Új Szó, 1984. június (37. évfolyam, 128-153. szám)
1984-06-02 / 129. szám, szombat
ti J szú 3 1984. VI. 2. SALVADOR Duartenak választania kell a háború és a párbeszéd között Tegnap iktatták be az elnököt • A tárgyalások nem lehetnek öncélúak események margójára ▼ Látszategység Csütörtökön plenáris üléssel és a tanácskozás dokumentumainak kiadásával fejezte be munkáját a NATO-államok washingtoni külügyminiszteri értekezlete. A tanácskozás hivatalosan szigorúan titkos volt. Ennek ellenére a „titkos“ értekezletről olyan információk szivárogtak ki, amelyekben a szovjetellenes rágalmak a párbeszédre és az együttműködésre való állítólagos készséggel párosultak. A külügyminiszterek ún. washingtoni nyilatkozatot fogadtak el, amelyben nagy hanggal szorgalmazzák a kelet-nyugati viszony stabilizálását. A tervezett párbeszéd és együttműködés alapjának azonban további amerikai nukleáris rakéták nyugat-európai telepítését tartják, tehát az erő pozíciójából akarnak „párbeszédet és együttműködést“. Mindez egyértelműen bizonyítja, hogy a NATO és az USA kizárólag propagandát csinál, mivel Washingtonban és a tömb többi tagállamának fővárosában bizonyára ismerik a szocialista országok álláspontját, miszerint ilyen alapon a tárgyalásokra nincs mód. A NATO-tanács ülésének eredményeiről szóló első hírek valószínűvé teszik, hogy a miniszterek ülésén szépen hangzó szavakon kívül semmi új sem hangzott el. Maradt tehát a régi konfrontációs és militarista politika, amelyet ezúttal az új „washingtoni nyilatkozatba“ csomagoltak be. ^ Egyes megfigyelők szerint az USA-nak „békepropagandája“ mellett arra is szüksége volt, hogy a tömb egységének látszatát keltse. El kellett tehát takarni a politikai, katonai és főleg gazdasági ellentéteket, s mindenekelőtt félrevezetni a közvéleményt, amely aggódik Ronald Reagan veszélyes politikája miatt. Az egységnek azonban még a legcsillogóbb máza sem takaihatja el a washingtoni terjeszkedő politika és a NATO- tagállamok népeinek létérdekei közötti alapvető ellentétet. Az tény marad, hogy a washingtoni NATO-ülés titkos volt és titkos maradt az a dokumentum is, amely alapján oly nagy hanggal szajkózzák „a párbeszédre és az együttműködésre való készséget". Ez semmi jót sem jósol; elég azonban annak megállapításához, hogy a NATO a kitaposott úton halad. Ezen a tényen mit sem változtat, hogy a kelet-nyugati kapcsolatok ügyében a tanácskozáson ellenvélemények is elhangzottak azzal az amerikai politikával szemben, amely továbbra is szembeszegül minden érdemi, az előrehaladásnak utat nyitó kezdeményezéssel. A washingtoni nyilatkozat szövegezése ugyan elhúzódott, lényegében azonban az Egyesült Államoknak sikerült érvényesítenie alapvető célkitűzését: a dokumentum a Szovjetunió elleni vádaskodásokat, s a nemzetközi erőviszonyok torzított értékelését megismételve elhárítja a felelősséget a NATO-ról és nem helyez kilátásba olyan lépéseket, amelyek a genfi tárgyalások felújításához vezethetnek. Ez határozza meg a dokumentum lényegét, s épp ezért Görögország és Spanyolország külügyminisztere ejhatárolta magát az okmány alapvető kitételeitől. A NATO-egység megteremtésére irányuló amerikai szándék abban is megmutatkozott, hogy minden korábbinál intenzívebb nyomás nehezedett Hollandiára, amely eddig nem mondott igent a rakétatelepitésre, továbbá Spanyolországra, ahol a közvélemény népszavazást követel a NATO- tagságról. Luns NATO-fötitkár és Shultz amerikai külügyminiszter is a tanácskozás befejezése után tartott sajtóértekezleteiken annak a „reményüknek“ adtak kifejezést, hogy Hága olyan megoldást talál, „amely összhangban lesz a vállalt NATO-kötelezettsé- gekkel“. Joseph Luns emellett arról is panaszkodott, hogy amennyiben most tartanák Spanyolországban a népszavazást, „az a szövetség szempontjából negatív eredményekkel zárulna“. A madridi lapok a NATO-főtitkár szavait az ország beiügyeibe való nyílt beavatkozásként értékelik, s Gillermo Gale- ote, a kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspárt végrehajtó bizottságának tagja úgy nyilatkozott, hogy a NATO-tagság jövőjének kérdése kizárólag Spanyolország belügye, s erről csak Madridban dönthetnek... (č) Bizalmi vita a libanoni parlamentben Fegyveres provokációk Dél-Bejrútban • A szíriai alelnök Moszkvában tárgyal Grenada népe őrzi Bishop eszméit (ČSTK) - Havannában sajtóértekezletet tartott Don Rojas, az egykori Bishop-kormány szóvivője. Egyebek között hangsúlyozta, hogy az új grenadai politikai párt - a Maurice Bishop Hazafias Mozgalom - megalakulása bizonyítja, a grenadai forradalom vezetőjének eszméi a szigetország amerikai megszállása ellenére is tovább élnek a grenadai nép körében. Rojas elmondta, hogy az új pártnak az egykori Bishop-kormány volt miniszterei lettek a tagjai. A mozgalom a közeli napokban hozza nyilvánosságra politikai programját. Rojas azonban annyit elmondott, hogy a szervezet a grenadai forradalomnak abból a koncepciójából indul ki, amelynek megvalósítását Bishop szorgalmazta. A Bishop-kormány egykori szóvivője foglalkozott a Grenadán jelenleg uralkodó állapotokkal is. Rámutatott, hogy a munkanélküliség a tavaly októberi 14 százalékról 40 százalékra növekedett, a bábkormány leállította az írástudatlanság felszámolására indított programot, az egész szigetországban naponta csak 12 órán keresztül van áramszolgáltatás, s komoly gondok mutatkoznak így a gazdaságban. A jelenlegi rezsim által tervezett választásokról szólva Rojas hangsúlyozta, hogy ez csupán az USA érdeke, mivel a Reagan-kormány - akárcsak Salvadorban - a „demokratizálás“ bizonyítására akarja kihasználni. (ČSTK) - Münsterben pénteken megkezdődött a nyugatnémet Szabaddemokrata Párt (FDP) országos kongresszusa. A tanácskozásra a párton belüli bonyolult helyzetben kerül sor, mivel a tagság nagy része elégedetlen a pártvezetés jobboldali politikájával, s a bonni koalíciós kormányban végzett munkájával. A háromnapos kongresszus megválasztja a párt új vezető szerveit és vitát folytat a pártprogram „időszerűsítéséról“. A tanácskozáson várhatóan éles bírálatok érik Hans-Dietrich Genscher pártelnököt amiatt, hogy önkényesen járt el az ún. Orvosi vizsgálatok az űrállomáson (ČSTK) - Leonyid Kizim, Vlagyimir Szolovjov és Oleg Atykov űrhajósok folytatják a munkát a Szaljut 7 - Szojuz T 11 - Prog- ressz 22 tudományos űrállomáson. Az elmúlt napokban a kozmo- nauták műszaki kísérleteket hajtottak végre, illetve különböző karbantartó munkákat végeztek az űrállomáson. Ugyancsak számos orvosi vizsgálatot végeztek, amelyek célja a legénység egészségi állapotának objektív értékelése és az űrrepülés feltételeinek az emberi szervezetre gyakorolt hatásának felmérése volt. Haiti A diktátor öt minisztert leváltott (ČSTK) - Jean-Claude Duvalier haiti diktátor csütörtökön változásokat hajtott végre kormányában: öt minisztert váltott le. A döntés azt követően született, hogy az elmúlt napokban Cap Haitién és Gonaives városokban éhségtüntetésekre került sor, s a rendőrség kegyetlen beavatkozása nyomán több ember meghalt és sokan megsebesültek. A kormányban végrehajtott változások nyilván azt a célt szolgálják, hogy megnyugtassák és félrevezessék a közvéleményt. Lényegében nem változtatnak a rendszeren, amely fölött az Egyesült Államok tartja védő kezét. Washingtonban épp a napokban újabb 21 millió dolláros pénzügyi támogatást hagytak jóvá Haiti számára., (ČSTK) - Jósé Napoleon Duarte salvadori elnököt tegnap iktatták be tisztségébe. Duarte az ország hagyományos hatalmi csoportjait képviseli. Emlékezetes, hogy az Egyesült Államok és salvadori bábjai által rendezett szavazáson választották