Új Szó, 1984. július (37. évfolyam, 154-179. szám)

1984-07-10 / 161. szám, kedd

Beszélgetés, eszmecsere A TERMELÉST SEGÍTŐ PÁRTOKTATÁS Az ISTER Járási Ipari Vállalat szolgáltatásait a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járás lakosai szinte naponta igénybe veszik, értékelik, minősitik a több mint 600 dolgozó munkáját. Elégedettségüknek, a szol­gáltatások jó színvonalának számtalan függvénye van, ezek közé tartozik egyebek között a pártoktatás is. Ezt Kovács Imre, a vállalat igazgatója is hangsúlyozta. Az észak-csehországi barnaszénmedence körzetében nagy gondot fordítanak a bányászati tevékenység következtében tönkrement talaj rekultiválására. 1952 óta ezen a vidéken csaknem 10 000 hektárt tettek újra termővé. Több mint 2000 hektárt a mezőgazdaság rendel­kezésére bocsátottak, csaknem 1000 hektárt erdősítettek, a többi területen pedig parkokat és víztárolókat létesítettek. A képen: Marie Kondrová (az előtérben) és Veronika Vopatová az újonnan elültetett facsemetéket kapálja be. (Libor Zavoral felvétele - ČTK) Határjárás a Bódva mentén- A lakosság joggal elvárja, hogy megkapja az igényelt szol­gáltatást. Még akkor is, ha ez nekünk bizonyos nehézségeket jelent. Például azáltal, hogy fej­lesztésre esetenként az elöregedő gépek értékének alig harmadát fordíthatjuk, vagy a bútorgyártó részlegen a termelési érték lassan már kétszerese a tervezett kapaci­tásnak. A problémákat, nehézsé­geket, nekünk kell megoldani. A belső tartalékok kihasználásá­val, a gépek felújításával és állan­dó tökéletesítésével, a munkafo­lyamatok ésszerűsítésével és ol­csóbbá tételével stb. S ebben az egyéni törekvésnek, igyekezetnek is nagy a szerepe. Ha minél több azok száma, akik feladataikat a nehézségek ellenére is igyekez­nek teljesíteni, s ugyanakkor má­sokat is ösztönöznek, munkafel­ajánlást tesznek, újítanak és a segí­tő szándék igényével bírálnak, an­nál rugalmasabban jutunk túl a problémákon. S ebben többek között a pártoktatás is segít. Pél­dául a tudományos-műszaki hala­dás tárgykörével kapcsolatban az is szóba került, hogy e téren mit kellene s lehetne tenni az üzem­ben és egy adott munkahelyen. Az igazgató, majd Marák Ró­bert mérnök, a pátbizottság tagja is kiemelte, hogy mindez nem megy csak úgy magától. Az egyes összejöveteleknek az iskolás ok­tatás helyett az eszmecsere fóru­maivá kell válniuk, hogy a hallgatók együtt gondolkodjanak az előadó­val Közösen, beszélgetve és vi­tatkozva ismerkedjenek meg az adott tananyaggal, miközben Bratislavában bezárta kapuit a 16. nemzetközi vegyipari vásár, az Incheba '84. Ez a rangos ese­mény egyedülálló a KGST-orszá­gok rendezvénysorozatai közül. Európában olyan elismerést vívott ki az utóbbi tizenöt év során, hogy a világ legszínvonalasabb vállalatai állandó részvétellel mu­tatják be legjobb termékeiket. Az idén is sor került a vegyipari, a gyógyszeripari, a gumiipari, a cellalóz- és papíripari termékek, valamint a kozmetikai cikkek se­regszemléjére. A szokásokhoz híven minden harmadik évben ,,A vegyipar a mezőgazdaság szolgálatában“ jelszóval valósítják meg a kiállí­tást. Ezt tükrözte a hazai, a KGST- országok, valamint a kapitalista országok jelenlevő vállalatainak képviselői által kiállított termékek széles skálája. A hazai vállalatok - mint példá­ul a Dimitrov Vegyi Müvek, a vág- sellyei (Šaľa) Duslo, a Chemko Strážske és mások - többségük­ben az innovált termékeiket hoz­ták el a bemutatóra. Ezek közt voltak a növények táplálására szolgáló különböző trágyafélesé­gek, amelyek közt szerepeltek mind a granulált, több hatóanyagú szilárd műtrágyák, mind a folyé­kony trágyák, mikroelem kiegészí­téssel is. A műtrágyák alapvető minőségi követelménye már nem­csak a granulátumok szilárdsága volt, hanem a környezetvédelmi szempontból megkövetelt minimá­lis ballásztanyag-tartalom mennyi­sége is. A gyakorlatban már jól ismert folyékony nitrogéntrágya, a DAM 390-es mellett ott szerepelt a Fostim 8-24-0, amely a nitro­gén-hatóanyagon kívül foszfort is tartalmaz. A kiállításon bemutatták a Di­mitrov Vegyi Müvek még csak nö­vénytermesztési kísérletekben szereplő, egyes esetekben fajspe­cifikus, mikroelemekkel dúsított folyékony trágyáit: Foli-Beta vul­garis, Betavit, Foli-Nicotiana, Molycit, Zinkon, Zinkocit, Fytovit. Ezek közül egyeseket levéltrágya­ként a különböző növekedési fázi­sok tápanyag-ellátásának ki­a legfontosabb munkahelyi teen­dőket is számba veszik.- Pártoktatásunk elmúlt évfo­lyamát értékelve elsősorban való­ban annak gyakorlati oldalát kell, s lehet kiemelni - mondta Bíró Béla, a pártalapszervezet alelnö­ke. - Ennek egyik feltétele a diffe­renciált beosztás, az iskolai és a szakmai végzettség, valamint a betöltött munkakör mellett az egyén politikai fejlettsége, sőt az is, hogy az illető mióta párttag. így az egyes csoportokban a vita tár­gya mindenkit egyformán érintett és érdekelt, s ez ösztönzően ha­tott. Szintén az oktatás gyakorlati értékét növelte, hogy saját elő­adókkal dolgozunk, olyanokkal, akik jól ismerik a vállalatot. Az előadók olyan témát kapnak, amely kötődik a munkájukhoz, s ezen túlmenően lehetőséget adunk arra is, hogy az adott terü­letet részleteiben megismerjék. A foglalkoztatottság és munkater­melékenység kérdéseiről, a mun­kakezdeményezés jelentőségéről és fontosságáról, vagy a műszaki­tudományos haladással szemben támasztott igényekről az tud érté­kes előadást tartani, aki az adott dolgot a vállalat és a munkahely szemszögéből is ismeri. További lényeges alapja az IS- TER-ben folyó sikeres pártokta­tásnak az ellenőrzés és a folya­matos értékelés. Ezt a kérdést Bertók Mátyás, a CSKP gazda­ságpolitikáját tanulmányozó cso­port vezetője részletezte.- Fontosnak tartjuk a sokoldalú és rendszeres ellenőrzést. Az elő­adásokról és szemináriumi be­egyensúlyozására, illetve a fóliater­mesztésben, vagy a chlorozis megszüntetésére, illetve megelő­zésére lehet használni. A növényvédelem termékei kö­zött is többségben az innovált alapvegyszerek kaptak helyet. Az innováció ebben az esetben a vegyszerek jobb kezelhetőségét (pl. Zeazin S-40), hatásspektru­mának növelését (pl. Burex spéci­éi), illetve a ballasztanyagok men­tességét (pl. Aminex Pur) jelentet­te. Ez az utóbbi termék méltán el is nyerte az Arany Incheba díjat. Az innovált termékek mellett azon­ban új gyomirtószereket is bemu­tattak. Ilyen volt például a cukorré­pában, a takarmányrépában, a búzában és az alávetéses árpá­ban használható Fatex EK-80, amely hatásos védelmet nyújt a hé- lazab ellen. Tovább a Dikolen I, amely a termesztett len védelmét biztosítja a kétszikűekkel szemben. Az Incheba ’84 nemzetközi vá­sárral egyidőben, illetve annak szerves részeként került sor az Agrichem ’84 6. kongresszusára, amely a „kemizáció a mezőgaz­daságban“ nevet kapta. A kong­resszuson nagyszámú hazai és külföldi szakember vett részt. A KGST-országokon kívül jugosz­láv, norvég, francia, belga, brit, nyugatnémet, osztrák stb. mező- gazdasági, illetve vegyipari szak­ember kb. 200 előadást hallgatott meg. A kongresszus témája a műtrágyagyártás és felhaszná­lása a tápanyaggazdálkodásban, a növényvédelem és a takarmá­nyozás kemizációja volt. A külföldi beszámolók a legfris­sebb információkat szolgáltatták a hazai szakemberek számára. Ezekből kitűnt, hogy a műtrágya- gyártás és alkalmazásának fejlő­dési iránya a folyékony trágyaféle­ségek és a folyékony mikroelem- koncentrátumok felé mutat. Egyfe­lől azért, mert egyszerűsödnek a tárolási és manipulációs követel­mények, másfelől a környezetvé­delmi szempontokat szem előtt tartva ballasztmentes tápanyagok állíthatók elő. A növényvédelemmel szemben támasztott igények a nagy hatású szélgetésekről jegyzőkönyvet írunk. Ebben értékeljük a részvé­telt, az oktató munkáját, a hallga­tók aktivitását és az előadás gya­korlati értékét. A tapasztalatokat megvitatja a pártbizottság, s ha szükséges, azonnal megteszi a kellő intézkedéseket. Az igényességet bizonyítja az is, hogy a pártoktatási évet értéke­lő összegezés a pozitívumok mel­lett a hiányosságokra is rámutat. Pontosabban mondva, olyan dol­gokra, amelyek által a jövőben még hatékonyabbá tehető az ok­tatás. Részletesen elemzi például a szervezési formát. A vállalat meglehetősen tagolt, az egyes munkahelyek a járás egész terüle­tén megtalálhatók, így az emberek összehívása nem olyan egyszerű. Ennek megfelelően mindig több előadást tartanak meg egyszerre. Ilyen esetben kétszeresen fontos a jó szervezés, hiszen aki hiány­zik, akár igazoltan, egyszerre több előadást mulaszt. Az összevonást úgy kell szervezni, hogy az elő­adások között legyen lehetőség a pihenésre, a hallgatók aktívak maradjanak. Egy további, nagyon fontos ta­nulságról az alelnök szólt.- Az oktatási év folyamán több­ször bebizonyosodott, hogy az embereket egyre jobban érdeklik az időszerű bel- és külpolitikai események. Ezért elhatároztuk, hogy az új oktatási évben külön előadásokon - a rendes tananya­gon kívül - ilyen jellegű kérdések­kel is foglalkozunk majd. Bízunk benne, hogy a járási pártbizottság segítségünkre lesz az előadók be­biztosításában. Mindez együtt még hatéko­nyabbá teszi majd a pártoktatást, fokozza annak gyakorlati jelentősé­gét és termelést segítő hatását. EGRI FERENC szuperszelektív vegyszerek felé irányulnak, melyek alkalmazása után a hatóanyagok még ugyan­abban az évben teljes mértékben lebomlanak. A takarmányozásban a fejlődés az aminosav-premixumok alkal­mazása felé mutat, de nem hagy­ták figyelmen kívül a nehezen er­jeszthető tömegtakarmányok veszteségmentes tárolásával kap­csolatos kísérleti eredményeket sem. A hazai szakemberek tájékoz­tatták a külföldi hallgatóságot vegyiparunk jelenlegi helyzetéről. Az előadások alátámasztották, hogy a csehszlovák vegyipar ké­pes reagálni a fejlődési irányvona­lakra, bár lassabban. Ezt bizonyít­ja többek között, hogy az évek hosszú során gyártott nitrogéntar­talmú folyékony műtrágya mellett még csak most kezdődött meg a nitrogén-foszfor hatóanyagú fo­lyékony trágya gyártása is. Azon­ban sajnálatos tény, hogy a kálium szuszpenzióstrágya megjelenése csak a későbbiekben várható. Nemsokára viszont sor kerül a po- lifoszfát alapú kéntartalmú kétha- tóanyagú (NP) és háromható­anyagú (NPK) folyékony trágyák ipari méretű előállítása is. Emellett már most folyamatban vannak a nagyüzemi kísérletek a lassan ható nitrogénműtrágyával is. Az Incheba ’84 rendezvényso­rozat legnagyobb pozitívumaként könyvelhető el az a felismerés a vegyipar és monopolhelyzetű vállalatai részéről, hogy olyan ter­mékeket állítanak a mezőgazda- sági termelés szolgálatába, ame­lyek ezen a szolgáltatásaik által nem válnak kiszolgáltatottá, illetve olyan termelési technológiák al­kalmazását teszik lehetővé, ame­lyek csökkentik az árutermelés költségeit. S ez mindenképp köve­tendő példa más ipari ágazatok számára is. Hiszen a mezőgazda- sági szakemberek alapvető fel­adata a magas színvonalú termelés megvalósítása, nem pedig a ki­szolgáló ipar által előidézett kény­szerhelyzetek szülte gondok meg­oldása. CS. MOLNÁR LÁSZLÓ Noha az időjárás nem hajlandó ezt bizonyítani, mégis itt a nyár. Mezőgazdasági üzemeinkben emberek és gépek egyaránt felké­szülve várják a nagy munkát, mely éppen olyan nehéz, mint amilyen szép - az aratást. Ez vonatkozik az Újbódvai (Nová Bodva) Egysé­ges Földművesszövetkezetre is. A szövetkezet vezetőit nehéz megtalálni, naponta a határt járják, figyelik a kalászosok fejlődését, sárgulását, ném dőlt-e meg a bú­za, nem lápos-e a talaj.- Az időjárás valóban nagyon zordan Bánik velünk - mondja Papp Sándor, a szövetkezet főag- ronómusa. - Az elmúlt évekhez viszonyítva az idén nem kezdhet­jük meg a szokott időben az ara­tást. Ha melegebbre válik az idő, szállítóink szerint az őszi árpa vá­gását július tizedike körül meg­kezdhetjük. Ezzel azonban egy nap alatt végzünk, s arra jó, hogy kipróbáljuk a kombájnokat.- Az idén mennyi az aratniva- lójuk?- Kalászosokból összesen 1258 hektár. Őszi búzából 630, tavaszi búzából 604 és 24 hektá­ron vetettünk őszi árpát. A kalá­szosokból előzetes terveink sze­rint összesen 4829 tonnát szeret­nénk betakarítani. A nehézségek ellenére reméljük, hogy ezt az eredményt el is érjük. A kalászo­sokon kívül még kaszára vár 80 hektáron repce és 50 hektáron étkezési bab.- A tervezett eredmények el­érésében az időjáráson kívül még sok tényezőnek van szerepe.- Valóban, nemcsak az időjá­rás az egyedüli tényező. Azt mind­nyájan tudjuk, hogy a legfőbb min­dig az ember - mondja. - Ezért nagy gondot fordítunk a szerve­zésre, az irányításra és az ellenőr­zésre. Tíztagú aratási bizottságot szerveztünk, melynek vezetője szövetkezetünk elnöke. Itt min­denkinek megvan a konkrét fel­adata, napra kidolgozva. Mindenki pontosan tudja a kötelességét, végrehajtása tehát könnyen ellen­őrizhető. A napokban tartottuk meg a már szokásos aratási aktí­vánkat, melyen szövetkezetünk­nek több mint kétszáz dolgozója vett részt. Mindazok, akik közvet­lenül részt vesznek az aratásban. A kombájnosok, traktorosok, gép­kocsivezetők, a szárítók dolgozói - tehát mindenki pontosan megis­merte feladatát, s nem utolsósor­ban azokat a biztonsági intézke­déseket, melyeket szigorúan ellenőrzünk, legpontosabb meg­tartásukat mindenkitől megköve­teljük. Az egyik legfontosabb biz­tonsági intézkedés a tűzvédelem. Ezért az aratás alatt éjjel-nappal tűzvédelmi járőrök ügyelnek az előírások megtartására. Minden kombájnt, traktort, gépkocsit kézi tűzoltó készülékkel látunk el, s kö­telező a jól felszerelt egészség- ügyi láda is. Az aratási területeken bárminemű tűz használata tilos, tehát a dohányzás is. Az össze­függőbb aratási területeken tűzvé­delmi szempontból vízzel telt tar­tálykocsiknak kell tartózkodniuk. Az aratást igyekszünk a vasút és a közutak közelében megkezdeni, hiszen ezek mentén keletkeznek leggyakrabban a tűzesetek.- A biztonsági előírásokkal szo­ros összefüggésben van a dolgo­zókról való szociális gondoskodás is.- Igen, de először hadd említ­sem meg azt, hogy tizenhat éven aluli fiatalt nem engedünk a mun­katerületre. Tizenhat és tizennyolc év közöttit gépeken nem alkalma-* zunk, s csak ott dolgozhatnak, ahol felelős felnőtt irányításával végzik a munkát. Az idénymunká­sokat pedig kellő munkavédelmi oktatásban részesítjük. A távo- labtjról érkezetteket kényelmes, jól felszerelt szálláshelyeken he­lyezzük el. A dolgozók a munka­helyükön fogyaszthatják el a me­leg ételt, melyről a gazdasági fele­lősök gondoskodnak. Kötelessé­günk kellő mennyiségű friss ivó­vízről és kellően hűtött alkohol- mentes üdítőitalokról gondos­kodni.- Fontos feladatuk a szalma gyors és jó minőségben történő betakarítása. Úgy tervezik, hogy az aratással párhuzamosan gyűj­tik be a szalmát, s az aratás befe­jezése után tíz nappal végeznek ezzel a munkával is. Hogy folya­matosan dolgozzanak, ahhoz jó gépek kellenek.- Tíz saját kombájnunk van - mondja a főagronómus me­lyek mind jó állapotban vannak. A többi munkagépből is elég van. Ezenkívül segítséget kapunk a smižanyi szövetkezettől, amely vállalta, hogy 400 hektáron végzi az aratást, s mi is segítünk nekik a betakarítási munkákban. Fontos feladatunk volt a raktárak előké­szítése, kifogástalan állapotba ho­zása. Elengertdő helyiséget sike­rült biztosítanunk, s remélem, a szárítással sem lesznek komo­lyabb gondjaink. Két szárítónk, egy BS-6-os és egy COLMAN típusú várja a learatott termést, s nem utolsósorban jól képzett, összeszokott szakembergárda. A sikeres aratást hivatott előse­gíteni az aratásban dolgozók kö­zötti szocialista munkaverseny is, győzteseit anyagilag is jutalmaz­zák. A felkészülés tehát jó, most már az időjáráson a sor, hogy felzúghassanak a gépek. FECSÓ PÁL Hogy ne legyenek kényszerhelyzetek Az Incheba ’84 és a mezőgazdaság

Next

/
Oldalképek
Tartalom