Új Szó, 1984. július (37. évfolyam, 154-179. szám)
1984-07-27 / 176. szám, péntek
Gabonabetakarítási gondok Kooperáció a földművesszövetkezetek között • Naponta tájékoztatnak az eredményekről • Kényszerszünet után folytatják az aratást • Teljes műszaka gabonaszárítókban A moszkvai Pravda cikke AZ AMERIKAI RAKÉTÁK ÁRNYÉKÁBAN (ČSTK) - A szovjet lap mai száma ezzel a címmel közli Lev Dezimenszkij írását, amelyben egyebek között ez áll: (Levelezőinktől) - Az Alistáli (Hroboňovo) Efsz-ben kiválóan al kalmazkodtak az év sajátos feltételeihez, az időjárás szeszélyei hez. A gépek és gépi berendezések hatékonyabb kihasználása ér dekében a padányiakkal (Padaň) és a hegyéteiekkel (Kútniky) koo - perációs körzetet hoztak létre, a kombájnokat kölcsönösen oda irányítják, ahol éppen aratni lehet. Kun István mérnök, a szövetkezet elnöke nem emlékszik ilyen elhúzódó aratásra, mint az idei. Eddig az 550 hektáros gabonate- rületükból mindössze csak 65 hektárról került magtárba a termés. Komoly fennakadások vannak a felvásárlással és a szárítás - sál. A melegebb időjárás ugyan gyorsítja az aratás ütemét, de még mindig gondosan kell megválasztani a learatásra érett búzát. Las - san csökken a szemek nedvességtartalma, de változatlanul szá - rítani kell. Az első részeredmények alapján a kalászosok jó ter mést ígérnek. Minden jel szerint gabonatermesztési tervüket túltel - jesítik, mivel 6 tonnán felüli hektárhozamokat takarítanak be. A nyári csúcsmunkák idején gondoltak a dolgozók ellátására, intézkedéseket tettek a munkavédelmi előírások megtartására, a tüzesetek megelőzésére. Természetesen a szocialista munka- versenyt ebben az évben is meghirdették. A fiatal kombájnosok bekapcsolódtak a SZISZ járási bizottsága által meghirdetett ifjúsági aratóversenybe. Krascsenics Géza ★ ★ * A lakosságot naponta tájékoztatják a dercsikai (Jurová) Barátság Efsz aratóinak teljesítményé - ról. Az aratás megkezdése előtt az agitációs központ dolgozóitól arról értesülhettek, hogy a szövetkezet földjein 1240 hektárról kell betaka rítani a gabonatermést; 900 hektárról az őszi búzát, 300-ról a tavaszi árpát és negyvenről a zabot. Eddig a legjobb eredményt Ambrus György, Görcs László, Both Ernő, és Lapos József kombán- josok érték el. Czízik Gyuláné Az alapos talajelőkészítésnek, s a termőföldnek az istállótrágyával való megszórása azt eredmé nyezte, a štúrovói Állami Gazdaság kismuzslai (Malá Mužla) rész - legében, hogy árpából - amit 220 hektáron termesztettek - 5,2 tonna hektárhozamot, búzából - 350 hektáron termett - öttonnás hektárhozamot takarítottak be. A hazai kombájnosok mellett brnói kombájnosok is aratják a kalászosokat. Nagy András Az őszi árpa ötvenegy százaléka már magtárba került a Kassa (Košice)-vidéki járásban. A PeBaráti találkozó (ČSTK) - Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap találkozott Kali Shankar Shuklával, az Indiai Kommunista Párt Központi Végrehajtó Bizottságának tagjával és Unni Krishnannal, az Indiai Kommunista Párt Országos Tanácsának tagjával szlovákiai látogatásuk alkalmából. rényhimi (Perín Chým) Efsz-ben 120, a Határfalvaiban (Hraničná pri Hornáde) 150 hektárról takarították be az őszi árpát. Az átlagos hektárhozam 4,6 tonna. Az újbod- vaiak (Nová Bodva), buzitaiak (Buzica) és a Nižná Myšla-iak még javában vágják az árpát, melynek befejezése után szokatlan szünet következik mindaddig, amíg be nem érnek a többi kalászosok. Iván Sándor A szenckirályfai (Kráľová pri Senci) Jövő Efsz-ben is teljes ütemben folyik az aratás. Az idén 1200 hektáron búzát, 341 hektáron árpát, 50 hektáron repcét és 50 hektáron borsót termesztettek. Tizenhét kombájn végzi a betakarítást. Az őszi repce, árpa, borsó aratását már befejezték. A galántai (Galanta) járásban öt nagykapacitású gabonaszárító múködik: Galántán, Felsőszeliben (Horné Saliby) Nagyfödémesen (Veľké Úľany), Vágsellyén (Šaľa), és Sereden. A Mezőgazdasági Felvásárló és Ellátó Üzem nagyfö- démesi körzeti átvevóhelyén Bot- lik László, az átvevóhely vezetője elmondta, hogy jelenleg a napi teljesítményük 40 vagon árpa és 60 vagon búza szárítása. Ezt a teljesítményüket növelni tudják. Naponta 166 vagont fognak átvenni és megszárítani, ha a szövetkezetek és a Sládkovičovói Magter- mesztó Állami Gazdaság betartják az ütemtervet. Zavartalan lesz az átvétel és a szárítás, s a gabonával megrakott autóknak nem kell sorakozni a száritó előtt. Száraz Pál Eddig már 643 tonna 20-23 százalékos nedvességtartalmú gabonát szárítottak meg a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Dukla Efsz szárítójában. Az utóbbi napok száraz időjárása lényegesen csökkentette a szem nedvességtartalmát s így kevesebb üzemanyag fogy a szárítóban. Az aratók munkaversenyében a Horváth László és Széllé Benő páros áll az első helyen. Rácz Péter Munkalátogatás (ČSTK) - Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke tegnap folytatta munkalátogatását a közép-szlovákiai kerületben. Jaroslav Petrusnak, a Banská Bystrica-i járási pártbizottság vezető titkárának társaságában a kerületi székhely művelődési otthonában részt vett a kerület üvegipari termékeit bemutató kiállítás megnyitó ünnepségén. Innen a hegyaljai feltételek között gazdálkodó Selcei Efsz-be folytatta útját, ahol tájékozódott a takarmányok begyűjtéséről és az aratás előkészületeiről. A szövetkezet tisztségviselői beszámoltak az efsz fejlesztésének távlatairól, amelyben fontos helye van a szövetkezeti tagokról való gondoskodás fokozását célzó szociális programnak. A KORMÁNYKERÉK MELLETT (Folytatás az 1. oldalról) korica betakarításában Molnár Rudolf, Mészáros István és Menyhárt Tibor kollégáimmal a járási versenyt is megnyertük. Két Ko- losszal 605 hektáros teljesítményt értünk el.- Hogyan érték el ezt a kiemelkedő teljesítményt?- A gépek javítását és karbantartását már említettem. Legalább ennyire fontos a kitartás is. Az aratás bizony még kombájnnal is nagyon nehéz munka. Sokkal fárasztóbb a gépjavításnál. Az állandó megfeszített figyelem, a por, a hőség és a hosszúra nyúló műszakok meglehetősen próbára teszik az embert. Nem szólva arról, hogy esetenként még a fél éjszakába nyúló külön műszakot is vállalni kell.- S ennyi elég a sikerhez?- Ez is kell hozzá, persze még sok más egyéb is. Az aratás ugyanis csapatmunka. Abban, hogy én vagy más végez az élen a versenyben, a társaknak is nagy szerepük van. Ha a gép meghibásodik, a kollégák azonnal segítenek a javításban. Ezért megérdemlik, ha már rólam ír, hogy a társaim nevét is említse meg. Aztán sorolta is a neveket. Molnár Béla, Flórián Pál, Sugár Zoltán, Bartos István, Vízi Lajos és a három Páczér, Ferenc, József és László. Ök azok, akiknek szintén nagy részük lesz abban, hogy az idén is a lehető leggyorsabban és a legkisebb veszteséggel kerüljön a termény a magtárakba. EGRI FERENC •Az utóbbi időben a fő nyugatnémet napilapok hasábjain és a hivatalos bonni személyiségek nyilatkozataiban feltűnik, hogy „nem értik“ a szovjet sajtónak az NSZK politikájával kapcsolatos megállapításait. Találgatják, miért aggasztják a szovjet közvéleményt az NSZK politikájában fellelhető militarista és revansista jelenségek.- Felelős köreinkben nincsenek olyanok, akik revansista eszméket vallanának - állította nemrég Hans-Dietrich Genscher, az NSZK külügyminisztere. - Népünk okult a történelemből. Csak örülhetnénk annak, ha ez valóban így lenne. Nyugat-Német- országban tényleg léteznek olyan társadalmi erők és politikai áramlatok, amelyek levonták a helyes tanulságokat a múlt tragikus tapasztalataiból. Sajnos azonban olyan erők is léteznek, amelyek nem okultak. Különféle gyűléseken újra követelik a Német Birodalom újjáalakítását az 1937. évi határoknak megfelelően. Ezzel kapcsolatban azt lehet állítani, hogy mindezek csak nosztalgikus szavak, s nem veszélyeztetik az európai békét, s még csak nem is ássák alá a jelenlegi európai rend tartóoszlopait. Ez nem teljesen így van, mivel a szavak, a jelmondatok és a felhívások bizonyos ideológiát képeznek és arra tanítják az embereket, főleg a fiatalokat, hogy revansista kategóriákban gondolkodjanak. De még ez sem minden, a szavakat egészen reális tettek követik. Azon ismételt állítás ellenére, hogy német földről a béke már sohasem kerülhet veszélybe, éppen az NSZK kormánya kezdeményezte azt a NATO-döntést, amelynek alapján közepes hatótávolságú amerikai rakétákat telepítenek Európában. Ez pedig megmagyarázza, miért aggasztják a Szovjetunió és más szocialista országok közvéleményét a Német Szövetségi Köztársaság politikájában érvényesülő jelenlegi irányzatok. Ugyancsak okuk van az aggodalomra azon további európai népeknek, amelyek saját bőrükön tapasztalhatták a német militarizmus hitszegését és könyörtelenségét. A cikk a továbbiakban leszögezi: amikor 1982-ben Bonnban a konzervatív CDU/CSU pártok kerültek hatalomra, nem takarékoskodtak az olyan ígéretekkel, hogy fenntartják országuk külpoliIdőszerű kérdésekről (ČSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB PB tagja, a KB titkára és Borisz Ponomarjov, az SZKP KB PB póttagja, a KB titkára tegnap találkoztak Herbert Miesszel, a Német Kommunista Párt elnökével, valamint Karl- Heinz Schröderrel, az NKP Elnökségének és Titkárságának tagjával. Az időszerű nemzetközi kérdések áttekintése után Gorbacsov és Ponomarjov elvtársak tájékoztatták vendégeiket a XXVI. kongresszus, s az azt követő KB-íilések határozatainak teljesítéséről. Herbert Mies nagyra értékelte az SZKP békepolitikáját, s elmondotta, hogy pártja a békevédö erők egyesítésére törekszik, s arra, hogy kivonják az NSZK-ból a már letelepített új amerikai rakétákat. Elsőként lépett ki nő a világűrbe (Folytatás az 1. oldalról) kaja és Igor Volk tegnap moszkvai idő szerint 12 óráig pihent. A reggeli és az űrkomplexum berendezéseinek ellenőrzése után folytatták a közös kutatási programot. Az űrhajósok a fő figyelmet a geofizikális kutatásnak szentelték. A legénység a Szovjetunió déli területeinek, mindenekelőtt a Kaspi- és a Fekete-tenger körzetének vizuális megfigyelését és fényképezését végzi. Az űrhajósok tegnap befejezték az Elektrotopograí-kísérlet záróműveletét. A speciális berendezésből kiemelték a vizsgált anyagmintákat, ellenőrizték, majd felkészültek a Földre való visszatérésre. tikájának folyamatosságát. Most már azonban 1984-et írunk, s az elmúlt két esztendő ennek éppen az ellenkezőjét támasztotta alá. Az NSZK kormányának nemrég átadott szovjet kormány memorandum nagyon komolyan figyelmeztet a nyugatnémet politika veszélyes irányzataira. Hatalomra kerülése után Kohl kormánya azt is megígérte, hogy az NDK-val szemben is fenntartja a „keleti politika“ folyamatosságát. Annak idején Erich Honek- ker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke gerai beszédében úgy jellemezte a két német állam kapcsolatait, hogy ezekben még sok a megoldandó probléma. Kohl és Genscher kormánya nemcsak hogy nem könnyítette meg a kapcsolatok fejlesztését, hanem gátolta. Egyre gyakrabban hagyta figyelmen kívül az egyenjogúság és a szuverenitás elveit, s ehelyett abszurd módon igényt tartott arra, hogy „minden német“ képviseletében beszéljen. Ezért figyelmeztetni kell arra, hogy Kohl és Genscher kormánya gyökeresen megváltoztatta az NDK-hoz fűződő kapcsolatok alapjainak értelmezését. Ez a változtatás nyílt törekvés arra, hogy megváltoztassák Európa jelenlegi szociális és politikai arculatát. így kell értékelni a szövetségi törvény- hozás 1984. február 9-i döntését is, amely megismétli a „Németország megosztottságáról“ szóló tételt. Az NSZK vezetői és burzsoá sajtója gyakran emlegetik a két német állam jó viszonyára tett erőfeszítéseket. Kohl kancellár nem egyszer „közös érdekeket“, sőt „partneri kapcsolatokat“, emlegetett a biztonság kérdéseivel foglalkozva. De hogy ez hogyan fest a gyakorlatban, megmutatkozott, amikor Nyugat-Németországban megkezdték az amerikai Pershing rakéták telepítését. Milyen partneri kapcsolat, ha a szomszédra el- sőcsapásmérő rakéták irányulnak. Az NDK már 1981 decemberében figyelmeztette Helmut Schmidtet, Kohl elődjét arra, hogy a jószomszédi kapcsolatok nem fejlődhetnek az új amerikai atomrakéták árnyékában. Bonn ezt a figyelmeztetést figyelmen kívül hagyta, majd a rakétatelepítés megkezdése után azt állította, hogy nincs semmi baj, sikeresen tovább lehet fejleszteni a kapcsolatokat. Bonn az NDK-hoz fűződő kapcsolatait igyekszik teljes mértékben alávetni annak a nacionalista koncepciónak, amelynek végső célja az NDK szocialista rendszerének szétbomlasztása. Erich Honecker az NSZEP IX. kongresszusán kijelentette, a Német Demokratikus Köztársaság továbbra is szembeszáll a reakciós és a revansista erők mindazon kísérleteivel, amelyek célja „a német kérdés nyitottságának“ hangoztatása. Ebben a dologban semmi sem nyitott, a történelem már rég megmondta a magáét. Ezt az álláspontot az NSZEP X. kongresszusa is alátámasztotta. A két német állam kapcsolatát nem lehet a nemzetközi helyzet egészétől elszigetelten értékelni, amelyet a NATO agresszív köreinek az enyhülés elleni támadása és a szocializmus elleni „keresztes hadjárat“ jellemez. Az NSZK jelenlegi vezetősége ebben a „hadjáratban“ teljes mértékben részt vesz. Konsztantyin Csernyenko hangsúlyozta, hogy a nemzetközi biztonság és az enyhülés szilárdítása -terén megtett minden lépést az erő és a diktátum imperialista politikája elleni küzdelemben kell kiharcolni. A szocialista országok közös erőfeszítéseikkel meg tudják védeni népeik békés munkáját és forradalmi vívmányait. Az SZKP KB távirata Kongóba (ČSTK) - Az SZKP Központi Bizottsága a Kongói Munkapárt III. kongresszusának küldötteihez intézett üdvözletében többek között rámutat: A kongói nép erőfeszítése a nemzeti függetlenség megszilárdítására és a gazdasági önállóság elérésére a szovjet nép támogatását élvezi. A szovjet-kongói kapcsolatok, amelyeknek 20. évfordulójáról az idén emlékeztünk meg, továbbra is sikeresen fejlődnek minden területen a Szovjetunió és a Kongói Népi Köztársaság közötti barátsági és együttműködési szerződés alapján. Ma pártjaink és népeink szolidaritása az imperializmus, elsősorban az Egyesült Államok agresszív hegemonista politikája elleni harcban nyilvánul meg. A szovjet emberek nagyra becsülik a Kongói Népi Köztársaság aktív részvételét a háborúk elleni harcban és harcos szolidaritását a namíbiai és a dél-afrikai nemzeti felszabadító mozgalmakkal és azoknak az államoknak a népeivel, amelyek ki vannak téve az imperializmus és a fajüldözés agressziójának. Cedenbal a Szovjetunióban (ČSTK) - Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB főtitkára, a Nagy Népi Hural Elnökségének elnöke tegnap az SZKP KB meghívására a Szovjetunióba utazott, ahol szabadságát tölti. A CIA és Pakisztán áll a pandzsábi szélsőséges erők mögött (ČSTK) - Naraszimha Rao indiai külügyminiszter parlamenti beszédében élesen bírálta az ország belügyeibe való idegen beavatkozást. Mint hangsúlyozta, az amritsari Aranytemplom, valamint a Pandzsáb szövetségi államban levő más terroristabázisok elleni katonai hadműveletek során nagy mennyiségű külföldi gyártmányú fegyvert koboztak el. A megölt terroristák között idegen államok állampolgárait is felfedezték. Senki sem vonja kétségbe, milyen erők igyekeznek destabilizálni az indiai belső helyzetet - hangsúlyozta a külügyminiszter. A parlamenti ülésen több képviselő is rámutatott, hogy a pandzsábi szélsőséges erők akcióiban közvetlenül részt vesz a CIA és Pakisztán hírszerző szolgálata. A fentivel összefüggő hír, hogy a Nubra-völgyben elhelyezett indiai egységeket fokozott harci készültségbe helyezték. Delhi részéről ez válasz arra, hogy Dzsammu és Kasmír szövetségi állam Pakisztán megszállt oldalán újabb pakisztáni egységeket helyeztek el. Az utóbbi időben a Hak-rend- szer gépei gyakran sértették meg India légiterét, és más fegyveres provokációkat is végrehajtottak. Helyi politikai körök nem zárják ki, hogy Iszlámábád újabb kiterjedt fegyveres provokációt készít elő India ellen. A pandzsábi terroristák vezetői, akik az Egyesült Államokban találtak menedékre, bejelentették, hogy azokban a napokban, amikor Los Angelesben megkezdődnek az olimpiai játékok, a New York-i Madison Square Gardenben megnyílik a nemrégen megalakított úgynevezett Szikh Világszervezet kongresszusa. Ez a szervezet szorosan fűződik az amerikai és a nyugati kémszolgálatokhoz - írta a PTI indiai hírügynökség. E provokációs összejövetel szervezői védnökeik egyetértésével nyilvános „bírósági tárgyalást“ akarnak rendezni India felett azon akciók miatt, amelyeket az indiai kormány a pandzsábi terrorista bandák ellen hajtott végre. A „kongresszuson“ mintegy 5 ezer „küldött“ vesz részt az USA-ban, Kanadában, Nagy-Bri- tanniában, az NSZK-ban és más nyugati országokban letelepedett szeparatisták képviseletében. ÚJ STÚ 2 1984. VII. 27.