Új Szó, 1984. augusztus (37. évfolyam, 180-206. szám)
1984-08-28 / 203. szám, kedd
Hősi ének Paľo Bielik nemzeti művész életműve elválaszthatatlan a Szlovák Nemzeti Felkeléstől, a háború, az erőszak és a fasizmus elleni harctól. Ilyen volt már első játékfilmje, a Farkasodúk is. A film humanista mondanivalója ma is aktuális. Ezért bizonyára nem érdektelen, ha felidézzük azoknak a nézeteit és emlékeit, akik részt vettek e mű készítésében. Marta Čer- nická-Bieliková érdemes művész Evička szerepét játszotta, Karol L. Zachar nemzeti művész Jóskát, a drótoslegényt formálta meg, František Dibar- bora érdemes művész Hermann Thiele német katonatisztet alakította, Ján Cikker nemzeti művész pedig a film zenéjét szerezte.- A farkasodúk forgatása óta harmincnyolc év telt el. Születése idején új államot kezdtünk alapozni, s 1948 februárjában a szocialista építés útjára léptünk. Ekkor kezdett formálódni a szlovák filmművészet arculata is. Ezek a körülmények bizonyára meghatározták a film készítését is... Marta Öernická-Bieliková: - Paľo Bielik, mint a Szlovák Nemzeti Felkelés közvetlen résztvevője, évekig hordta magában a témát. Nem a felkelést, az eseményeket akarta bemutatni, a harcot egy család sorsán keresztül kívánta ábrázolni. A forgatókönyvet kimondottan egy-egy színész számára írta, bennük gondolkodott. Szlovákiában akkor persze még nem volt annyi színművész, mint manapság. Ezért az alkotásban több Banská Bystrica-i amatőr is szerepelt. Ján Cikker: - Paľo Bielikkel földiek vagyunk. Banská Bystricáa francia katona? A filmben végül is hegedűszóló hallatszik, s a Par- lez moi, d’mour... dallama hangzik fel. Karol .L. Zachar: - Jánošík a kivégzése előtt táncolt, ez a francia partizán lehet hogy valóban ezt a dalt dúdolta magában... Marta Öernická-Bieliková: - Különösen nehéz idők voltak akkor. Nálunk még nem léteztek műtermek. Paľo Bieliknek az operatőrrel és a stábbal megfelelő helyet kellett keresnie, ahol a belső felvételeket készíthetik. Végül is a Csehszlovák Rádió Lenin téri épületében készítették őket. A film forgatásában nagy segítségünkre voltak a barrandovi filmesek. Karol L. Zachar: - A filmben én játszottam a drótos szerepét, de rám bízták a jelmezek beszerzését is. Martinban egy raktárban német egyenruhákra bukkantunk. Csakhogy olyan öltözetet, amelyet a drótosok viseltek, sehol sem ban éppen nyár volt, amikor Bielik tudatta velem, hogy a felkelésről forgat filmet. Megkérdezte, lenne- e kedvem a filmhez zenét szerezni. Megkaptam a forgatókönyvet és az ajánlatát elfogadtam. Még azon a nyáron munkához láttam. Reggeltől estig három hónapon át dolgoztam. Több mint háromszázhúsz kottaoldalt írtam, ez több mint egy órai zenét jelent. Nagyon szerettem Paľo Bielikkel sétálni a harmaneci völgyben, vagy Do- novalyban, a harcok színhelyén, itt keresve a megfelelő hangulatot. A munka nagyon tetszett nekem, a szó szoros értelmében élményt jelentett számomra, hiszen a filmben a legdrámaibb harci jelenetek líraiakkal váltakoznak, öt-tíz másodperc alatt zenével megfelelő légkört, a képhez illő hangvételt kellett teremtenem. Segítségül hívtam például egy szlovák népdalt is, az anyák és a fiúk kapcsolatáról. Még ma is melegség tölt el, ha a filmnek erre a részletére gondolok.- A filmben felhangzik egy szovjet partizándal melódiája is... Ján Cikker: - Igen. Akkor hangzik fel, amikor egy szovjet ejtőernyős éppen álmából ébred; ez a motívum aztán többször is ismétlődik a film harci jeleneteiben. S még egy motívumot felhasználtam a zeneszerzéskor. Abban a jelenetben, amikor Francois, a francia partizán az akasztófa alatt áll. Sokat töprengtem azon, milyen zenét komponáljak ehhez a jelenethez. Nem tudom ugyanis, mit érez, mire gondol az ember néhány perccel a halála előtt. Vajon mire gondolhatott találtam. Elmentem hát Lúžna községbe, ahol egy favágótól nadrágot és kabátot vásároltam. A jelmez tökéletes volt és nehezen találtam volna bárhol is jobbat. Nem tudtam felhajtani azonban puttonyt, melynek a filmben fontos szerepe volt. Tudtam, hogy a drótosok még járják nemcsak a falvakat, hanem a városokat is. Banská Bystricában egy asztalosmúhely előtt találkoztam is egy drótossal. Kértem őt, hogy adja el puttonyát, megfizetem. Jó, jó, hogy megfizeti, de aztán én mit kezdek kosár nélkül - kérdezte. Jöjjön, itt van egy asztalos. Maga nekem adja a kopott puttonyát, az asztalos pedig csinál helyette magának újat. Kapott az alkalmon. Boldog volt, hogy a régi puttonya helyett újat kap. Nekünk viszont éppen ilyen kopottra volt szükségünk. Közel az asztaloshoz lakott egy szíjgyártó és elkészítette a szíjat a puttonyhoz. Valami ócska edényeket is rakott bele, én meg hátamon a puttonnyal elindultam Do- novalyba, ahol éppen forgattunk. Ahogy megyek, hát két másik drótos utánam ered. Elcsíptek, s kérdőre fogtak, hol van a társuk. Mit csináltam vele. Ha a puttonya nálam van, ó hová lett. Nem csináltam vele semmit, mondom, a puttonyt vettem tőle készülő filmünkhöz. Csak nagy nehezen értettem meg velük a helyzetet... Aztán kifut egy házból egy gazdasszony s utánam kiált. Most megvagy. Én tisztességesen megfizettem neked a drótozásért, a fazekam meg folyik. De hiszen én nem is jártam maguknál és fazekat sem drótoztam soha! Méghogy nem. A puttonyodról felismerlek. Az asszony nem az arcomat nézte, hanem a puttonyomat... František Dibarbora: - Még mindig elevenen élnek emlékezetünkben a forgatás során szerzett élmények. Számos tragikomikus történet is megesett velünk a forgatás idején. Emlékszem például arra, hogy egyszer egész délután mezítláb kellett futkosnom a hóban, pedig ugyancsak kemény fagy volt. Aztán forró vízzel telt kádba dugdostam a lábamat, s végül már azt sem éreztem, hogy forró vízben vagy hóban van a lábam. Még szerencse, hogy a film fekete-fehérben készült, mert a Iában olyan vörös volt, mint a rák.- A film bemutatóját 1948. december 25-én tartották a bratislavai Slovan moziban, majd a prágai Alfa filmszínházban. Ma milyen hatással van önökre a film? Karol L. Zachar: - Marta Cer- nická-Bieliková, Ján Cikker és én bensőségesen ismerjük Banská Bystricát és környékét. A filmben látható felhőket mi gyermekkorunkból ismertük, éppúgy mint a hegyeket, a fákat. Talán egyetlen filmünkben sem jut kifejezésre annyira szuggesztíven, mint ebben, hogy oly szorosan kötődünk ahhoz a földhöz, ahonnan származunk. Ján Cikker: - Bár én a filmnek csak a zenéjét szereztem, mégis magaménak érzem a művet. Bármikor nézzem is meg újból, vannak benne jelenetek, amelyek láttán könnybe lábad a szemem. František Dibarbora: - Paľo Bielik mindent mélyen átélt, átér- zett, hiszen a forgatás színhelye a szűkebb hazája volt, évekig élt ott. Ezt csak most, az idő múltával tudatosítom, ha újra nézem a Farkasodúkat. Marta Öernická-Bieliková:- Nem kell szégyenkeznünk ezért a filmért. Ma már sok mindent bizonyára másként, jobban csinálnának, de hát abban az időben valamennyien kezdők voltunk. Karol L. Zachar: - Manapság melyik rendezőnek áll az anyja a háta mögött, ha forgat? Bielik édesanyja gyakran eljött a külső felvételek színhelyére. Paľo Bielik elválaszthatatlan a természettől, a természet meg Paľo Bieliktől, s ez a bensőséges kapcsolat a természettel, a szülőfölddel és a családdal még ma is érződik a filmen. Ha egy külföldi néző megtekinti a filmet, bizonyára megállapíthatja, hogy alkotói valóban szerethetik azt a környezetet, amelyben a film játszódik. Ján Cikker: - A háború, az erőszak elleni harc elkerülhetetlensége - ez a Farkasodúk mondanivalója. Karol L. Zachar: - Paľo Bielik szerette a dalokat. A dalok benne éltek. Nem csoda aztán, ha az egész nemzetnek hősi dalt dalolt, hősi dalt a felkelésről. Dalolni többet jelent, mint beszélni. Énekelünk, amikor a puszta szavak már nem a Farkasodúk. Ezért született meg a Farkasodúk. Énekelünk bánatunkban és énekelünk örömünkben. Paľo Bieliknek megszakadt volna a szíve, ha nem énekelhetett volna. Ezért dalolta el ezt a hősi éneket a szlovák népről, földjéről, harcáról. Szépen tudott énekelni, s bár már távozott közülünk, hősi felkelési éneke máig él. MIROSLAV BARANOVIČ VLADIMÍR REISEL Felkelés Szirtek sziklák közül Lompos viharral Visszhangot vet a szó veszettséggel szemben Gyertek gyertek közénk Mögöttünk gyermekek A hegyre rémült asszonyok A szirtre Mögöttünk gazság mocsara A föld sötét erőinek gátat Véres pocsolya vetni Ki ingadozik Ki hallgat itt még Az elhullt lelkek sorsát Puskák és éj éj és meg bosszúin i golyószóró Elöl a kis tüzek hiénák Rabszolgaságot összezúzni szemei Szabadságért fegyvert fogni e szemekbe kell Az új Lőni Gyönyörű Te és én én és ti Csendért Valamennyi Az ellenállás Gyertek gyertek közénk Egyetlen Oszlopa Homlokunkkal szemben az éjjel Dénes György fordítása A forradalmár elődökhöz méltóan Szülőfalum Szlovákia szívében fekszik. Nevezetes helység, hiszen itt született Bél Mátyás, Ján Pilárik, Ján Poničan, hogy csak a leghíresebbeket említsem. S itt születtek azok a bátor emberek, akiknek mindig helyén volt a szívük és az eszük, tudták, hogy miért és mi ellen kell harcolni; kik azok, akik valóban őket képviselik. Ez a falu büszke forradalmi hagyományaira. Az itteni lakósok szembeszálltak a török megszál- tókkal, sokszor fellázadtak a földesurak embertelen bánásmódja ellen, az očováiak közül többen életüket áldozták a Magyar Tanács- köztársaságért, harcoltak a Szlovák Tanácsköztársaság létéért, s akadt olyan földim is, aki személyes részese volt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom világraszóló eseményeinek. Ugyanúgy, mint más falvakban, itt is békeszerető jószívű dolgos nép lakik. És gerinces. Akik nem hagyják, hogy becsületükbe gázoljanak, elnyomják őket. E forradalmi hagyományokban oly gazdag falu nem maradt tétlen az emberpróbáló, vérzivataros években sem. Tudva-tudták, hol a helyük, mit kell tenniük. Az események felidézését 1939-ben kell kezdenünk, amikor a helyi huszonhét tagú illegális pártszervezet egyre sikeresebb munkát végzett. Agitált a háború, a német fasizmus és hazai lakájaik ellen, különféle szabotázsakciókat szervezett. Néhányat az illegális pártszervezet tagjai közül - köztük Ján Poničant, a már akkor ismert írót is - elfogtak és az ilavai börtönbe hurcoltak. Ám a kommunistákat és más haladó gondolkodású hazafiakat semmilyen eszközzel nem tudták megfélemlíteni. Emlékszem Ján Ze- manra, a kiváló pedagógusra, aki tevékenyen részt vett az illegális munkában, s az órákon bátran szólt arról, hogy kik az elnyomók, s kik azok, akiktől szabadságunkat, emberi méltóságunk visszaszerzését remélhetjük. Ó szervezte meg az očovái kommunisták titkos találkozását is 1944. augusztus 23-án, éjjel, a közeli hegyekben. ,,Most vagy soha“ - adták ki a jelszót: ütött a cselekvés órája. Minden becsületes, hazáját szerető embert harcba kell hívni a fasiszták ellen. A helyi illegális pártszervezet elnöke, Jozef Huliak mások hathatós segítségével megszervezi a forradalmi nemzeti milíciát, megválasztják a tizenöt tagú vezetőséget. Az iskola ablakaiba ideiglenes hangszórókat helyeznek, s így értesítik a lakosságot a Felkelés céljairól, s harcba szólítanak mindenkit. Vlasta Izrae- lová tanítónő elsősegély-tanfolya- mot szervez, a faluban élelmet, ruhaneműt, kötszereket gyűjtenek, az utakat a helyőrség alakulatai vigyázzák. A két felekezeti iskolát állami iskolává egyesítik, s leváltják azokat a helyi tisztség- viselőket, akik eljátszották becsületüket, kiszolgálták a fasiszta rezsimet. A faluban lelkes agitátorként tevékenykedett Ondrej Pavlik, aki ma már ismert akadémikus. Emlékszem mozgósító hatású, az értelemre és érzelemre egyaránt apelláló előadásaira. E napokban szinte az egész falu talpon volt, harcra készült. így virradt ránk 1944. augusztus 29-e, amikor a Szabad Szlovák Rádió felhívására falunkból 485 férfi, 11 fiatalember és két rtő indul harcba. A faluban újabb és újabb gyűléseket szerveznek. Igazságosan megadóztatták azokat is, akik a háború alatt gazdagodtak meg. S jöttek az első hírek a harcokról, ismerőseink, szeretteink haláláról. Ján Gajdoš, Martin Sameľ, Jozef Filkus voltak Očová első hősi halottai. És Ján Pivoluska, aki meghallotta bátyja hangját a moszkvai rádió csehszlovák adásában, és nem volt tovább maradása. Fegyvert ragadott ő is, és rövidesen nyoma veszett. Bátyja nem sokkal később több társával együtt repülővel indult haza a Szovjetunióból, és szerencsésen földet ért a Tri duby repülőtéren. Vezérkari századosként hősiesen harcolt Krupinánál, Banská Bystricánál és más városoknál. A Liptovský M'kulášnál vívott ádáz csatában súlyosan megsebesült. Ekkor kaptuk a hírt is, hogy Jozef Huliakot, az očovái illegális párt- szervezet elnökét a német fasiszták Kováčovában kivégezték, és sok más bajtársával együtt közös sírba temették. Vérzivataros napok voltak. Emlékszem, gyermekként ott álltam könnyezve a Poľana lábánál, nem sokkal azután, hogy egy partizá6 nokkal teli repülő nekiütközött a hegynek és felrobbant. A több mint harminc hősi halált halt antifasiszta harcosból mindössze kettőt sikerült azonosítani: Juraj Lau- kót és Štefan Oravecet a szomszédos falvakból, őket és felis- merhetetlenségig elégett társaikat közös sírba helyezték örök nyugalomra az očovái temetőbe. A falu főterén, a helyľ nemzeti bizottság épületén emléktáblán olvashatjuk azok nevét, akik életüket áldozták a szebb jövőért - szabadságunkért. Mindannyian szerettek volna még élni, nevetni, dolgozni. Sokan közülük kisgyermeket, ifjú feleséget, menyasszonyt veszítettek. Hősök voltak. Elgondolkodva lépegetek Očová utcáin. Múltat idézek, hősi harcokat, ismerős arcokat idézek föl. Akiknek hőstette, halála nem volt hiábavaló. Szülőfalum, Očová korszerű házakkal, dolgos, mosolygós emberekkel teli falu. Olyan emberek lakják, akik büszkék forradalmi hagyományaikra, s tudják, mivel tartoznak elődeiknek. A mai Očová lakói munkájukkal bizonyítanak, hogy méltóak forradalmár elődeikhez, s valóra váltják azokat a nemes eszméket, célokat, amelyekért apáink, nagyapáink harcoltak, és sokan életüket is áldoz- ták ONDREJ ŠIMIAK ÚJ 2ZÓ 6 1984. VIII. 28. František Dibarbora Karol L Zachar (Michal Borský felvételei) Ján Cikker Marta Černická-Bieliková
