Új Szó, 1984. július (37. évfolyam, 154-179. szám)
1984-07-26 / 175. szám, csütörtök
úu szú 7 1984. VII. 26. Stanislav Svoboda levele a Csehszlovák Sajtóirodának (ČSTK) - A Csehszlovák Sajtóiroda tegnap megkapta Stanislav Svoboda külügyminiszter-helyettes különlevelét. Ebben ismerteti az Angolában az UNITA szervezet által túszul ejtett csehszlovák állampolgárok kiszabadításáról folytatott tárgyalások egyes körülményeit, és leleplezi a nyugati emigránsok Csehszlovákia-ellenes tevékenységét. A levél megállapítja: Néhány napja az olaszországi Perugiában tartották a harmadik európai atom leszerelési konferenciát. Nyugati hírügynökségek szerint párbeszédet akartak szervezni a nyugat- és a kelet-európai békemozgalmak képviselői között, amerikai, japán és óceániai békeharcosok részvételével. Furcsa párbeszéd volt ez, ha tudatosítjuk, hogy például a Csehszlovák Békebizottság küldöttsége számára a részvételt lehetetlenné tették azzal, hogy nem adták meg idejében a beutazási vízumot. Ezen az összejövetelen Jirí Pelikán, a hírhedt renegát is felszólalt, aki a Nyugaton az „emberarcú szocializmus“ szószólójának szereti magát feltüntetni. Perugiában képmutatóan az emberi jogok és a szabadság harcosának szerepében tetszelgett. Éppen erről a képmutató kijelentéséről, mint csehszlovák állampolgár nem hallgathatok. Amikor az UNITA által Alto Catumbelából elhurcolt húsz csehszlovák állampolgár kiszabadításáról tárgyaltunk, e mozgalom képviselője azt mondta: miközben hazánk képviselői maximális erőfeszítéseket tettek szakembereink kiszabadítására, különféle emigráns szervezetek és képviselőik éppen az ellenkezőjére törekedtek. Szinte megrendítően hatottak szavai arról, hogy Jirí Pelikán szabadonbo- csátásuk korlátozását kérte, sőt azt javasolta az UNITA-nak, hogy végezzék ki őket. Hát ilyen ,,a béke, a szabadság és az emberi jogok harcosának“ erkölcsi profilja. Ennyire mélyre süllyedt az az ember, aki meg szeretne leckéztetni bennünket a hazafiság, a humanizmus és a demokrácia kérdéseiről. Annál inkább örülünk annak, hogy az ilyen törekvések ellenére vezetőségünknek sikerült gondoskodnia arról, hogy állampolgáraink boldogan hazatérhessenek családjaikhoz és munkakollektívájukhoz. Az időjárás továbbra is kedvez az aratóknak Az ipari vállalatok dolgozói és a társadalmi szervezetek tagjai is segítenek (Tudósítónktól) - Jan Šabík miniszterhelyettes elnökletével tegnap Bratislavában ülésezett az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma nyári munkákat irányító bizottsága. A résztvevők megállapították, hogy a meleg nyári időjárás továbbra is kedvez az aratóknak. A meteorológiai előrejelzés szerint a mezőgazdasági vállalatok dolgozói a hét végéig kedvező körülmények között dolgozhatnak. Hosszabb esőzés nem zavarja meg munkájukat. Ezért a tapasztalatok felhasználásával jó lenne, ha továbbra is minden erőbedobással végeznék az igényes nyári munkákat. Amint elhangzott, egyre több ipari vállalat segít a földműveseknek. A SZISZ alapszervezeteinek tagjai minden járásban gyűjtik a szénát és irtják a gyomot a kapásnövények közül. A gabona Meghalt Andrej Barčák (ČSTK) - A Külkereskedelmi Minisztérium és a Külügyminisztérium mély megrendüléssel közli, hogy Andrej Barčák volt külkereskedelmi miniszter és hazánk volt magyarországi nagykövete július 23-án, hétfőn hosszan tartó súlyos betegség után 64 éves korában elhunyt. Jelentős gazdasági és állami tisztségekben kifejtett érdemdús tevékenységét s a szocialista társadalom építéséhez való hozzájárulását a Köztársasági Érdemrenddel, a Munka Érdemrenddel és más kitüntetésekkel jutalmazták. Búcsúztatása július 31-én kedden, 10 órai kezdettel a prága- strašnice krematórium nagy szertartástermében lesz. tisztításában, szárításában és tárolásában is jelentős munkát vállaltak. Mivel napról napra gyorsul az aratás üteme, egyes körzetekben felvásárlási és tárolási problémák fordulnak elő. A štúrovói Állami Gazdaság a bő termés egy részét kénytelen a helyi papírgyár csarnokaiban tárolni. Gondokat okoz a sörárpa minőségének megállapítása. Sok esetben számos járásban a mintákat késve értékelik a laboratóriumokban. Emiatt lelassul a felvásárlás üteme. A minisztérium növénytermesztési osztályának jelentése szerint a földművesek a hét elején a gabona nyolc százalékát aratták le. A szalma összehordása elég gyorsan halad, de nem minden járásban rakják gondosan kazalba. Amíg az érsekújvári (Nové Zámky) járásban olyan jól berakott kazlakat látni, amelyekbe nem folyik be az eső, a lévai (Levice) és galántai (Galanta) járásban többnyire csak halomba hordják a szalmát, tehát ki van téve az időjárás viszontagságainak. A miniszterhelyettes záróbeszédében hangoztatta, hogy közös összefogással még gyorsabb és jobb minőségű munkát kell végezni. Nagy gondot kell fordítani a gabona - főleg a sörárpa - tisztítására. Az anyagi serkentők rugalmasabb alkalmazásával elő kell segíteni, hogy a sörárpa felvásárlásának tervét teljesíthessük. Ennek érdekében a mezőgazdasági vállalatok tisztító berendezéseit jól ki kell használni. Javasolta, hogy a tarlókeverékeket olyan területekre kell vetni, amelyeken megvannak az öntözés feltételei. (balla) KUBA NEMZETI ÜNNEPE alkalmából az ország vezetőit és népét táviratban üdvözölte az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a szovjet kormány. TODOR ZSIVKOV, a BKP KB főtitkára tegnap megbeszélést folytatott Franz Muhrival, az Osztrák KP elnökével a jelenlegi nemzetközi helyzetről. GEOFFREY HOWE brit külügyminiszter tegnap Pekingbe utazott. Vendéglátóival Hongkong jövőjéről fog tárgyalni. A brit miniszter az utóbbi hónapokban már másodszor látogat Kínába. Megfigyelők szerint Howe jelenlegi útja azt bizonyítja, a brit koronagyarmat sorsáról folytatott kéloldalú tárgyalások igen érzékeny szakaszhoz érkeztek. A JUGOSZLÁV Dolgozók Szocialista Szövetsége tegnapi belgrádi országos konferenciáján a JKSZ XII. kongresszusának határozataiból, a párt központi bizottságának azt követő ülésein hozott döntésekből, valamint Jugoszlávia gazdasági stabilizációs programjából eredő feladatokat vitatták meg. A ZIMBABWEI PARLAMENT hat hónappal meghosszabította a szükség- állapotot. A belügyminiszter ezzel összefüggésben kijelentette, hogy az ország nyugati térségeiben még nem teljesen stabil a helyzet, mert fegyveres bandák garázdálkodnak ott. A SALVADORI HADSEREG az USA által szállított vegyi fegyvereket alkalmaz a partizánok feltételezett állásai ellen, ám az ilyen terrorista akcióknak túlnyomórészt a polgári lakosság válik áldozatává. A SALPRESS hírügynökség szerint fehér foszforral töltött légibombákat használnak, amelyek súlyos égési sebeket okoznak. Az atlétikai Barátság Verseny előtt Koch-Kratochvílová párharc a 400 méteren? (ČSTK) - A két hétvégi világrekord - Uwe Hohn gerelyhajításban elért 104,80 méteres eredménye, valamint Ludmila Andonova 207 cm-es magas- ugrócsúcsa - kissé elhomályosította Marita Kochnak Potsdamban a 200 m- es síkfutásban elért 21,71 mp-es világcsúcs-beállítását, amelynek „eredetijét“ öt évvel ezelőtt Karl-Marx-Stadtban érte el. Talán azért is, mivel a szakemberek, sőt a sportközvélemény egyaránt természetesnek tartotta a 27 éves rostocki orvostanhallgató újabb csúcsteljesítményét. Már csak azért is, mivel a szimpatikus futónő azóta, hogy 1976-ban a montreali olimpiai játékokon bemutatkozott a nemzetközi küzdőtéren, a 200 és 400 méteres síkfutásban valamint mindkét váltószámban kereken egy tucat világrekordot ért el és kettőt beállított. Az atlétika rajongóit azonban továbbra is az a kérdés foglalkoztatja, hogy Prágában a strahovi -stadionban sorra kerülő női atlétikai Barátság Versenyen (augusztus 16 - 18) találkozik-e a 400 méteres síkfutás világcsúcstartója (47,99) és világbajnoka JarmiLABDARÚGÁS • A Nyugat-Németországban edzőtáborozó Slovan Bratislava barátságos mérkőzést játszott az ausztriai Götzisben, ahol 6:0 (2:0) arányban győzött a helyi csapat ellen. Góllövők: Hlavatý (2), Horný, Hirko, Frič és Hornyák. • A Magyarországon folyó IBV csoportmérkőzéseinek utolsó eredményei - A-CSOPORT: Magyarország- Lengyelország 2:0 (0:0), B-CSO- PORT: Szovjetunió - Bulgária 1:1 (1:0). A végső sorrend - A-csoport: 1. Magyarország 5, 2. Kuba 4, 3. Lengyelország 2, 4. Románia 1 pont B-csoport: 1. Szovjetunió, 5. 2. Csehszlovákia 4, 3. Bulgária 3, 4. NDK 0 pont. • A szovjet bajnokság legutóbbi fordulójának eredményeiből: Szpartak Moszkva - Ogyessza 0:1, Dnyepropetrovszk - CSZKA Moszkva 1:0, Dinamó Tbiliszi - Kaunas 2:0, Jereván- Minszk 1:1, Donyeck - Alma-Ata 2:0. • Porto Alegre - Independiente Buenos Aires 0:1 (0:1) - A dél-amerikai csapatok Felszabadító Kupája döntőjének első mérkőzése. A visszavágóra pénteken Buenos Airesben kerül sor. A győztes decemberben a japán fővárosban a BEK-gyóztes Liverpoollal megmérkőzik a világ legjobb klubcsapat címért. • Maradona megy, Archibald jön- röviden így foglalható össze a patinás spanyol klub, a Barcelona közelmúltban lezajlott játékoscseréje. A Tottenham Hotspur labdarúgójának átigazolására kedden került sor a katalán városban, az angol klub 3,5 millió márkának megfelelő összeget kap volt játékosáért. Alekszandr Medvegy: „Nincs semmi értelme...“ (ČSTK) - „A szocialista országok versenyzői nélkül a Los Angeles-i birkózótornának nincs semmi értelme!“ - így vélekedik ALEKSZANDR MEDVEGY, a háromszoros szabadfogású nehézsúlyú olimpiai bajnok, aki a Kom- szomolszkaja Pravda napilap hasábjain irt kommentárt a Szófiában sorra került szabadfogású Barátság Versenyről, amelyen az elmúlt évi tíz világbajnok közül kilenc lépett szőnyegre!- A szovjet birkózók ebben az évben szerepeltek már az Egyesült Államokban a hagyományos országok közötti csapattalálkozón és lépten-nyomon sértő plakátokkal, jelvényekkel és különböző emléktárgyakkal találkozhattak. Ezek a tárgyak szovjetellenes feliratokat tartalmaztak. Nagy felháborodást keltett például az az USA-ban népszerű falragasz, amelyen Sam, a Los Angeles-i olimpiai játékok Sasfigurája Misa mackóval, a moszkvai játékok szimbólumával birkózik... Medvegy megemlíti, hogy az Egyesült Államok birkózócsapatának főedzője, az egykori olimpiai bajnok Don Gable pontosan megfogalmazta az ott uralkodó helyzetet, amikor ezt mondta: „Nagyon rossz az itteni helyzet. A szocialista országok sportolóinak biztonságát senki sem tudja szavatolni...“ PREŠOV A BAJNOK (Zsigárdi) - Kassán (Košice) került sor a vízilabda SZNL utolsó, 6. bajnoki tornájára, amelyet az SSš Prešov rendezett. A 15 mérkőzés színhelye a ČH Košice Kirov utcai sportuszodája volt, ahol a legnagyobb meglepetést a tavaly még I. ligás Kúpele Piešťany szolgáltatta, amely könnyedén nyert (16:11) a már bajnok „hazai“ Prešov-gárda ellen. Jól szerepelt a záró bajnoki tornán a háromszoros SZNL-győztes Spartak Komárno vízilabdacsapata. Három összecsapáson győztesen hagyta el a medencét, egyszer döntetlenül végzett, egy alkolommal pedig vereséget szenvedett. Fazekas Péter csapata jobb gólkülönbséggel a harmadik helyet szerezte meg. Az érsekújvári (Nové Zámky) csapat az utolsó bajnoki tornáról pont nélkül tért haza s nem kis meglepetésre a csapat az 5. helyen végzett. (Az előző három évben harmadikok voltak.) A Szlovák Nemzeti Liga legjobb gól- lövője a 92 gólos Divičan (Piešťany) lett megelőzve a 72 gólos Szűcsöt (Nové Zámky). A Slávia Slovšport Prešov SZNL-t nyert együttese két tornáSPORTHÍRADÓ + Az amszterdami sakktorna 7. fordulójában Timman győzött a jugoszláv Nikolics ellen, Portisch, döntetlenül mérkőzött az angol Chandler- rel, mig Sax legyőzte a holland Bor- mot. Két forduló után: 1.-2. Portisch és Timman 5,5 3.-5. Chandler, Sax és Watberg 4,5. + Pécsett a kerékpáros IBV 70 km- es csapatversenyének sorrendje: 1 Szovjetunió 1:25:32, 2. NDK 1:25:36, 3. Lengyelország 1:28:11, 4 Csehszlovákia 1:28:46, 5. Bulgária 1:28:47. + A franciaországi Bloisban folyó korosztályos tenisz Európa-bajnokság 2. fordulójának eredményeiből - 12 éves fiúk: Damm (csehszlovák)- Wawra (osztrák) 6:0, 5:7, 6:3, lányok: Studeníková (csehszlovák) - Schuler (osztrák) 2:6, 1:6, 14 éves fiúk: Klimek (csehszlovák) - Ekerot (svéd) 6:4, 6:0, Miskolci (csehszlovák) - Kapakoglou (görög) 6:4, 6:7, 6:4, lányok: Pospíši- lová (csehszlovák) - Csernyiseva (szovjet) 6:2, 6:2, Zrubáková (csehszlovák) - Sonnewelde (holland) 6:3, 6:3. ból álló osztályozót fog játszani az élvonalba jutásért a CSNL győztesével (Dukla Plzeň) és az I. liga két sereghajtójával (Ústí, Vš Praha). EREDMÉNYEK: Prešov - Vrútky 9:7, Žilina - Nové Zámky 16:10 (!), Piešťany - Komárno 9:9 (!), Prešov- Žilina, 12:6, Komárno - Vrútky 9:8, Piešťany - Nové Zámky 20:9, Vrútky- Žilina 11:10, Piešťany - Prešov 16:11 (!), Komárno - Nové Zámky 12:5, Piešťany - Žilina 20:7, Prešov - Komárno 13:11, Vrútky - Nové Zámky 8:6, Komárno - Žilina 9:4, Piešťany - Vrútky 16:15, Prešov - Nové Zámky 14:4. A vízilabda SZNL végeredménye: 1. Prešov 30 25 2 3 366:236 52 2. Piešťany 30 23 3 4 397:228 49 3. Komárno 30 13 3 14 284:307 29 4. Vrútky 30 12 5 13 261:291 29 5. Nové Zámky 30 5 2 23 237:351 12 6. Žilina 30 4 1 25 214:346 9 során az ifjúsági fiúknál a Braun - Cin- ner kettős szoros küzdelemben alulmaradt a nyugatnémet Fetzner- Rosskopf párral szemben, mig a lányoknál a Kasalová - Lindnerová duó 2:0 arányban kikapott a szovjet Hasza- nova - Tyimofejeva kettőstől. A döntők eredményei ifjúsági fiúk: Mazunov (szovjet) - Prean (angol) 2:1, páros: Lupulesku, Primorec (jugoszláv) - Fetzner, Rosskopf 2:1, ifjúsági lányok: Kovtun - Nemes (NSZK-beli) páros: Gyiacsenko, Kovtun - Hasza- nova, Tyimovejeva 2:0, vegyes páros: Lupulesku, Ojsztresek (jugoszláv)- Grman, Kasalová 2:0, ifjúsági fiúk: Saive (belga) - Grman 2:1, páros: Grman, Mihočko - Creangu, Revisz 2:0, lányok: Badescu (román) - De Groot (holland) 2:0, páros: Badescu, Lohr - Davidková, Rampová 2:0. Galea Kupa A döntőben (ČSTK) - Vichyben a Csehszlovákia - Egyesült Államok teniszmérkőzés második napján a Mečíŕ - Novák kettős 2 óra 35 perc alatt 4:6, 6:3, 7:5, 7:5 arányban győzött az amerikai Jones - Bugh pár fölött, és így Csehszlovákia már 3:0 arányban vezet. A csehszlovák fiatalok ezzel bejutottak a Galea Kupa döntőjébe. Ellenfelük a spanyol - argentin mérkőzés győztese lesz. Olimpia és üzlet... (ČSTK) - Egyáltalán sportesemény lesz-e a Los Angeles-i olimpia? - kérdezi kommentárjában az Osztrák Kommunista Párt lapja a Volksstimme és hozzáfűzi: ,, Ebben nagyon sokan már most kételkednek. A XXIII. nyári játékok szervező bizottsága az olimpiát összetéveszti a vásárral, amelyen egyaránt megtalálhatók a kis- és nagykereskedők. Ök egyébként már valamennyi versenyszámot megnyerték... Például az ,,olimpiai családba'‘ tartozó hivatalos vendégek és újságírók napi szállásdija 85-140 dollár között mozog személyenként. Mi várható ilyen körülmények között azoktól a szállodatulajdonosoktól, akiknél a közönséges ,, turisták" akarnak megszállni? Egy jellemző apróhirdetés a Los Angeles Timesban 6500 dollárért kínál Long Beach-ban egy négyszobás lakást egy hétre, de van olyan is, amely egy ötszobás, magánstrandra nyitó lakást 30 000 dollárért kínál július 1 -tői augsztus 15-ig. Los Angelesben nagyok a távolságok, Így ott a gyalogosra úgy tekintenek, mintha más bolygóról érkezett volna. Ellenben tömegközlekedési eszközök egyáltalán nincsenek. Egy gépkocsi kölcsönzési díja egy hétre pedig 250 dollár. „Ebben a potom árban még nincs benne egyetlen belépőjegy sem az olimpia sportrendezvényeire“ - fűzi hozzá az osztrák napilap, majd így folytatja: ,,De hozzájuthat az érdeklődő ... mindössze 3800 dollárért - amint azt megtudhatjuk az említett napilap apróhirdetéseiből. Ezen kívül találkozhat a vásárló ,,olimpiai ezüsttel", amelynek az ára kétszer annyi, mint a hagyományos ezüsté. A Buick cég piacra bocsátotta az ,.olimpiai autót". Igaz ugyan, hogy ez nem más, mint a „Century“ cég modellje, csak éppen a nevét Olympiára változtatták. Az csak természetes, hogy 400 dollárral drágább az eredeti modellnél... A tv képernyőjén sportsztárok igyekeznek meggyőzni a nézőt, hogy feltétlenül vásároljanak olimpiai fülbevalót, vagy egyszerűen arról, hogy semmi mást, csakis Coca-Colát igyanak. Ez a cég ugyanis nem kevesebb, mint 13 millió dollárt fizetett azért, hogy az olimpia ideje alatt kizárólag ezt a ,,hivatalos" üdítőt árulják mindenütt. Óriási összeget - 225 millió dollárt - fizetett a rendező bizottságnak az ABC tv-társaság az olimpia sportversenyeinek közvetítési jogáért. William Childers, az ABC tv-társaság technikai szolgáltatásainak főnöke minden szerénység nélkül kijelentette a francia Point folyóiratnak adott nyilatkozatában: „Ha a görögök megtagadták volna tőlünk az olimpiai lángot, mi föllob- bantottuk volna azt Disnéylandban!“ la Kratochvilová és Marita Koch. Mint ismeretes, az első atlétikai világbajnokságon Koch a vágtaszámokban és a váltóban állt rajthoz, s az így szerzett három arany- és egy bronzérmével Helsinki legsikeresebb atlétanője volt. Ezzel szemben Kratochvilová megnyerte a 400 és 800 méteres síkfutást. Egy hónappal később azonban Marita Koch interjút adott a Junge Welt című ifjúsági lapnak és kijelentette, hogy Helsinkiben tizenegyszer kellett rajthoz állnia, ami túlságosan igénybe vette, és ezért ebben az évben eredeti távjára, a 400 méteres síkfutásra összpontosít. Marita Koch akkor többek között kijelentette. ,,A négyszáz méterre készülök, és szeretném elérni korábban kitűzött célom - 48 másodpercen belül akarok futni... Koch a tulajdonosa az idei legjobb eredménynek a 400 méteres távon (48,86) és a kérdésre Potsdamban kitérő választ adott: „Prágában az én fő távom a 200 méter lesz, de a váltókon kívül elindulok még egy versenyszámban.“ Drezdában az NDK atlétáinak ma és holnap sorra kerülő versenyén a hírek szerint Koch a 400 méteren is rajthoz áll... Serdülő és ifjúsági asztalitenisz-EB, Linz Egy arany, három ezüst, három bronz (ČSTK) - Szép csehszlovák sikerrel végződött Linzben az idei serdülő és ifjúsági asztalitenisz-bajnokság. A csapatversenyben szerzett három éremhez a tegnapi döntőkben további hét érmet gyűjtöttek. Csupán az ifjúsági lányok okoztak csalódást, akik nem jutottak a legjobb négy közé. Az ifjúsági fiúk párosának döntőjében a csehszlovák Grman, Mihočko kettős jó játékkal simán 2:0 arányban diadalmaskodott a román Creangu, Revisz pár fölött. A vegyes párosban a Grman, Kasalová kettős alulmaradt egy jugoszláv párral szemben, egyéniben Grman, a tavalyi bajnoki cím védője vereséget szenvedett a belga (!) Saivától, a serdülő lányoknál a Davidková - Rampová kettős pedig a román Badescu - Lohr pártól. Az elődöntők ÍNÉHÁNY^^S Hgg SORBAN I