Új Szó, 1984. június (37. évfolyam, 128-153. szám)

1984-06-25 / 148. szám, hétfő

r n SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA BÉKE- ÉS CSEHSZLOVÁK-SZOVJET BARÁTSÁGI ÜNNEPSÉGEK Védjük, őrizzük és fejlesszük a szocializmus vívmányait HETFO 1984. június 25. XXXVII. évfolyam 148. szám Ára 50 fillér (ČSTK) - Az elmúlt hétvégén az ország számos helyén került sor a hagyományos béke- és csehszlovák-szovjet barátsági ünnepélyekre. A chrudími járás­ban Ležáky helyén, amelyet 1942. június 24-én a német fa­siszták felégettek, a felnőtt la­kosságot pedig legyilkolták, szombaton az áldozatok emlék­művénél a kegyelet koszorúinak és virágcsokrainak elhelyezésé­vel nyitották meg a békeünne­pélyt. A kelet-csehországi kerü­letből egybegyült mintegy nyolcezer résztvevő előtt mon­dott beszédében Milan Klusák cseh oktatási miniszter többek között hangsúlyozta: ezen a he­lyen még inkább átérezzük a bé­kés élet értékét. Éppen itt kell emlékeztetnünk mindenkit, fő­képpen pedig a fiatalságot - amely nem élte át a háború szörnyűségeit - annak a gonosz­ságnak a gyökerére, amelyből a fasizmus kinőtt, s amelyből ered a jelenlegi világreakció bősz gyűlölete a haladás, a szo­cializmus és a béke ellen. A je­lenlevők nyilatkozatban ítélték el az Amerikai Egyesült Államok vezette imperializmus kalandor politikáját, amely az atomhábo­rú veszélyével fenyegeti az em­beriség létét. A Garam felső folyásánál fek­vő Hel’pában a béke- és cseh­szlovák-szovjet barátsági ün­nepélyen jelen volt Szergej Ka- vunov, a Szovjetunió bratislavai fökonzulátusának konzulja is. A Banská Bystrica-i járás több ezer lakosa részvételével meg­tartott békegyűlésen Jaroslav Petrus, a járási pártbizottság vezető titkára mondott beszé­det. Hangoztatta, hogy elsősor­ban a munkafeladatok jó teljesí­tésével járulhat hozzá mindenki annak a küzdelemnek a sikeré­hez, amelyet a Szovjetunióval az élükön a szocialista közösség országai folytatnak a béke meg­védéséért az imperializmus ag­resszív erőivel szemben. Hazánk ifjúsága Sušicében megtartott šumávai találkozó­jának több ezer résztvevője szombaton békegyűlést tartott „Csehszlovákia ifjúsága a há­ború ellen, a békéért és a szocia­lizmusért“ jelszóval. A gyűlé­sen Vratislav Vajnar szövetségi belügyminiszter vezetésével részt vett a CSKP KB-nak, a CSSZSZK kormányának és a Csehszlovák Nemzeti Front KB-nak küldöttsége. Vratislav Vajnar beszédében kiemelte: a fiatalok tettekkel harcolnak JAN F0JTÍK ELVTÁRS BESZÉDE Nyár elején mindén évben ezen a helyen találkoznak, hogy hazánk más kerületeinek és járásainak la­kosaihoz hasonlóan kifejezzék odaadásukat a béke védelmére - a legnagyobb érték védelmére, amelyet mindennél jobban kell be­csülnünk és kötelességünk a lehe­tő leghosszabt ideig megvéde­nünk. És ezen a helyen minden évben arra is emlékeztetnek, hogy ha­zánk, Csehszlovákia, amely igazi otthonunk s amelyben dolgozó né­pünk saját ura és gazdája, annak köszönhetően örülhet a békében és szabadságban folytatott életé­nek, hogy szilárd és törhetetlen a barátságunk és egységünk a Nagy Októberi Szocialista forra­dalom által létrejött szocialista nagyhatalommal, a Szovjetunió­val. Az a tény, hogy erre a barát­ságra és szövetségre támaszkod­hatunk, kimeríthetetlen forrása erőnknek és a jövőbe vetett hi­tünknek. % A Szovjetunió felszabadította népünket a fasiszta uralom ször­nyűségei alól és megvédte őt a pusztulástól. A hős szovjet had­seregnek döntő szerepe volt a né­met fasizmus szétverésében. A német imperializmus csapatai fölötti győzelme lehetővé tette a csehszlovák népnek, hogy ismét önálló államot hozzon létre: a cse­hek és szlovákok egységes álla­mát, s hogy új útra, a szocializmus útjára lépjen. Mindig végtelenül hálásak le­szünk a Szovjetuniónak ezért a ki­zárólagos történelmi esélyért, me­lyet népünk Csehszlovákia Kom­munista Pártjának vezetésével tel­jes mértékben kihasznált. A Szovjetunió azonban nem csupán a felszabadítónk. Társa­dalmunk forradalmi átalakításának és szocialista építésének egész ideje alatt erős védőpajzsunk volt az imperialista reakció velünk szemben intézett támadásai so­rán. Noha saját magának is szám­talan nehézséggel kellett megküz­denie, noha saját maga is szenve­dett a különböző fogyatékosságok miatt, önzetlenül segített bennün­ket a szocializmus építésében. Lényegesen megkönnyítette és meggyorsította ezzel a szocializ­mushoz vezető fejlődésünket, s egyúttal segített abban, hogy 1948 februárjában és a nem ép­pen örömteli 68-as esztendőben meghiúsítsuk ellenségeink szán­dékait. Ezért az áldozatkész segítsé­gért és támogatásért is örökre végtelenül hálásak leszünk a Szov­jetuniónak. Hiszen ezt a segítséget és tá­mogatást napjainkban is kihasz­nálhatjuk mind a szocializmus épí­tése és fejlesztése, mind pedig a határainkon levő nyugalom biz­tosítása, forradalmi lehetőségeink védelme során. Jól tudjuk, hogy ez továbbra is így lesz. A Szovjetunióra teljes mértékben számíthatunk, a Szov­jetunióval való barátságunknak és szövetségünknek mély gyökere, megrendíthetetlen alapja van. Ez a szövetség és barátság minden eddigi próbát kiállt és kiállja a követ­kező próbákat is - amint Klement Gottwald mondotta: örökké tart! Vannak dolgok, melyek ára nem fejezhető ki és melyek ára megfizelhetetlen. Ezek között az első helyen szerepel a béke, melynek feltételei között alkotó munkánkra összpontosíthatunk. Ezek közé tartozik a Szovjetunió népéhez, főleg a nagy orosz nem­zethez fűződő barátságunk, mely­nek talaja a hagyományos orosz­barátságunk. E barátság erejét ma meghatványozzák az őszinte ba­ráti kapcsolatok, a szocialista vi- (Folytatás a 2. oldalon) a békéért, munkálkodnak a szo­cializmusért. A közép-csehországi kerület dolgozóinak Houšťka u Brandý- se nad Labemben lezajlott béke­gyűlésén részt vett Jan Fojtík, a CSKP KB Elnökségének pót­tagja, a KB titkára és Václav Hájek, a kerületi pártbizottság vezető titkára is. Jelen volt to­vábbá a moszkvai terület kül­döttsége Vaszilij Boriszenkov- nak, a területi pártbizottság tit­kárának vezetésével, valamint Viktor Lomakin, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete. A nagygyűlésen Jan Fojtík elvtárs mondott beszédet. A résztvevők kinyilvánították, hogy teljes mértékben támogat­ják a Szovjetunió békepolitiká- ját, és vele együtt folytatják a küzdelmet a világbéke megvé­déséért. Prágával ismerkedtek (ČSTK) - A csehszlovákiai fia­taloknak a CSKP és államunk képviselőivel való prágai találko­zójának résztvevői a rendezvény- sorozat harmadik, utolsó napját fővárosunk és környéke emlékhe­lyeinek megtekintésével töltötték el. Ellátogattak a Julius Fučík Mű­velődési és Pihenóparkba is, ahol megtekintették a ZENIT '84 orszá­gok kiállítást. A fiúk és a lányok délután hazatértek. Az agrokémia jegyében Megnyílt az Incheba ’84 (Tudósítónktól) - Június máso­dik felének valamelyik szombatja Bratislavában már évek óta az Incheba nemzetközi vegyipari szakvásár megnyitásának napja. Az elmúlt hét végén tizenhatodik alkalommal vette kezdetét a KGST-államok területén egye­dülálló vegyipari „csúcstalálko­zó“. Ünnepélyes megnyitására szombaton délelőtt tíz órakor a Művelődési és Pihenőparkban került sor politikai, gazdasági és társadalmi életünk jelentős sze­mélyiségeinek, valamint a diplo­máciai testületek és a kiállítók képviselőinek jelenlétében. A megnyitón részt vettek a CSKP KB Elnökségének tagjďí: Miloš Jakeš, a CSKP KB titkára, Jozef Lenárt, az SZLKP KB első titkára, Peter Colotka, az SZSZK Újra hazai földön Visszatért Prágába a fogva tartott csehszlovák állampolgárok utolsó, húsztagú csoportja (ČSTK) - Szombaton röviddel kilenc óra után landolt a prágai Ruzynéi repülőtéren az a cseh­szlovák különrepülőgép, mely­nek fedélzetén visszatért hazájá­ba az angolai UNITA szervezet által tavaly márciusban elhurcolt csehszlovák állampolgárok utolsó, húsztagú csoportja. A Ruzynéi repülőtéren a haza­térő csehszlovák szakemberek csoportját Vlastimil Ehrenberger, energetikai- és tüzelóanyagipari miniszter, Jaromír Johanes külügyminiszter-helyettes, Franti­šek Martinák, a Polytechna kül­kereskedelmi vállalat vezérigaz­gatója, valamint további állami és társadalmi szervezetek képviselői fogadták. A most hazatért csehszlovák állampolgárokat az UNITA szerve­zet 1983. március 12-én az ango­lai Alto Catumbelában ejtette fog­ságába, ahol szakembereink az ENSZ felhívásaival összhangban csehszlovák-angolai megállapo­dások alapján segítettek az afrikai fejlődő országnak az ottani ipari komplexum üzemelésének a biz­tosításában. A foglyul ejtett 66 csehszlovák állampolgár első csoportját - 17 nőt, 21 gyereket és hét beteg férfit - tavaly július 1-én bocsátották szabadon. Az egyik fogva tartott, a 37 éves Jaroslav Navrátil nem élte túl a rendkívül nehéz időjárási és terepviszonyok között lezajlott, több mint ezer kilométeres mene­telést. A fogva tartottak 20-tagú cso­portját 1984. június 21-én adták át (Folytatás a 2. oldalon) örömteli pillanatok a Ruzynéi repülőtéren - csaknem 15 hónapos fogvatí.rtás után ismét hazai földön a csehszlovák szakemberek húsztagú csoportja. (Telefoto - ČSTK) Üdvözlő táviratok (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársa­sági elnök üdvözlő táviratot kül­dött Samor Moisés Machelnek, a Frelimo párt elnökének, a Mo­zambiki Népköztársaság elnö­kének az ország államünnepe - függetlensége kihirdetésének 9. évfordulója - alkalmából. A táviratban nagyra értékeli a baráti kapcsolatokat, az együttmüködés, a két párt, or­szág és nemzetei közötti szoli­daritási kapcsolatokat, és meg­győződését fejezi ki, hogy e kapcsolatok tovább fejlődnek a csehszlovák és a mozambiki nép, valamint a haladó erőknek az imperializmus, a neokolonia- I izmus, a fajgyűlölet és az apart­heid elleni közös harca javára, a tartós békéért és a független államok fejlesztéséért. xxx Bohuslav Chňoupek szövet­ségi külügyminiszter is üdvözlő táviratot küldött ebből az alka­lomból Joaquim Albert Chissan mozambiki külügyminiszternek. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Jozef Lenárt, Miloš Jakeš és Peter Colotka megtekintik az Incheba ’84 kiállítást. (Vlastimír Andor - ČSTK felvétele) kormányelnöke, továbbá Miloslav Hruškovič, a CSKP KB Elnöksé­gének póttagja, az SZLKP KB tit­kára. Jelen voltak az SZLKP KB Elnökségének tagjai: Viliam šal­govič, az SZNT elnöke, Gejza Slapka, a bratislavai városi pártbi­zottság vezető titkára, ott volt Zbynék Soják, a CSKP KB osz­tályvezetője, Ladislav Gerle, a szövetségi kormány alelnöke és számos más vendég. Megnyitó beszédet Bohumil Urban külkereskedelmi miniszter, a kormányküldöttség vezetője mondott. Elöljáróban leszögezte, hogy az Incheba nemzetközi vegyipari vásár az elmúlt tizenöt év alatt szakmai körökben magas elismerést szerzett, s azon ren­dezvények közé került, amelyeken a világ legnagyobb vegyipari cé­geinek képviselői találkoznak. Korszerű vegyipar nélkül - mond­ta a továbbiakban - szinte már elképzelhetetlen a műszaki hala­dás és a termelés fejlesztése. Az új anyagféleségek elterjedése a mai termelési folyamatoknak, termelékenységüknek és haté­konyságuknak elkerülhetetlen és pótolhatatlan feltételévé lépett elő. Hazánk az elmúlt évtizedekben sokat ruházott be a vegyiparba, ami lehetővé tette, hogy a fejlett vegyiparú országok közé kerül­jünk. Ennek a népgazdasági szak­ágazatnak jelentős szerep jut kül­kereskedelmünkben is. Igaz ugyan, hogy a behozatal megha­ladja a kivitelt, de exportunkból (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom