Új Szó, 1984. június (37. évfolyam, 128-153. szám)
1984-06-30 / 153. szám, szombat
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA SZOMBAT 1984. június 30. XXXVII. évfolyam 153. szám Ára 50 fillér Nemcsak a vezetők feladata Túlzottnak tűnő s mégis tények igazolta megállapítás: a politikai hatalom kivívásánál, a szocializmus alapjait lefektető forradalomnál is gyakran nehezebb feladat társadalmi méretekben kimunkálni a munka, a közös tulajdon, az állampolgári kötelességek teljesítése iránti új viszonyt. Míg amott a frontok, az erőviszonyok, az érdekek élesen kirajzolódnak, és lényegében már a helyzeténél fogva is mindenki tudja, a barikád melyik oldalára kell vagy kellene állnia, emitt a harcot nemcsak a külső erők ellen kell vívnunk, hanem az emberi magatartásunkat keresztülszelö arcvonalon is. S kétségtelen, hogy az évszázadok alatt a magántulajdoni elképzelésekben, hagyományokban és csökevényekben gyökereket vert megrögzött szokásoknak, mentalitásunk fonákságainak leküzdése, szocialista tudatunk formálása hosszú távú, nehéz, sőt néha fájdalmas folyamat. Sikere attól függ, hogy életünk minden területén érvényesüljön a szocialista törvényesség. Tulajdonképpen mit is követel ez az egyszerű embertől, az ország „közkatonáitól“? Általában a jogszabályokban rögzített állampolgári kötelességek teljesítését. Ide tartozik- a teljesség igénye nélkül- a munka- és a tervfeladatok teljesítése, a munkahelyi előírásoknak, a vezető dolgozók utasításainak, az állami és a munkafegyelemnek a megtartása. Továbbá a gondos gazdálkodás, a szocialista tulajdon megóvása, a munkaidő kihasználása, takarékosság a nyers-, az alapanyagokkal és az energiával. Nem kevésbé a munka- és tűzvédelmi előírások következetes érvényesítése. Az ezzel összefüggő számtalan előírás megtartatása természetesen főleg a vezető dolgozók feladata. Elsősorban a példaadás és a tüzetes ellenőrzés útján, amely az irányításnak elhanyagolhatatlan, szerves része. Viszont e feladatok teljesítése alól lehetőségeinek határai között nem vonhatja ki magát senki sem. Többségünk kötelességeinek eleget is tesz. Akadnak viszont még szép számban oly egyének, akik munkájukat félvállról veszik, csak a saját érdekeiket tartják szem előtt, sőt hadilábon állnak a törvényességgel is. Magától értetődő, hogy az ilyesmit nem szabad elnéznünk és eltűrnünk. A jogszabályok megszegését, az állami és a munkafegyelem megsértését minden esetben a felelősségrevonás- nak kell követnie. Ennek elősegítésében fontos szerepe van a nyilvános bírálatnak, amely feltárja a visszás jelenségeket, okaikat s nem egyszer lehetővé teszi a nagyobb károk megelőzését. Másszóval, bárhol is dolgozunk, és bármilyen beosztásban, nem lehetünk közömbösek mindazzal szemben, ami következményeiben végső soron mindannyiunk számláját terheli. Csak az ilyen széles társadalmi összefogással érhetjük el azt, hogy életünkből fokozatosan száműzzük azokat a fogyatékosságokat, amelyek nem egyszer megkeserítik az életünket. GÁLY IVÁN Lázár György fogadta Peter Colotkát KEDVEZŐEK AZ EGYÜTTMÜKÖDÉS FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI Jók a terméskilátások Nehéz, de gazdag aratásra készülnek a középszlovákiai földművesek • A tavalyinál több nagy teljesítményű betakarítógéppel rendelkeznek (Tudósítónktól) - Az elmúlt ősz és az idei tavasz aszályos időjárása a közép-szlovákiai kerületben ugyancsak kedvezőtlenül hatott a mezőgazdasági növény- kultúrák fejlődésére. Ezt követően a május kezdete óta lehullott rendkívül sok - mintegy 230-250 milliméter, sőt néhol még ennél is több - csapadék és az évszakhoz képest igen alacsony hőmérséklet tovább késleltette a fejlődésbeli lemaradás pótlását. Ezért az egységes földművesszövetkezetek- ben és az állami gazdaságokban a zöldségfélék, valamint a takarmányok első termésének betakarításán kívül egy-két héttel mindenütt eltolódik az aratás kezdete is.- Közép-Szlovákiában ezúttal nemcsak az agrotechnikai határidőket módosították az aszályos hónapok után szinte mindennapos esőzések - mondta sajtótájékoztatóján Vladimír Sestrienka mérnök, a Banská Bystrica-i Kerületi Mezőgazdasági Igazgatóság helyettes vezetője - a szántóföldeken, különösen a Nagykürtösi (Veľký Krtíš), zvoleni és Žiar nad Hronom-i járásban a felhőszakadások, zivatarok, illetve a medrükből kilépett folyók és patakok is jelentős károkat okoztak. A viharok sok helyen földre döntötték Hazánkba látogat a svéd külügyminiszter (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek külügyminiszter meghívására a közeljövőben hivatalos látogatásra Csehszlovákiába érkezik Lennart Bodström, a Svéd Királyság külügyminisztere. Jubilánst tüntettek ki (ČSTK) - Július Hanus, a szlovák kormány első alelnöke tegnap Bratislavában átnyújtotta a Munka Érdemrendet Ladislav Hromý- nak, a szlovák pénzügyminiszter helyettesének. A köztársasági elnök e magas állami kitüntetést Ladislav Hromý- nak 60. születésnapja alkalmából sikeres irányitómunkájáért és politikai elkötelezettségéért ítélte oda. a gabonát. A kerület más vidékein viszont - nem kis részben éppen a kiadós csapadéknak köszönhetően - nagyban megjavultak a terméskilátások. A mezőgazdasági nagyüzemek - összesen 117 ezer hektár összterületű - gabonaföldjein most már nagyobb hozamokra számítunk a tervezettnél. Az 5326 hektáron termesztett hüvelyesek és a 4000 hektár őszi repce szintén szép termést ígér. Az egységes földmúvesszövet- kezetek és az állami gazdaságok dolgozói ezekben a napokban már az utolsó, aratás előtti tennivalókat végzik. Mindenütt megkülönböztetett figyelmet fordítanak a kombájnok, termésszállító járművek, gabonaszárító berendezések, magtárak, szalmabegyűjtők és tarló- hántó eszközök kifogástalan előkészítésére, mert a szokásosnál sű(Folytatás a 2. oldalon) (ČSTK) - Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke pénteken Budapesten fogadta Peter Colotkát, a CSKP KB Elnökségének tagját, szövetségi miniszterelnök-helyettest, a Szlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnökét, aki baráti munkalátogatáson a Magyar Nép- köztársaságban tartózkodik. A találkozón jelen volt Marjai József, a minisztertanács elnök- helyettese, akinek meghívására a látogatás megvalósult, valamint Ondrej Ďurej csehszlovák és Kovács Béla magyar nagykövet. Az SZLKP KB üdvözlő levele (ČSTK) - Gejza Šlapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a bratislavai városi pártbizottság vezető titkára tegnap átnyújtotta az SZLKP KB üdvözlő levelét Ján Zemannak, a CSKP érdemes tagjának 75. születésnapja alkalmából. A levél nagyra értékeli a jubiláns áldozatos és elkötelezett munkáját, amit az antifasiszta ellenállás során, párt-, népképviseleti valamint egyéb társadalmi szervekben és szervezetekben s a csehszlovák néphadseregben végzett, továbbá részvételét a szocialista haza építésében. Lázár György és Peter Colotka kölcsönösen tájékoztatták egymást Magyarország és Csehszlovákia jelenlegi politikai és gazdasági helyzetéről, az MSZMP XIII. kongresszusának előkészítéséről, valamint a CSKP XVI. kongresz- szusa programjának teljesítéséről. Nagy figyelmet szenteltek a cseh- szlovák-magyar együttműködés további fejlesztése lehetőségeinek és kiemelték Gustáv Husák és Kádár János tavalyi tárgyalásainak jelentőségét a két ország kapcsolatainak elmélyítése szempontjából. Aláhúzták, hogy valamennyi területen megvannak az együttműködés további elmélyítésének kedvező feltételei. Gazdasági téren ez főként a gyártási kooperáció és szakosítás bővítését jelenti. Mindkét fél ugyancsak nagy érdeklődést tanúsít a tudományos-műszaki együttműködés bővítésére. (Folytatás a 2. oldalon) Az elkötelezett munkáért (ČSTK) - Jan Fojtík, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a Központi Bizottság titkára tegnap Prágában életjubileuma alkalmából fogadta Miluša Svatošovát, a párt veterán tagját, Marx és Engels műveinek fordítóját. Jan Fojtík nagyra értékelte a sokéves elkötelezett munkát, és átnyújtotta a Klement Gottwald-plakettet. Diplomakiosztó ünnepség (ČSTK) - Bratislavában tegnap a CSKP KB Politikai Főiskolája bratislavai kara végzős növendékeinek átnyújtották a diplomát, illetve a politikai tudományok doktora cím odaítéléséről szóló okmányt. A diplomakiosztó ünnepségen részt vettek: Rudolf Jurík, Ján Škoda és Vladimír Trvala, az SZLKP KB osztályvezetői, a CSKP KB Prágai Politikai Főiskolájának küldöttsége, amelyet František Zich prorektor vezetett és más vendégek. Jozef Bobok, a CSKP KB Politikai Főiskolája bratislavai karának dékánja hangsúlyozta: A párt kádereitől megköveteli, hogy magas politikai, szakmai és erkölcsi tulajdonságokkal rendelkezzenek, s a társadalmi jelenségeket osztályszempontból közelítsék meg. A pártapparátusban csak azok a pártmunkások dolgozhatnak sikeresen, akik szüntelenül képezik magukat, rendszeresen törekednek a politikai kérdések komplex és objektív megítésére. Véget ért az Incheba ’84 Üzletkötések közel 4,7 milliárd korona értékben • Gazdag és színvonalas kísérő program (Tudósítónktól) - Hétnapos nyitvatartás után tegnap délután Bratislavában bezárta kapuit az Incheba nemzetközi vegyipari vásár, amelyet ezúttal immár tizenhatodik alkalommal tartottak a Du- na-parti városban.- Előzetes gondjaink és aggályaink ellenére végül is az idei Inchebát sikeresnek értékelhetjük - jelentette ki a tegnap délben tartott záró sajtóértekezleten Josef Hloušek, a csehszlovák kiállítás igazgatója: az előző évekhez képest ugyanis nem csökkent a megkötött szerződések értéke, sőt néhány százalékos növekedést rriu- tat. Külkereskedőink jóvoltából elértük a tervezett üzletkötési eredményeket. Gyorsmérlegünk alapján elmondhatom, hogy az aláírt kétoldalú szerződések értéke 4 milliárd 761 millió korona. Ennek háromnegyed részét szocialista partnerekkel kötöttük, s többnyire behozatalt jelentenek, a nem szocialista országok kiállítóival aláirt szerződéseink nagyobb része viszont a kivitelre vonatkozik. A külföldi partnerek közül idén is a Szovjetunió áll az első helyen, összesen 2,1 milliárd korona értékű áru kölcsönös szállítására kötöttünk szerződést. Mintegy 900 millió koronára rúg az NDK-val aláirt szerződésekben rögzített kiviteli es behozatali tételek összege. Őket az NSZk (191 millió), Svájc (169 millió) és Nagy-Britannia (130 millió) követi a sorban. Külkereskedelmi vállalataink legalább 2 milliárd korona értékben írtak alá szerződéseket. A legnagyobb üzletet a Petrimex és a szovjet Szojuzpromexport kötötte. Ennek értelmében egymilliárd koronáért hozunk be műtrágyát a Szovjetunióból. Ugyancsak műtrágyabehozatalról szóló szerződés született a Petrimex és az (Folytatás a 2. oldalon) Bolgár kozmetika az R pavilonban. (Drahotín Šulla - ČSTK felvétele) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A Zvoleni Vasúti Gépjavító Vállalat és Gépgyár az idei terv sikeres teljesítése végett a Szlovák Nemzeti Felkelés 40. évfordulója tiszteletére üzemi szocialista kötelezettségvállalást tett. A munkaidő maximális kihasználásával a mozdonyok rendszeres javításának állami végrehajtási tervét 410 ezer koronával akarják túlteljesíteni, továbbá kötelezték magukat, hogy 160 ezer korona értékben terven felül két hajtóműszekrényt megjavítanak. Felvételünkön Ján Poze!. a bronzjelvényes szocialista munkabrigád tagja, a T-444 típusú mozďony egyik alkatrészén dolgozik. (Drahotín šulla felvétele - ČSTK)