Új Szó, 1984. július (37. évfolyam, 154-179. szám)
1984-07-02 / 154. szám, hétfő
Napfogyatkozás - a Csallóközből nézve A matőr együtteseink egy része még ma is csupán egyszeri vállakózásnak tekinti tevékenységét. Ez a szemlélet leginkább színjátszóink sajátja, hiszen egy-egy produkciót a legtöbb együttes alkalmilag verbuvált, olykor ad hoc közössége hoz létre. Az már csak a legjobbakról mondható el, hogy tudatosan, lépésről lépésre haladva, nemcsak egy- egy darab betanulására figyelve készülnek. Átgondoltabb, nemcsak a próbaidőszakra korlátozódó foglalkozások, találkozók esetén bizonyára tartósabb színvonalemelkedésnek lehetnénk tanúi. így a megszületett produkciók az átlagos Színvonal fölé csak akkor kerülnek, ha szinte véletlenszerűen találkozik a bemutatandó darab a rendező elképzeléseivel és a szereplők képességeivel. Pedig a tudatosság éppen az amatőr együttesek esetében meghatározó lehetne, hiszen az évek során ezzel a módszerrel elsajátított színházelméleti, színésztechnikai, drámaelméleti ismeretek így kamatozhatnának is. Tudatosság nélkül aligha beszélhetnek együtteseink folyamatosságról, hagyományokról, s különösen nem a társadalom, a bennünket érintő dolgok, gondolatok hatásos kifejezéséről. Ennek a tudatosságnak része az önművelés, az önnevelés is. Ez egy olyan művészeti ágban, mint a színház, amely a művészi eszközök komplexitásán, szerves egységén - divatos kifejezéssel: totalitásán- alapszik, meghatározó funkciójú. Miért szólok erről éppen most? Az utóbbi évek egyik kiemelkedő amatőr előadását (Gyárfás Miklós: Kényszer leszállás) létrehozó füleki (Fiľakovo) Zsákszínház szinte már a befejeződött amatőr évadon kívül eső júniusi időpontban mutatta be Jevgenyij Svarc Hókirálynő című mesejátékát. Az amatőr színjátszó bemutatók kísérőjelensége a széteső játék, a lassú tempó, a kellékek, a jelmezek, a díszletek esetlegessége. Alapjában véve ezen a bemutatón egyik hibával sem találkoztam. Volt azonban egy sajátos, az ilyen darabok bemutatóin mégis általánosan tapasztalható hiányossága. Zenés mesejátékról lévén szó, a kisérő zenekar vitathatatlanul tehetséges zenészei (vezetőjük a Melódia ’83 szerzői versenyének egyik győztese) túlharsogták az éneklő színészeket. Ezen a legkönnyebb segíteni, ha a zenészek is úgy akarják. Ne tegyék le hangszereiket, ne vonuljanak vissza sértődéke- nyen! Próbálják meg - nem csak ők, de más kísérőzenekarok is- a játékot szolgálni. A színház nem az erősítők, a wattok, a decibelek világa. Ott a dal, a zene is szolgálhat, önmaga lényegét kölcsönözve egy komplexebb művészi tartalomnak és formának. Nem tudom (csak sejtem), mi okozhatja, hogy ebben a nógrádi kisvárosban szinte évente feltűnik egy-egy nem akármilyen „színészi“ adottságokkal, képességekkel megáldott fiatal. Az amatőrszínpad megvillantja, talán meg is mutatja természetes adottságait, tehetséggé azonban csak a tanulás, a gyakorlás változtathatja ezeket. A tehetség már több a fiatalság bájánál, a megjelenés vele született eleganciájánál, az iskolai dramatikus játszókörökben kifejlesztett alkotó fantáziánál. A tehetségben már ott van a tudatosság, az elhatározás valaminek a teremtésére, valami soha nem volt dolog létrehozására. Ez a tehetség már aligha erősödhet véletlenszerűen tevékenykedő amatőr csoportokban. Füleken a generációk egymásutánisága is jelzi az itt ismét lábrakapott amatőr színjátszókultúra minőségét. Bármennyire is mások ezek az előadások, amelyeket Mázik István és kis közössége létrehoz a munkásszínjátszás ismert és sokat emlegetett ötvenes és hatvanas évekbeli előadásainál,- a gyökér, a szellem onnan táplálkozik. Egy melléfogás, egy siker, egy rövid várakozási időszak után ismét hallat magáról ez az együttes. Szándékuk nem több, mint az amatőr színház változó tartalmával, a régi hagyományt, a város közönségének szórakoztatását is szolgálni. Nincs itt szó valamiféle alsóbbrendű igények kiszolgálásáról. Éppen az oly sok együttes esetében zsákutcát jelentő állítólagos „közönségigényt“ próbálják egyeztetni önmaguk belső igényeivel. így lehet csak az általános szórakoztatást kiszolgáló amatőr színjátszástól eljutni az együttesek tagjainak (no meg a nézőknek) eszmei, erkölcsi és emberi épülését szolgáló amatőr színjátszótevékenységhez. Ilyen helyeken azt hiszem nem véletlenül „születnek“ tehetséges fiatalok. A tudatosságról leírt gondolatokat nem esetlegesen kapcsoltam a füleki Zsákszínházról írott véleményem elé. Ennél az együttesnél, bár nem kis erőfeszítések árán, adott egy szellemi, alkotói mag, amelyhez társulnak a tapasztaltabb színjátszók, s nem kevésbé a fiatalabb tehetségek. Ez nem intézményes adottság, ez emberi tartás, etika, tudatosság kérdése. Az intézményes adottságok között én nemcsak a művelődési házat, a szakszervezeti klubot tartom számon, hanem az iskolákat, a könyvtárat és a könyvesboltot is. Az előbbiekről nem kell külön szólnom, hiszen sokoldalúan támogatják a Zsákszínházat. A magyar tanítási nyelvű iskola színjátszói is szép sikerrel szerepeltek az idei Dunamenti Tavaszon. De nem mellékes, hogy ezekhez a közösséget szolgáló tevékenységekhez milyen hátteret ad a könyvtár és a könyvesbolt. A könyvtárnak a speciális igényeket is ki kell szolgálnia, s az amatőr színjátszás ilyen igény. A könyvesbolt figyelő, hozzáértő vezetője révén máris minden füleki és nem füleki amatőrnek a rendelkezésére áll. Reméli, hogy az általam egyik recenzióban amatőrjeink tisztelt figyelmébe ajánlott Bicskei Gábor Amatőrök színjátéka című könyvből a még polcokon heverő legalább egy tucatnyi kötet is hamarosan gazdára talál. Ebben a könyvben a szerző a fülekiek Čapek Fehér- kórjának egykori híres előadását emlegeti. De nemcsak ezért kellene megvenni ezt a könyvet a kisváros minden amatőr színjátszójának. Az amatőr évad nem fejeződhet be a bemutatókkal, tehetséggé kell érlelni az adottságokat, a képességeket. Tudatos tehetséggé. Az évad csak most kezdődik... DUSZA ISTVÁN Václav Hybš tánczenekara jelenleg hazánk, sőt Európa egyik legjobb ilyen jellegű együttese. Václav Hybš kifogyhatatlan a jobbnál jobb ötletekből, melyek törvényszerűen eredményezik, hogy e tánczenekar mindig képes valamilyen különlegességgel, zenei csemegével meglepni a köny- nyűmuzsika kedvelőit. így van ez a legutóbb kiadott Supraphon- hanglemezükkel is, mely tizenkét számot tartalmaz a zenekar és a vendégszólista, Josef Suk előadásában. Josef Sukot, a kiváló cseh hegedűművészt koncertpódiumokról, rádió- és tévéműsorokból, hanglemezekről klasszikus darabok előadójaként ismerjük elsősorban. Most tehát „kirándult“ a könnyű muzsika területére - sikerrel. A lemez egyik oldala tulajdonképpen klasszikus muzsika, Bach, Hándel, Schumann, Schubert és Fibich-művek csendülnek fel itt. A Hybš-zenekar azonban nem szimfonikus zenekar. Ezért aztán Bach-Gounod Preludiuma, Hándel Largója a Xerxes című operából, Bach Air-je, Schubert Ave Mariája, Fibich Poemája Bizonyított tény, hogy már a babilóniaiak, i. e. 2000-ben előre ki tudták számítani, mikor lesz nap- fogyatkozás. Sőt arra is rájöttek, hogy a fogyatkozások bizonyos időközönként ugyanabban a sorrendben megismétlődnek. Ezt a ciklust nevezték Saros-nak, ami 18 év 10, ill. 11. nap. Természetesen ezek az ismétlődő fogyatkozások Földünk tengelyének mozgása, valamint a Hold pályájának változása miatt nem ugyanazokon a földrajzi helyeken következnek be. Ilyenképpen a Csallóközben utoljára 1485-ben figyelhettek meg elődeink teljes napfogyatkozást, a legközelebbi 1999. augusztus 11 -én délben lesz. Közép-Eu répában a következő tíz évben nem lehetünk tanúi jól megfigyelhető napfogyatkozásnak, érthető tehát, hogy az ez évi május 30-i részleges napfogyatkozás megfigyelésére különös gonddal készültek a hivatásos és amatőr csillagászok egyaránt. Hozzájárult ehhez a fogyatkozás különlegessége is, nevezetesen, hogy az kora este kezdődött volna, amikor a Nap már alacsonyan jár, így olyan, ritkaságszámba menő felvételek készítésére is alkalom nyílhatott, amelyek a lenyog- vó-fogyatkozó Napot földi objektumokkal (fák, épületek stb.) együtt örökíthetik meg. A Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Járási Népművelési Központ csillagászati kabinetjében amatőr csillagászokból mintegy harminctagú csoportot szerveztünk a jelenség megfigyelésére. Színhelyül Cs/'csót (Čičov) választottuk, minthogy ez a falu közel van a Dunához. A korábbi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a Duna mentén sokkal változékonyabb az időjárás, gyorsabbak a felhőátvonulások, így rossz idő esetén nagyobb a valószínűsége, hogy felszakadoznak a felhők. „diszkósított“ változatban hangzanak fel, de ez a diszkósított kíséret alázatosan háttérbe szorul, amikor megszólal Josef Suk hegedűje, hogy magas művészi szinten tolmácsolja azokat az érzelmeket, azt a mondanivalót, melyre a művek épülnek. A másik lemezoldal még inkább kuriózumként hat: John Lennon -Paul McCartney Yesterday című dala, Friml Csacsi-szerenádja és Indián szerenádja, Heuberger Chambre séparée című szerzeménye, Mancini népszerű filmdala, a Moon River és Drdla Szerenádja - tehát csupa valóban köny- nyűzenei alkotás csendül fel a zenekar és a szólista előadásában, jól példázva azt a sokak által vallott elvet, hogy nincs komoly zene és könnyűzene, csak jó zene van, amelynek szépsége tehetséges interpretálok előadásában teljes mértékben érvényesül. Csak dicsérni lehet a lemez dramaturgiáját és azt a fegyelmezett mérték- tartást, melyet a Hybš-zenekar ezúttal kísérőzenekarként tanúsított, méltó partnerként a ragyogó tehetségű hegedűművésznek. SÁGI TÓTH TIBOR A falubeliek nem kis meglepetéssel szemlélték a csoport tagjait, akik állványokkal, robusztus csövekkel, hátizsákokkal, fényképezőgépekkel jelentek meg a falu közepén, egy nappal a fogyatkozás előtt. A hír gyorsan elterjedt, hogy mi járatban vagyunk, így népes közönség előtt szereltük, össze műszereinket. Az eredeti terv szerint ezen az estén távcsöves bemutatót tartottunk volna a helybelieknek, a borús idó miatt azonban csak filmvetítés volt. Bizakodtunk, hogy másnap jó idó lesz, ám reményeink az ólomszínű, lógó hasú felhők láttán szinte teljesen szertefoszlottak. Mégis úgy készültünk, mintha verófé- nyes idő lenne. Mindenki megkapta feladatát: Vida Lajos társunk a stopperek kalibrálását végezte az időkorrekciók megállapítása végett, a Sághy József vezette meteorológiai csoport a hőmérséklet mérésére készülődött, míg a „fotósok“: Bilek Zoltán, Szla- nyicska Ervin, Morovics Béla, Jávorka Ágoston és jelen sorok írója a távcsöveket készítettük elő A fogyatkozásnak 19 óra 22 perc körül kellett kezdődnie, ám fél hatkor - éppen vacsora közben - eleredt az eső. Úgy tűnt fel, hiábavaló volt minden fáradozás. Kedvetlenül kászálódtunk fel az asztaloktól, mikor arra lettünk figyelmesek, hogy a délnyugati égbolton megjelent egy késélnyi rés a felhők között, és az eső is elállt. Azonnal felállítottuk a távcsöveket. Még egy utolsó megbeszélés, azután mindenki a helyére. Beállítottuk műszereinket a még felhős égbolt irányába, ahol a Napot lehetett sejteni s vártunk. 19 óra 10 perc, az égbolt továbbra is felhős és már csak 10-11 perc van hátra. A rés azonban észrevehetően szélesedett. Csak nehogy megváltozzon a szélirány! 19 óra 15 perc. Vida Lajos elfoglalja helyét a stopperoknál. 19 óra 17 perc..., ott „álldogál“ a Nap a rés szélén, még mindig nem látni... Most! Vakító fény villan szemünkbe a távcsövön keresztül: felbukkant égi lámpásunk. Vida 15 másodpercenként mondja az időt, mi pedig a távcsövekre tapasztott szemmel figyeljük a Napot. Még néhány másodperc..., meg sértetlen a korong, még nem sejti a Nap, hogy néhány másodperc múlva elétolakodik a Hold, hogy fényes orcáját „elcsúfítsa“... Most! Hirtelen, mintha egy óriási, kozmikus kalapáccsal rásújtottak volna, behorpad a Nap széle: belépett a Hold. Kattognak a fényképezőgépek, működnek a stopperek, rövid vezényszavak hangzanak el - hibátlanul végzi munkáját az észlelógárda. Észre sem vesszük, hogy időközben csoportunk tömeggé dagad: kisdiákok, pedagógusok, fiatalok és felnőttek velünk figyelik a jelenséget - egyelőre szabadszemmel, a távcsövek foglaltak. Újratöltjük filmmel a gépeket, igyekszünk minél többet megörökíteni a csodás látványból. Végre felszabadulnak a távcsövek, de azonnal birtokukba veszik az addig „kívülrekedtek“. Fél óra múlva már az utolsó felvételeket készítjük. Lassan eltűnik a Nap a látóhatár alatt. A fogyatkozás végét csak tőlünk nyugatabbra figyelhetik meg. A távcsöveket nem rakjuk el, látva az érdeklődők nagy számát. Megvárjuk, míg besötétedik. A legkisebbek versenyre kelnek az első csillag megpillantásában. A szürkületi égbolton csakhamar rátalálnak a Marsra. Ráirányulnak a távcsövek, s a szakmai munkát most ismeretterjesztéssel folytatjuk. A Szaturnuszt szinte mindenki többször is megnézi: egyesek hitetlenkedve csóválják fejüket a bolygót övező karima láttán. Magyarázatokat fűzünk a látottakhoz, az égbolt egy-egy látványosabb objektumánál hosszabban elidőzve. Éjfél körül lassan szétszéled a társaság, újra magunkra maradunk. Szálláshelyünk közelébe visszük a műszereket, rövid pihenőt tartunk, majd kezdjük, illetve folytatjuk a munkát. Senki sem pihen le, egyesek kicipelik hálózsákjukat és „meteoroz- nak“. Hajnali négykor megyünk aludni, de még a hálózsákban is - ki tudja hányadszor - újra elmondja mindenki, hogyan is látta a napfogyatkozást. (Megjegyzés: hazánkban, egy-két hely kivételével, a kedvezőtlen időjárás mindenhol meggátolta a napfogyatkozás megfigyelését.) BODÓK ZSIGMOND Molnár János: Verő fényben Meddig tart egy évad? LEMEZ Komoly könnyűzene Még sértetlen a korong Mintha egy óriási, kozmikus kalapáccsal rásújtottak volna (A szerző felvételei)
