Új Szó, 1984. július (37. évfolyam, 154-179. szám)

1984-07-30 / 178. szám, hétfő

imsgw, B emutatkozásuk a kazincbar­cikai nemzetközi amatőr színjátszó fesztiválon bizony nem sikerült a legfényesebben. Elts Aare rendező az előadás után sá­padtan járt-kelt a színfalak mögött, úgy éreztem, most nem szabad megszólítani. Néhány perc múlva a presszóban a tallinni Tammsaare Népszínház egyik tolmácsa mondta el, miket mondott a ren­dező. Tallinnban működik. Három észt nyelven játszik, egy oroszul. Har­minc népszínház is tevékenyke­dik, olyan, mint a mi társulatunk. Itt a művészeti vezetők profik, a szí­nészek amatőrök. Az amatőr moz­galom bázisát a drámai színkörök alkotják, számuk mintegy három­ezer. A tehetséges színészek és rendezők a népszínházakba, illet­ve a hivatásos együttesekhez szerződhetnek. A profi együtte­seknél és a népszínházakban rendszeres stúdiómunka folyik, sok mai kiemelkedő észt színész e műhelymunka során gazxtagítot- ta mesterségbeli és elmmeti tu­dását. Urve Felix 1969-től az együttes művészeti vezetője.- A társulat 1957-ben kapta meg a népi színházi státuszt. A félprofi együtteseknek évente legalább két bemutatót, 40-50 előadást kell tartaniuk. Repertoá­runk gerincét a klasszikus és alakul ki színész és néző között, s mindannyian úgy érezzük, gaz­dagabbak lettünk, mert őszintén szóltunk örömeinkről, gondjaink­ról, választ kerestünk dilemmáink­ra, s így valahogy az ember szebbnek, boldogabbnak látja az életet. Hát ezért töltöm a szabad időm egy részét a Micsurin utcá­ban, színházunkban. Murss Raido villanyszerelő a tallini gázgyárban. Évek óta a társulat egyik vezető színésze. Kollégái mondták el, hogy több­ször hívták hivatásos társulathoz.- Munkás vagyok. Tudja, ná­lunk nagy hagyománya van a munkásmüvelódésnek. Kis nemzeteknél életbevágóan fontos az olvasás, a kultúra. A megmara­dás, s a világ megismerésének, befogadásának nélkülözhetetlen eszköze. Nekem az a vélemé­nyem, hogy a színdarabok, a szín­játszás révén többet értünk meg abból a felülmúlhatatlan csodából, Horace Cockery múzeuma és elégiája MÉLIUSZ JÓZSEF ÚJ MÜVÉRŐL Színházszerető nemzet BESZÉLGETÉS AZ ÉSZT SZÍNJÁTSZÁSRÓL- Úgy vélte, nem jó darabbal jöttek ide. Enn Vetemaának ezt a művét, ironikus felhangját csak azok értik meg, akik tökéletesen tudnak észtül. A szinkron fordítás sem segített. Aztán meg a színpad is. Otthon kamaraszínpaduk van, meghittebb a légkör, ezen a nagy színpadon szinte minden elve­szett. Hang, gesztus, játék. Érez­ték a színészek is, hogy lankad a nézők figyelme, így pokoli dolog játszani. Nem sokáig tartott az észtek rossz kedve. Mindenáron bizonyí­tani, javítani akartak, ezért késő éjszaka a klubban bemutatták szellemes diszkóparódiájukat, másnap pedig bábjátékot adtak elő - magas színvonalon. Érthető hát, hogy ekkor már az együttes rendezője jókedvűen mondott igent kérésemre. Moso­lyogva kérdezte:-Választhat a tolmácsok kö­zött. Az egyik észtről magyarra fordít, a másik észtről oroszra. Az észt színjátszásról kérdem őt.- Színházszerető nemzet va­gyunk. Az Észt SZSZK-ban nem egész kétmillió lakos él, s a szín­házlátogatók száma évente több mint másfél millió. Tizenhét hiva­tásos színházunk van, ebből négy a kortárs észt irodalom alkotja. Több neves szerző, többek között Enn Vetemaa és Ardee Lives ál­landó munkatársunk. Több darab­juk ősbemutatója nálunKvolt. Tár­sulatunknak jelenleg negyven szí­nésze van: egyetemisták, munká­sok vegyesen. Leida Rammo Tallinnban könyv­táros.- Hivatásom a népművelés. Humánus gondolatokat talán a leghatásosabban a színpadról lehet népszerűsíteni, hiszen jó előadás esetén sajátos kapcsolat amit életnek nevezünk. Persze, mindehhez tehetség, szorgalom kell, mert nehéz és gyönyörű fel­adat a közönség érdeklődésének felkeltése, a nézőkkel való alkotó kapcsolat megteremtése. Ezek az őszinte szavak fellelke­sítik a körülöttem ülő társaságot. Egymás szavába vágva mesélnek sikereikről. A balti országok ama­tőr színjátszófesztiváljáról, ahol nagydíjat nyertek, s ezért jutalom­ként a kazincbarcikai fesztiválra utazhattak. Ahol végig a legfigyelmesebb nézők közé tartoztak.