Új Szó, 1984. május (37. évfolyam, 103-127. szám)
1984-05-23 / 120. szám, szerda
ÚJ szó 3 1984. V. 23. Magas szintű szovjet-nyugatnémet eszmecserék Moszkvában Husszein: A Szovjetunió nélkül nem lehetséges a közel-keleti rendezés (Folytatás az 1. oldalról) helyzet javítására és a nukleáris háború veszélyének elhárítására irányuló messzemenő javaslatok egész sorát terjesztette elő - mondotta Konsztantyin Csernyenko. Washington úgy tesz, mintha ezek a javaslatok nem is léteznének, sőt arról igyekszik meggyőzni a közvéleményt, hogy állítólag az Egyesült Államok szorgalmazza a párbeszédet, de az oroszok ezt nem akarják. A valóságban azonban ez éppen fordítva van. Épp a Szovjeutnió száll síkra a tartalmas párbeszédért, és a gyakorlati megállapodások elérésére irányuló konkrét javaslatokat terjeszt elő. Az Egyesült Államok kormánya ismeri a szovjet javaslatokat. A Szovjetunió az USA-nak egyebek között tárgyalások megkezdését javasolja a világűr militarizálásának elhárításáról, s ugyancsak indítványozza, hogy Nagy-Britannia részvételével újítsák fel a tárgyalásokat az atomfegyver-kísérletek általános és teljes betiltásáról. Ugyancsak felhívtuk az Egyesült Államokat, léptesse végre érvénybe az 1974-ben és 1.976-ban megkötött, a föld alatti atomrobbantások korlátozásáról szóló szovjet-amerikai szerződést. A Szovjetunió kitartóan javasolja a nukleáris arzenálok kölcsönös befagyasztását is. Az amerikai fél mindezeket a javaslatokat konokul elutasítja. Más szóval, Washington nem törekszik a megállapodásra, csupán felszínesen fontolgatja a párbeAndrej Gromiko hétfőn ebédet adott a nyugatnémet külügyminiszter tiszteletére. A szovjet külügyminiszter pohárköszöntőjében egyebek között emlékeztetett rá, hogy a Szovjetunió és az NSZK sokat tett az 1970-es évek fejlődését meghatározó, kedvező európai változásokért. E fejlődés azonban nem tetszett azoknak, akik azt hitték, hogy más népekre kényszeríthetik akaratukat. Gromiko rendkívül élesen bírálta az amerikai politikát, leszögezve, hogy Washington a hangsúlyt a konfrontációra, a katonai egyensúly megbontására teszi. Az új amerikai rakéták megnövelték a nukleáris veszélyt, s mind komolyabban vetődik fel a kérdés, nem számították-e el nagyon magukat azok a kormányok, amelyek kaput nyitottak az új ámerikai fegyverek előtt. Gromiko hangsúlyozta, hogy az amerikai rakéták eltávolítása Nyugat-Európából megszüntetné a Szovjetunió és szövetségesei válaszlépéseinek szükségességét, módot adna az európai és a hadászati fegyverzetkorlátozási tárgyalásokra. Nem lehet azonban szó érdemi, eredményes tárgyalásokról, ha az Egyesült Államok nem mond le a regionális és a hadászati egyensúlyt megbontani akaró kísérleteiről. A tárgyalásokat nem szemfényvesztésből, hanem a nukleáris szembenállás valóságos csökkentése végett kell folytatni. Megemlítette, hogy a NATO- országok elhallgatják a szocialista államok kezdeményezéseit. Utalva rá, hogy Genscher washingtoni látogatása idején szó volt az amerikai űrfegyverkezési tervekről is, felszólította az NSZK-t, hallassa Mint mondotta, az Andrej Gromiko külügyminiszterrel és Konsztantyin Csernyenkóval, az SZKP KB főtitkárával, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökével folytatott mostani tárgyalások igazolták, hogy noha továbbra is megvannak a nézetkülönbségek a legfontosabb nemzetközi, elsősorban a leszerelés területét érintő kérdésekben, a nyílt párbeszéd elválaszthatatlan része a felelős békepolitikának. Genscher úgy ítéli meg, hogy ez a párbeszéd hasznos volt. széd hasznosságát, semmi többet nem tesz. Konsztantyin Csernyenko felhívta partnere figyelmét a Szovjetuniónak arra a javaslatára, hogy a nukleáris hatalmak kölcsönös kapcsolataikban az atomháború elhárítása érdekében tartsák magukat bizonyos, szerződésben foglalt normákhoz. Genscher figyelmét úgyszintén felhívták a Szovjetunió és szövetségesei által előterjesztett más jelentős kezdeményezésekre is. Hans-Dietrich Genscher általánosságban síkraszállt a katonai erőegyensúly alacsonyabb szinten történő megtartása mellett. Arról beszélt, hogy az NSZK kormánya érdekelt a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal folytatott kétoldalú együttműködés folytatásában és fejlesztésében. Konsztantyin Csernyenko hangsúlyozta, hogy a moszkvai szerződés megkötése, valamint az azt követően aktívan fejlődő szovjet-nyugatnémet kapcsolatok bizonyították: a Szovjetunió és az NSZK népei egyaránt óhajtják a békét és az enyhülést. Ezt meg kell becsülni. A Szovjetunió abból indul ki, hogy a két ország közötti normális és jó kapcsolatok megőrzéséhez - s mi e mellett foglalunk állást - mindkét fél jóakarata, a biztonsági érdekek kölcsönös tiszteletben tartása, valamint az szükséges, hogy a két ország egyaránt erőfeszítéseket tegyen az európai nukleáris konfrontáció fokozott veszélyének leküzdésére. szavát a világűr demilitarizálá- sáért. Kifejtette azt is, hogy Moszkvától távol áll a nemzetközi valóság feketén-fehéren való látása, nem kevés jel van kiútkereső törekvésekre, és ezekre a jövőben is megfelelő figyelem irányul majd. Gromiko beszélt a kétoldalú kapcsolatokról is. Mint mondotta, széles körű fejlesztési lehetőségek vannak, de ezeket legteljesebben csak az enyhülésben lehet kihasználni. Genscher pohárköszöntöjében a szovjet-nyugatnémet párbeszéd hagyományát, súlyát emelte ki, hozzátéve, hogy eltérő nézetek vannak a nemzetközi konfliktusok okairól, azok rendezési módjáról, s fennáll az érdekek különbsége is. Ugyanakkor a kelet-nyugati egyetértés területeinek meghatározását is szükségesnek tartotta, s mint mondta: „elképzeléseinknek megfelel“ a Varsói Szerződés legutóbbi külügyminiszteri értekezletének megállapítása, amely szerint nincsenek olyan kérdések, amelyeket ne lehetne tárgyalásokon rendezni, s nem szabad elmulasztani egyetlen lehetőséget sem a tárgyalások útjára való visszatéréshez. A konfrontációból adódó vészé lyek, fejtette ki Genscher, különösen érintik az NSZK-t, s ezért kitartóan támogatja az összeurópai folyamatot. Egyúttal ismét a NATO-álláspontot hangoztatta az európai rakétatelepítés dolgában Röviden szólt a kétoldalú kapcsolatokról, megjegyezve, hogy azok az európai stabilitás fontos tényezői, s azt mondta: Bonn fenntartás nélkül kitart a Szovjetunióval és más szocialista országokkal kötött szerződései mellett. Elmondotta, hogy a tárgyalások folyamán ismertette a Nyugat álláspontját abba a formában, ahogy azt az Észak-atlanti Szerződés tagországai külügyminisztereinek tavaly decemberi nyilatkozata tartalmazta. A külügyminiszter rámutatott, hogy az NSZK kormánya az erőszak alkalmazásáról való lemondást is a bizalom politikája részének tartja. Genscher szerint az NSZK kormányának érdeke fűződik a vegyi fegyverek betiltásáról folytatandó tárgyalásokhoz, ámde az amerikai terv alapján, amely lényegében VIKTOR CSEBRIKOV, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, az Állambiztonsági Bizottság elnöke a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának és az NDK Minisztertanácsának a meghívására Berlinbe érkezett. NYIKOLAJ TYIHONOV, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke tegnap a Kremlben fogadta Heribert Apfaltert, a Vöest -Alpine osztrák állami acélipari konszern igazgatótanácsának elnökét. A NÉMET KOMMUNISTA PÁRT ELNÖKSÉGE tegnapi nyilatkozatában megállapítja, hogy Richard von Weizsácker, a konzervatív kormánykoalíció elnökjelöltje a jobboldal képviselője. Mint a Kereszténydemokrata Unió tagja, részt vett e párt konzervatív politikájának valamennyi lépésében. Az NSZK-ban ma tartanak elnökválasztást. A SZOVJET AFRO-ÁZSIÁI SZOLIDARITÁSI BIZOTTSÁG meghívására május 17-21-én látogatást tett a Szovjetunióban az El-Fatah palesztin felszabadítási szervezet küldöttsége, amelyet Szalah Khalaf, a szervezet központi bizottságának tagja vezetett. JACQUES CHIRAC, Párizs polgármestere, a Szövetség a Köztársaságért (RPR) jobboldali párt elnöke a neutronfegyverek gyártására és ezeknek a francia fegyveres erők felszerelésébe sorolására szolított fel.. PEKINGBEN tegnap testvérvárosi együttműködési megállapodást írtak alá Washington és Peking képviselői. Az UPI amerikai sajtóügynökség jelentése szerint a kezdeményezés kínai részről indult ki. (ČSTK) - A libanoni külügyminisztérium közölte, Libanon támogatja a közel-keleti béke megteremtésével foglalkozó konferencia összehívását, amelyen részt venne valamennyi érdekelt fél, így a Palesztinái Felszabadítási Szervezet is. A külügyminisztérium nyilatkozata közli: Rasid Fahurit, Libanon (ČSTK) - Szovjet részvétel nélkül nem lehet megoldani a közel-keleti problémát, és szükséges lenne, hogy a Szovjetunió kezdettől fogva jelen legyen az arab államok és Izrael közötti esetleges tárgyalásokon- mondotta Husszein jordániai király a Le Figaro című francia lapnak adott interjújában.- A Szovjetunió egyensúlyi tényezőként szerepelne abban a helyzetben, amelyben az Egyesült ÁlA kuvaiti képviselő az arab országok megbízásából beszámolt a megszállt területek helyzetéről és hangsúlyozta, hogy a dél-libanoni Ain El-Helua palesztin menekülttáborban május 16-ára virradó éjszaka elkövetett izraeli tömegmészárlás csak egy a hasonló akciók sorozatából, amelyeket Izrael viszonylag rövid fennállása alatt elkövetett. A polgári lakosság gyilkoiása és üldözése, a falvak és városok elleni büntető akciók, a letartóztatások, a kihallgatások és kínzások a megszállt Ciszjordá- niában, a Golan-fennsíkon és a Gázai-övezetben a lakosság mindennapi életének részévé váltak. Rasid Fahuri, Libanon képviselője követelte az izraeli csapatok Libanonból való mielőbbi állandó ENSZ-képviselőjét megbízták, hogy erről tájékoztassa az ENSZ főtitkárát. A dokumentum leszögezi: Libanon álláspontját az határozza meg, hogy alapvető jelentőséget tulajdonít a közel-keleti népek önrendelkezésre való jogának, és ezzel összefüggésben elsősorban a palesztin nép jogait támogatja. te, hogy a hadgyakorlatot rendkívül érzékeny térségben tartják meg. A Granadero 1 hadműveleteinek többsége hondurasi területen fog lezajlani, mindössze 30 km-re a nicaraguai és nem egész 50 km-re a salvadori határtól. Megfigyelők szerint az a tény, hogy az Egyesült Államok egyrészt katonáinak számát növeli, másrészt katonai objektumok egész sorát építi Hondurasban, nyilvánvaló jele annak, hogy Washington nyílt katonai beavatkozásra készül Nicaragua ellen. .José Napoleon Duarte salvadori elnök, aki hivatalos látogatáson Washingtonban tartózkodik, hétfőn találkozott Ronald Rea- gannel. A megbeszélést követően kiadott közös nyilatkozat megállapítja, hogy a két elnök az USA és Salvador kapcsolatainak még szorosabbra vonása mellett szállt síkra és hangsúlyozta, hogy az amerikai katonai támogatás Salvador számára elengedhetetlen az erősödő forradalmi mozgalommal szembeni harchoz. Ronald Reagan ígéretet tett arra, hogy az USA a jövőben is jelentős katonai segítséget nyújt Salvadornak. Duarte Washingtonban találkozott George Shultz külügyminiszterrel is, s teljes támogatásáról biztosította az USA Nicaragua elleni hadüzenet nélküli háborúját, valamint a nicaraguai kikötök elak- násítását. Shultz viszonzásképp kijelentette, hogy Salvadorban a politikai helyzet az utóbbi időben „javult“. lamok már aligha képes semleges magatartást tanúsítani a Közel- Kelet iránt. A Reagan-féle rendezési terv kudarcát a jordániai király szerint cselekedeteivel maga az Egyesült Államok okozta. - Nem működhetünk együtt az Egyesült Államokkal, mert az már világosan állást foglalt. Úgy viselkedik, mint Izrael szövetségese, nem tartja meg adott szavát, sem vállalt kötelezettségeit. feltétel nélküli és teljes kivonását. Zehdi Labib Terazi, a PFSZ ENSZ-képviselője azonnali intézkedések elfogadására szólított fel Izraellel szemben és valamennyi arab terület izraeli megszállásának azonnali megszüntetését sürgette. A BT ülésén felszólalók többsége hangsúlyozta, hogy a megszállt területek helyzete és a közel-keleti válság megoldásának elkerülhetetlen feltétele a palesztin nép önrendelkezési és államalapítási jogának biztosítása. xxx A Perzsa-öböl menti arab országok együttműködési tanácsának hat tagállama tegnap kérte a Biztonsági Tanács mielőbbi összehívását a kikötőikbe érkező és a kikötőikből távozó saját és külföldi hajók elleni agresz- szív akciók megvitatása céljából. Az együttműködési tanács főtitkára, Abdallah Jakkub Bisara New Yorkba utazott, és a térségben kialakult bonyolult helyzetről tegnap tárgyalásokat folytatott Ja- vier-Pérez de Cuellar ENSZ-főtit- kárral és Oleg Trojanovszkij szovjet képviselővel, a Biztonsági Tanács soros elnökével. Izraelnek új politikára van szüksége (ČSTK) - Tel Avivban hétfőn sajtókonferenciát rendezett az izraeli haladó pártokat tömörítő Demokratikus Front a Békéért és Egyenlőségért. Ismertette programját a július 23-ra kiírt előrehozott parlamenti választásokra, melynek célja a béke, a valódi függetlenség, a demokrácia és a dolgozók jogainak biztosítása. Meir Vilner, az Izraeli KP KB főtitkára a sajtókonferencián hangsúlyozta, Izraelnek érdeke, hogy ne csak új kormánya, de új politikája is legyen, amely az izraeliek és a palesztinok közti béke megteremtésére törekedne, mivel ez a közel-keleti helyzet átfogó megoldásának kulcsa. Holland felhívás a rakéták ellen (ČSTK) - Johannes den Uyl, a holland Munkapárt vezetője, a közöspiaci országok szocialista pártjai szövetségének elnöke a NÁTO valamennyi tagállamához felhívással fordult, amelyben követeli az új amerikai nukleáris rakéták nyugat-európai telepítésének megszüntetését. A DPA nyugatnémet hírügynökségnek adott nyilatkozatában kijelentette, hogy Hollandia lakossága élesen elítéli a rakéták rendszerbe állítását az ország területén. A holland háborúellenes mozgalom az ország egész lakosságának érdekeit védi, és jelenleg olyan erőt képvisel, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. A szocialista párti vezető elítélte az USA-t és a többi NATO-tagállamot azért, mert növekvő nyomást gyakorolnak a holland kormányra a rakétatelepítés végrehajtása ügyében Genscher nemzetközi sajtóértekezlete (ČSTK) - Hans-Dietrich Genscher szövetségi alkancellár, nyugatnémet külügyminiszter tegnap sajtóértekezleten tájékoztatta Moszkvában a szovjet és a külföldi újságírókat a szovjet vezetőkkel folytatott tárgyalásairól. Hondurasban ma kezdődik a Granadero 1 hadgyakorlat második szakasza Reagan további támogatást ígért Duartenak (ČSTK) - Caspar Weinberger amerikai hadügyminiszter latinamerikai származású amerikai politikusok előtt mondott beszédében hangsúlyozta, hogy „az USA a közép-amerikai helyzetet kizárólag gazdasági eszközökkel kívánja megoldani“. Weinberger védelmébe vette Washington militarista politikáját, s igyekezett megindokolni a Granadero 1 hadgyakorlat szerdán Hondurasban megkezdődő második fázisát. A hadgyakorlaton ezer amerikai katona, a hondurasi hadsereg 1800 tagja, valamint az amerikai tanácsadók által kiképzett salvadori speciális partizánellenes zászlóalj, az Atonal 1200 fegyverese vesz részt. Az UPI hírügynökség szerint az amerikai egységek főparancsnoksága is beismerkizárja az ilyen konstruktív tárgyalások lehetőségét. A nyugatnémet külügyminiszter a továbbiakban kifejtette a NATO- tagországok ismert véleményét a közepes hatótávolságú nukleáris rakéták és a stratégiai fegyverek kérdésében. Csak igen általánosan szólt a katonai erőegyensúly helyreállításáról a Kelet és a Nyugat között, és azt állította, hogy a Német Szövetségi Köztársaság hajlandó hozzájárulni a maga részéről a fegyverkezési hajsza megállításához. Hans-Dietrich Genscher, aki a szovjet kormány meghívására vasárnap óta moszkvai látogatáson tartózkodott, tegnap a szovjet fővárosból visszautazott Bonnba. A két külügyminiszter beszéde BEJRÚTI ÁLLÁSFOGLALÁS Az arab kérés nyomán összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa A PFSZ képviselője az izraeli megszálló egységek kivonását sürgette Libanonból (ČSTK) — Az arab országok csoportjának kérésére tegnapra virradó éjszaka összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy megvitassa az Izrael által megszállt arab területeken kialakult helyzetet. Az arab országok panaszát és kérésüket a BT összehívására Mohammed Abdái Hasszan, Kuvait állandó ENSZ-képviselöje terjesztette elő.