elnökké. Guillermo Ungo, a salvadori Forradalmi Demokratikus Front (FDR) elnöke mexikóvárosi sajtó- értekezletén az új államfő beiktatásával egyebek között hangsúlyozta: Duarte közelmúltban tett washingtoni látogatása azt a célt szolgálta, hogy a Reagan-kor- mány óhajával összhangban amnesztiaügyben (Genscher azok közé tartozott, akik amnesztiát szorgalmaztak a politikai pártokat pénzelő, s ennek kapcsán adócsalásba keveredett iparvállalkozók számára). Az amnesztiajavaslatot időközben visszavonták, ám több más túlkapással együtt az FDP-ben komoly válságot okozott. A személye elleni bírálat élét Genscher taktikusan már előre igyekezett tompítani, amikor bejelentette, hogy 1986-ban le akar mondani az FDP elnökének tisztségéről. (ČSTK) - A Magyar Népköztársaság és a Mongol Népköztársaság közti új barátsági és együttműködési szerződést írtak alá tegnap Ulánbátorban. A szerződést Jumdzsagin Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB főtitkára, a Nagy Népi Hurál Elnökségének elnöke és Losonczi Pál, a Magyar Szocialista Munkáspárt KB Politi(ČSTK) - A Reuter brit hírügynökség kommentárban foglalkozott a hét vezető tőkés ország jövő héten esedékes gazdasági csúcs- találkozójának előkészületeivel. Ezzel összefüggésben többek között megállapítja: Mivel az utóbbi hetekben beigazolódott, hogy meglehetősen alaptalanoknak bizonyultak a nyugati világ gazdasági fellendülésének beindulásához fűzött remények, a Londonban június 7-9 között sorra kerülő tőkés gazdasági csúcstalálkozó lefolyása várhatóan korántsem lesz nyugodt. Eredetileg pedig az Egyesült Államok, Kanada, Nagy-Britannia, Francia- ország, az NSZK, Olaszország és Japán vezető politikusai zavartalan csúcsra számítottak. Még egy hónappal ezelőtt is ilyen várakozásokkal tekintettek a háromnapos csúcs elé, arra számítva, hogy az vitamentes lesz, és óvatos optimizmussal tárgyalhatnak a sokéves recesszió után a gazdasági fellendülés kérdéseiről. A hangulat az utóbbi napokban azonban alaposan megváltozott. tovább fokozódjon a polgárháború és létrejöjjenek a feltételek az USA salvadori katonai intervenciójához. Duartenak most végérvényesen választania kell a háború folytatása és a tárgyalások között. Az öncélú párbeszéd a partizánokkal azonban a salvadori helyzetet nem oldja meg. Ezért olyan tárgyalásokra van szükség, amelyek során egyik fél sem támaszt előzetes feltételeket - mondotta Ungo. Duarte egyébként csütörtökön nyilvánosságra hozta kormányának összetételét. A kabinetet elsősorban a Duarte vezette kereszténydemokrata párt, továbbá az elnökválasztásokon őt támogató Demokratikus Akciópárt vezetőiből áll, s tárcához jutott néhány „független“ politikus is. A hadügyminiszter kulcsfontosságú funkcióját Duarte meghagyta Eugenio Vides Casanova tábornoknak, ami arról tanúskodik, hogy a salvadori hadsereg szerkezetében eszközlendó változtatás csupán választási manőver volt az államfő részéről. A tegnapi államfői beiktatás tényét volt hivatott emelni az amerikai kormányküldöttség, élén George Shultz külügyminiszterrel. Shultz látogatására röviddel azt követően került sor, hogy a Reagan-kormány a törvényhozásban elfogadtatta a salvadori rezsimnek szánt 62 millió dolláros újabb katonai támogatást. kai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke írta alá, aki hivatalos baráti látogatáson tartózkodik Mongóliában. A Losonczi Pál vezette magyar küldöttség tiszteletére a Nagy Népi Hural székházában tegnap ünnepi gyűlést tartottak, amelyen részt vett Jumdzsagin Cedenbal is. Latin-Amerikában kiéleződött az adósságválság, az Egyesült Államok ismét fél százalékkal felemelte a kamatlábat, a pénzügyi köröket aggasztja a bankrendszer „egészsége“, és a Perzsa-öbölben egy esetleges háború újabb olajválságot idézhet elő. Várható, hogy a nyugat-európai vezetők mindezért Ronald Reagan elnököt és gazdaságpolitikáját teszik felelőssé. De a fél szemmel már a választásokra figyelő amerikai kormányzat jelezte, hogy most nincs idő esetleges irányvonal-módosításra. Reagan partnerei attól tartanak, hogy az egyre emelkedő amerikai kamatlábak elfojtják a gazdasági élénkülést. Az a meggyőződésük, hogy a magas kamatok miatt a rendkívül eladósodott fejlődő országok - elsősorban a dél-amerikaiak - fizetés- képtelenséget jelentenek be, ami a bankrendszert alapjaiban ingatná meg. Bolíviának az a szerdai bejelentése, hogy leállítja a több mint egymilliárd dolláros hitel törlesztését, ezeket az aggodalmakat teljes mértékben megerősítette. (ČSTK) - Csütörtökön - mint már közöltük - a libanoni parlamentben megkezdődött a bizalmi vita. A Karami-kormány programja elutasítja Dél-Libanon izraeli megszállását és feltételezi az ország irányítási rendszerének olyan reformját, amely hozzájárulna a nemzeti egység felújításához. A libanoni kommunisták lapja, az An Nida ezzel összefüggésben megállapította, hogy az ország A londoni csúcstalálkozó napirendjén elsősorban gazdasági kérdések szerepelnek, de a feszült nemzetközi politikai helyzet nyilván megszegi ezt a szabályt. Nyugati politikai megfigyelők azon a véleményen vannak, hogy az amerikai elnökválasztási kampány miatt nem lehet számítani sem gazdasági, sem pedig politikai téren nagy kezdeményezésekre. Mivel Reagan fél szemmel már a novemberi választásokra figyel, aligha valószínű, hogy azt a látszatot akarja kelteni, hogy kollégái felhívásának engedve az utolsó pillanatban módosít politikáján. A csúcs többi résztvevője, meglehet, enyhíti majd a washingtoni irányvonal bírálatának az élét azért, hogy ne essen csorba a Nyugat egységén. Margaret Thatcher brit kormányfő, a csúcs- találkozó házigazdája, bizonyára mindent elkövet, hogy Reagant megkímélje a kellemetlenségektől, és álláspontjának támogatásával hálálja meg majd azt, hogy tavaly az amerikai elnök Williams- burgban szintén ezt tette Thatcher újramegválasztása előtt. helyzetének ilyen alapokon történő stabilizálása nem felel meg Tel Avivnak és libanoni reakciós szövetségeseinek, s ezért ezek az erők mindent megtesznek annak érdekében, hogy Libanon a feszültség tűzfészke maradjon. A fegyveres provokáció nem is maradt el: a falangista egységek és a kormánycsapatok egy része csütörtök este nehéztüzérséggel és rakétákkal támadták a muzulmán és baloldali erők állásait, továbbá polgári célpontokat Bej rút déli külvárosaiban és a közeli hegyekben. A támadásnak több halálos áldozata van. A feszült közel-keleti helyzetről és megoldásának lehetőségeiről folytat tárgyalásokat Moszkvában Rifat Asszad, a Baath-párt szíriai regionális vezetőségének tagja, a Szíriai Arab Köztársaság alelnö- ke, aki a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének meghívására tartózkodik a Szovjetunióban. A szíriai politikust csütörtökön fogadta Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. A két politikus megbeszélései szívélyes baráti légkörben folytak, amely jellemző a szovjet-szíriai kapcsolatokra. ★ ★ * Izraelben megalakult az ún. alternatív csoport és indulni szándékozik a júliusi parlamenti választásokon. Jelöltjei között zsidó és arab nemzetiségű haladó személyiségek vannak. Programjuk alapja, hogy követelik az önálló .palesztin állam létrehozását, a megszállt arab területek kiürítését és az an- nekszió beszüntetését. FPP-kongresszus Münsterben A tagság elégedetlen a vezetés jobboldali politikájával Új magyar-mongol barátsági és együttműködési szerződést írtak alá Nem lesz felhőtlen a jövő heti tőkés csúcs i.iiiU-.V.. A salvadori rezsim katonái - akiket amerikai fegyverekkel szereltek fel és amerikai tanácsadók képezték ki őket - az egyik faluban a partizánok után kutatnak. (Telefoto: ČSTK)