Új Szó, 1984. május (37. évfolyam, 103-127. szám)

1984-05-24 / 121. szám, csütörtök

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA CSÜTÖRTÖK 1984. május 24. XXXVII. évfolyam 121. szám Ára 50 fillér Takarmány betakarítás idején Földműveseink bizakodva járják a határt, hiszen az aranyat érő májusi esők hatására napról napra üdébb, bujább a növény­zet. Szép a gabona, jól fejlődik az idejében kiegyelt cukorrépa. Rikítóan sárgáll a repce virága. Számos mezőgazdasági vállalat­nál már betakarításra készülnek. Röviden: ígéretes a határ, ezért a mezőgazdasági dolgozók minden lehetőséget kihasználnak arra, hogy a növénytermesztésben teljesíthessék terveiket. Jelenleg főleg a szántóföldi takarmányokat gyűjtik be, de egyes körzetekben már a réteken is megkezdték a fű kaszálását. Nagyon fontos munkáról van szó, mert sok függ attól, hogy mennyi tömegtakarmányt tárolhatnak. Most, a betakarítás ütemének fokozódása közepette meg kell mondanunk: bár reménykeltő a május, mindent meg kell tenni, hogy a korábbi kedvezőtlen időjárás miatt keletkezett kieséseket pótoljuk. A szántóföldi takarmányok a szárazság és a hideg miatt lassan fejlődtek és általában kisebb a hozamuk a tervezett­nél. A betakarítási veszteségek csökkentése tehát az elsődleges szempont, hiszen sajnos még mindig vannak olyan esetek, amikor a betakarítással járó veszteség eléri a 20-30 százalékot. Gyakran láthatjuk, hogy a járvaszecskázó a pótkocsin keresztül fújja a takarmányt a tarlóra, s szállítás közben is elég sok lehull a jármüvekről. Ezen a helyzeten változtatni kell. A munka ütemét is meg kellene gyorsítani, mert a szántóföldi takarmányoknak Szlovákiában még csak 10-15 százalékát taka­rították be a mezőgazdasági vállalatok. A munka azért sürgős, mert a megöregedett lucerna vagy más növény már a májusi esők hatására sem növekedik. Inkább arra kell törekedni, hogy a termés minél előbb lekerüljön és a második kaszálás legyen több. Az élenjáró mezőgazdasági vállalatoknál máris így tettek, és a betakarítás után fejtrágyát is szórtak a szántóföldi takarmá­nyokra, hogy gyorsabban fejlődjenek. Tíz meg tízezer hektárról kerül a tárolóhelyekre a takarmány. Az időjárástól függően egy részét szénára szárítják, más részét lesilózzák. Ahol van rá lehetőség, takarmánylisztet is készítenek belőle. A téli és tavaszi időszakban a színek alá már beszerelték a ventillátorokat is, amelyekkel még utánszárítják a szénát. Elmondható, hogy sokkal jobbak a takarmánytárolási lehetősé­gek, mint a múlt év hasonló időszakában. Úgy látszik, a mező­gazdasági vállalatok vezetői megszívlelték a tanácsokat, és tudomásul vették, hogy csak a nagy tápanyagtartaimú takar­mány etetésekor érhetnek el nagy tejhozamot, vagy növelhetik az állatok termelékenységét. Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma termelési bizottságának ülésein gyakran napirendre kerül a takarmánnyal való takarékoskodás még abban az időszakban, amikor bőven van belőle. Javaslatok hangzanak el, hogy amint lehet, a déli körzetekből az északi körzetekbe kell szállítani a növendék szarvasmarhákat legeltetés céljából. Tavaly számos mezőgazdasági vállalat még idegenkedett az ilyen megoldástól, és különböző objektív okokra hivatkozva inkább otthon tartották állataikat - vásárolt takarmányon. Idén megváltozott a helyzet. A trenčíni járásban a növendék szarvasmarhát tartó kooperá­ciós vállalatoknál 1500 üszőt legeltetnek és nevelnek a déli körzetekben gazdálkodó mezőgazdasági vállalatok számára. Ez az együttműködés a jó tapasztalatok alapján egyre nagyobb méreteket ölt, és meghozza a hozzáfűzött reményeket. Kettős előny származik belőle: egyrészt a növendékállatok nem fogyasztják a déli körzetekben termett tömegtakarmányt, más­részt hasznosítják az északi körzetekben levő olyan lejtős dombok füvét, amelyeken gépekkel nem lehet kaszálni és nehéz a betakarítása is. • Az aranyat érő májusi esők időszakában egyrészt a mezőgaz­dasági vállalatok vezetői arra törekednek, hogy minél több takarmányt takaríthassanak be, másrészt arra, hogy ami megter­mett, azt gazdaságosan etessék fel az állatokkal, ne kerüljön sor pazarlásra. Számos mezőgazdasági vállalatnál még a számító- központokat is igénybe veszik az optimális takarmányozási