Új Szó, 1984. május (37. évfolyam, 103-127. szám)
1984-05-04 / 105. szám, péntek
Cselekvő hagyományőrzés Az Aranykert tudós kutatója Száz éve született Khin Antal Március vége emlékezetes nap volt a Bodrogközi Táncegyüttes és a Vox Humana Irodalmi Színpad életében. Ugyanis a királyhelmeci (Kráľ. Chlmec) városi művelődési ház és a CSEMADOK Járási Bizottsága e két együttes - nagyszabású és nagy sikerű műsorral - e napon ünnepelte megalakulásának 10. évfordulóját. Most nem e műsorról szándékozunk szólni, hanem - bár csak vázlatosan - áttekintést kívánunk adni a Bodrogközi Táncegyüttes tízéves munkájáról. Az alapító tagokból már keveset találunk a táncosok között, de az együttes koreográfusa, lelke ma is Szivolics (Szebellai) Rózsa, aki voltaképpen szülőfaluja, Bély (Bieľ) CSEMADOK helyi szervezetének tánccsoportjából, Király- helmec és más községek fiataljaiból szervezte meg 1974 decemberében a Bodrogközi Táncegyüttest. Ám a teljes igazság kedvéért azt sem kell elhallgatnunk, hogy az együttes létrehozásában jelentős szerepe volt Ripcsu Rudolfnak, a CSEMADOK terebesi (Trebišov) járási titkárának, Kopka Mi- kulášnak, a városi művelődési ház akkori igazgatójának is, akik számottevő segítséget nyújtottak az anyagi, szervezési és más gondokkal küzdő születő együttesnek. A „Fürt“ néven létrejött tánc- együttes első elnöke Pásztor János, a bélyi CSEMADOK-elnök, szervezőtitkára Petrik János, a CSEMADOK JB instruktora lett. A járási titkár így emlékezik vissza az indulásra:- A lelkesedés, a tenniakarás úgy hajtotta az együttes tagjait, hogy már hetvenöt márciusában sor kerülhetett az első fellépésre. A Szocialista Ifjúsági Szövetség királyhelmeci városi szervezete megalakulásának ötödik évfordulóján léptek először közönség elé. A bemutatkozás nagy sikert hozott. Az előadás érdekessége, hogy közben kialudt a villany. A szervezők találékonyságát jellemezte, hogy perceken belül soksok gyertyát gyújtottak a színpad előterében, így az együttes gyertyafény mellett fejezte be műsorát. Az a lelkesedés, az a láng azóta sem aludt ki. Ma a Bodrogközi Táncegyüttes gazdasági vezetője Tóth Mária, a művelődési ház dolgozója, koreográfusa Szivolics Rózsa, a királyhelmeci Művészeti Alapiskola pedagógusa, művészeti vezetője Kiss Károly, koreográfus-asszisztense Újlaky Anna, tánckarvezetö- je Szivolics Mária, zenekarát Oláh Árpád vezeti. Műsorfüzetek között lapozgatok. Az elsőn ez a név áll: Bodrogközi Népi Együttes. 17 műsorszám sorakozik a belső oldalon, táncok: Bélyben tanultuk, Szatmári táncrend, Sallai verbunk, Gömö- ri botoló, Kapuvári tánc, Bodrogközi táncok, Csárdásszvit stb. melyek koreográfiáját túlnyomó részt Szivolics Rózsa készítette, akinek neve Újlaky Anna, Kovács László, Troskó Dénes, Dozsicky Tibor szó- lotáncosok neve mellett is ott szerepel. (Bodrogközi magyar és zempléni szlovák népdalokat Tóth Edit, Nádasdy János, Kobák Márta és mások énekeltek, furulyaszólót Nagy Menyhért játszott, a zenekart akkor még id. Demeter István cimbalmos vezette.) A táncegyüttes az eltelt tíz évben igen jelentős mértékben hozzájárult a szlovákiai magyar néptánc-, népszokás- és népdalkincs feltárásához, felelevenítéséhez és terjesztéséhez. Ez annál is inkább elmondható, mert a táncosok koreográfusuk hozzáértő irányításával több helyütt nemcsak reprodukáló, hanem gyűjtő munkát is végeztek (a magyar mellett szlovák eredeti folklórt is gyűjtöttek, lásd például a Pozdišovcei táncokat, melyeket ők mutattak be elsőként Szlovákiában), lévén mindez által méltó reprezentánsai a Bodrogköz és az Ung vidéke néphagyományőrzésének. Főként az indulás éveiben más neves hazai magyar koreográfusok is segítették az együttes munkáját, főként értékes tanácsokkal, de néptánc-kompozíciók színpadra állításával is. E táncok közül megmaradt sokak emlékezetében többek között a Pincénél, a Kapuvári verbunk, a Csikós, a Tavaszköszöntő stb.- Mikor és hol kezdtétek a táncanyag és a népszokás-gyűjtést és mely kompozícióid születtek eredeti gyűjtések alapján? - kérdezem Szivolics Rózsa koreográfustól.- Első ízben Bélyben gyűjtöttünk Biacskó János számadó juhásztól, aki valóban értékes és eredeti táncmotívumokat ismert, s jól vissza is tudta adni azokat. Még a próbákra is bejött és amikor már a színpadi feldolgozásnál tartottunk, éber szemmel figyelt és javított bennünket. A tánc Bélyben tanultuk címmel futott, de mi csak Jani bácsi verbunkjaként emlegettük. Később gyűjtöttünk még Szirénfalván, Nagykövesden, Cékén, Hardicsán és Pozdišovcében. Valamennyi felgyújtott anyagból tánc lett. A cékei anyagból született például a Csalogatós (mely mind zenei, mind táncmotívum-világát tekintve sok hasonlóságot mutat a magyar népművészettel).- Több „táncblokkot“ készítettél és tanítottál be, melyekkel olyan országos rendezvényeken szerepeltetek, mint a gombaszögi, a zselizi (Želiezovce), a humennéi seregszemle és a kassai (Košice) nemzetközi barátság-fesztivál. És nemcsak Svidníkben, Vranov nad Topl’ouban és Východnában képviseltétek a magyar nemzetiségi kultúrát, hanem a Szovjetunióban és a Magyar Népköztársaságban is. Melyik táncblokkot emelnéd ki a számos közül?- Ez nagyon nehéz és szinte lehetetlen is. Talán a Három generáció, az Egy hazában, a Megkötötték nékem a koszorút, az Ó, nagy kerek kék ég, a Csak dalolunk és táncolunk és a Találkozás című műsort említeném. Az Egy hazában című táncblokkunkkal azt akartuk felmutatni, hogyan valósul meg két, egymás mellett élő nemzet tánc-, zene- és szokáskultúrájában a kölcsönhatás. Ezt a műsort nyolcvanban Zselizen is bemutattuk. Úgy érzem, tánckarunk technikailag akkor volt a csúcson. A Bodrogközi Táncegyüttes az utánpótlásról is gondoskodott. A 32 táncosból álló felnőtt együttes mellett létezik a kb. 40 tagú Apró Bodrogközi is. Szivolicsné Matyi Mária, Kiss Gabriella és Újlaky Anna gyermekkoreográfiai tanfolyamot végzett. Szivolics Rózsa után a két utóbb említett szólótáncos vezeti a gyermek tánckart. Kitűnő a kapcsolatunk a Lázár László vezette Városi Művelődési Házzal. Az Apró Bodrogközi is szép sikereket tud már maga mögött. Amint megalakult, a zselizi országos fesztiválon mindjárt 1. díjat kapott. A gyerek együttes (Nádasdy János által vezetett) éneklő csoportja több ízben (az idén is) nyert járási és kerületi versenyt, s már a Dunamenti Tavaszon is szerepelt. A Bodrogközi Táncegyüttes tehát rendszeresen, nagy odaadással és jó színvonalon