Új Szó, 1984. május (37. évfolyam, 103-127. szám)
1984-05-31 / 127. szám, csütörtök
Hazánkba érkezett a Kambodzsai Népköztársaság Nemzetgyűlésének küldöttsége Ľubomír Štrougal találkozója Todor Zsivkowal (Folytatás az 1. oldalról) A kambodzsai küldöttséget a délutáni órákban fogadta Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke. A fogadáson részt vettek: Ján Marko, Václav David, Dalibor Hanes, Bohuslav Kučera és Jaroslav Srb, a Szövetségi Gyűlés alelnökei, a kamarák alelnökei és más tisztségviselők. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón Alois Indra tájékoztatta a vendégeket azokról az eredményekről, amelyeket a csehszlovákiai dolgozók a CSKP XVI. kongresszusa határozatainak teljesítése terén a társadalmi élet minden területén elérnek. Kiemelte a politikai nevelő munkának és a felszabadulás 40. évfordulója tiszteletére kibontakoztatott munkakezdeményezésnek a jelentőségét. A továbbiakban méltatta a két ország nézetazonosságát a nemzetközi helyzet alapvető kérdéseiben. Röviden áttekintette az európai helyzetet, amely az imperializmus agresszív köreinek hibájából, főként az új amerikai elsócsapásméró atomfegyverek telepítését követően rosszabbra fordult. Alois Indra elítélte az Egyesült Államok beavatkozását a helyi konfliktusokba, valamint a latin-amerikai, a közel- keleti, az afrikai és a délkeletázsiai országok belügyeibe. Hea Szim köszönetét mondott a szívélyes fogadtatásért, és elismeréssel szólt a fejlett szocialista társadalom építése terén Csehszlovákiában elért sikerekről. Ezt követően időszerű nemzetközi politikai problémákkal foglalkozott. A kambodzsai nemzetgyűlés elnöke a továbbiakban részletesen ismertette országának helyzetét. Az elmúlt öt évben fokozatosan emelkedett a kambodzsai nép életszínvonala, s állandóan növekedett a rizs és más mezőgazda- sági termények termelése. Nagyra értékelte Csehszlovákia, a Szovjetunió és más szocialista országok anyagi és erkölcsi támogatását. SZNT-bizottsági ülések (ČSTK) - Megkezdődött tegnap Bratislavában a Szlovák Nemzeti Tanács oktatási és kulturális bizottságának kétnapos ülése. Jelen volt Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNT elnöke. A képviselők megvitatták a Szlovák Szocialista Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának a szocialista törvényesség helyzetéről szóló jelentését, különös tekintettel a polgárjogi kapcsolatokra. Megállapították, hogy aggasztóan nő a válások száma. Annak ellenére, hogy a család pótolhatatlan szerepet tölt be az ember jellemének formálásában, s ezért a családvédelemre a párt és az állami szervek fokozott figyelmet fordítanak. Ugyancsak tegnap kezdődött meg Bratislavában az SZNT alkotmányjogi bizottságának kétnapos ülése. A képviselők elemezték, milyen intézkedésekre került sor a szlovákiai minisztériumokhoz, más központi szervekhez és a Nemzeti Fronthoz 1983-ban beérkezett panaszok, bejelentések és javaslatok alapján. Megkezdődött tegnap Bratislavában az SZNT iparügyi és építőipari bizottságának kétnapos ülése. Jelen volt Krocsány Dezső, az SZNT alelnöke. A képviselők ezen a tanácskozáson is megvitatták a Szlovák Szocialista Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának a szocialista törvényesség helyzetéről szóló jelentését. Országos pionírtalálkozó Prágában (Tudósítónktól) - Az előző évektől eltérően az idén, a SZISZ Pionírszervezetének jubileumi évében a CSSZSZK valamennyi kerületét képviselő pionírküldöttségek Prágában adtak egymásnak találkozót. Az öt napig tartó országos találkozón részt vevő ezer pionírt gazdag eseménysorozat várja a fővárosban. A találkozó egyben a pionírszervezet megalakulása 35. évfordulója alkalmából tartott ünnepségek nagyszerű zárórendezvénye. Tegnap este hét órakor a főváros fiatal vendégei a Žižkov-he- gyen tisztelegtek a forradalmi harcok hőseinek emléke előtt, s elhelyezték a megemlékezés koszorúit Klement Gottwald sírjánál. A pionírok ma prágai üzemekbe látogatnak, ahol párt- és állami szervek képviselői fogadják őket. A csütörtöki programban sportversenyek, szórakoztató műsorok és városnézés szerepel. Pénteken a pionírok megtekintik a prágai várat, s az esti órákban színházba mennek. A szombatot - prágai vendéglátóikkal, a prágai gyermekekkel együtt - a Julius Fučík Művelődési és Pihenópark- ban töltik. Itt ugyancsak találkoznak a párt és a kormány, valamint a Nemzeti Front képviselőivel. (sm) A TASZSZ a Szaharov-ügyröl (ČSTK) - A TASZSZ szovjet hírügynökség Andrej Szaharov és felesége, Jelena Bonner „egészségi állapota“ körül a Nyugaton felkavart szovjetellenes kampánynyal foglalkozott. A hírügynökség figyelmeztetett arra, hogy a propa- ganda-hadjáratba a várakozásnak megfelelően bekapcsolódott maga az Egyesült Államok elnöke és más NATO-országok kormánytisztségviselői is. A hírügynökség leszögezi, hogy a szovjet orvostudomány jó hírnévnek örvend a világban, és szovjet állampolgárok millióinak képes megfelelő orvosi segítséget nyújtani és nyújt is. Jelena Bonner is ilyen orvosi segítségnyújtásban részesül a legjobb szovjet klinikákon, ahol a legtapasztaltabb szemspecialisták dolgoznak. Az ő látása olyan, hogy az év elején engedélyezték számára személy- gépkocsi vezetését, és sikeresen közlekedik autóval. Nagyon aktív életmódot folytat, erről meggyőződhetnek az Egyesült Államok európai országokban lévő nagy- követségeinek munkatársai is, akikkel állandó személyes kapcsolatot tartott fenn, írógépen ír (a nagykövetségek részére is). A TASZSZ a továbbiakban a Szaharov-üggyel -foglalkozik, amelyről megállapítja: azért tájékoztatta a Nyugatot ún. éhségsztrájkjáról, hogy ezzel ürügyet szolgáltasson a további kampányra, és felhívja a figyelmet provokatív leveleire. Ezt ő maga sem titkolja, és többek között megerősítik ezt az Egyesült Államokban élő Bon- ner-gyerekek is, akik könnyelműen elköltik mostohaapjuk külföldi honoráriumait és a „jószolgálataiért“ kapott adományokat. Az „éhségsztrájkot“ illetően a TASZSZ orvosi adatok alapján leszögezte, hogy Szaharov jól érzi magát, rendszeresen étkezik, és aktív életmódot folytat. Todor Zsivkov fogadta a KB-titkárokat (ČSTK) - Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára, a bolgár államtanács elnöke tegnap Szófiában fogadta a szocialista országok kommunista- és munkáspártjainak központi bizottsági titkárait. A testvérpártok küldöttségei a titkárok vezetésével azon a tanácskozáson vesznek részt, amelyen a politikai szervező munkával és az ifjúsági szervezetek irányításával, az ifjúsággal való munka időszerű kérdéseivel foglalkoznak. A CSKP küldöttségét Mikuláš Beňo, a CSKP KB titkára vezeti. A találkozóra baráti és szívélyes légkörben került sor. (Folytatás az 1. oldalról) A két államférfi rövid pohár- köszöntőjében értékelte az egyre bővülő csehszlovák-bolgár együttmúködés alakulását. Kifejezték meggyőződésüket, hogy Ľubomír Štrougal látogatása a Bolgár Népköztársaságban és tárgyalásai bolgár vezetőkkel jelentősen hozzájárultak a szocialista közösség országai egységének további szilárdításához, a két testvéri szocialista ország sokoldalú együttműködésének és hagyományos barátságának elmélyítéséhez. Tegnap a délutáni órákban Ľubomír Štrougal csehszlovák és Grisa Filipov bolgár kormányfő zárómegbeszélésen értékelte tárgyalásaik eredményeit. Közös közleményt fogadtak el, és aláírták a további együttműködés irányait megszabó jegyzőkönyvet. A jegyzőkönyvben nagy hangsúlyt fektetnek azon műszaki és gazdasági feladatok részletezésére, amelyeket a Gustáv Husák és Todor Zsivkov elvtárs által 1982 szeptemberében aláírt, az 1985 utáni időszakra szóló, a két ország gazdasági és tudományos-mű- szaki együttműködésének elmélyítését tartalmazó fő irányelvek megszabják. A felek nagy figyelmet szentelnek a benzinmotorok és a fém- megmunkáló gépek gyártása, a robottechnikai, valamint az elektrotechnikai ipari együttműködéssel összefüggő kérdések megoldásának. Csehszlovákia és Bulgária az 1986-90-es évekre szóló népgazdasági tervek egyeztetésének keretében egyaránt az árucsere-forgalom lényeges bővítésére fog törekedni, mindenekelőtt a szakosítás és a termelési kooperáció elmélyítésével, hatékonyságának növelésével. A délutáni órákban Ľubomír Štrougal és kísérete Szófiából visszatért hazájába. A csehszlovák küldöttség búcsúztatásán a szófiai repülőtéren megjelent Grisa Filipov kormányfő, Todor Bozsinov és Andrej Lukanov, a Minisztertanács alelnökei, valamint további bolgár vezetők. A CSSZSZK miniszterelnökét és kíséretének tagjait a Ruzynéi repülőtéren Karol Laco, Jaromír Obzina, Svätopluk Potáč és Rudolf Rohlíček, a szövetségi kormány alelnökei, Bohuslav Chňoupek külügyminiszter, Martin Dzúr hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter, Vratislav Vajnar belügyminiszter és további vezetők fogadták. Jelen volt továbbá Bogomil Velicskov, a Bolgár Népköztársaság csehszlovákiai ideiglenes ügyvivője. Közlemény hazánk miniszterelnökének bulgáriai látogatásáról (Folytatás az 1. oldalról) elnöke találkozójának és megbeszéléseinek nagy jelentőségét a csehszlovák-bolgár kapcsolatok további sokoldalú fejlődése szempontjából. A kormányfők áttekintették a csehszlovák-bolgár gazdasági és tudományos-műszaki együttmúködés bővítésének és elmélyítésének 1985 utáni fő irányzataiba foglalt feladatokat. Megelégedéssel állapították meg, hogy a kölcsönös gazdasági kapcsolatok bővülnek és mélyülnek, s az elért eredmények jó alapot nyújtanak további fejlődésükhöz. Megállapítást nyert, hogy a két ország árucsere-forgalma sikeresen és kiegyensúlyozottan fejlődik. Kölcsönösen túlszárnyalják a hosszú távú kereskedelmi megállapodásban rögzített áruszállításokat. Pozi- I tívan értékelték az árucsere-forgalomban, a termelési szakosításban és kooperációban elért eredményeket, s ezzel kapcsolatban hangsúlyozták további fejlesztésük szükségességét, főként az autóipar, a fémmegmunkáló gépek gyártása és az ipari robotok előállítása, a nehézgépipar, az elektronikai és az elektrotechnikai, a kohászati és a vegyipar, valamint a dunai áruszállítás területén. A kormányfők megállapították, hogy a két ország központi tervezési szervei hozzákezdtek az 1986-1990-es évekre szóló népgazdasági tervek egyeztetéséhez, hangsúlyozva, meg kell gyorsítani a fent említett dokumentumból következő feladatok koordinálását, hogy lényegesen emelkedjék a kölcsönös árucsere-forgalom, és elmélyüljön a két ország gazdasági integrációja. Áttekintették a tudományos- műszaki együttmüködés eredményeit, hangsúlyozva, hogy hosszú távú alapon történő további megvalósításával kapcsolatban gyorsított ütemben minőségi változásokat kell elérni, tekintettel a két állam fokozott gazdasági lehetőségeire és szükségleteire. A két kormányelnök pozitívan értékelte a csehszlovák-bolgár gazdasági és tudományos-műszaki együttmüködési bizottság tevékenységét. Csehszlovákia és Bulgária kifejezték eltökélt szándékukat, hogy továbbra is tevőlegesen hozzájárulnak a szocialista gazdasági integráció folyamatának meggyorsításához a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának keretében. A kormányfők ezzel kapcsolatban kifejezték meggyőződésüket, hogy a KGST-tagországok képviselőinek esedékes csúcsértekezlete lényegesen hozzájárul a szocialista országok sokoldalú gazdasági együttműködésének elmélyüléséhez. A kormányfők pozitívan értékelték a kultúra, az oktatásügy, a tudomány, az egészségügy, a tömegtájékoztatási eszközök, a turistaforgalom területén és az élet más területein folyó együttműködés eddigi alakulását, amely hozzájárul a két ország népeinek kölcsönös megismeréséhez és barátságuk szilárdításához, és síkraszálltak ennek az együttműködésnek a további bővítéséért és elmélyítéséért. A felek ismét megerősítették, szilárdan eltökélt szándékuk tovább erősíteni és szilárdítani az egységet, a megbonthatatlan köteléket és a testvéri együttműködést a Szovjetunióval és a szocialista közösség többi országával és tökéletesíteni külpolitikai tevékenységük összehangolását a nukleáris háború fenyegető veszélyének elhárítása, a béke, a nemzetközi biztonság erősítése és valamennyi állam kölcsönösen előnyös és egyenjogú együttműködése fejlesztésének érdekében. Ľubomír Štrougal és Grisa Filipov hangsúlyozta a Varsói Szerződésnek a jelentőségét, amely megbízhatóan szavatolja a tagországok biztonságát, békés külpolitikai irányvonaluk megvalósításának hatékony eszköze, s az európai és a világbéke megőrzésének hatásos tényezője. Kifejezték mélységes nyugtalanságukat amiatt, hogy növekszik a feszültség a világban az Egyesült Államok és legközelebbi NATO-szövetségesei militarista, agresszív politikája következtében, akik katonai erőfölényre törekednek. Elsö- csapásmérő új amerikai nukleáris rakéták telepítése egyes nyugat-európai országokban növelte a háború veszélyét, és a nukleáris fegyverkezési verseny új szakaszához vezetett. A Szovjetunió és más szocialista országok ebben a helyzetben kénytelenek voltak megtenni a szükséges válaszintézkedéseket, amelyek a katonai egyensúly fenntartására irányulnak, erősítik a Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi tagállamának biztonságát, és a béke megőrzését szolgálják. Csehszlovákia és Bulgária azon a véleményen van, hogy a jelenlegi bonyolult nemzetközi helyzetben át lehet térni a konfrontációról a politikai enyhülésre és az együttmüködésre. Komoly és tárgyszerű tárgyalások útján megállapodást lehet elérni, amely kölcsönösen biztosítja valamennyi érdekelt állam biztonságát. Ezzel kapcsolatban Csehszlovákia és Bulgária megerősítették, hogy határozottan töredekni fognak a szocialista közösség egységének szilárdítására, a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete 1983 januári prágai értekezletén elfogadott politikai nyilatkozatában, valamint a hét szocialista ország párt- és állami vezetőinek 1983 júniusi moszkvai nyilatkozatában foglalt javaslatok megvalósítására. Hangsúlyozták a Varsói Szerződés tagállamainak a NATOhoz intézett 1984. május 7-i felhívása jelentőségét, amelyben javasolják többoldalú konzultációk azonnali megkezdését a katonai erők alkalmazásáról való kölcsönös lemondásra és a békés kapcsolatok fenntartására irányuló szerződés megkötése céljából. Rámutattak, hogy egy ilyen szerződés aláírása egyszersmind szilárdítaná az államok közötti bizalmat. Mindkét fél szilárdan elhatározott szándéka, hogy továbbra is hozzájárulnak a stockholmi európai biztonsági és leszerelési értekezlet sikeres lefolyásához. E fórum valamennyi résztvevőjének törekednie kell olyan megállapodások elérésére, amelyek a katonai konfrontáció csökkentéséhez, a kölcsönös bizalom légkörének megteremtéséhez és a nemzetközi kapcsolatokban pozitív fordulathoz vezetnének. A két kormányfő kifejezésre juttatta, támogatják atomfegyvermentes övezetek létesítését a Balkánon, Észak-Európában és a kontinens más térségeiben, hangsúlyozva, hogy Csehszlovákia és Bulgária szolidaritásukat fejezik ki az imperialista agresszió politikája ellen, a szabadságért, a függetlenségért és a társadalmi haladásért harcoló népekkel. Kijelentették, hogy következetesen síkraszállnak a világban meglevő feszültség- és katonaikonfliktus-gócok felszámolásáért, és ellene vannak újabbak keletkezésének, s a nemzetközi problémák békés politikai rendezését szorgalmazzák. Kifejezték nyugtalanságukat főként amiatt, hogy a helyzet szélsőségesen veszélyesen kiéleződött a Perzsaöböl térségében. Határozottan elítélték az amerikai katonai jelenlét növekedését és az Egyesült Államoknak a közvetlen fegyveres beavatkozásra tett előkészületeit, amelyeknek egyetlen célja az USA hegemóniájának visszaállítása a világnak ebben a részében. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Bolgár Nép- köztársaság kormányfőinek tárgyalásai a hagyományos testvéri barátság, elvtársi megértés és együttmüködés szellemében zajlottak le és kifejezték a teljes nézetazonosságot valamennyi megtárgyalt kérdésben. Ľubomír Štrougal, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnöke és Grisa Filipov, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke kifejezték meggyőződésüket, hogy tárgyalásaik eredményei hozzájárulnak a két ország barátságának és sokoldalú együttműködésének elmélyüléséhez, a szocialista közösség országai egységének és összehangolt fellépésének erősítéséhez. Ľubomír Štrougal, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnöke baráti munkalátogatásra hívta meg Grisa Fiiipovot, aki a meghívást köszönettel elfogadta. ÚJ SZÚ 21984. V. 31.