- Az ember sokat tanul, tapasz­tal, ilyen fesztiválon, ennyi külön­böző stílusú és műfajú előadás láttán. Nekem különösen a prágai­ak és a debreceniek tetszettek, és a budapesti gyermekszínjátszók - mondta Urve Felix. Majd kollé­gáinak helyeslő bólogatásai köze­pette teszi hozzá elgondolkodva:- Fölemelő érzés ennyi lelkes, tehetséges embert látni. Alig vagy egyáltalán nem értem a nyelvüket, de a látvány lenyűgöz, s érzem szinte minden előadásban az al­kotók szívedobbanását, vallomá­sát az életről. Aminek csak béké­ben lehet a mainál is szebb folytatá­sa...! SZILVÁSSY JÓZSEF A 20. századbeli, jellegzetesen közép-kelet-európai értelmiségi sorsának megírására már történ­tek különböző kísérletek a Duna- völgyi népek irodalmában. Több­kevesebb sikerrel. Méliusz József legújabb könyvének, a Horace Cockery-nek elolvasása után, amely prózában és versben me­séli el egy viharos sorsú alkotó élettapasztalatait, küzdelmeit, gyötrődéseit, győzelmeit és vere­ségeit - s teszi mindezt a mai magyar irodalom legjobb szintjén - elmondhatjuk, hogy most egy szimbolikusan egyetemes érvé­nyű és maradandó értékű művel gazdagodtunk. Szerkezetileg az írás két rész­ből áll. Az első könyvben (A Ho­race Cockery-Múzeumban) egy, a társadalmi haladásnak elkötele­zett, baloldali érzelmű, avantgarde költő, Horace Cockery, életútját kísérjük végig, s így közvetetten megismerkedünk századunk Európájának nagy problémáival, a birodalmak széthullásával, a fa­sizmus elleni harccal, a népfront­korszakkal, a diktatúrákkal és a ki­bontakozó új társadalmi rendszer­rel, s általában a bal- és jobboldali eszmék állandó kibékíthetetlen harcával. A második könyv (Hora­ce Cockery darabokra tört elégiá­ját) találkozás költőnk életművé­vel, élete sorsproblémáival avant­garde stílusú versekben elbe­szélve. Természetesen mindkét könyv szerves egészet alkot, és a maga totalitásában az olvasónak nem­csak egy közép-kelet-európai ér­telmiségi sorsát nyújtja, hanem bi­zonyos értelemben az avantgarde költészet történetének az össze­gezését is. A mű külön értéke a nyelv, a stílus, az a tragikomi­kus, ironikus hang, mellyel Méli­usz József, egy kisebbségi iroda­lom képviselője kitör a szűk pro- vincionalizmusból, vállalja az egyetemességgel való összeha­sonlítást, annak mércéjét és ter­heit anélkül, hogy közben megfe­ledkezne, megtagadná a maga tár­sadalmi-nemzetiségi realitását, az írástudó népe iránti súlyos felelős­ségét. A dokumentumszerüen megírt könyv központi alakja tehát Hora­ce Cockery költő, az írás szerint Méliusz József jóbarátja. Nevét azonban ne keressük az irodalom- történetekben, a lexikonokban, mert nincs benne. Az egész „do­kumentum-füzér“ az író képzele­tének a szüleménye. A tények is­meretében azonban mi azt is el­mondhatjuk, és él is kell mondani, hogy Horace Cockery tulajdon­képpen maga Méliusz József. Egy kisebbségi irodalom sorsa és jel­képe. De lehetne éppenséggel más magyar (és nem magyar) ki­sebbségi értelmiségi is. A mű je­lentése egyetemes, általános: a társadalmi haladásért, a nép és az egyén igazságáért mindig, min­den körülmények közt újra és újra harcolni kell. Méliusz József Horace Cok- kery\ét Domokos Géza, a buka­resti Kritérion Kiadó igazgatója a romániai magyar irodalom nagy kalandjának nevezte. Joggal. Az idén 75. életévébe lépett kiváló romániai magyar írástudó és iro­dalomszervező, a két világháború közti Korunk-nemzedék jeles kép­viselője, Méliusz József ebben a művében összegezte, tartalmi és esztétikai alapon egyaránt, mindazt, ami előző műveiben is már hangsúlyozottan jelen volt: az írástudói, az értelmiségi lét értel­mét és helyét a modern társada­lomban. Mondanivalójának súlyá­val és a művészi megformálás erejével ezért a Horace Cockery méltán sorakozik napjaink egyete­mes magyar irodalma legjobb al­kotásai mellé. KOKES JÁNOS LEGFONTOSABB A MINŐSÉG A kínai filmgyártásról Csi Fang-ju, a kinai kulturális mi­nisztérium filmfőosztályának vezetője közölte, hogy a kinai filmstúdióknak ezentúl a jó minőségre kell súlyt he­lyezniük, hiszen a mennyiség már nem gond. Elmondta, hogy Kínában 1983-ban 127 játékfilmet készítettek - az eredeti­leg tervbe vett kilencvennél sokkal töb­bet A kinai nézőknek azonban első­sorban jobb filmekre, nem pedig több filmre van szükségük. Ú gy vélem, a XXI. század iskolájának vissza kell térnie azokhoz az elvekhez, amelyeket jól ismer és szentesített az emberi­ség történelme. Lényeges, hogy a diák sze­mélyes kapcsolatban álljon tanárával - ez az emberek közti viszony legősibb típusa. A mai szaktanárt fel fogja váltani az univerzális tanár, vagy egyszerűen: a mester, aki teljes, harmo­nikus, képzett, müveit személyiség, aki köve­tendő példakép lesz. A mai tanár a tudományok differenciálódá­sának, a pedagógiai tevékenységen belüli munkamegosztásnak a terméke. A szaktanár egy tantárgy ismerójeként, meghatározott szakmai képességek birtokosaként jelenik meg. Az a jellemző tehát, hogy a tanár, legyen bármilyen tehetséges is, jobbára képtelen ar­ra, hogy az iskolai tantárgyak teljes körét átfogja. A tanárképző főiskola a tudományok osztá­lyozása szerinti tanszékekből áll, ahelyett, hogy pedagógiai alapokra épülne. Ebből kö­vetkezik, hogy a pedagógia a tudományágak­hoz igazodik ahelyett, hogy a meghatározott életkorú és adottságú tanulóközösséget tarta­ná szem előtt. A mai főiskolák hallgatói nem a humán vagy reálképzés, a természettudo­mányos oktatás vagy a művészeti nevelés, a felső és alsó tagozat tanításának módszerta­nát sajátítják el, hanem a szaktárgyak metodi­káját. A főiskola ilyenformán mélyen beleplán­tálja a leendő pedagógusok tudatába, hogy egyetlen feladatuk, meghatározott tudomány­ágak számára szakembert képezni. A mai iskola abból.indul ki, hogy minden tanulónak egyformán szüksége van kivétel nélkül valamennyi tantárgyra. Tegyük fel, hogy a tanuló, akinek szakemberekkel van dolga, valamennyitől azonos mélységű és minőségű tudást kap. A tanuló pedig objektíve nem abban érde­kelt, hogy egy vagy néhány tantárgyban elmé­lyült tudásra tegyen szert, hanem abban, hogy harmonikus nevelésben és oktatásban legyen része. De a pedagógusok szenvedélyes ra­gaszkodása saját tantárgyukhoz, mint életük értelméhez, oda vezet, hogy a tanulót olyan szakemberek veszik körül, akik mind arról akarják őt meggyőzni, hogy az őáltaluk tanított tantárgy fontosabb, mint a többi. Melyik szak­tanárra fog hallgatni a diák, és milyen alapon, A tanár-mindentudó? ha egyszer nem képes objektívan értékelni sem a tantervi anyagot, sem a saját képessé­geit? A tanuló mégis választ: leggyakrabban úgy, hogy amelyik tanárt szereti, annak a tan­tárgyát részesíti előnyban. Es a tanár? Mindennapi megfeszített mun­kája során nem mindig tudja, hogyan kapcso­lódik össze tantárgya a többi tárgy anyagával a tanulók tudatában, azt pedig még kevésbé, hogy az egyes tanuló fejében mi van. A mai tanár csak ritkán jártas kellő szinten a többi iskolai tárgy anyagában. Következésképp, ha a szó szélesebb értelmében vett nevelésről és oktatásról beszélünk, minden tanár kénytelen az általános oktatási programra hagyatkozni, amelyben majd csak „összekapcsolódnak“ erőfeszítései valahogy az egész pedagógus- kollektíva erőfeszítéseivel. Az az általánosan elfogadott vélemény, hogy a tanterv előírta tantárgyegyüttes, mely­nek mindegyikét más pedagógus tanítja, vég­ső soron nemcsak bizonyos ismeretmennyisé­get ad minden tanulónak, hanem teljes képet is az ember helyéről a világban, azaz a világ­képet is kialakítja. De a világkép létrejöttéhez minden egyéb-feltétel mellett az is szükséges, hogy a világról és az emberről való ismeretek egybefonódjanak, és átszüródjenek az adott tanuló személyiségének prizmáján. De hol van az a tanár, aki tudja, hogy az adott pillanatban éppen -mi kell az adott tanulónak? Ki követi figyelemmel lelki fejlődését, erkölcsi érését, ki segít a tanulónak abban, hogy bizonyos isme­reteket és készségeket elutasítson, és bő kézzel merítsen másokból? Erre a szerepre ma az osztályfőnök hivatott, aki vitathatatlanul óriási munkát végez. De hiszen ő is szaktanár! Neki is megvan a ked­venc tantárgya, az osztályfónökséget plusz­munkaként kapja. Feltehetően a XXI. század a szaktárgyi felosztás helyett a személyes kapcsolatokra alapozza majd az oktatást. A kiindulópont nem egy adott tantárgy, hanem a tanár és diák kapcsolata lesz. A XXI. század tanára pedagógiai feladatait egy meghatározott tanulócsoportra építve fog­ja meghatározni. Nem a földrajznak, a kémiá­nak vagy a technikának lesz a tanára, hanem egy csoportnak, amely valóságos gyerekekből áll, mindegyiküknek megvan a maga vezeték - és keresztneve, és valamennyi külön jellem. Felvetődik a kérdés, hogyan győzi majd a ta­nár a szaktárgyakat? A válaszom: úgy, aho­gyan ma a diák. Annyi előnye lesz, amennyit az életkor, az élettapasztalat, a szilárd világ­nézet ad. És ha a tanár nem tud megbirkózni a program (melynek egyik szerzője) valame­lyik részletével, akkor vagy megváltoztatja a programot, vagy segítséget kér valakitől (akár az osztály legjobb tanulóitól is). Meg vagyok győződve arról, hogy a szakta­nár történelmi küldetése e század végére befejeződik, és a XXI. században megjelenik az univerzális tanár, vagy egyszerűen: a Ta­nár, a mester. JURIJ MIROSNYIKOV, a filozófiai tudományok kandidátusa A főosztályvezető a kínai lapoknak adott interjújában értékelte a múlt évi filmtermést, és közölte, hogy körülbelül 30 filmet minősítettek jónak, illetve kitű­nőnek Ez a szám jobbára egyezik az előző évivel. Biztató fejleménynek mondta azt, hogy tavaly több film ké­szült Kina mai problémáiról: a múlt évi filmeknek több mint a fele ilyen tárgyú.- Körülbelül egy évvel ezelőtt sokan kifogásolták azt, hogy kevés film tár­gyalja a mai kinai falu ügyes-bajos dolgait. A múlt évben már tizenhat ilyen film készült, s némelyik ideológiai tar­talma és művészi színvonala jóval fe­lülmúlta a korábban forgatott, e tárgyú filmekét - jelentette ki a főosztályve­zető. Különösen kiemelte az Aminek nem letl volna szabad megtörténnie és a Liu Csin elöljáró című filmeket. Ezek az alkotások - állapította meg - friss szí­nekkel ábrázolják az egyéni felelőssé­gen alapuló irányítási rendszer életbe léptetése után kezdődött, megváltozott falusi életet. Az első filmet Csi külön is méltatta - mivel ez a párt belső életét mutatja be, s azt igazolja, hogy a párt ki tudja javítani saját hibáit. A tavalyi termésből számos film fog­lalkozott a fiatalokkal; különösen sike­rült alkotás A 16-os kórterem, a Hid alatt és a Naplemente utca. Ezek azt ábrázolják, hogy a mostani fiatalok mi­ként igyekeznek begyógyítani a kultu­rális forradalom okozta sebeket, s ho­gyan fognak hozzá az új élet építé­séhez. Csi Fang-ju leszögezte, hogy még az Éljen az ifjúság és a Lányok hálóter­me is említést érdemel; mindkét film a mai tizenévesek és főiskolások élet- felfogásáról szól. A kinai filmrendezők az ipar kérdé­seiről szóló történeteknek is figyelmet szentelnek. Az ilyen alkotások közül a legsikerültebb a Felforr a vér - ennek témája az, hogy egy gyárigazgató el­határozta, megreformálja az irányí­tást de ellenkezésbe, közömbösség­be ütközik. Csi Fang-ju szerint egyes filmek még mindig irreálisak, felszínesek és hevenyészve összecsapottnak látsza­nak. Nem valósult meg az a prognózis, amely szerint 1982-höz képest 1983- ban nagyobb lesz a mozinézók száma Az 1982-ben elért 25 milliárdos néző­szám 1983-ban még valamivel csök­kent is (9) ÚJ S/Ó 4 1984. VII. 30. Elts Aare rendező (Molnár László felvétele)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom