Új Szó, 1984. augusztus (37. évfolyam, 180-206. szám)
1984-08-31 / 206. szám, péntek
Köszönet a példás és becsületes helytállásért (Folytatás az 1. oldalról) kormány küldöttségének további tagjai voltak: Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, Ján Janik és Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagjai, Daniel Futej, az SZLKP KB osztályvezetője és Július Hanus, a szlovák miniszterelnök első helyettese. Jelen voltak még az SZLKP KB osztályvezetői, a szlovák kormány tagjai, a társadalmi szervezetek és a különböző szakszervezetek tisztségviselői, valamint más vendégek. Beszédében Ladislav Abrahám, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szakszervezetek Szlovákiai Tanácsának elnöke hangsúlyozta: a dicsőségkönyvbe való beírásra hazánk legújabbkori történelme egyik legdicsőbb eseményének jubileuma alkalmából kerül sor, s ezzel méltányoljuk a kiváló szocialista munkabrigádok hozzájárulását a szocialista társadalom építéséhez. Kiemelte, hogy a szocialista munkabrigádok mozgalma a dolgozók alkotó kezdeményezésének legtömegesebb formája, hiszen Szlovákiában 64 600 szocialista munkabrigád több mint 900 ezer dolgozót tömörít. A beírás után a nagy erkölcsi és társadalmi megbecsülésért Margita Cirinová, a bratislavai Georgi Dimitrov Vegyipari Müvek egyik brigádvezetóje mondott köszönetét. A kitüntetett kollektíváknak ezután Karel Hoffmann elvtárs gratulált. Megköszönte példás és becsületes munkájukat, amelynek eredményei azt mutatják, hogy megértették a szocialista brigádmozgalom céljait. MUNKÁVAL A BÉKÉÉRT (Tudósítónktól) — Negyvenöt éve, 1939. szeptember elsején robbant ki az emberiség legpusztítóbb, legborzalmasabb katasztrófája, a második világháború. A Béke-világtanács ezt a napot nemzetközi békenappá nyilvánította. Amint Antonín Stejskal, a Csehszlovák Békebizottság elnökhelyettese, a Cseh Békebizottság elnöke sajtótájékoztatóján elmondta, hazánkban ebből az alkalomból számos békeakcióra került sor. A CSSZK 37, a Csehszlovák Békedíjjal kitüntetett városában és községében bé- kegyüléseken idézik fel a negyvenöt évvel ezelőtti eseményeket. A békeünnepségeken megemlékeznek hazánk nagy történelmi évfordulóiról is, valamint a Szovjetuniónak az általános és teljes leszerelésre tett javaslata 25. évfordulójáról. Hazánk békeszerető népe ez alkalommal is felemeli szavát a neofasizmus újjáéledése és az imperialista körök háborús politikája ellen. Kifejezi szolidaritását a világ békeszerető erőivel, a szabadságukért küzdő népekkel. Számos üzemben a Béke nevet viselő brigádok és kollektívák békeröpgyűléseket szerveznek. A gyárak és mezőgazdasági üzemek dolgozói, a párt, a Nemzeti Front és a kormány jubileumi felhívásának szellemében ez alkalommal is kifejezésre juttatják: a béke ügyének legjobb támogatása a munkafeladatok példás teljesítése. (sm) Átadták az új bratislavai amfiteátrumot YTudósítónktól) - Ünnepi műsorral adták át tegnap este Bratislavában a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulója tiszteletére, az új, impozáns amfiteátrumot. A bratislavai helyőrség zenekara, a Dimitrovec népművészeti együttes és a Katonai Művész- együttes fellépése után Ladislav Martinák, Bratislava főpolgármestere tartott ünnepi beszédet. Hangsúlyozta, hogy Szlovákia fővárosának lakói ma becsületesen teljesítik a Felkelés hagyatékát.- A mának is vannak hősei - mondotta -, a munka hősei, akik nélkül nem épülne a több mint százezer lakosú Petržalka, az új hidak és nem költözhetne évente ötezer család új lakásba. - Kiemelte, hogy a főváros párt- és állami szervei a lakosság kulturális élete színvonalának emelését is fontosnak tartják s ehhez megteremtik a megfelelő körülményeket- Ma a szlovák főváros lakosai egy szép új művelődési létesítményt kapnak, amelynek beruházója a Fővárosi Nemzeti Bizottság. Az építők önfeláldozó munkájának gyümölcse ez a nagyszerű mű, melynek A Szlovák Nemzeti Felkelés 40. Évfordulója Amfiteátrum lesz a neve - mondotta. A jelenlévők, akik közt ott volt a főváros politikai és közéletének számos személyisége, ezután a szovjet Fekete-tengeri Flotta Ének- és Táncegyüttesének műsorában gyönyörködhettek, ame- I yet fi I mvet ítés követett. D. T. A pártközi kapcsolatok mindkét fél érdekeit szolgálják (Folytatás az 1. oldalról) A Pánhellén Szocialista Mozgalom Központi Bizottságának küldöttsége tegnap megbeszéléseket folytatott a CSKP KB küldöttségével, amelyet Vasil Biľak vezetett. A kölcsönös barátság és megértés légkörében lezajlott találkozón a felek tájékoztatták egymást a két ország helyzetéről, valamint a CSKP XVI. és a Pánhellén Szocialista Mozgalom I. kongresszusán elfogadott határozatok teljesítéséről. Ezen kívül eszmecserét folytattak a jelenlegi kiéleződött nemzetközi helyzetről, főként a legutóbbi európai fejleményekről. Rámutattak az imperializmus reakciós és militarista erői terveinek veszélyességére, amely erők a beavatkozás, a lázas fegyverkezés és a konfrontáció politikájával szuverén államok függetlenségét veszélyeztetik, feszültségi gócokat hoznak létre és növelik a nukleáris konfliktus kirobbanásának veszélyét. Kiemelték, hogy a két nép és ország hagyományos barátsága és a kölcsönös megértésen és együttműködésen alapul, s ez jelentősen hozzájárul az enyhülés politikájához és az európai biztonság megszilárdításához. Egyetértettek abban, hogy a nemzetközi helyzet egészségesebbé tétele érdekében konkrét lépések és tárgyalások szükségesek az egyenlőség és az azonos biztonság elve alapján, ezek segítségével kell elérni az államok közötti bizalom helyreállítását, a lázas fegyverkezés megállítását és a leszerelést. Ezzel kapcsolatban ismételten hangsúlyozták, hogy Csehszlovákia teljes mértékben támogatja Görögország és más államok arra irányuló erőfeszítéseit, hogy a Balkán félszigeten atomfegyvermentes övezetet hozzanak létre. A megbeszélések végén aláírták a CSKP és a Pánhellén Szocialista Mozgalom együttműködési programját. KÖZÉLET- Ľubomír štrougal szövetségi miniszterelnök tegnap Prágában fogadta Izzeddin Nasszert, a Szíriai Dolgozók Általános Szövetségének elnökét, aki látogatáson tartózkodik hazánkban. A két ország együttműködésének elmélyítéséről tanácskoztak.- Bohuslav Chňoupek külügyminiszter tegnap fogadta Jean Lauraint, a francia nemzetvédelmi minisztérium háborús veteránok és áldozatok ügyeivel foglalkozó államtitkárát, aki küldöttség élén részt vett az SZNF 40. évfordulójának ünnepségein. Partizántalálkozó (ČSTK) - Találkozót tartottak tegnap Babinecben (rimaszombati - Rimavská Sobota - járás) a Rákosi Mátyás partizándandár tagjai, akiket a Szlovák Nemzeti Felkelésben Vaszilij Kozlov őrnagy vezetett. Negyven éve, 1944. szeptember 19-én Kozlov őrnagy partizáncsapata Kraszkovón át Babinecbe ment, ahol megnövekedett a létszáma, és Rákosi Mátyás néven dandárrá fejlődött. A község lakosai a partizánokat egész hónapon át élelemmel látták el. A tegnapi találkozón a dandár tagjainak átadták a nemzeti felszabadító harc betetőzésének és hazánk felszabadításának 40. évfordulójára kiadott emlékérmeket. Jelen voltak: Vlagyimir Va- szin és Vladimír Mandrik, a dandár volt politikai biztosai s Július Kalučiak, a hírszerző csoport parancsnoka. Klenovecben ugyancsak tegnap tartottak találkozót a Hruscsov partizáncsapat és a Mastek egység tagjai. Jelen voltak parancsnokaik: Alekszej Szagyilen- ko, Vlagyimir Kolenkov, Nyikolaj Radul és mások. Becses vendégek az országos kiállításon (ČSTK) - Miloš Jakeš, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, tegnap České Budéjovicé- ben megtekintette az Éltető föld országos kiállítást. Miroslav Sla- víknak, a dél-csehországi kerületi pártbizottság vezető titkárának társaságában főként a mezőgazdasági gépjavító vállalatok és a gép- és traktorállomások trösztjének kiállítási anyagát és a Csehszlovák Tudományos Akadémia pavilonjait tekintette meg és megismerkedett a feldolgozó élelmiszeripar eredményeivel. A nagyüzemi mezőgazdasági termelésben tevékenykedő szakemberek számára tegnap folytatódott a tudományos kísérő program. Országos szemináriumon tájékozódtak a talajművelés legújabb ismereteiről és irányzatairól, s más kérdésekről. A kiállításon tegnapig félmillió látogató járt. Kitüntetés (ČSTK) - Karol Újházynak, a Szövetségi Statisztikai Hivatal alelnökének 60. születésnapja alkalmából politikai és munkaaktivitásáért s a népgazdaság-fejlesztési problémák alkotó megoldásában való részvételéért a köztársasági elnök a Munka Érdemrendet adományozta. A kitüntetést tegnap Prágában Rudolf Rohlíček szövetségi miniszterelnök-helyettes adta át a jubilánsnak. Nagyra értékelte tisztségeiben végzett áldozatkész munkáját és a szocializmus építéséhez való hozzájárulását. Dühöng a terror Guatemalában (ČSTK) - A reakciós amerika- barát Guatemalai rezsim megtorlásai elől az utóbbi években már több mint százezer ember menekült el az országból. Amint az ANN nicaraguai hírügynökség jelenti, a menekültek nagyobbrészt indián parasztok, akik Mexikóban telepednek le. A guatemalai lakosok azért menekülnek el az országból, hogy megvédjék életüket a bombázásoktól, a rezsim katonáinak ágyútüzétől. A guatemalai kormányzat ugyanis ilyen barbár módszerekkel torolja meg a rezsimmel szembeni ellenállás minden jelét. Jókívánságok a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulója alkalmából (ČSTK) - A Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulója alkalmából a CSKP Központi Bizottságának, Gustáv Husáknak, a CSKP KB főtitkárának, köztársasági elnöknek és Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnöknek jókívánságaikat fejezték ki: A Bolgár KP Központi Bizottsága, Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke és Willi Stoph, az NDK Minisztertanácsának elnöke, Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, a Lengyel Minisztertanács elnöke és Henryk Jablonski, a Lengyel Államtanács elnöke, Nicolae Ceausescu, a Román KP főtitkára, Románia elnöke, Constantin Dascalescu, Románia miniszterelnöke, Dzsambin Batmönh, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB főtitkára, a Mongol Minisztertanács elnöke és Njamin Dzsagvaral, a Nagy Népi Hurál Elnökségének alelnöke, Le Duan, a Vietnami KP KB főtitkára, Truong Hinh, a Vietnami Államtanács elnöke és Pham Van Dong, a Vietnami Miniszter- tanács elnöke, Kim Ir Szén, a Koreai Munkapárt KB főtitkára, a Koreai NDK elnöke. Az üdvözlő táviratokban méltatják a Szlovák Nemzeti Felkelés történelmi jelentőségét, hozzájárulását a népek közös antifasiszta harcához és internacionalista jellegét. A testvérpártok vezetői hangsúlyozzák' hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés a nemzeti és demokratikus forradalom kezdetét jelentette Csehszlovákiában, s e forradalom győzelme megnyitotta hazánk szocialista fejlesztésének útját. Nagyra értékelik azokat az eredményeket, amelyeket a csehszlovákiai dolgozók a CSKP vezetésével az SZNF forradalmi örökségének megvalósítása, a fejlett szocialista társadalom építése terén érnek el, valamint azt, Hogy Csehszlovákia aktívan hozzájárul a szocialista országok egységének és összeforrottságának megszilárdításához, sokoldalú együttműködésük fejlődéséhez, valamint a tartós világbékéért és a nemzetközi haladásért folytatott küzdelemhez. Barátságunk megbonthatatlan (ČSTK) - Az SZKP Központi Bizottságának Politikai Bizottsága tegnapi ülésén a Szovjetunió belső életével és külpolitikájával összefüggő kérdéseket vitatott meg. A Politikai Bizottság Dmitrij Usztyinov elvtárs előterjesztésében meghallgatta az általa vezetett szovjet párt- és kormányküldöttségnek a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken való részvételéről szóló beszámolót. A beszámoló hangsúlyozta, hogy a Felkelés olyan eseményként vonul be az antifasiszta harc történelmébe, amellyel Csehszlovákiában kezdetét vette a nemzeti és demokratikus forradalom. E dicső évforduló ünnepségei, valamint a csehszlovák vezetőkkel megtartott találkozók és tárgyalások ismét megerősítették a Szovjetunió és Csehszlovákia népeinek megbonthatatlan barátságát, egységét a szocialista eszmékért és a világbékéért vívott harcban. Hazánk nagykövete Tulába látogatott (ČSTK) - Az arató-cséplőgépeket gyártó tulai üzembe látogatott tegnap, Miroslav Zavadil, hazánk szovjetunióbéli nagykövete. A tulai gyár dolgozói ünnepi gyűlést tartottak a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulója alkalmából. Miroslav Zavadil és Ivan Junak, a tulai területi pártbizottság első titkára beszédeikben kiemelték a két testvérváros: Tula és Banská Bystrica elvtársi együttműködésének jelentőségét a csehszlovák -szovjet barátság megszilárdítása terén. Nagyra értékelték a két város szocialista munkabrigádjainak internacionalista versenyét. Alakuló kongresszusra készül a COPWE (ČSTK) - Az Etióp Dolgozók Pártja megalakítására létrehozott bizottság (COPWE) teljesítette 1979 decemberében meghatározott küldetését. Erre a megállapításra jutottak a COPWE KB 8., egyben utolsó ülésének résztvevői. Az Addisz Abebában lezajlott tanácskozáson hangsúlyozták, Etiópiában a marxizmus-leni- nizmus alapjain létrejött a dolgozók egyetlen erős pártja. A párt alakuló kongresszusát az etióp forradalom 10. évfordulójának előestéjén, szeptember 6-10 között tartják meg. A francia kormány hajlandó engedményekre az „iskolaháborúban“ (ČSTK) - Jean-Pierre Chéve- nement francia iskolaügyi miniszter egy egész sor javaslatot terjesztett elő az állami és a magániskolák körüli, hónapok óta tartó nézeteltérések megoldására. A tegnapi sajtó szerint a miniszter javaslatai a szocialisták hatalomra lépése előtti helyzethez való visz- szatérést szorgalmazzák, s megállapítják, hogy az egységes iskolarendszer, amelynek megteremNicaraguai jegyzék az USA-hoz (ČSTK) - A nicaraguai kormány jegyzéket küldött az Egyesült Államok kormányának, amelyben tiltakozik Washington újabb durva provokációi ellen. A jegyzék hangsúlyozza, hogy a Reagan-kormány szennyes háborút folytat a nicaraguai nép ellen. A dokumentum példaként rámutat a CIA repülőgépével kapcsolatos nemrégi incidensre. Ez a repülőgép fegyvereket és lőszereket dobott le az ellen- forradalmi erőknek, de ennek során Jinotega tartomány felett nicaraguai katonák lelőtték. Ez kézzelfogható bizonyítéka volt annak, hogy a Fehér Ház katonailag támogatja a somozista gyilkosokat, akik Nicaraguaoa Hondu- rasból hatolnak be. A Reagan-kormányzat agresszív politikája ellenkezik az államközi kapcsolatok alapelveivel és provokációt jelent a Hágai Nemzetközi Bíróság azon határozatával szemben, amely kimondja, hogy be kell szüntetni Nicaragua szuverenitásának, függetlenségének és területi épségének bárminemű veszélyeztetését. A nicaraguai kormány az USA-hoz intézett jegyzékében újból követeli, vessenek véget az agresszív akcióknak és tegyenek konkrét lépéseket a tárgyalások felé, amelyek biztosítanák a tartós békét Közép-Amerikában. tését- a szocialisták 1981 előtt követelték, sokkal távolabbinak tűnik, mint bármikor azelőtt. A kormány lényegében a jobboldalnak tett engedményekkel akar véget vetni az „iskolaháborúnak“. Ez a kérdés jó egy évig foglalkoztatta az ország politikusait, a lakosságot azonban nem érdekelte túlságosan. Egy közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 34 százaléka sokkal komolyabb problémának tartja a benzinárak emelkedését, a telefonok bérleti díjának növekedését. Olasz döntés (ČSTK) - Az olasz rendőrségi szerveket a következő három évben további 9 ezer fővel és a legkorszerűbb technikával erősítik meg. Erről döntött az olasz kormány azon az ülésén, amelynek fő témája a növekvő bűnözés és a szervezett bűnözés elleni harc volt. Az olasz kommunisták szerint a tervezett intézkedések nem elegendőek, mivel nem érintik a bűnözés lényegét és nem szüntetik meg annak fő okait, a munkanélküliséget és a nyomort. ÚJS3JÚ 2 1984 VIII '