Új Szó, 1984. május (37. évfolyam, 103-127. szám)

1984-05-17 / 115. szám, csütörtök

Művészi és erkölcsi siker Zenei előadóművészek seregszemléje Lezárult egy életmű Búcsú Milan Pišúttól Žilina a szlovákiai zenei előadó­művészek seregszemléjét immár ötödik alkalommal rendezte meg az idén. A seregszemle főrende­zője, a slovkoncert hangverseny­iroda a társrendezőkkel karöltve nagyon helyesen döntött, amikor e közép-szlovákiai várost válasz­totta helyszínül. Žilinában van ugyanis a három szlovákiai kon­zervatórium egyike, s itt működik a hivatásos Állami Kamarazene- kar. A két zenei intézmény pezsgő hangversenyéletet biztosít nem­csak a városban, hanem annak környékén is, aminek pozitív hatá­sát a közönség érdeklődése és fejlettsége tükrözi. A rendezvény jelentősége fő­képp abban van, hogy megbízható képet ad az egyes művészek és zenei csoportok színvonaláról, művészi törekvéseikről, segít el­igazodni az értékekben, s bizonyos mértékben minősítő szerepe is van, hisz alkalmat ad értékelésre, összehason I ításra. A nyolc hangverseny közül há­rom zenekari volt, melyeken a Szlovák Kamarazenekar, a Szlovák Filharmónia és a helyi Állami Kamarazenekar lépett fel, illetve kísérte a szólistákat. A Boh- dan Warchal vezette Szlovák Ka­marazenekar a szokásos barokk zenei csemegéken kívül ezúttal különösen Josef Suk Vonósszere­nádjával nyújtott felejthetetlen, szinte tökéletes zenei élményt. Szólistaként Karol Lušpai trombi- taművész lépett fel, aki Purcell szonátájában nem kapott túl nagy teret képességei bemutatására. A bemutatkozó két vonósné­gyes közül a Trávníček Vonósné­gyes keltette az egybeforrottabb s művészileg kiegyensúlyozottabb együttes benyomását. Ivan Hru- šovský játékának újszerűségével, Johannes Brahms op. 51-es c-moll kvartettjének szuggesztív előadásával méltán nyerte meg a kritikusok és a közönség tetszé­sét. Az újjászervezett Szlovák Vo­nósnégyes egyelőre keresi igazi arculatát, s a négy kiváló zenész igazából csak Bohuslav Martinu 3. Zmeták Ernő grafikus- és festő­művész gyűjteményes kiállítása látható ezekben a hetekben a bra­tislavai Művészetek Házában. Az idén 65 éves művész sokrétű élet­művéből több mint 200 alkotás szerepel a tárlaton. Az érsekújvári (Nové Zámky) születésű (1919), Bratislavában élő művész munkássága nem is­meretlen a fővárosi közönség előtt. 1958-ban és 1971-ben már volt itt átfogó kiállítása, és alkotó­munkájának eredményei számos, más jellegű tárlaton is szerepeltek. Kortársaitól eltérően, akiknek többsége Prágában tanult, Zme­ták Budapesten végezte el a főis­kolát (1938 és 1943 között). Aba- Novák és Kontuly voltak a tanárai. Festményein főként az előbbi mű­vész hatása érződik. Mivel Zmeták stílusa az évtizedek folyamán szinte alig változott, a masszív, robusztus formák máig jellemzői müveinek. Aba-Novák közvetíté­sével sajátította el a kubista festé­szetnek, s elsősorban előhírnöké­nek, Cézanne-nak a konstruktív látásmódját. Zmeták festészetének másik példaképe az olasz reneszánsz volt, amelyet olaszországi útjai so­rán alaposan megismert. Az olasz reneszánsz művészekhez hason­lóan számára is kiapadhatatlan forrás a természet. Arcképet, aktot egész életében modell után fest, a tájat is a szabadban vázolja fel. A női testet a természet örök érvé­nyű törvényeinek es szépségének ,,összpontosulásaként“ értelmezi. vonósnégyesében talált egymás­ra. Igényesen összeállított műso­rukban elhangzott ezenkívül Kra- máŕ, Oto Ferenczy és Sosztako- vics egy-egy műve. Az egyik legszínvonalasabb hangverseny a Peter Michalica és Elena Michalicová (hegedú-zon- gora) duó estje volt. Michalica mű­vészetét, melyet külföldön is jól ismernek, a technikai precizitás és az átélt, nemes árnyalt előadás­mód jellemezte. A szimpatikus há­zaspár főleg Schumann-Brahms -Dietrich F-A-E szonátájában és Jozef Malovec Poéma in memori­am Dmitrij Sosztakovics című szó- lóhegedűre komponált darabjában nyújtott ragyogó művészi teljesít­ményt. A Malovec-mú sikere éke­sen bizonyítja, hogy a magával ragadó interpretálás a színvonalas kortárs művek kedvező fogadtatá­sának egyik elengedhetetlen felté­tele. Szokásosan magas színvonal és kifinomult játék jellemezte élvo­nalbeli zongoraművészünk, Peter Toperczer fellépését, aki ezúttal Mozart d-moll Zongoraversenyé­ben szólistaként mutatkozott be. Mindez kevésbé mondható el a helyi Állami Kamarazenekarról, mely sok tekintetben nem tudott méltó partnere lenni Toperczer- nek. Meglepő volt viszont a fúvó­sok magabiztos, kiegyensúlyozott játéka. Az est másik szólistája Má­ria Andrašovanová, volt, akinek csengő énekhangja kellő módon fejezte ki Tibor Andrašovan Zúg a fenyves című művének monda­nivalóját. A zenekar élén Bohumil Urban, a žilinai konzervatórium ta­nára és zenekarának karmestere állt, aki nem tudta teljes mérték­ben leküzdeni a kellő gyakorlat hiánya okozta hátrányokat. A várakozásnak megfelelően jól szerepelt még a muzikális Juraj Alexander, a Szlovák Kamaraze­nekar tagja, aki szólista ambíciói­ról főleg Felix Mendelssohn-Bar- tholdy Szonátájával győzött meg. František Balúnnak, a kassai (Ko­šice) Állami Színház operatársula­ta szólistájának a bemutatkozását a kifejezőeszközök gazdagsága, Valójában realista festő, ennek ellenére müvei nem másolják va­kon a látottakat, hanem határozott koncepció alapján módosítják azokat. Minden munkájára a lé­nyegre való leegyszerűsítés, a tö­mör, szépítés nélküli, a népiesen faragatlanhoz közelítő kifejezés- mód jellemző. Figurái reális figu­rák, tájai reális tájak, melyekből nem a pillanatnyi hangulatot, ha­nem a tartósabb értékeket vonja ki önmaga számára. A táj elsősor­ban plaszticitásával, dombjainak, házainak, földsávjainak kompozí- ciós- és színritmikájával kapja meg. A képsíkot gyakran szinte teljesen betölti nála a rendkívül magas horizont. 1943-ban tért vissza Szlovákiá­ba, ettől fogva az itteni bensősé­gesen ismert tájak válnak képei motívumaivá. Van árvái, štítniki, kassai (Košice), vöröskői és más tájkorszaka. 1947-es első olaszor­szági útja óta az olasz táj vonzá­sában is él. (Róma, Cefalu, San Gimignano stb.) Zmeták befelé forduló alkat Az augusztus 29-ról elnevezett cso­porton kívül, amelynek csak rövid ideig volt tagja, sosem tartozott semmilyen csoportosuláshoz. A modern művészeti irányzatok sem hagytak mélyebb nyomot benne. Parasztos makacssággal követi a saját maga választotta utat. Gyakran ábrázol munkást és parasztot (bányászokat, pásztoro­kat, üvegfújókat, földművelőket), nem típusként, hanem azok egye­jó hanganyag és árnyalt előadás­mód jellemezte. Egy másik versenynek, az elő­adóművészek Banská Bystrica-i versenyének a győztesei is rend­szeresen bemutatkozhatnak a žili­nai seregszemlén, aminek azért is van nagy jelentősége, mert a se­regszemle csak a harmincon túli művészek fóruma, míg a verseny­zők általában a fiatalabb korosz­tály képviselői közül verbuválód­nak. Ha figyelembe vesszük, hogy minden művész számára kitünte­tés a seregszemlén való részvétel, akkor tűnik ki igazán a versenyben győztes fiatalok szereplésének a jelentősége. Jó alkalom ez a nagyközönség előtti bemutatko­zásra és tudásuknak a„nagyoké­val“ való összemérésére. Ebben az „eróösszemérésben“ az idén jól megállta helyét a főiskolás Eu­gen Prochác (az 1983-as verseny győztese), aki főleg Ivan Hru- šovský és Debussy egy-egy csel­lóművében remekelt. Még inkább állítható ez Marián Pivka zongora­művészről, aki fiatal kora ellenére érett egyéniség. A záróhangverseny á rendez­vény jelentőségéhez illően méltó pontot tett a seregszemle végére. Műsorán a cseh zene évének je­gyében Smetana, Dvoŕák és Ja­náček szerzeményei szerepeltek, főszereplője pedig a Szlovák Fil­harmónia zenekara és Libor Pe- šek karmester volt. A zenekar fe­gyelmezett, de ugyanakkor fölsza­badult játékát élvezet volt hallgat­ni. Kitűnő benyomásainkat csak növelte Jindŕich Pazdera, az ígé­retes hegedűművész élmény­számba menő, dinamikus játéka, aki Dvoŕák Hegedűversenyének szólistájaként remekelt. Hasznosnak bizonyult a sereg­szemle utolsó két napján a Zene­barátok Körének szlovákiai talál­kozója. A már negyvenkét város­ban működő körök több mint fél­száz képviselője szakelőadásokat hallhatott, tapasztalatot cserélt és nem utolsósorban gazdag hang­versenyélményeket szerzett. di vonásait, emberi méltóságukat emelve ki. Legjobb rajzolóink egyike. A rajz minden munkájának alapja, de mint önálló alkotások is megáll­ják helyüket. Az önarcképek - ez a szlovákiai festészetben viszonylag ritkábban müveit műfaj - Zmeták Ernő sok­rétű művészetének jelentős feje­zetét adják. Nemcsak saját benső­jének, hanem művészi meglátásá­nak, kifejezési formája alakulásá­nak is szigorú és könyörtelen vizs­gálatai ezek a müvek. A klasszikus grafikai techniká­kat kedveli (főleg a fametszetet, és gyárán a színest). Illusztrációit is ezekben valósítja meg legszíve­sebben. Az olajfestészettől foko­zatosan visszatér a temperához (olajtemperához) és az akvarell- hez, minthogy meggyőződése: az olyan technikákban, melyekből a hibák nehezen vagy egyáltalán nem távolíthatók el, nehezebb jó­nak lenni. 1949 és 1952 között a bratisla­vai képzőművészeti főiskolán Ľu­dovít Fulla asszisztenseként mű­ködött. 1958-ban Menekülés Egyiptomba című (1947) famet­szetével a velencei biennálén díjat nyert. Grafikái közt több bibliai mo­tívumot találunk, melyeket általá­nos érvényű szimbólumokká ma- gasztosít. A szlovák népi balladá­kat, legendákat (Jánošík stb.) „megéneklő“ fametszetei (a 40- es évek végéről) hasonló indíttatá- súak. A hetvenhetedik életévében el­hunyt Milan Pišút halálával egy rendkívül gazdag, sokrétű és sok­színű, jelentős tudományos és pe­dagógusi életpálya zárult le, vagy inkább szakadt félbe, minthogy az irodalomkritikusként és -törté­nészként, egyetemi tanárként pél­damutatóan kitartó és serény te­vékenységet folytató embert nagyszabású alkotói tervek meg­valósítása közben lepte meg a végzet. Halálával nemcsak a csehszlovák, hanem az egész szláv és közép-kelet-európai szel­lemi életet érzékeny veszteség érte. A liptói születésű Milan Pišút, miután 1930-ban befejezte tanul­mányait a Komenský Egyetem bölcsészettudományi karán, gim­náziumi tanárként működött, kez­detben Bratislavában, majd Prá­gában és Spišská Nová Vesben; 1944-től a Szlovák Nemzeti Ta­nács Iskolaügyi Megbízotti Hivata­lának munkatársaként dolgozott Banská Bystricában, Kassán (Ko­šice) és Bratislavában. A felsza­badulás utáni első tanévtől szinte élete végéig nagy hatású pedagó­gusi tevékenységet folytatott a Ko­menský Egyetemen, a szlovák írók, költők, irodalomkritikusok és -történészek egész plejádját ne­velve fel és állítva pályára. Gimnáziumi éveiben verseket ír, ám csakhamar felhagy a költé­szettel, és rendszeres irodalomkri­tikusi tevékenységbe kezd. A har­mincas-negyvenes években már egyike a vezető szlovák iroda­lomkritikusoknak. Érdeklődése azonban mindegyre az irodalom- történet, az irodalomtudomány felé fordul. Már 1938-ban megje­lenik első könyve - Počiatky bás­nickej školy Štúrovej (A Őtúr-féle költészeti iskola kezdetei) mely a témában úttörőnek számít; a szlovák irodalomtörténet, min­denekelőtt a szlovák nyelvű nem­zeti költészet kibontakozásának feltárását értékeli benne. Temati­kailag és szemléletileg szorosan kötődik e könyvéhez a négy évvel később született Romantický čin v literatúre (A romantikus tett az irodalomban) című esszéje. Az ötvenes években világnéze­tileg nagy lépést tesz a marxista esztétika felé, s kialakulnak iroda­lomtudományi munkásságának irányai és körvonalai. Irodalomtör­téneti kutatásaiban elsősorban Eközben, a dekoratív művé­szetben való iskolázottsága révén, monumentális műveket is készí­tett. A mozaik - főleg a klasszikus római kőmozaik, nem a díszes bizánci - és a gobelin áll hozzá legközelebb. Figyelemre méltó, hogy nagyméretű mozaikjait is maga rakja ki, míg némely falisző­nyegét ugyancsak festő lánya, Ul- jana szőtte. A legismertebb ilyen alkotások közül hadd említsük a bratislavai Prímáspalota mozaik oromdíszét (melyért 1959-ben a város díjával tüntették ki), a prie- vidzai kórház, a Banská Štiavnica-i fürdő és a bratislavai Szőlészeti Múzeum részére készített mozaik­jait (mindhárom a 60-as években született). Két nagy ismert gobe­linje - a Jano két ökröt legeltet és az ún. Második ballada - népbal­lada alapján készült. A Bratislava panorámáját ábrázoló gobelin (1955-57, 230x610 cm) nemrég a Bratislavai Zenei Ünnepségek piagátján is szerepelt. A menyecs­ke kenyérrel című faliszónyege 1974-ből való. Zmeták menyasszony és me­nyecske képsorozata a Benka-, Alexy-, Bazovský-, Fulla-örökség nyomán kívánja a nemzeti és népi hagyományokat megőrizni (Len- daki menyasszony, Tekovai me­nyecske stb ) A nagyszabású, szokatlanul élénk, üde színeket felvonultató tárlat megtekintése közben meg­győződhetünk róla, hogy Zmeták Ernő érdemes művész alkotásai nemcsak méreteiknél, nem csak témájuknál fogva monumentális munkák, hanem fegyelmezett, tö­mör, méltóságteljes megfogalma­zásuk révén is. A. GÁLY TAMARA a szlovák nemzeti megújhodás és a romantizmus irodalmára össz­pontosítja a figyelmét. Szinte bűv­körébe keríti őt Janko Kráľ költé­szete. E költői életmű kutatásá­nak, értékelésének és kiadásának megközelítőleg másfél, évtizedet szentelt. A mű Dráma sveta (A világ drámája) címmel jelent meg Ugyanakkor megírja Básnik Janko Kráľ a jeho Dráma sveta (Janko Kráľ költő és A világ drámája, 1948) című könyvét. Később sajtó alá rendezi és kiadja a költő összegyűjtött verseit, égy évvel később válogatást ad közre ked­venc költője alkotásaiból. A témá­val való foglalkozásnak mintegy koronája az 1957-ben napvilágot látott Janko Kráľ, Život a básnické dielo (Janko Kráľ élete és életmű­ve) című monográfiája. Milan Pišút más nemzeti irodal­makkal is behatóan foglalkozott. Tanulmányt, kritikát, portrét szen­telt az orosz, a szovjet, a magyar, a francia, az angol stb. irodalom egyes jelenségeinek és alakjai­nak. Ezekből az írásokból állt össze az ötvenes évek közepére a Literárne štúdie a portréty (Iro­dalmi tanulmányok és arcképek), a hatvanas évek elejére a Roky a diela (Évek és művek) című könyve. Már ez írásaiban is talál­kozhatunk több magyar vonatko­zással, kitapintja a szlovák-ma­gyar történelmi és irodalmi érint­kezési pontokat is. Kapcsolattörté­neti szempontból a legtöbbet mondóak talán a Janko Kráľról, Hviezdoslavról és az 1844. évi „Nitra“ almanachról szóló „írások. Számos vonatkozásban érinti itt Kossuthot, Petőfit, Madáchot, Adyt. Figyelemre méltó és elgon­dolkodtató, helyenként vitatott megjegyzéseket tesz a 19. és 20. századi szlovák-magyar kölcsö­nösségről. Ady és Hviezdoslav közismert egymásra találását és a Duna menti kis nemzetek össze­fogásának közös gondolatát vi­szont igen alaposan kidomborítja Pišút Hviezdoslav-portréjában. Egyik legjelentősebb munkája az 1974-ben megjelent Romantiz­mus v slovenskej literatúre (A ro­mantizmus a szlovák irodalom­ban) című könyve, mely a csak­nem négy évtized alatt publikált irodalomtörténeti tanulmányait fogja egybe, s csaknem teljes ké­pet ad a szlovák irodalom romanti­kus korszakának legfontosabb eszmei-művészi problémáiról és alakjairól. Éppen ebben a könyvé­ben olvasható egy egész sor kom- paratisztikai jellegű tanulmány, amelyek azt hivatottak megvilágí­tani és tanúsítani, hogy - amint az előszóban figyelmeztet rá a szer­ző - „a szlovák irodalmi romantiz­mus elsősorban a hazai viszo­nyokból, hagyományokból és ösz­tönzésekből született, ám ugyan­akkor együtt fejlődött és kapcso­latban állt az európai és különösen a szláv irodalmakkal“. E tanulmá­nyokat olvasva bízvást elmondha­tó, hogy Milan Pišút alaposan is­merte azt a kort, azokat az írói életműveket, amelyeket egybeve­tett, s nem kevésbé az irodalmi irányzatokat, melyeket vizsgált. Milan Pišút életművének továb­bi összefoglalója az 1978-ban megjelent Hodnoty a čas (Érték és idő) című gyűjtemény, mely irodal­mi értekezéseiből és kritikáiból ad válogatást. Az irodalomtudós résztanulmá­nyokon és monográfiákon kívül szintézisre törekvő munkák szer- zöjeként is ismert. A szlovák iro­dalom történetének II. kötetében az egyik terjedelmes fejezet (A megújhodás irodalmának alapjai) az ő müve. Ö vezette azt a mun­kaközösséget is, mely együttesen alkotta meg a népszerű formában írt Szlovák irodalomtörténetet (Bratislava, 1960). Azonfelül meg­szervezte és sajtó alá rendezte A világirodalom történetéi, mely két kötetben jelent meg 1963-ban, e munkában ő írta az antik iroda­lomról szóló fejezeteket. Tankönyvírói és pedagógusi te­vékenységéért 1969-ben a Ko­menský Egyetem Arany emlékér­mével tüntették ki. Az életmű, melyet hátrahagyott, jelentős fejezete az újkori szlovák művelődéstörténetnek. KÖVESDI JÁNOS VAJDA GÉZA Nem méreteikben monumentálisak ZMETÁK ERNŐ TÁRLATA DJ SZÓ 6 1984. V. 17.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom