Új Szó, 1984. június (37. évfolyam, 128-153. szám)
1984-06-20 / 144. szám, szerda
Az eredmények alapján, az elvégzett munka szerint Tavaly a lévai (Levice) járásnak mind a huszonhat egységes földmű vessző vet kezeiébe n érvényesíteni kezdtük a munkaszervezés és javadalmazás néhány progresszív elemét, mégpedig a növénytermesztésben, illetve az állattenyésztésben elért végeredmények alapján. A takarmányrépa termesztésében bevált nálunk a javadalmazás naturális formája, a zöldségtermesztésben viszont az egyéni részesedés. Ezekkel a módokkal egyrészt a termelés növelését igyekszünk elősegíteni, miközben ellensúlyozni akarjuk a mezőgazdaságban mutatkozó munkaerőhiányból eredő gondokat is. ' Tavaly - igaz eddig csak próbaszerűén és bátortalanul, viszont ígéretes eredményekkel - kezdtük érvényesíteni a brigádrendszerű munkaszervezést és javadalmazást. A Bátovcei Efsz-ben a szarvasmarha-tenyésztésben, a Caj- kovi Efsz-ben a zöldségtermesztésben, a szántói (Santovka) földművesszövetkezetben a szőlészetben, Starý Tekovban a fejős- tehény-tartásban és a sertésnevelésben alkalmazzuk. A lévai járásban ezek úttörő kollektíváknak számítanak a brigádrendszerú önálló elszámolás gyakorlati érvényesítésében. Tapasztalataiknak rendkívüli jelentőségük van járásunk viszonylatában e haladó rendszer népszerűsítésében és főleg fejlesztésében. Persze, egy esztendő rövid idő arra, hogy a gyakorlatban a brigádrendszerű munkaszervezés és javadalmazás összes kedvező vonása, illetve fogyatékossága megnyilvánuljon. Ennek ellenére az említett módszert alkalmazó szövetkezetekből érkező visszhang szerint a kollektívákban javult a munkaszervezés és a munkafegyelem. Az emberek nagyobb felelősséggel dolgoznak, miközben nem csupán a nagyobb hektárhozamok és a nagyobb hasznosság elérése a fontos a számukra, hanem a termelés jövedelmezősége is. Tudják, hogy a kollektíva által a mezőgazdasági vállalat vezetőségével megkötött egyezmény értelmében minden lazítás nemcsak a közös gazdaság végeredményeiben csapódik le, hanem közvetlenül a kollektíva tagjainak fizetésében is. A Bátovcei Efsz-ben eredetileg azt fontolgatták, hogy a brigádrendszerű formát abban a kollektívában alkalmazzák, amely a szárítót és a granuláló gépsort kezeli, viszont rájöttek, hogy ez a kollektíva nem egységes, tagjai gyakran más-más szakaszon dolgoznak. Éppen ezért úgy határoztak, hogy a drženicei szarvasmarha-tenyésztő kollektívában alkalmazzák a brigádrendszerű munkaszervezést és javadalmazást. A takarmányozásban felmerülő problémák ellenére a kollektíva összes feladatát túlteljesítette, például 1982- höz viszonyítva tavaly 17 százalékkal nagyobb súlygyarapodást ért el az állatoknál. A Bátovcei Efsz-ben vállalaton belüli önálló elszámolás komplex érvényesítését követően azzal számolnak, hogy az állattenyésztés további szakaszaira is kiterjesztik a brigádrendszerű munkaszervezést és javadalmazást. A szántói földművesszövetkezetben, ahol a brigádrendszerű formát elsőként a szőlészetben dolgozók kezdték érvényesíteni, a tervezett 310 tonna szőlő helyett 414 tonnát takarítottak be, miközben egynegyed résszel magasabb értékesítési árat értek el az eredetileg tervezettnél. A brigádrendszerű forma a szántói szőlészetben az emberek kezdeményezésének új elemeit is magával hozta, melyek abban nyilvánultak meg, hogy haladó módszereket kezdtek alkalmazni az ültetvény ápolásában és csökkentek a bér- és anyagköltségek. A Starý Tekov-i Efsz-ben az abraktakarmány-fogyasztás csökkenését eredményezte a módszer. Az egy liter tej előállításához az 1982-es évi 0,23 kilogramm abraktakarmány-szükséglet helyett tavaly 0,22 kilogrammot könyvelhettek el. Tavaly ugyancsak jelentősen javult itt az értékesített tej minősége, az áru 82 százalékát értékesítették az elsőosztályban (1982-ben ez mindössze 73 százalék volt). Ugyancsak örvendetes, hogy csökkentek a száz korona értékű bruttó mezőgazdasági termelésre átszámított anyagköltségek. A brigádrendszerű munkaszervezés és javadalmazás érvényesítésében még csupán az első lépéseket tettük meg. Az, hogy a módszert érvényesítő mezőgazdasági vállalatok mindegyike a szélsőséges időjárási viszonyok ellenére jobb ereményeket ért el mint 1982-ben, arra ösztönöz bennünket, hogy tovább fejlesszük ezt a haladó módszert. Ez mindenekelőtt azt követeli meg, hogy a vállalaton belüli önálló elszámolást olyan értelemben mélyítsük el, hogy az kifejezze az egyes kollektíváknak a termelés végeredményeinek alakulásához való hozzájárulását. RICHARD RUSNÁK mérnök, a Lévai Járási Mezőgazdasági Igazgatóság igazgatója KOMMENTÁLJUK ------/ / / aa ÍGÉRETES NYÁRELŐ A júniusi határ látványa a je- senskéi Aranykalász Egységes Földművesszövetkezetben is bizakodóvá teszi a föld művelőit.-Az utóbbi esztendők egyik legjobb termésére van kilátás - vélekedik maga a szakember, Mihali Dániel, a növénytermesztési üzemág vezetője is. - A hétszázhetven hektáron vetett gabonafélékből jelenleg csak mintegy negyven hektáron ütötte fel a fejét lisztharmat, s bízunk benne, hogy repülőgépes permetezéssel elejét nem keseregnek a gépjavítók. A szövetkezetnek egyébként hét saját kombájnja van, ezek várhatóan üzemképes állapotba kerülnek a hónap végéig. A kooperációnak is jelentős szerepe lesz az idei aratásban. A magyarországi Heves-megyei Pélyról és Kolínból is érkeznek kombájnok, így az időjárás alakulásától függően 10-14 napon belül végezni szeretnének az aratással. Nem is titkolják a gazdaság vezetői, hogy a búzából tervezett 4,5 tonnás A takarmánygyűjtés a jesenskéi Efsz-ben is az aratás főpróbájának számít (A szerző felvétele) vehetjük a komolyabb károknak. A májusi és a június elejei viharos esőzések következtében egyébként csupán 12 hektáron dőlt meg a vetés, s ha nem sújtanak bennünket újabb zivatarok, ezen a területen sem lesz akadálya a gépi betakarításnak. Bár az aratás kezdetéig még hátra van néhány hét, a javítóműhelyekben már az igazi finis következik. Alkatrészellátás szempontjából ugyan az idén sem valami rózsás a helyzet, de emiatt már hektáronkénti átlagnál jobb termésre számítanak, s adottak a feltételek az árpa és a borsó tervezett hozamainak elérésére is. A nyári csúcsmunkák kezdetéig is sok azonban a tennivaló a földeken. Az aratás főpróbájának az idén is a takarmánybetakarítást, az első kaszálást tekintik. Amint azt a szövetkezet agronómusa elmondotta, a réteket és a legelőket - hála a bőséges májusi csapadéknak - közel kétszáz hektáron lehet kaszálni, a szántóföldi takarmánynövényeket (pillangósokat) pedig 240 hektáron termesztettek. Eredetileg az volt a vezetés elképzelése, hogy a lehető legtöbb takarmányt a hagyományos módon, szénaként hasznosítanak, az időjárás azonban közbeszólt, s most már nyilvánvaló, hogy a gyakori esőzések miatt több szenázs készül a tervezettnél. Szerencsére konzerválószerekből nincs hiány, így a tervmódosításnak nincsenek különösebb akadályai. A nagyüzemi takarmánybetakarításon kívül már az eddigiek során is szerephez jutottak egyéb formák is. A kaszálógépekkel nehezen megközelíthető helyekről naponta 5-6 idősebb dolgozó, főként nyugdíjas kézzel kaszálja a füvet, s az egyesült gazdaság községeinek társadalmi szervezetei is vállalásokat tettek szénabegyűjtésre. E téren különösen a Vadászszövetség és a SZISZ tagjainak aktivitása dicsérhető. A takarmánybegyüjtés és -tartósítás mellett ezekben a napokban főként a kertészetben sokasodtak meg a tennivalók. A közel 35 hektáron kiültetett zeller a gyakori esőzéseknek köszönhetően szépen megeredt, a hűvösebbre fordult időjárás viszont nem kedvez a paprika- és a paradicsompalánták fejlődésének. A primőráru szedése nemsokára megkezdődhet a fél hektárnyi területű fóliaház alól, a szabad földön pedig a borsó érik legkorábban. A 215 hektáron termesztett cukorrépa tiszta, szépen fejlődő, s a tagok között elosztott parcellákon néhányan már a második kapálást is megkezdték. A legutóbbi esztendők gyengébb termése után az idén várhatóan ebből a növényfajtából is elérik a tervezett hozamokat. Legalábbis ezt ígéri a júniusi határ... HOGY BIZTONSÁGOSÁN CÉLBA ÉRJÜNK Nemsokára itt a szünidő, megkezdődik a fö turistaidény. Sokan kocsiba ülnek, hogy mielőbb szabadságuk, üdülésük színhelyén legyenek. Ebben az időszakban a közúti forgalom harmincöt százalékkal nagyobb, mint máskor s ezzel együtt a balesetveszély is növekszik. Szlovákiában a múlt év júliusában és augusztusában 4177 közlekedési baleset történt, tizenhattal több, mint az előző év hasonló időszakában. A szerencsétlenségek következtében nyolcvan ember vesztette életét. Ez is bizonyítja, hogy nyáron a több órás vezetés, a hőség csökkenti a gépjárművezető figyelmét. Főleg a lakott területeken nagy a balesetveszély. Erre figyelmeztet az is, hogy az említett közúti balesetek kétharmada a településeken történt. Elszomorító, hogy a balesétek áldozatainak mintegy tíz százaléka gyerek. A nemzetközi statisztika szerint ez az arány Európa más országaiban jóval kisebb. A legtöbb gyermek okozta szerencsétlenség abból adódik, hogy a gyerek, de nemegyszer a felnőtt gyalogos is, váratlanul az úttestre lép, az álló gépjármű előtt, vagy mögött hirtelen a forgalmi sávba szalad. Az 1980-as statisztika szerint közel kétszáz balesetet a gyerekek idéztek elő, amiért 146-an az életükkel fizettek. Nemcsak a gyerekek, de az idős emberek is az életüket kockáztatják figyelmetlenségükkel, a gépjárművezető ugyanis sok esetben már nem tud idejében lefékezni. A gyermekbalesetek száma főleg a nyári hónapokban jelentős. Az iskolából kikerülve a gyerek ugyanis a játékra összpontosít, mit sem törődik a közlekedésrendészeti előírásokkal, a balesetveszéllyel. Gyakran előfordul, hogy az úttesten kergetik a labdát, vagy más egyéb játékot űznek ott, ahol az autók közlekednek. Felvetődik azonban a kérdés, hogy vajon csak a gyerekek hibásak ezért? Egyértelműen nemmel kell válaszolnunk. A gépjárművezetőnek, ha útszélén játszó gyerekeket vesz észre, mindig számolnia kell azzal, hogy valamelyikük váratlanul a forgalmi sávba léphet. Ezért ilyen esetben mindig lassítani kell, hogy ezzel is csökkenjen a balesetveszély. A szakemberek szerint húsz kilométeres sebesség esetében is 7,9 méterre van szüksége a gépjárművezetőnek arra, hogy a reagálástól számítva a kocsit megállítsa. Hatvan kilométeres sebességnél ez a távolság már harmincnyolc méter. Az említettek is arra figyelmeztetnek, hogy lakott területen mindig körültekintően, óvatosan k$ll hajtani. A nyár folyamán előkerülnek azok a gépjárművek is, amelyek egész télen a garázsokban álltak. Főleg ezek, de mások is, alapos műszaki ellenőrzésre, fékbeállításra szorulnak. Mielőtt kocsiba ülnénk, nem árt tehát, ha a szervizbe visszük a járművet. Kétségtelen, hogy ez pénzbe kerül, de megéri. Csakis jó műszaki állapotban lévő kocsival lehet hosszabb útra elindulni, biztonságosan célba érni. A közlekedésbiztonsági járőrök a nyár folyamán gyakran tartanak közúti ellenőrzést, mert nagy árat fizetünk a nemtörődömségért, a közömbösségért. Megdöbbentő adat, hogy 1947-1983 között a közúti balesetek következtében 77 000 ember vesztette életét, ami körülbelül annyi, mint Nyitra lakosainak száma. Előzzük meg tehát a közúti baleseteket. Mindnyájunk kötelessége, hogy az úttesten játszó gyerekeket figyelmeztessük. Bár önállóságra kell őket nevelni, de ez még nem jelenti azt, hogy a közúti forgalomban felügyelet nélkül hagyjuk őket. Az idős emberekre is nagyobb gondot kell fordítani. Egyszóval tegyünk meg mindent azért, hogy a szünidőben, a szabadságok és az üdülések idején örömünket ne zavarja meg semmi, hogy mindnyájan, akik a közúti forgalomban részt veszünk, biztonságosan célba ériünk. NÉMETH JÁNOS A bratislavai Siovnaft vállalatnál a legjobb munkacsoportok közé tartozik a gépkarbantartó üzemegységben dolgozó, az SZNF 30. évfordulójáról elnevezett szocialista munkabrigád. Múlt évi eredményeivel elnyerte a szövetségi kormány és az SZKT elismerő oklevelét. A csaknem félszáz tagú kollektíva Peter Padroužek vezetésével a második és a harmadik műszakban, valamint a munkaszüneti napokon végzi a berendezések egyes karbantartási munkáit, az első műszakban pedig a tervezett javításokat. A képen: Ottó Latta (baloldalt) és Karol Zborka, a brigád két tagja a hatos számú desztilláló berendezést javítja. (Vlastimil Andor felvétele - ČSTK) ÚJ SZÓ^ 4 1984. VI. 20.