technika, illetve takarmányadagok összeállítása során. így akar­ják elérni, hogy az állatállomány számára tartalékuk is legyen, és az állattenyésztésben folyamatossá váljon a termelés. BALLA JÓZSEF Csehszlovák-zimbabwei közös közlemény Bohuslav Chňoupek Harareból Angolába utazott (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek csehszlovák külügyminiszter május 18-a és 23-a között hiva­talos baráti látogatást tett a Zimbabwei Köztársaságban. A látogatásról kiadott közös közlemény megállapítja, hogy Bo­huslav Chňoupek csehszlovák és Witness Mangwende zimbab­wei külügyminiszter nyílt légkör­ben, a kölcsönös megértés és ba­rátság szellemében áttekintették a kétoldalú kapcsolatok jelenlegi helyzetét és az időszerű kulcsfon­tosságú nemzetközi kérdéseket. A megbeszélések a£t igazolták, hogy széles körű lehetőségek kí­nálkoznak a csehszlovák-zimbab­wei kapcsolatok, mindenekelőtt a politikai, gazdasági és kulturális együttműködés bővítéséhez. Szo­lid alapot teremtettek ehhez Ro­Áttekintették a csehszlovák-szovjet kapcsolatokat Gustáv Husák és Vitalij Fedorcsuk megbeszélése (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap a prágai várban fo­gadta Vitalij Fedorcsuk hadse­regtábornokot, a Szovjetunió bel­ügyminiszterét, aki baráti munka­látogatáson tartózkodik ha­zánkban. A szívélyes, baráti légkörű talál­kozón a felek nagyra értékelték a csehszlovák-szovjet kapcsola­tok színvonalát s a kapcsolatok további sokoldalú fejlesztésére és elmélyítésére tett közös erőfeszí­téseket, amelyek a két népnek, valamint a béke és a szocializmus erősítésének érdekeit szolgálja. A fogadáson részt vett Vratis- lav Vajnar, a CSKP KB tagja, szövetségi belügyminiszter és František Šalda, a köztársasági elnök irodájának vezetője, s jelen volt Viktor Lomakin, a Szovjet­unió csehszlovákiai nagykövete. (Folytatás a 2. oldalon) A Kroméŕíž melletti chropynéi kí­sérleti állattenyésztési üzemben újfajta napkollektort szereltek fel, amely hazai elemekből a Krómén- ži Állami Gazdaság műhelyeiben készült. Technológiai célokra és a szociális létesítmények számára vizet melegít. Automata elektroni­kus berendezéssel szerelték fel, amely a kollektort a nap irányába fordítja. A képen: Bohuslav Honeš mérnök és Ladislav Jakubík (bal­oldalt) a Fresnel-féle gyújtólap meUett. (|gor Zeh| feivéte|e _ £TK) Párbeszéd az együttműködésről Gustáv Husák fogadta az indiai nemzetvédelmi minisztert (ČSTK) - Gustáv Husák köz társasági elnök tegnap a prágai várban fogadta Ramaszvami Venkataramant, az Indiai Köztár­saság nemzetvédelmi miniszterét, aki hivatalos látogatáson tartózko­dik hazánkban. A baráti találkozón áttekintették a csehszlovák- indiai együttműködés eddigi eredmé­nyeit és a nemzetközi politikai helyzet néhány időszerű kérdését. A fogadáson részt vett Martin Dzúr hadseregtábornok, nemzet- védelmi miniszter, František Šal­da, a köztársasági elnök irodájá­nak vezetője és Jiŕí Nečas altá­bornagy, a köztársasági elnök ka­tonai irodájának parancsnoka. Jelen volt Nedungottu Philip Ale­xander, az Indiai Köztársaság csehszlovákiai nagykövete. A Csehszlovák Tudományos-Műszaki Társaság tisztségviselőinek országos aktívaértekezlete A tudományos és 3 műszaki eredmények gyors felhasználásáról A CSKP KB küldöttségét Miloš Jakeš vezette (ČSTK) - Országos aktívaértekezletet tartottak tegnap Prágában a Csehszlovák Tudományos-Műszaki Társaság tisztségviselői. Értékel­ték a CSKP KB 8. és 10. ülésén elfogadott határozatok teljesítését. Bretíslav Benda, a társaság központi tanácsának elnöke a tanácskozá­son szívélyesen üdvözölte Miloš Jakešt, a CSKP KB Elnökségének tagját, a KB titkárát, Jaromír Obzina szövetségi miniszterelnök-helyet­test, a Tudományos-Műszaki Fejlesztési és Beruházási Állami Bizottság elnökét és a többi vendéget. Hangsúlyozta: az aktívaértekezlet célja főként az, hogy ellenőrizzék a CSKP KB ülésein kitűzött feladatok teljesítését. bért Mugabe zimbabwei kor­mányfő tavalyi csehszlovákiai lá­togatásának eredményei, valamint Gustáv Husákkal, a CSKP KB főtitkárával, köztársasági elnökkel lezajlott megbeszélései, min­denekelőtt a CSKP és a Zim­babwei Afrikai Nemzeti Szövetség - Hazafias Front párt ez alkalom­ból aláírt együttműködési megálla­podása. A nemzetközi helyzet értékelé­se során aggodalommal szóltak a világhelyzet veszélyes alakulá­sáról, amelyet a legreakciósabb imperialista köröknek a stratégiai erőviszonyok megváltoztatására és a katonai fölény megszerzésé­re irányuló törekvései, valamint a fegyverkezési hajsza újabb for­dulójának szítása idézett elő. (Folytatás a 2. oldalon) Az aktívaértekezleten Jaromír Obzina elvtárs mondott beszédet. Bevezetőben kiemelte a Cseh­szlovák Tudományos-Műszaki Társaság által a jelenkor legfonto­sabb feladatának teljesítése, a tu­dományos ismeretek gyors gya­korlati alkalmazása terén betöltött szerepét. Megalakulása óta a tár­saság nagy társadalmi tekintélyre tett szert, s jelentősen hozzájárult értelmiségünk, főleg a műszaki ér­telmiség szocialista jellegének for- * málásához. A továbbiakban a CSKP és a szocialista állam tudományos- és műszaki politikájának eszmei alapjaival foglalkozott, s megálla­pította, hogy a tudományos-mű­szaki forradalomnak a szocializ­mus előnyeivel való egybekapcso­lása távolról sem csak népgazda­sági, hanem stratégiai fontosságú Elvtársi találkozó (ČSTK) - Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára tegnap Bratislavában fogadta Vlagyimir Guszevet, az SZKP KB tagját, a szaratovi területi pártbizottság első titkárát, a nyugat-szlovákiai kerület és a szaratovi terület ba­rátsági napjain részt vevő küldött­ség vezetőjét és Nyikolaj Alek- szandrovot, a szaratovi területi tanács elnökét. Az elvtársi találkozón a felek tájékoztatták egymást a két or­szág dolgozóinak a CSKP XVI. és az SZKP XXVI. kongresszusán el­fogadott határozatok teljesítésére tett erőfeszítéseiről. kérdés. Ez nemcsak belpolitikai, hanem nemzetközi szemszögből is érvényes, mert a tudományos­műszaki haladás területén éles osztályharc folyik. Beszédének to­vábbi" részében Jaromír Obzina a CSKP KB 8. ülésén elfogadott határozatok végrehajtását ele­mezte, s bírálóan rámutatott arra, Ľubomír Štrougal jugoszláviai programja Van lehetőség a sokoldalú kooperáció bővítésére (ČSTK) - Ľubomír Štrougal, a szövetségi kormány elnöke teg­nap délelőtt befejezte látogatását Belgrádban és Bosznia-Hercego- vina Szocialista Köztársaságba utazott. A szarajevói repülőtéren a csehszlovák vendéget és kísé­retét Gojko Ubiparip, a köztársa­ság kormányának elnöke és más képviselők üdvözölték. A délután folyamán tárgyalá­sokra került sor Ľubomír Štrougal és Gojko Ubiparip között. A felek nagyra értékelték Csehszlovákia és Jugoszlávia sokoldalú együtt­működését és rámutattak, hogy számos lehetőség van a kapcso­latok további mélyítésére. Egybe­hangzóan állpították meg, hogy ebben fontos szerepet játszhat a gazdasági tervek hosszú távú egyeztetése, s elsősorban a ter­melési kooperáció és a gyártás­szakosítás elmélyítése a cseh­szlovák vállalatok, valamint a bosznia-hercegovina üzemek között. A megbeszélés során konkrét javaslatokat tettek, ame­lyek részletesebb megvitatása és fokozatos megvalósítása jelentős mértékben hozzájárulhat a cseh­szlovák-jugoszláv árucsere dina­mikus növekedéséhez, a harma­dik piacokon való kölcsönösen előnyös együttműködéshez. Ľubomír Štrougal a tárgyaláso­kat követően a legnagyobb szara­(Folytatás a 2. oldalon) Bemutatkozó látogatás (ČSTK) - Jan Fojtík, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titkára tegnap bemutatkozó láto­gatáson fogadta Viktor Lomakint, a Szovjetunió rendkívüli és meg­hatalmazott csehszlovákiai nagy­követét. Viktor Lomakin tegnap Franti­šek Pitránál, a CSKP KB titkárá­nál is bemutatkozó látogatást tett. Elvtársi légkörben a két ország együttműködésének további el­mélyítéséről tanácskoztak. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! hogy egyes kerületekben még nem helyeznek elég súlyt a mű­szaki fejlesztés állami tervének teljesítésére. A továbbiakban a csehszlovákiai tudományos-mú- szaki fejlesztés néhány időszerű és távlati feladatával foglalkozott. A tanácskozáson ezt követően to­vábbi vitafelszólalások hangzottak el. A vitában Miloš Jakeš elvtárs is felszólalt. Nagyra értékelte a Csehszlovák Tudományos-Mű­szaki Társaságnak a CSKP KB 8. ülésén elfogadott határozatok megvalósítása terén végzett eddi­gi tevékenységét, s kiemelte a tu­dományos-műszaki fejlesztés (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom