Új Szó, 1984. május (37. évfolyam, 103-127. szám)

1984-05-21 / 118. szám, hétfő

S okszor nem tudatosítjuk eléggé, hogy a magyar mű­kedvelő színjátszásnak - így a mai Szlovákia területén is - mi­lyen gazdag hagyományai van­nak, s milyen mélyre nyúlnak visz- sza annak gyökerei az időben. Ezek a gyökerek a hivatásos ma­gyar színjátszás kialakulásával és elterjedésével párhuzamosan már a 19. század elején is kimutatha­tók. Schöpflin Aladár Színművé­szeti lexikonénak a Hazai és Kül­gyermekmellékletnek adott helyet a hasábjain Kis Magyarok Lapja címmel. A melléklet május 17-i számában olvashatjuk a hírt, mely szerint már „nemcsak lapjuk van ám a kis magyaroknak, hanem színházuk is. Hatvan életrevaló zsigárdi elemistából olyan pará­dés színházat csinált Munka tanító néni, hogy a nagyok is csodájára járnak.“ A zsigárdi gyerekek Ba­konyi Károly-Heltai Jenő-Kacsóh Pongrác daljátékát, a János vitézt mutatták be olyan sikerrel, hogy Galántára is meghívást kaptak, ahol „zsúfolásig megtelt nézőtér előtt“ léptek föl. Talán nem lesz érdektelen, ha abban a remény­ben, hogy az egykori zsigárdi di­ákszínjátszók közül néhányan magukra ismernek, s ezáltal bizo­nyára kellemes emlékek idéződ­nek fel bennük, megemlítjük egyik-másik közreműködő kisdiák nevét. A zsigárdi gyerekek közül a tudósítás szerzője Kovács Pistit (Kukorica Jancsi), Mitus Bözsit (lluska), Ürge Etust (Burkus király­lány), Szőts Károlyt (Bagó) és Ba­váth Andor mérnöknek tulajdonítja az előadás sikerét. S ha előbb a tudósítás nyomán kiemeltük a zsigárdiak néhány szereplőjét, ugyanezt illik tennünk a hidaskürti­ek esetében is. Közülük Molnár Feri (Jancsi), Geschwindler Ili (Ju­liska), Sinkó Laci (Tündérkirály), Végh Stefi (Hófehérke) és Hatter- nik Erzsi (Tündérkirályné) alakítá­sát dicséri a H. L. jelzést használó tudósító, aki írása végén abban reménykedik, hogy a zsigárdi és a hidaskürti gyermekszínjátszók közt megindult nemes versengés „buzdítóan fog hatni“ más falvak­ban is. Ezekben a napokban immár ki­lencedik alkalommal kerül meg­rendezésre a legjobb csehszlová­kiai magyar bábjátszók és gyer­mekszínjátszók országos sereg­szemléje, a Dunamenti Tavasz. Talán nem lesz éppen helytelen cselekedet a részünkről, ha e kö­zel egy hétig tartó rendezvényso­rozat szabadabb pillanataiban, perceiben visszagondolunk az Csillagászat és világnézet Gyermekszínjátszók - ötven évvel ezelőtt földi Tudósítások híradására tá­maszkodó adata szerint Losoncon például már 1810. február 17-én megtartották az első műkedvelő előadást. S minél inkább vége felé közeledik a század, annál több dokumentumát találjuk alkalmi vagy hosszabb-rövidebb ideig te­vékenykedő műkedvelő együtte­sek megalakulásának, működésé­nek. Az alkalmanként bemutatko­zó műkedvelő csoportok termé­szetesen a gyermekeket, a gyer­mekszereplőket sem tudták nélkü­lözni, sőt a 19. és a 20. század fordulóján gyermekelőadásokra is egyre több példát találunk. A Csehszlovák Köztársaság megalakulása után a Járási Köz- művelődési Testületek létesítésé­ről szóló 67/1919 sz. törvény ked­vező feltételeket teremtett a mű­kedvelő színjátszómozgalom fej­lődéséhez. Az előadási jogot a szerzői jogvédelemről 1926-ban kiadott 218. sz. törvény szabá­lyozta. A harmincas években a Szlovenszkói Magyar Kultúr- egyesület (SZMKE) vált a szlová­kiai magyar műkedvelő mozgal­mak, így műkedvelő színjátszá­sunknak is a szervezőjévé. Szak­mai tanácsokkal és útmutatások­kal segítette a mozgalmat a szer­vezet hivatalos havilapja, a Ma­gyar Vasárnap is. A SZMKE „ké­sei fellendülése idején -1936-38- ban - a helyi szervezetek által produkált színi előadások szá­mát“ Turczel Lajos Két kor mezs­gyéjén című forrásértékű mono­gráfiájának egyik adata évi 300-400 körül mozgóra becsüli. Viszonylag erőteljes munkásszín­játszás bontakozott ki a „Párizst járt lévai szabósegéd és.munkás­író“, Háber Zoltán elméleti és szer­vező munkája nyomán is. E he­lyen elfogadhatónak véljük neves irodalomtörténészünk vélemé­nyét, mely szerint „a hivatásos magyar színjátszás anyagi rende­zetlenségének, hiányos megszer- vezettségének és művészi színvo­nala egyenetlenségének követ­keztében“ jutott jelentős szerep a szlovenszkói magyar műkedvelő színjátszásnak. Ugyanekkor egyetérthetünk Szilvássy József­fel is, aki néhány évvel ezelőtti dolgozatában kénytelen volt meg­állapítani, hogy „a két világháború közötti csehszlovákiai magyar mű­kedvelő színjátszásról (...) még ma is meglehetősen hézagosak a ismereteink“. Ha pedig ez így van, még inkább igaz ez a megál­lapítás gyermekszínjátszásunk hagyományaira vonatkoztatva. Persze annak ellenére, hogy- amint már említettük - 1918-at megelőzően és azt követően is vannak adataink iskolai színi elő­adásokról, vagy iskolások részvéte­léről a felnőtt színjátszócsoportok munkájában, a diákszínjátszás nem tudott megerősödni, mozga­lommá terebélyesedni. Az egy­mástól jobbára elszigetelt és helyi jellegűnek megmaradt kezdemé­nyezések közül egyebek mellett két mátyusföldi község - Zsigárd (Žiharec) és Hidaskürt (Mostová)- iskolás színjátszóinak előadásai keltettek nagyobb visszhangot a harmincas évek derekán. log Annát (Boszorkány) emeli ki. Ebből a tudósításból egyébként azt is megtudhatjuk, hogy a zsi­gárdi gyerekek a János vitézzel Bratislavába is meghívást kaptak, ahol „a legnagyobb szlovenszkói színházban, igazi nagy színpadon játsszák el Kukorica Jancsi ván­dorlásait. ..“ Arról viszont ugyancsak a Prá­gai Magyar Hírlapból értesülhet­tünk - és nem is annak gyermek- mellékletéből, hanem július 11-i kulturális rovatának hírei és tudó­sításai közül -, hogy a zsigárdiak után a hidaskürtiek tartottak gyer­mekelőadást. Ök egy szerkesztett játékot mutattak be Kirándulás Meseországba címmel, melynek történetét a prágai lap tudósítása nyomán alkalmunk van bővebben is ismertetni, hogy ebből is képet alkothassunk arról, hogyan is kép­zelhették el tájainkon közel fél év­századdal ezelőtt a diákszínját­szást, annak céljait és eszközeit. A történet két főszereplője, „Jan­csi és Juliska, két szófogadatlan gyermek, akik szülői parancs elle­nére elkalandoznak az erdőbe, az erdő sűrűjében azután össze­akadnak a magyar mesevilág va­lamennyi ismert alakjával: Piros­ka, a vasorrú bába, a farkas, Ha­mupipőke, Hófehérke mind ott vannak...“ A két gyermek persze ezerféle érdekes kalandon megy keresztül Meseországban, míg aztán a derék tündérkirály palotá­jába kerülnek... A darab aztán azzal végződik, hogy a tündérki­rály végül is visszavezeti a két kis csavargót a „szülői szeretet hajlé­kába“. A Prágai Magyar Hírlap tudósítója Horváth Imre igazgató­tanítónak és feleségének, vala­mint a táncokat betanító galántai táncmesternek, Schulz Lajosnak és a világításról gondoskodó Hor­egykori gyermekszínjátszókra is. Azokra, akiknek talán a gyerme­keik, unokáik, dédunokáik vannak itt, ezen a mostani seregszemlén. És nemcsak a zsigárdiakra és hi­daskürtiekre, hanem azokra is, akiket ez a röpke művelődéstörté­neti szemlélődés, hagyományke­reső vizsgálódás nem említ. Mert mint minden élő folyamatnak, gyermekszínjátszásunknak is megvannak a maga - közelebbi és távolabbi múltba visszanyúló - gyökerei, hagyományai. Csak­hogy ezek a hagyományok egye­lőre egyáltalán nincsenek jelen közösségi emlékezetünkben, illet­ve csak nagyon kis részét képezik annak. Pedig ugyancsak itt volna az ideje, hogy például a szlovák műkedvelő színjátszás helyi ha­gyományainak egyre kiterjedtebb vizsgálatával párhuzamosan - mi is tegyünk valamit ezek megőrzé­se, tovább éltetése érdekében, hi­szen önmagunkat, önmagunk múltját, elődeit ismerhetnénk meg jobban általuk. Nem tartanám el­képzelhetetlennek például azt» sem, ha egy-egy község mai gyer­mekszínjátszói, alapiskolás tanu­lói - valamelyik iskolán kívüli fog­lalkozás keretében - maguk gyűj­tenék össze és dolgoznák fel a fa­lujukban valaha is megvalósult gyermekelőadásokra és azok sze­replőire vonatkozó adatokat, do­kumentumokat. Talán még nem késő, hiszen még élnek - ha nem is mind, de közülük bizonyára jó- néhányan - az elmúlt hat-nyolc évtized gyermekszínjátszói, s így közvetlen élmények, emlékezések alapján lehetne reprodukálni vala­mely község műkedvelő színját­szása történetének a gyermek­színjátszásra vonatkozó fejezetét. Éljünk hát vele. TÓTH LÁSZLÓ A csillagászat a természettudo­mányoknak az az ága, amely a vi­lágegyetemben a természet legál­talánosabb törvényeit kutatja. Tu­dományos feladatai, céljai között kezdettől fogva szerepelt - köz­vetlenül vagy közvetve - az ember világegyetembeli helyének a meg­határozása. Szinte valamennyi csillagászattörténeti munka doku­mentálja azokat az erőfeszítése­ket, melyeket az ember a minden- ség felmérése és leírása érdeké­ben, a világűr tudományának, a kozmológiának megalapozásá­ért tett. A csillagászat világképünk alapvető formálója, és legfőbb „ellenőrző állomása is“, átfogó képet ad világunkról, annak tör­vényszerűségeiről, a benne leját­szódó folyamatokról. A világegye­tem különböző jelenségcsoportjai között - természettudományos gyakorlatunk eredményei szerint- kapcsolatok láncolatának kell lé­teznie. Ezek a kapcsolatok azon­ban nem mindig azonnal hozzá­férhetőek, éppen ezért a csilla­gásznak még külön szellemi mun­kára is szüksége van ahhoz, hogy a látottakból helyes következteté­seket szűrjön le, hiszen nincs módján közvetlenül vizsgálni a tá­voli égitesteket. A csillagászat alapkutatásokkal foglalkozó tudományág, de tudo­mányos feladatai mellett ma sem vesztette el azt a szerepét, hogy harcot vívjon a régmúlt időkből ittmaradt naiv álmok csábító ígé­retei ellen hogy mindenki számára felfedje: pokol és mennyország, túlvilági élet, földöntúli erők, iste­nek és égi hatalmak nélküli világe­gyetemben élünk, amely sokkal csodálatosabb és rejtelmesebb, mint amilyennek hajdan az emberi képzelet festette. Napjainkban, amikor az embe­riség kiterjesztette kutatásait a Földön kívüli terekre is, érezhe­tően megnőtt az érdeklődés a csil­lagászat iránt. Világszerte sorra alakulnak csillagászati klubok, szakkörök, amatőr csillagászati szervezetek, örvendetes, hogy különösen az ifjúság körében ta­pasztalható nagyfokú érdeklődés a csillagászat iránt, minthogy ép­pen ez a tudomány a materialista világkép hirdetésének leghatáso­sabb eszköze. De vajon mit jelent egy fiatal számára a csillagászattal való fog­lalkozás? Szinte valamennyi természettu­dományi ágazatot magában fog­lalja a csillagászat: a matematikát, fizikát, kémiát, a geológiát, földraj­zot, filozófiát, de még a biológiát is- ilyenképpen az amatőr csillagász közvetve vagy közvetlenül kap­csolatba kerül mindegyikkel, még­hozzá úgy, hogy kölcsönhatásban látja őket. A világegyetemben le­játszódó jelenségeket nem csu­pán elméleti úton, hanem saját szemével is végigkövetheti, ta­pasztalhatja. Ehhez azonban, mi sem természetesebb, távcső kell. A távcsőépítéshez pedig feltétle­nül ismernie kell az optika törvé­nyeit, ismernie és értenie a mű­szert működési elvét, és nem kis ügyességről kell tanúbizonyságot adnia, ha az optikai tükröt saját maga csiszolja ki. Aztán, hogy kész műszerével megfelelő mó­don figyelhessen, számtalan trük­köt is el kell sajátítania, hogy egy­aránt alkalmas legyen az a ragyo­gó Nap, a fénylő bolygók, de a hal­vány, alig észlelhető galaxisok, galaktikus ködök vizsgálására is. Eközben áz optikai ismereteken kívül alapvető törvényeket „fedez fel“ a kémia és a fizika világából. A zavartalan megfigyelésekhez nem nélkülözhető Földünk moz­gásainak ismerete sem, hiszen a távcsőbe „beállított“ objektum Földünk tengelykörüli mozgása miatt állandóan kimozdul a látó­mezőből. Ezért oly módon kell a távcső állványzatát kiegészíteni, hogy műszerünk kiegyenlítse a Földünk mozgásából eredő elté­réseket, amihez pedig technikai ismeretek is szükségesek. Az amatőr csillagász megtanul nem csak nézni, hanem látni is. Szemének érzékenysége ugyanis gyakorlással fejleszthető, hiszen a távoli, halvány objektumok ész­lelése koncentrált figyelmet igé­nyel. Néhány hónap elteltével sok olyan apró részletet képes meglát­ni az amatőr csillagász, amelyek azelőtt rejtve voltak szeme előtt. A csillagos égboltról szerzett is­meretek kamatoztathatók a földi tájékozódásban is, az égbolton tapasztalható jelenségekből pedig következtetni lehet például az idő­járás várható alakulására. Egy amatőr csillagász világké­pe tehát sokkal gazdagabb, mint akinek az ismeretei csupán a földi világ határáig terjednek. És nem retten vissza a mérhetetlen távol­ságokat, időtartamokat, az anyag elképesztően gazdag megjelenési formáit jelölő fogalmaktól, hanem ellenkezőleg: felemelő érzéssel tölti el az a tudat, hogy az ember képes megérteni a világegyetem legtávolabbi tartományaiban leját­szódó jelenségeket, hogy az anyag megismeri önmagát az em­beren keresztül. És mindehhez ott van a világegyetem csodálatos sokrétűsége, szín- és formagaz­dagsága, melyek lenyűgözik szemlélőjüket. Nagyszerű érzés, hogy a megismerésnek a roppant távolságok sem szabhatnak ha­tárt, az ember nincs kiszolgáltatva a világegyetemnek, mint azt a csil­lagjósok hirdették egykoron, és hogy az embert éppen a világ- egyetem tanulmányozása juttatja ilyen ismeretekhez, amelyek hoz­zájárulnak a természettudomá­nyok, a technika, végső soron az egyetemes emberi kultúra fejlődé­séhez is. BÖDŐK ZSIGMOND KÉT LEMEZ Synthesound 2 A legkülönfélébb szintetizátorok kiváló cseh mestere Alois Bouda. Az Opus gondozásában megjelent második lemeze - az elsőhöz ha­sonlóan - nagyszerűen bizonyítja ezt. Új le­mezén megszólal az akusztikus és Rhodes- zongora, a Yamaha CS 80, ARP 2600, Hoh- ner D6, a Roland és Wersi szinkronizátor. E csodálatos hangszerek jellegéből adódik, hogy még a szólórészeknél is, amikor Bouda játékát semmiféle egyéb hangszer nem kíséri, egész zenekarok csodálatos, elbűvölő és kü­lönleges játékát véljük hallani. A szebbnél szebb hangok, hangzások és harmóniák való­ságos tobzódásának lehetünk fültanúi. Hogy Bouda nem kíván valamiféle „űrze­nét“, „gépzenét“ kreálni, azt mi sem bizonyít­ja jobban, mint a lemezen felhangzó saját szerzeményei. Bouda zeneszerzőként is a melodikus dallamok kedvelője, az pedig előadómüvészetének külön pozitívuma, hogy a szintetizátorokkal előadott számok dalla­mosságát nem tompítja, szürkíti, hanem ép­pen ellenkezőleg - jó ízlésre vallóan - felfo­kozza. Ezért olyan szép, olyan sajátos at­moszférát teremtő, könnyed és dallamos Bou­da valamennyi saját szerzeménye (Dorothea, Az éj dala, Vizek, Organola). De a dallamosság, a virtuozitás, az ötletes hangszerelés és a szellemes kíséret (Zelenák - ütőhangsszerek, Herko - szóló- és basszus- gitár, Hajnal vokálegyüttese és a Pragosingers együttes) jellemzi a lemez többi számát is. A világszámokon kívül (mint például Neil Mor­ning Train, Manilow Copacabana, Russel Sweet Dreams, Wood Through the Years) örömmel fedeztük fel a lemezen több hazai szerzőnk (Žbirka, Hanzely, Lehotský) szerze­ményeit, illetve a belőlük készített egyvelege­ket. így válik ez a szép és sikeres Bouda- lemez a hazai popmuzsika propagálójává is. Neoton-dallamok A Neoton együttes, mint ismeretes, jelenleg nemcsak a magyar, hanem az európai popze­ne egyik legfigyelemreméltóbb együttese. Ja­pánban és a tengerentúlon is nagy sikere van dalaiknak, lemezeiknek. Hogy ez a siker indo­kolt, azt igazolja a közelmúltban megjelent új Pepita-nagylemezük is, mely tíz számot tartal­maz. A dalok többsége az összeszokott és sikeres szerzői hármas (Pásztor-Jakab-Hat- vani) szerzeménye, de színvonalas a lemezen elhangzó többi szám is. A Neoton Família mindig magas színvona­lon, ötletesen, hozzáértéssel és jó csapatmun­kával csinálja azt, amit éppen csinál. Tudnak újítani, nem fogynak ki az ötletekből, mesterei a hangszerelésnek, méghozzá úgy, hogy ki­alakítottak egy jellegzetes „neotonos“ hang­zást, melyről a popzene kedvelői felismerik őket. Az új lemez tíz száma az együttes minden erényét megcsillogtatja. Pál Éva és Fábián Éva kiválása után Csepregi Éva Lukács Er­zsébettel és Stefanidu Janulával alakította ki az együttes női trióját és a hallgatóknak ez az új felállás nem okoz csalódást, a két tehetsé­ges fiatal popsztár jól illeszkedik bele az együttes egészébe. Az előadott számok azt is bizonyítják, hogy a Neoton zenészei szuverén mesterei hangszereiknek. A Halló, Mr. Yutani című Bardóczi-Csepregi szerzemény előadá­sában Bardóczi Gyula teljesítménye (ütőhang­szerek) csodálatos. A jobbnál jobb számok (Pago Pago, Holnap hajnalig, Margaréta, Mamma Mia, Szeretek ugrálni stb.) az együt­tes könnyed, minden vonatkozásban tehetsé­ges előadásában hangzanak fel. Mindez arra enged következtetni, hogy az együttes a jövő­ben is további sikerszámokkal fogja megör­vendeztetni a melodikus popmuzsika híveit. SÁGI TÓTH TIBOR ÚJ SZÚ 4 teíÄÄS'SÄ lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll 1984. V.21

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom