernemek katonái a hadgyakorlat feladatai sikeres teljesítésének tudatában haladtak el a díszemelvény előtt. Folytatták dicső hagyományait a csehszlovák néphadseregnek, amely negyven éve a szovjet had­sereg oldalán vívott közös antifa­siszta harcban született meg. A díszszemle a katonazenekar ünnepi menetelésével fejeződött be. és póttagjai, a CSKP KB titkárai, a CSKP KERB elnöke, továbbá Martin Dzúr hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter és Anto­nín Brabec vezérezredes, a cseh­szlovák néphadsereg politikai fő­csoportfőnöke. Ugyanilyen emlékérmeket adott át tegnap Ľubomír Štrougal, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök a test­véri hadseregek katonai küldöttsé­gei tagjainak, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erő főparancsnoksága küldöttsége tagjainak és más katonai szemé­lyiségeknek. Az átadásnál jelen voltak: La­dislav Gerle és Rudolf Rohliček szövetségi miniszterelnök-helyet- tesek, a szövetségi kormány mi­niszterei és a Csehszlovák Nem­zetvédelmi Minisztérium képvi­selői. nek meghívása alapján kerül sor, amelyet a Szovjetunió külügymi­nisztere elfogadott. A találkozón napirendre kerülő kérdések magá­nak a miniszternek a hatáskörébe tartoznak - fűzte hozzá Vlagyimir Lomejko az újságírók kérdéseire válaszolva. (dš) azt, hogy Spanyolországot nem iktatták be a NATO katonai szer­vezetébe, amikor képviselőnk ott ült a katonai bizottságban“ - mon­dotta Mórán. A spanyol diplomácia vezetője aznap tette ezt a nyilatkozatát, amikor Madridba érkezett a NATO katonai bizottságának küldött­sége. erősítése mellett azt is megmutat­ta, hogy minisztériumában a logi­kára nem sokat adnak. Amennyi­ben ugyanis a Szovjetunióval szemben folytatott amerikai politi­ka továbbra is az erőre támaszko­dik, semmiképp sem lehet realista. Nyilvánvaló, hogy nem vall realiz­musra, amikor Washington azt várja, hogy a Szovjetunió enged­jen az erővel való zsarolásnak. A legfelsőbb szovjet vezetők emellett gyakran felhívták rá a fi­gyelmet, bármikor készek a pár­beszédre. Persze, csak olyan tisz­tességes dialógusra, amelyben a partnerek egyike sem lépne fel az erő pozíciójából, és nem törne erőfölényre a másikkal szemben. Nemcsak azoknak a korszerű harci eszközöknek a felvonulása volt, amelyek a Varsói Szerződés tagállamai hadseregeinek rendel­kezésére állnak, hanem egyben a baráti hadseregek katonáinak és parancsnokainak tiszteletadása és húségnyilvánítása a nép, a szocializmus iránt. A testvéri“ hadseregek fegyveres erői ismét alátámasztották, hogy készek és képesek minden agresszió vissza­verésére. Harci egységük, a szo­cialista internacionalizmushoz va­ló hűségük és fegyverbarátságuk a háború veszélye ellen, a béke megőrzéséért vívott harc egyik legfontosabb tényezője. 1984. szeptember 5-e és 14-e között a Csehszlovák Szocialis­ta Köztársaság területén lezaj­lott a Varsói Szerződés tagálla­mai egyesített fegyveres erői­nek Pajzs ’84 hadgyakorlata. Ennek során begyakorolták a törzskarok és a csapatok együttműködését a közös harci tevékenység kifejtése terén. A hadgyakorlat bebizonyítot­ta a törzskarok hadműveleti-har­cászati együttműködésének és a csapatok tábori kiképzésének emelkedő színvonalát. Hozzájá­rult a katonák fegyverbarátsá­gának és nevelésének további megszilárdításához a szocialis­ta internacionalizmus és a test­véri barátság szellemében. A hadgyakorlat elérte célját. A hadgyakorlatot Martin Dzúr hadseregtábornok, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság nemzetvédelmi minisztere irá­nyította. A Pajzs ’84 hadgyakorlaton részt vett csapatok és törzska­rok visszatérnek állomáshelye­ikre. Részvétnyilvánítás (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök levélben fejezte ki részvétét a Cseh Kulturális Minisztérium­nak, a Csehországi Színművé­szek Szövetségének és a Prágai Nemzeti Színháznak Jírí Dohnal nemzeti művész elhunytéval kap­csolatban.- Személyében társadalmunk nagy színészt és értékes embert veszített, aki jelentős mértékben hozzájárult szocialista színművé- szetünk megalapozásához. Művé­szetével, amelyet mindig a nép szolgálatába állított, joggal nyerte el a széles közönség elismerését és tiszteletét. Jirí Dohnalnak, a ki­váló kommunista művésznek munkássága a csehszlovákiai színművészet maradandó értéke - állapítja meg a levél. Jiŕí Dohnal nemzeti művész ha­lála alkalmából Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök is rész­vétlevelet küldött a Cseh Kulturális Minisztériumnak, a Csehországi Színművészek Szövetségének és a prágai Nemzeti Színháznak. Összehívják a Szövetségi Gyűlés őszi ülésszakát (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök szeptember 14-én kelt levelében közölte a Szövetsé­gi Gyűlés Elnökségével, hogy a csehszlovák államszövetségről szóló alkotmánytörvény 61. cikke­lye értelmében szeptember 17-ére összehívja a Szövetségi Gyűlés őszi ülésszakát. Nicaraguai nyilatkozat (ČSTK) - A Costa Rica-i - nicaragu­ai határról érkező hírek szerint Costa Rica határvidékén az ellenforradalmá­rok nagy csoportjai fegyveres betörés­re készülnek Nicaragua területére. így akarnak konfliktust kiprovokálni e két közép-amerikai ország között, amely ürügyet szolgáltatna az USA katonai beavatkozására Nicaraguában. _ A nicaraguai külügyminisztérium ha­tározottan elitélte az USA mesterkedé­seit, amelyek célja tovább élezni a konfliktusos helyzetet Közép-Ameri­kában. A Costa Rica-i hivataloknak küldött nicaraguai nyilatkozat figyel­meztet arra, hogy a CIA amerikai kém­szolgálat megsérti Costa Rica semle­gességét, és megkísérli bonyolulttá tenni a nicaraguai-Costa Rica-i kap­csolatokat. (Folytatás az 1. oldalról) A szocialista országok kapcso­latait, amelyek a marxizmus-leni­nizmus és a szocialista internacio­nalizmus elvein, valamint az esz­mék, az érdekek és a célok azo­nosságán alapulnak, nemzeteink nagy közös vívmányának, békés és nyugodt életük megbízható vé­dőpajzsának tekintjük. Politikai, gazdasági és katonai együttműkö­désünk elmélyítésének jelentő- gét tovább növeli az, hogy veszé­lyes irányban fejlődött a jelenlegi nemzetközi helyzet. A reakciós köröknek, különösen az Egyesült Államoknak és NATO-szövetségeseinek agresz- szív militarista politikája, az arra irányuló törekvéseik, hogy saját javukra megbontsák a fennálló ha­dászati erőegyensúlyt, a durva erőn alapuló politikát kövessenek, rákényszerítsék akaratukat és rendszerüket más népekre- mindez súlyosan élezi a nemzet­közi feszültséget. Rendkívül veszélyes lépés a közepes hatótávolságú amerikai rakéták telepítése az Észak-atlanti Szövetség néhány államának te­rületén. Fokozza a lázas fegyver­kezést az amerikai imperializmus­nak a világűr militarizálására tett erőfeszítése. Nagy aggodalommal kísérjük fi­gyelemmel azokat a kísérleteket, amelyeket a Német Szövetségi Köztársaságban a revansizmus felélesztésére és támogatására, valamint a második világháború eredményeinek és a háború utáni elrendezésnek, ezen belül az eu­rópai határoknak kétségbe voná­sára tesznek. E tervek meghiúsítására a bé­ke, a haladás és a politikai józan­ság egyre nagyobb erői fognak össze. A világbéke fő támaszai mindenekelőtt a Szovjetunió és a szocialista közösség más álla­mai. Kezdeményezéseikkel és ja­vaslataikkal a nemzetközi problé­mák konstruktív megoldására, az enyhüléshez való visszatérésre és arra törekszenek, hogy a világ kü­lönböző részein a válságokat és a feszültségi gócokat becsületes és egyenjogú tárgyalások, az (Folytatás az 1. oldalról) Levelében Gustáv Husák elv­társ nagyra értékeli Lázár György­nek, felelős párt- és állami tiszt­ségekben a Magyar Szocialista Munkáspárt politikájának megva­lósítása terén kifejtett tevékenysé­gét, valamint személyes hozzájá­rulását a két párt és ország együtt­működésének fejlesztéséhez, a Csehszlovákia és Magyarország népe közti baráti kapcsolatok megszilárdításához. Egyúttal gra­tulált a Győzelmes Február Ér­demrenddel való kitüntetése alkal­mából, amelyet Lázár elvtársnak a CSKP KB Elnökségének javas­latára adományoztak. A 60. születésnapját ünneplő Lázár Györgyöt Ľubomír Štrou­gal szövetségi miniszterelnök is levélben köszöntötte, s gratulált (ČSTK) - Angola és a Dél­afrikai Köztársaság között állan­dóan súlyos és feszült a helyzet. A lusakai megállapodás értelmé­ben a dél-afrikai egységeket már­cius 30-ig kellett volna kivonni An­golából. Az ürügyek, amelyekkel Pretoria mostani jelenlétüket indo­kolja, tarthatatlanok, mert Angola szuverén és független ország. Ag­resszióról, állami terület törvény- ellenes megszállásáról van szó, ami ellenkezik a nemzetközi jog normáival - mondotta Jósé Edu­ardo dós Santos angolai elnök a Le Monde francia napilapnak adott csütörtöki interjújában. Rá­mutatott, hogy a jelenlegi zsákut­cából a kijutás attól függ, hogy a Dél-afrikai Köztársaság és az Egyesült Államok elfogadják-e az angolai javaslatokat, amelyeket egyenlő és azonos biztonság alapján szüntessék meg. A szocialista országok már nemegyszer kijelentették, hogy sohasem térnek el a békés egy­más mellett élés lenini elvétől. Amint erről a moszkvai Pravdának adott nemrégi interjújában Konsz­tantyin Csernyenko elvtárs, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke beszélt, a Szovjetunió, a szocialista közös­ség nem törekszik katonai fölény­re. De biztonsága és a világbéke érdekében nem engedi meg, hogy az imperializmus megszerezze e fölényt. Ezért rendkívüli jelentő­sége van a Varsói Szerződés szervezete megerősítésének, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsán belül a gazdasági és tudományos-műszaki együttmű­ködés elmélyítésének, országaink egységének és egybehangolt eljá­rásának. A jelenlegi nemzetközi helyzet megköveteli, hogy a közö­sen elfogadott határozatokkal összhangban megfelelő figyelmet fordítsunk védelmi képességünk erősítésére, hadseregeink harci és politikai ereje szilárdítására, ami országaink határai sérthetet­lenségének, országaink függet­lenségének, biztonságos és sza­bad békés fejlődésének szilárd és megbízható záloga. Tisztelt elvtársak! Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a Pajzs ’84 hadgyakor­lat bebizonyította a Varsói Szerző­dés tagországai fegyveres erőinek nagyfokú fölkészültségét arra, hogy megvédjék a nép forradalmi vívmányait. Ismét alátámasztotta, hogy a szocializmus és a béke védelme jó kezekben van. Joggal becsüljük nagyra a gyakorlaton részt vett csapatok nagyfokú fele­lősségét, önfeláldozását, kezde­ményezését és katonai tudását, amely visszatükröződött a had­gyakorlat céljainak sikeres eléré­sében. Őszinte köszönetét mondok az összes testvéri hadsereg parancs­nokainak, politikai dolgozóinak, törzskarainak és katonáinak a Pajzs ’84 hadgyakorlat feladata­inak kiváló teljesítéséért. a magas kitüntetés odaítélése al­kalmából. Levelében nagyra értékeli Lá­zár elvtás sokéves gyümölcsöző tevékenységét, amelyet népének hű fiaként és kommunistaként a szocializmus győzelméért vívott harcban fejtett ki, továbbá oda­adását a párt és a munkásosztály ügye iránt, valamint a fejlett szo­cialista társadalom építése prog­ramjának megvalósítása terén végzett fáradhatatlan, önfeláldozó munkáját. Levelében Ľubomír štrougal méltatja Lázár elvtárs jelentős hozzájárulását a sokoldalú cseh­szlovák-magyar együttműködés elmélyítéséhez és megszilárdítá­sához, valamint a két nép testvéri kapcsolatainak fejlesztéséhez. 1978-ban tett Afrika déli része problémáinak és konkrétan a na­míbiai kérdésnek békés megoldá­sára. A legfelsőbb angolai képviselő továbbá pontosította feltételeit a kubai egységek Angolából való távozására, amelyeket az angolai -kubai közös nyilatkozat tartal­maz. Mindenekelőtt a dél-afrikai csapatok angolai területről való ki­vonásáról, Namíbia függetlensé­gének megadásáról és az angolai kormányellenes csoportoknak nyújtott dél-afrikai segítség meg­szüntetéséről van szó. Az Angola és a Dél-afrikai Köz­társaság közötti tárgyalások nem jelentik azt, mintha nem ítélnénk el az apartheidrendszert, amely gaz­tett az emberiesség ellen - mon­dotta az angolai elnök. A spanyol külügyminiszter az ország NATO-tagságáról Őszinte beismerés Richard Burt az USA Szovjetunióval szembeni politikájáról A szocializmus győzelméért vívott harcban kifejtett sokéves tevékenységért Dos Santos államfő interjúja Továbbra is feszült a helyzet Angola és a Dél-afrikai Köztársaság között ÚJ^rlÚ 2 1984. IX

Next

/
Oldalképek
Tartalom