dolgozik. Nem véletlenül nyert hát 1978-ban Zselizen Három nemzedék című hagyományőrző műsorával nívódíjat. És a koreográfus, Szivolics (Szebellai) Rózsa is színvonalas művészi teljesítményért (a Találkozás című tánckompozícióért) 1982-ben a zselizi népművészeti fesztiválon is díjat nyert. Sárogh György forgatókönyve alapján már elkészült az együttes új műsora, mely Emese mondáját dolgozza fel, és stílusában a Találkozás formavilágát követi. Az együttes mindenképpen rászolgál a helyi és a járási állami szervek, kulturális intézmények bizalmára, s a jövőben is megérdemel tőlük minden támogatást. KÖVESDI JÁNOS ,, Amilyen szorgalmas, épp olyan szerény ember volt világéletében, és olyan csöndesen távozott közülünk, hogy legfeljebb egy-egy rövid újsághír emlékezett meg róla“ - írta épp egy évtizede a nekrológban egyik tanítványa a száz éve született Khin Antalról. De hát ki is volt ez a „szorgalmas, szerény ember“, akiről bizony azóta sem sok minden olvasható lapjainkban? Dél-Szlovákia múzeumügye az első világháború után eléggé áldatlan állapotba jutott. A megelőző időszak örökségeként volt ugyan néhány múzeum, de ezek - nagyrészt megfelelően képzett szakemberek hiányában - inkább csak névleg működtek (gondoljunk csak a komáromi (Komárno) vagy a rimaszombati (Rimavská Sobota) múzeumokra. Sok fontos tájegységnek, ezek között a Csallóköznek pedig egyáltalán nem volt múzeuma. Szerencsére azonban itt is, ott is akadt egy-egy agilis ember, aki kitartó munkával e hiányosságok megszüntetésére törekedett. így volt ez a Csallóközben is, aminek köszönhetően aztán 1929-ben létrejöhetett Somorján (Šamorín) a Csallóközi Múzeum. Az alapítással csaknem egyidő- ben jelent meg a Csallóközi Múzeum című karcsú kötet, amelynek előszavában Jankó Zoltán, a helyi múzeumügy „mecénása“ a bratislavai Uránia Tudományos Egyesület somorjai előadásaiban eredezteti a létesítmény felállításának a gondolatát. A döntőbb, gyakorlatiasabb „ösztönzést“ azonban a komáromi Magyar mezőgazda- sági, ipari és népviseleti kiállítás jelentette, amelyet 1927. augusztus 14-e és 21 -e között rendeztek, s ahol a csallóközi halászélet bemutatását Khin Antal, somorjai tanár vállalta el. Két helyiségben eredeti tárgyak, valamint rajzok és festmények segítségével oldotta meg feladatát, tehát amikor nagyjából egy év múlva átvette a somorjai városházán a múzeum számára kiutalt helyiségeket, talán már nem is kellett annyira a semmiből indulnia, mint azt Jankó Zoltán a fentebb idézett helyen kissé hatásvadász mondataival ecsetelte: ,,Volt egy üres iskolaszoba, és a szoba közepén állott egy ember (ti. Khin Antal), aki megható szeretettel magyarázta, hogy hogyan csinál ő ebből a szobából tavaszra Csallóközi Múzeumot. És csakugyan: tavaszra már tele volt a szoba csallóközi halászszerszámokkal' Ne gondoljuk azonban, hogy ezzel már valóban „kész is volt“ a Csallóközi Múzeum! Khin Antalnak, aki az intézmény igazgatója lett, szakadatlanul szívós harcot kellett folytatnia a „csallóközi tunyaság“, közöny előidézte anyagi gondok és helyiséghiány miatt. A múzeumot jószerével évente új épületbe voltak kénytelenek költöztetni, s mikorra megtalálták volna véglegesnek tűnő helyét, a háborús események pusztították el. így aztán Khin Antal életművének talán legjelentősebb hányada szinte csak a korabeli újsághírek tájékoztatása alapján bogozható ki. A két világháború közötti szlovákiai magyar „tudományosságra“ jellemző, hogy szépirodalmi folyóiratok és napilapok hasábjaira szorult, ami egyben azt is jelenti természetesen, hogy a kutatóknak mintegy „hígítva“, a tudományos ismeretterjesztés álarcát felöltve sikerülhetett csak kutatási eredményeiket közzé tenni. Mondanom sem kell, hogy ez az állapot a tudományos ismeretterjesztés ügyének és a szakmai előrehaladásnak egyaránt ártott, hiszen az előbbi elvesztette hitelét, amolyan szükséges rossz lett, az utóbbi meg ennek nyűgétől nem tudott előbbre lépni. Érződik ez a helyzet Khin Antal irodalmi munkásságán is. Gyakorló tanári hivatása mellett a múzeumszervező munkán kívül rengeteget gyűjtött, ám eredményeit inkább „csak“ népszerűsítő cikkei illusztrációiként hagyta az utókorra. Khin Antal bibliográfiája azonban így is tiszteletet parancsoló. írt ő a csallóközi legényavatásról, betlehemesekről, a Luca- székről, halászatról-aranyászat- ról, Csallóköz műemlékeiről, mondavilágáról ... és még folytathatnám a sort, mígnem egy csallóközi művelődéstörténet körvonalai bontakoznának ki. Mielőtt e szuperlatívuszok erdejébe az olvasó teljesen Deieszt;- dülne, végezetül - nem ünneprontásból, hanem éppen az ünnepelt emléke iránti tiszteletből - meg kell jegyeznem valamit. A két világháború közötti néprajzi kutatásunk - különféle objektív és szubjektív okokból - nemigen érte el a tudományosság szintjét sem. Csupán a kutatások botladozó kezdeteiről beszélhetünk. Ilyen összefüggésekben kell értelmezni Khin Antal életművének jelentőségét is. Ne csodálkozzon tehát senki, ha e méltatás után a Magyar Néprajzi Lexikon megfelelő címszavát felütve „csak“ 17 sornyit talál e jelentős néprajzkutatóról. Jelentősége számunkra igaz emberi magatartásában: a vállalt ügy érdekében folytatott szakadatlan küzdelem követendő példájában keresendő. LISZKA JÓZSEF ESTI MESÉK FELNŐTTEKNEK Balettbemutató a Prágai Nemzeti Színházban Akárhogy is veszem: igazat kell adnom a prágai balett-táncosoknak. Éveken át, amíg a Nemzeti Színház felújítás alatt állt, inkább csak a próbateremben bizonygathatták képességeiket, hiszen a Smetana Színház repertoárjában az operaelőadások voltak túlsúlyban; ősztől pedig, amióta három nagyszínpadon is felléphetnek, meséből mesébe vándorolnak. Fanyalognak hát a magántáncosok, és elkeseredve veszik tudomásul a helyzetet a fiatai tehetségek: színtelen a műsorterv, kevés a jó nevű koreográfus, hiányoznak a modern hangvételű, felkavaró és elgondolkoztató kompozíciók. Tény és való: nem nagyon válogathat a néző. A klasszikus alkotások közül A hattyúk tavát, a Kővirágot és a Rómeó és Júliát láthatja mostanában, a többi: mese. íme a címek: Hoffmann meséi, Meséből mesébe, Botocs- ka; egy biztos, a gyerekek nem panaszkodhatnak. Három színház (a Nemzeti, a Smetana és a szeptemberben átadott üvegpalota, az Új Színpad) próbálja elhitetni velük, hogy a Jó mindig elnyeri jutalmát, a Rossz pedig méltó büntetését. A felújított Nemzeti Színház első balettbemutatója, amelyre néhány nappal ezelőtt került sor, megintcsak a hercegek, királyok és gonosz mostohák jól ismert világába csalogatja a nézőket. Ne legyenek hát illúzióink, igényeink, ne várjunk többet, mint amennyit kaphatunk, s akkor nem érhet csalódás bennünket, önfeledten tehát ismét csak azok szórakozhatnak, akik felnőtt fejjel is bele tudnak feledkezni a parádés kosztümök kavalkádjába, s ugyanúgy szemet hunynak a hatásvadász díszletek, mint a naiv fordulatok fölött. Csokor - ez a címe az új darabnak, amelynek librettóját Petr Weigl, a cseh operafilmek rendezője írta Kari Jaromír Érben (1810-1870) balladái alapján. A neves realista költőt az egyik legismertebb cseh nép- dal- és népmesegyűjtőként tartja számon az irodalomtörténet; népi hagyományokban gyökerező balladái a cseh irodalom páratlan értékű kincsei közé tartoznak, s hatásuk Jirí Wolker költészetén is lemérhető. A Csokor tizenhárom balladából áll - ebből láthattunk most hármat, amelyek szerkezetükben, felépítésükben egyformák ugyan, kicsengésükben, eszmei mondanivalójukban azonban különbözőek. A Kincs főhőse az Anya, aki egy tavaszi napon, amikor megnyílik előtte a föld, hogy elkápráztassa csillogó-villogó kincseivel, kapzsiságában megfeledkezik a gyermekéről. Kerek egy évet kell várnia, hogy visszaszerezhesse őt, s amikor keserves szenvedése véget ér, már tudja: a drága ékszerek sem jelenthetnek akkora boldogságot az életben, mint a szeretet. Daniel Wiesner, a darab színpadra állítója úgy jelenítette meg a jól ismert témát, hogy a néző egy percig sem unatkozott, s bár kompozíciójában klasszikus és folklór elemeket is jócskán alkalmazott, táncnyelve mégis mainak hatott. A sikerben persze Michaela Cérnának is oroszlánrésze van, aki az Anya szerepében nagyszerűen formálta meg a szenvedő-szerető asszonyt. A Liliom koreográfiája Miroslav Kúra nevéhez fűződik. Ebben a balladában már az ellenszenv, az irigység győzedelmeskedik. A fiatal vadász meglesi az éjszakában a liliom titkát; azt, hogy hogyan lesz belőle gyönyörű lány. Hazaviszi, a kertjébe ülteti a virágot, de a lányt már csak holtan látja viszont, mert dölyfös, féltékeny anyja a napra tette a liliomot. Kűra mesteri tisztasággal „hozza“ a klasszikus táncot, s ezt teszik az előadók - Jana Kürová, Vlastimil Harapes és Ingrid Seidlová - is, tekintetünk azonban olykorolykor mégis a mennyezet értékes freskóin köt ki. Nem hoz bennünket különösebb lázba az Aranyrokka sem, legfeljebb az ifjú királynak drukkolunk, hogy jöjjön rá végre: orránál fogva vezetik. Aki előtte áll, mosolyog rá és körbetáncolja, az nem Dorička, hanem a gonosz mostoha lánya. Szíve választottja nem él már. Királyunkat azonban nem fából faragják. Olyan próbatétel elé állítja a lányt, hogy a végén mégis kiderül az igazság és erős szerelmével életre kelti Doričkát. A taps Ľubomír Kafkát illeti leginkább, aki táncával nemcsak felrázza a nézőt, hanem el is kápráztatja. Elképzelni sem tudom, mi tartaná ébren a nézőt, ha nem ő táncolná Jirí Blažek koreográfiájának férfi főszerepét. Mert mint sok mese, ez is inkább olvasva jó. Úgy rövidebb, frappánsabb, szórakoztatóbb. SZABÓ G. LÁSZLÓ Részlet a Bodrogközi ráncokból (Molnár János felvétele) ÚJ SZÚ 6 1984. V. 4.
